Vasárnapi Ujság – 1856
1856-01-06 / 1. szám - A nőlázadás. Jókai Mór 2. oldal / Elbeszélések - Nemzeti haladásunk. Jókai Mór 2. oldal / Értekezések
— Miért van mi rajtunk a férfiaknak hatalma? Nem ollyan emberek vagyunk-e mi is, mint ők, sőt szebbek, jobbak náluknál. A nő jobban szereti gyermekeit mint a férfi, a nő szemérmesebb , tisztább, érzékenyebb, és mégis azok írják nekünk a törvényt, azokból telnek ki birák , papok, vezérek és írástudók. A leányokat készakarva gyöngéknek és tudatlanoknak nevelik, a férfigyermeket oktatják és erősítik. A gazdagságot, jószágokat csak a férfiak öröklik, a leány kegyelemkenyért eszik. Fiak, testvérek dorbézolnak, pazarolnak, leányok, anyák otthon ülnek és dolgoznak értük. A nő bilincsbe vert rabszolgája a férjnek, az őt megverheti, megverheti, szerelmét gyalázattal oszthatja, senki sem mondja neki érte, hogy becstelen : ha egy leány egyszer vét életében, azt a templom ajtóhoz térdeltetik, tollszárral koszorúzzák, haját levágják, s még az álnok csábitó is sárt vethet rá; ha pedig a nő szeret mást, azt a férj meggyilkolhatja s csak Istennek számol érte . . .! Isten rendelte-e ezt igy? A férfiak szerezték ezt. Minden dolgukat ugy intézték, hogy rajtunk hatalmasok lehessenek, hogy a legutolsó koldusnak is legyen egy rabja, a kin uralkodjék : felesége, s az ország legelső asszonya, a királyné is csak ollyan rab legyen az ő palotájában, mint mi a mi gunyhóinkban . . . Ilyen ádáz beszédekkel tartotta társnéit Velezke , és a beszéd elszivárgóit szájról szájra, egy faluból a másikba, az egész kerületbe; a férfiak, ha meghallották, nagyokat nevettek rajtuk, legfeljebb akadt egy-egy, aki jól megverte értük a feleségét. Verezke szép déli hajadon volt, szőke, kékszemű, telt arczú. Kinek jutott volna eszébe, hogy tőle féljen? sőt inkább gondolt arra, hogy szeresse, aki sokáig nézett rá. Sok szép ifjú volt a környékben, elegen jártak utána, de ő egyre sem hallgatott, arra gondolt: a leghizelgőbb vőlegény is durva erőszakos férj lesz egykor, ma megcsókol, holnap megver, s nem akart férjhez menni. Az anyja nem erőtette, hanem az apja egy napon véget akart vetni a helytelen kényeskedésnek s erőnek erejével rákényszerité a leányt, hogy egy fiatal molnárt vőlegényül elfogadjon, ha nem teszi, agyoncsapja, s hogy az agyoncsapásból előre kóstolót is adjon neki, megverte irgalmatlanul; az anyja engesztelni akarta, szegény, csak ő is osztozott a verésben. S ezzel el volt határozva, hogy Velezke pünkösd másodnapján megy feleségül a molnárhoz. Velezke és édesanyja megmutogaták a fonóban testeiken a kék foltokat. Ollyan emlékjeleket pedig a többi asszonyok is tudtak mutatni eleget. Ott elpanaszták egymásnak, hogy a nők sorsát ime igy szokták intézni, adják, veszik, mint a barmot, akitől nem kérdik : akarja-e ezt vagy azt gazdájának látni? Hat hét volt még pünkösd második napjáig hátra, minden hétfőn, még a vasárnapi mámortól ködösen megkérdező Velezkét az apja : van-e kedve férjhez menni? a leány mindig azt mondta : „nem"; apja pedig, hogy rá emlékezzék e hét fordulóra, megverte őt újra. Az asszonyok hat hét alatt suttogtak és tanakodtak, a férfiak nevették őket. Asszonyharag — libaméreg. Eljött végre piros pünkösd másodnapja; a leányok, az asszonyok illyenkor az erdőkön koszorúkat fonnak, egyet kiválasztanak a szüzek közül s azt megteszik királynénak, pünkösdi királynénak. Pünkösdi királynénak tették meg Velezkét pünkösd másod napján s körül hordták a leányok vállaikra felemelve, zöld ágakból font trónusban s énekelték, hogy „eljött, eljött piros pünkösd napja; itt van, itt van szabadulás napja." A férfiak hagyták őket bohóskodni délutánig. Délután a pünkösdi királynét leszállták trónusáról s elvitték erővel, megeskették vőlegényével. Mikor ez megtörtént, azt mondá Velezke a templomban lévő asszonyoknak, leányoknak, „hogy ha éjszaka lesz, minden asszony, minden leány emlékezzék meg felőlem." A nők sírtak, a férfiak nevettek e szóra, mentek sátor alá, ittak késő estig, éjszaka, éjfélkor tért haza minden férj ittasan, haragosan a mérges erős sertől. És azon az éjszakán háromezer férfit gyilkoltak meg tulajdon feleségeik, testvéreik, leányaik, még