Vasárnapi Ujság – 1856
1856-01-06 / 1. szám - A titokteljes leány Magyarországról 7. oldal / Érdekességek
10 A polgári ujév ünnepének története. IIDVI ILLÉS PÁLTÓL. Bevett időszámlálásunk első évszázadában a keresztyének januárius első napját sokáig nem ünnepelték meg, mivel azt a pogányok tartották ünnepül sok bálványozó szertartásokkal. Név szerint a rómaiak az újévet Janus nevü bálvány-istennek tiszteletére ünnepelték, melly alkalommal kalácsot, süteményeket és más egyebet vittek neki áldozatul. Ezúttal nemcsak a Janus templomában, hanem egész Róma városában annyi füstölést gyújtatott meg, hogy az utczákban egymást alig lehetett felismerni. Melly pogány babonákat a keresztyének elannyira gyűlölték, és tőlük olly igen irtóztak, hogy a bálványozás fölötti szomorkodásuk kimutatása végett közülök sokan azon a napon szinte böjtöltek is. A hatodik és következő évszázadokban megülték ugyan a Krisztus születése napját ők is, de a nélkül, hogy ekkor újévről emlékeztek volna; — mivel t. i. a keresztyének azt még most is tavasz elején, a nap és éj egyenlőségekor kezdték. A hetedik évszázadban már van nyoma, hogy némelly keresztyén egyházak Krisztus urunk születése után nyolczad napon, azaz : Krisztus környülmetéltetésének napján kezdettek emlékezni az újévről is. A tizenegyedik évszázadban ugy találjuk, hogy az újévi ünnep már átalján be volt véve. A tizenharmadikban pedig az egyházi főgyülésekben (conciliumokban) az újévnek megünneplése ugy emlegettetik, mint a keresztyéneknél egyházi rendhez tartozó közönségesen bevett szokás. Magyarhoni krónikák az 1855-dik évről. A Vasár, Újság és Polit. Ujdons. t. cz. olvasóinak újévi ajándékul. Jegyzette EDVI ILLÉS PÁL, m. ak. 1. tag. Január hó. Az adó két-két hónaponként, utólagosan fizettetni rendeltetett. A magyarhoni herczeg-primás Rómából, az európai püspökök gyűléséből haza érkezett. Gr. Ráday Gedeon a nemzeti szinház igazgatójává kineveztetett. Szabadkán diszes uj szinház épült. Pesten a reáliskola ünnepélyesen megnyittatott. Egy franczia borkereskedő sok magyar borokat összevásárlott. Legelső aczélharang Magyarhonban, Makón felállíttatott. A bélyegpapir helyett, bélyegjegyecskék hozattak gyakorlatba. A nemzeti szinpadon, az öt év óta hiányzott Egressy Gábor, szinész és iró fellépett. Ellenben Fáncsy Lajos jeles szinész meghalt. Az 500 millió államkölcsön beváltatott. Farsang hazaszerte lehangolt. Nép között uj házasuló fölötte kevés. Ifjak 22 éven alul nősülni tiltatnak. Gabonaár : rozs 14, buza 18 vfz p. m. Időjárás : a tél megfelelt nevének. Az elszaporodott farkasok több vidéken pusztítottak. Február hó. 7. 8. Pompás égi tüneményül, nekünk is láthatólag,— Mercur, Venus és Mars planéták délnyugaton találkoztak. Bécsben, Haas könyvárus fellép, mint legelső, ki a bécsi 40 ezer magyar lakosság kedvéért, magyar könyvekkel kereskedik. Felső-Magyarhonban (Trencsinben s m. h.) nagy inség az élelem hiánya miatt, melly nyomor enyhitésére a cs. kir. életes kamrából segély nyújtatott. Az elszaporodott farkasok több vidéken embereket is felemésztettek. Imák országszerte a császárnő Felségnek szerencsés szüléséért. Balatoni felvidéken dalárda alakult. Gr Teleki József akad. elnök meghalt. Gabonaár a korábbi drágaság szerint. Időjárás , havazás, — utóbbi esőzés által rögtön olvadás és árvizek,—Körös, Maros, Tisza és Szamos folyamok kiáradtak, pusztitólag, sokat szenvedvén Gyula, Ungvár stb. « Martzius-hó. Göröghitü egyházakban Miklós czár halála gyászosan megünnepeltetett. A császári elsőszülött nőmagzatnak megszülemlését Budán is 21 ágyúlövés hirdette. Ez alkalommal felmerült adakozások szegényeknek s más idves czélokra. A nemzeti akadémiának tagjai közül elhaltak : Miskolczon, gr. Vay Ábrahám igazgató, az akadémia négy alkotóinak egyike; Jászai Pál, történelmi r. tag és iró; — Repiczki János alkönyvtárnok. Meghalt főherczegi özvegy József nádorné asszony ő fensége, Mária Dorothea Pesten; eltemettetett Budán férje mellé, a keresztyéni jóltevőségnek szép emlékezetét hagyván maga után a hazában. A gabona-drágaság, a bécsi béke-konferentia folytán csökkent. Időjárás : kies napok; árvizek a Tisza és Bodrog mentében; Békés, Zemplén megyékben. Április hó. J Rendkivüli árvizek Kunságban, Karczag, Madaras és Kisújszállás határaikban, példátlan pusztításokkal dúltak. A pesti nemzeti szinház újból feldiszittetett, önkénytes ajánlások költségén. A Pesti Napló szerkesztője Török János ez állomásról rögtön lelépett. Erdélybe, Szász-Régen vidékére egy csapat cseh bevándorlott érkezett, — a schleswigiek hon maradván. Gabonaár folyvást csökkenésben. Időjárás : sanyarú tavasz, az egész hó folytán szárazság, szüntelen hideg szelekkel. Május-hó. Húsvét után 4-dik vasárnapon Magyarhon rom. kath. egyházaiban is fényes ünnepélyességgel a r. pápának bullája, — b. sz. Máriának szeplőtelen fogantatása tárgyában,— kihirdettetett. Pesten az első bölcsőde megnyittatott. Pepita de Oliva, hires spanyol tánczos menyecske, a pesti nemzeti szinpadon vendégképen fellépett. Gr. Szécsényi István, Döblingben javulás utján. Albert cs. kir. kormányzó főherczeg személyesen meglátogatta a példátlan árvizektől elborított alföld vidékeit. A vizkárosultak felsegélésére a cs. kir. biróságok utján is segélypénz gyűjtetett országszerte. Angol kereskedők Pesten tízezer darab sertésre bizományt adtak. Mainzi és kölni borkereskedők magyar borokat vásároltak össze. Száva balpartján a vízszabályozások megkezdettek. Temesvár első példájára az ebadó behozatott több helyeken. A magyarországi protestánsok, egyházi ügyeik érdekében, a magas oktatásügyi minisztérium által kidolgozott törvényjavaslat fölötti előleges tanácskozások, — az illető felekezetekbeli 8 egyh. férfiaknak Bécsbe felhivása és hozzájárulta mellett megkezdettek. Papi gyűlés Zalában, az elhatalmazó Nazarinusok czimü uj vallásfelekezet iránt. Marhahús fontja Pesten 12 kr pp. Gabonaár egyenlő állapotban. Időjárás : szárazság, hideg, folytonos szelek, újból fűtés,sanyarú idők, utóbb lanyha esőzések, semmi meleg. Junius-hó. A magas kormány által a vám és vásárhelypiaczi fizetés minden néposztályra kiterjedőleg életbe léptetett. Dr Nendtvich János vegytanár, akad. tag, és Kárász tudományos czélból. Éjszakamerikába utat tenni, Pestről elindultak.