Vasárnapi Ujság – 1856
1856-10-05 / 40. szám - Mahomed sirja (kép) 348. oldal / Nép- és országisme.
Afrikai embervadászat. (Egy utazó naplójából.) 1848 március 12-én vonultunk fel felső Nil völgyén Fa-Zoglos mérhetlen erdein keresztül. Az ut járatlan volt, emberi kéz soha nem tört itt ösvényt. Az utat még járhatlanabbá teszik bizonyos bozótfák, mellyeknek össze vissza nőtt ágaik tömötten rakták ragadozó madarak körmeihez hasonló tövisekkel. Míg ezen veszélyes, s fáradságos úton üggyel bajjal tovább hatoltunk, egy lovas és gyalogokból álló csapat tűnt fel. Az egyiptomi egyenruhát viselő lovasok fegyverrel valának ellátva, s teve, ló- és szamárháton ültek. Midőn közelebb értünk a csapathoz, bámulattal vettem észre, hogy a gyalogok nyaka bakony, vagy völgyeit fa közé vala csíptetve, s egyik keze a bakonyhoz kötözve, melly a lovag nyergéhez vala erősitve. A bakony olly erősen szorult a szerencsétlen nyakához, hogy szűken vehetett lélekzetet. Levertség fájdalma tükröződött a nyomorú fogoly vér és izzadtságáztatta arczulatán; fájdalmát növelte az is, hogy nehéz bakonyja a tevejárása által folyvást verdeste ; a mellett semmi bokrot ki nem kerülhetett, hanem egyenesen mennie kellett, a merre kalodája tolta. Testén ezernyi sebhelyből csergedezett a piros vér. Kat Tolmácsinmegkérdem, mit véthettek azon szerencsétlenek, hogy így hurczoltatnak, s ő azt felelé : Nem vétettek azok, hanem azért kötöztették meg olly szorosan, hogy el ne szökhessenek, mert e szerencsétlenek újonnan fogottak, kiket most hurczolnak rabszolgaságra, s négy ötszáz órát kell gyalogolniok, míg pihenésre hajthatják fej őket, s akkor is, mivel épület nincs e vidéken, hová biztosan záratathatnának, éjjel és nappal hordozniok kell nehéz kalodájukat, s csak miután hazájokat messze elhagyták, bocsátják őket szabadon. Tolmácsunk, ki ezen felvilágosítást adta, képzett, és mivelt ember volt, mert ő egyike vala azon ifjaknak, kik a basa költségén Egyiptomban neveltetnek, s mivel látta, hogy e jelenet kínos benyomást tett rám, lassú hangon így folytatá felvilágosítását. — Ha valamit szemükre lehetne lobbantani e nyomorultaknak, még csak könnyebben lelkére vehetné az ember, de nincs semmi. Hogy a kormányzó egész sereggel megy Tűmet szép völgyébe, hogy aranyat gyűjtsön az ottani homokból, az még tűrhető volna, csak ne tekintené ellenségül az ottani lakosokat. Eleinte csak kevés évi adót követelt tőlük, de ezt annál jobban emelte, minél szegényebb volt a vidék, és ezt kinézésből tette, mert így érhette el czélját. A szegény nép nem fizethet, s az engedetlenséget, makacsságot használja most ürügyül. Mi is meglátogattuk egykor azon aranygazdag vidéket, de olly borzasztó iszonyt gerjesztünk a lakosságban, hogy nők, gyermekek s aggok sietve hagyták el gunyhóikat, s futottak előlünk, bár biztosítottuk őket, hogy semmi rész czéllal nem jöttünk. A férfiak több ponton fegyverkezve gyűltek össze, s este a hegyek ormain tüzeket gyújtanak, azok által tudatván a szomszéd vidékek lakóival megérkeztünket. Egy reggel a Tűmet partján járdalván egy borzasztó jelenetnek valék tanúja. Néhány egyiptomi katona egy nyomorult szerecsent kötözött, és hogy ne ordítson, kíméletlenül ütötték. Legfájdalmasabb benyomást tett rám azon tudat, hogy kifakadását nem az ütés fájdalma, hanem egy más dolog okozta leginkább. Elmondá ugyanis, hogy az adó megfizethetése végett utolsó ruhát eladta, s mégis derék fiát szeme láttára elhurczolták. — De ez még nem elég. Egy este parancsot kaptak a csapatok, hogy készen legyenek s azon éjjel nyugot felé indultak. Eljutván Keryhez, azt csendesen körülfogták , hogy a lakosság fel ne ébredjen, s reggelig szoros őrizet alatt tárták. Viradatkor adott jelre megrohanták a lakosságot, s megkötözék, a futókat lelövék, az ellentállókat leszúrták. — A nyomorultak bőszült vadként védték magukat, mint csak védheti magát olly nép, mellynek aszszonyát, öregét s apróját szeme láttára gyilkolja le az ellenség, de hősi védelmök daczára a túlnyomó erő miatt el kellett bukniok. — Ezen a csatában fogatott el azon szerecsen is, kit szemem láttára ütöttek, és kötöztek, miután minden vagyonát s családját az ellenséges táborba hurczolák. Látta a szerencsétlen, a mint fiát a rabszolgaságra vonszolák; látta leányát egy tiszt karjaiban, a mint azt sátorába vezeté, hogy buja vágyainak áldozza fel. A foglyok zsold helyett kiosztattak a katonák közt, s ezen nyomorult felesége egy katonának esett osztalékul. Rákövetkezett éjjel iszonyú ordítást tett a nő, s férje felismervén hangját, lánczait széttépni erőlködött, hogy erejét megszabadíthassa. Hasztalan! Reggel azon helyre hurczoltatott, hol én láttam őt, s erőlködése daczára erős kalodába csíptették nyakát és kezeit. Arczán a legiszonyatosabb testi s lelki fájdalom kinyomása volt látható. Semmi tagját sem vola képes mozdítani, hogy csak a férgeket elűzhesse magáról, mellyek arczát csípték, rágták, marták. E jelenet olly kínos hatással volt rám, hogy a tábort elhagyván, az erdő mélyébe vonultam. * * Mahomed próféta sírja.