az anyák is megölték fiaikat, hogy az egész környékben nem maradt egy férfi élve. Velezke is meggyilkolta vőlegényét a menyegző éjszakáján; a legelső csókot késsel fizette vissza neki. És akkor felvették az asszonyok a férfiak fegyvereit, puzdráikat, kardjaikat, feltették a sisakot fejükre, a pánczélt kebleikre, megválaszták Velezkét vezérüknek és megindultak a király ellen. Przemisláv volt a király, annak megizené Velezke, hogy szálljon le trónusából és adja azt át nejének, és a főhivatalnokok mind jelvényeiket nőknek adják, mert ezentúl azok fognak uralkodni a világon. Üzenetét a rémitö hit követte, hogy a fellázadt nők tábora megveré az eléje küldött seregeket, elfoglalá az egész megyét, a nők mindenütt hozzájuk csatlakoztak, az őrült eszme terjedni kezd; egy férfi sem biztos alvó ágyában többé, minden házban benn van az ellenség! A férfiak sok helyütt előre kifutottak az erdőkre, ott hagyva a falvakat az asszonyoknak, azok a férfi gyermekek jobb szemeit kiszurdalják, s hüvelykujjaikat lemetszik, *) hogy a kézujjat megvonni, s a nyillal czélozni ne tudjanak, ha megnőnek; a helyett a leányokat tanítják kardforgatásra, czéllövésre, dárdahajításra. A király az első veszély zavarában várába zárta magát, a zendülő nők oda is utána mentek, körülfogták a várat s minthogy ostromszereik nem voltak, hogy azt bevehessék , az átelleni dombra egy másik várat épitettek föl ellene. Onnan szent hadat az egész férfivilágnak a vérittas asszonyhad vezére, Velezke, s felhívta a némbereket, hogy rázzák le a férfiak jármát széles e világon; ezentúl a férfi legyen otthon ülő szolga, a ne parancsoljon! . . . És talán felfordítja az egész világot ez az egy örült leányzó, ha a királynak egy hatalmas vezére hirtelen fel nem ülteti a nemesi hadakat s egyszerre négy oldalról nem támad a nő táborra. Akkor mégis megsajnálta: ennyi szép ragyogó szemet halállal lezárni, ennyi szép dobogó keblet vassal által szúrni, ennyi édes piros ajkkal a föld porát csókoltatni s felszólitá Velezkét, hogy rakják le a fegyvert együtt, vegyék fel újra a guzsalyt, válasszanak férjet maguknak ismét és legyen minden elfeledve. De a leány azt izente vissza : „csak te ölj meg bennünket, ha tudsz, mert különben mi ölünk meg téged!" Ekkor azután megfúvatta a vezér a trombitákat s jelt adott a seregeknek, hogy kezdjenek el nyilakkal lőni a körülfogott táborra; nehéz egy nőt megölni közelről, karddal. A nők sokáig állták a harczot, az öregjeik is elröpiték a nyilat olly messze, mint a férfiaké s a vezér kétszer érző pánczélján koppanni a nyilat, amit Velezke külde számára. Végre kifogytak az asszonyok a lőszerekből; ekkor Velezke két sorba állita a csataszekereket, azokon kaszákkal felfegyverzett nők állottak, maga a többiekkel lóra ült, kezébe vette a zászlót és a kardot és azzal kirontott az ostromló férfihad közé. A szekerek sok jó férfit eltiportak, a bárdok, a kaszák sok bajnokot elvesztenek csúf halállal, kinek asszony kéz által kelle elveszni, s csak a késő éjszakára bírták a férfiak elfogyasztani a nők táborát. Egyet sem fogtak el élve; a nő harczolt, amig egyet bírt mozdulni, és nem kért kegyelmet egy is. Estefelé csak egy maroknyi csoporttal vergődött még a sík közepén Velezke; társnői szorosan fogták körül s felemelt pajzsaikkal védték; ugy elhullottak azután egyenként, egy domb támadt a helyen megölt szüzek holttesteiből, utoljára csak egyedül harczolt az örült szűz; jobbkezét is levágták már, balkézzel forgatja kardját; nincs mit tenni ; keresztül kell szivén ütni azt a dárdát, ugy fekszik le a többiek közé. A nőlázzadás ebben érte végét s többé nem lett ismételve a történetekben. Más eszközökkel, más tudománnyal vitte azt ki azóta az emberi nem szebbik része, hogy az erősebben uralkodjék; nekünk hagyta csak a nevét, a látszatát az uraságnak; voltaképen ő parancsol, mi vagyunk a kik engedelmeskedünk, és azt mondjuk rá, hogy jól van az igy .) A régi rómaiak idejében is élt már az a hit, hogy a hüvelykujj elvágása által a férfi elveszti bátorságát, ezért a csatából megfutóknak hüvelykét szokták levágni; innen támadt e szó „poltrón" a gyávák elnevezéseil (pollex troncatus).