Vasárnapi Ujság – 1856
1856-08-24 / 34. szám - Zborói várrom (kép) 297. oldal / Hazai tájleirások
r .Beszélhet nekem az úr,' folytatja amaz, ,ha tetszik az úrnak, az úrral is fogadok.' „De mibe ?" kérdi az öreg. „Ebbe a zöld dolmányba, ha tetszik, s ha én nyerek, elviszem az úr mentéjét.' „,Áll!"' mondja Németh hátra sem fordúlva, hanem levetvén a mentét hátranyujtá. .De hát hadd lássuk egymást,' mondja a fiatal ember, midőn a két ruhadarabot összetevő,,kicsoda az úr ?' „Én Németh septemvir vagyok !" A fiatal ember majd kiesett ijedtében abból a ruhából, amiben nem fogadott, s minthogy most pőrén állt a septemvir előtt, önkénytelenül a dolmány után kapott, ,De, domine fráter, azt nem viszi el, mert azt én nyertem meg,' mondja Németh, s egész nyugalommal fölöltvén saját mentéjét, a másikat szintén vállára vetvén azt mondja ,ma csak menjen öcsém mente nélkül haza, holnap aztán eljöhet érette." A fiatal ember másnap kénytelen volt a dolmányért elmenni, s az öreg úr nevetve adta vissza neki. — Megszokott természetén a rang nem változtatott, egyéb szabályt nem ösmert, mint a becsületet, s igy a sok fejhajtás és csuszásmászástól, vagy apró illedelmi szokásoktól nem korlátoltatta magát. — Nyáron, ha megérezte a nap melegét, a legnépesebb utczán levetette mentését, s panyókára vetvén ballagott az utczán, de még beszájú ingét is szabadon ereszté, mi természetesen igen sok szájtátót állított meg, mivel őppen nem törődött. Lábfájása miatt gyakran lejárt a Dunapartra a hajóhídon fölül az akkori Kemniczer kávéházon túl, ott megvolt az ő szokott köve, mellyre lehuzódott, mentése könnyedén lógott vállairól, s midőn egész kényelemmel elhelyezkedék, ezüstsarkantyús csizmáit maga mellé rakta a partra, aztán pedig a lefolyó Dunába lógatta lábait. Akkor is volt elég ollyan ember, kinek nagy kedve lett volna a levegőben sétálni, ha csakugyan megbírná az embert; az illyenek nagyon orrolták ezt a dol- Azoorroi varromgot, csakhogy nem igen mertek neki szólni, mert az öreg úrnak nagyon kurta feleletei voltak. Utóbb kiszemeltek egyet, ki a megszólítást magára vállalja a tekintély megmentése végett. Ennek azonban nem volt kedve, mert azt mondja : ,Én nem vagyok vele igen bizalmas, hanem szóljon neki barátom uram!" „Én még fiatalabb vagyok, mint ő." Mentegetőlődzék amaz, hanem utalt egy harmadikra : „Már én csak megvallom őszintén, hogy az öreg úrral nem szeretek ellenkezni, mert ő igen okos ember, aztán a bolondot is igen okosan tudná védelmezni."" Sok rábeszélés után mégis ajánlkozott egy, ki megígérte, hogy mindjárt a Dunaparton beszél az öreggel, s majd megérteti vele, milly illetlen dolog az. Az öreg urat igen könnyű volt ott megtalálni, s már messziről lobogott a beszálu ing, a lebegő mentőujjak, tehát a vállalkozó illő komolysággal léptetett Németh felé, ki apró kavicsokat dobált a vízbe, az egyhangú mulatságot ekkép tevén változatosabbá. Már az igen nagy baj volt, hogy Németh hátra sem tekintett, pedig a járást könnyen meghallhatta, azért kénytelen volt köszöntéssel jelenteni magát, ,No, üljön ide mellém,' mondja Németh vendéghivásképen egy követ mutatván, mellyre a másik méltóságos úr kényelmesen leülhetne. „Köszönöm alásan," mondja sértett méltósággal amaz, „már én csak állva maradok, ha megengedi méltóságod." o ,Sohase teketóriázzunk ," mondja Németh, ,hanem ha tán velem beszélgetni akar, minthogy én még egy darabig itt maradok, inkább üljön, mint álljunk." „De mit mondanak majd az emberek?" ,Biz azok sok bolondot beszélnek, de már azt csak az eszükhöz mérem, válaszol Németh. „És méltóságos barátom uram nem röstel itt a Duna mellett ülni?"kérdi amaz. ,Nem én, mert nekem ez jól esik?" „De ha az emberek megösmerik igy csizma nélkül, hogy septemvir." .Hát barátom uram , m e g o sm er t-e?' „Már száz lépésről láttam, hogy méltóságod ül itt a kövön és lábait mosogatja." .Na, lássa amire, ez már világos bizonysága annak, hogy én csizmában is septemvir meg csizma vagyok, nélkül is !" Ennyi elég volt egy nyelésre, s a másik nem merte vitatni a dolgot, Németh pedig észrevévén, hogy ez mit akar, még tovább ült a kövön, s a rekkenő melegben állni hagyta a másikat, szüntelen beszéddel tartván, mitől az nem szabadulhatott. Kerek Anna temploma Esztergomban.