Vasárnapi Ujság – 1856
1856-02-03 / 5. szám - Lassan a testtel. Salamon Ferencz. Tiz arany pályadíjt nyert mű (kép) 38. oldal / Elbeszélések
38 lenül ütlegezte, — azt a pesti vitéz hajdu megrohanta és a börtönbe kisérte. 6) Nem hagyhatom ki a középkorban, szintén a 18-dik évszázad végéig csaknem divatozott megégetését a boszorkányoknak, melly által magyar honban is számtalan nő esett áldozatul, névszerint Szegeden és Nagyváradon. 7) Hát abból mi egyebet lehet kimagyarázni, mint az erényes nőknek megvettetését és szomorittatását, hogy az uri renden lévő férfiak, hazaszerte olly számosan, az egynői rendes házasságot mellőzik, és inkább vad házasságban élnek. Bizony mondom, uraim, ez olly terjedő erkölcsi mirigy, melly a nemzetéletet megmérgezi, a családokat elkorcsositja. 8) Végre hadd rántsam elő azt az én lelki fegyveremet is, melly mindig győz,i a szentirást; és most fogjuk hallani még a javát. Ennek régibb magyar forditványaiban az asszonynak nem is adatik emberi czim, hanem általán mindenütt az eredeti szövegek és a világ összes nyelvei analógiájának ellenére, — e kétértelmű szóval említtetik : „asszonyi állat." Substanz és Thier *). S ennyi talán már elég is lesz azon nézetem bebizonyítására, hogy magyar ember a nőnem felöl elég aljas fogalmakkal van elárasztva, mellyektől aztán a zsarnoki bánásmódhoz csak egy lépés kell. És most járuljunk a nők fölötti zsarnokságnak sokalaku példáihoz. Értetni kérem pedig a következőkben mindenütt zsarnokság alatt, — nem a keresztyén és mivelt házasfelek között is néha felmerülő összezördülést és koczanást, melly egy nyári zivatarhoz hasonlólag hamar elmúló és jótékony is , hanem értem a férjnek önfejűségét, folytonos kemény uralgását neje fölött, és a legcsekélyebb okból gyakran forduló bántalmazásokat. (Szünet: folytatjuk.) Lassan a testtel! — Eredeti beszély a székely népéletből. — írta SALAMON FERENCZ. (Folytatás.) Hej! de nagy baj, ha az, amit Pirczi Marczi a fészerből látott, nem csupa álom; ha az, amit másnap Borcsa asszony a faluban kitrombitált, hogy tudniillik Juczika diák szeretőt tart, nem csupa mesebeszéd és rágalmazás! Tulu Pista bá nagyon szerette ezt a kis leányt, „s ha Isten úgy akarja" monda Pista bá, „még ezen a nyáron megesküszik vele." Miért ne? Pista bának ősz haja volt ugyan, de alig volt több 40 évesnél, s olly fiatal erőben érezte magát, olly víg volt, hogy kivágta a husz esztendős legényeket is. Juczit tizenkét esztendővel azelőtt találta a Bika aljában az ut szélén. A kis leány elpanaszolta, hogy édes apja és édes anyjával aratni voltak a kökösi határban. Mind a kettőt hirtelen meglepte a kolera és rögtön meghaltak. Ő maga s egy kisebbik testvére haza indultak, de eltévesztették az erdőben az utat. Fia testvérét ott hagyta az erdő közepén, hadd várjon rá, míg ösvényt lel. De a málnásban egy medvétől megijedt, s elszaladt. Testvérét többé nem tudta feltalálni. Maga itt hált az országút mellett. Tulu Pista bárki nagyon jószívű ember volt, haza vitte a kislányt, hogy öreg anyja viseljen rá gondot. Annak semmi nemzetsége sem maradt, s apjának semmi vagyona se volt. A fiút pedig vagy a medvék szakgatták szét, vagy valamelly jószívű utazó vette fel, épen ugy mint Tulu Pista vette fel Juczit; — hiában keresték, többé rá nem akadtak. Miután Tulu Pista bá anyja rég meghalt, Juczi volt a ház gazdasszonya s Tulu Pista jobb keze. Ő nem volt szép, nem szúrt szemet a falu nyalka legényeinél; de annál jámborabb, becsületesebb és munkásabb vala, s olly szemérmes, hogy Pista bának is csak ritkán mert a szemébe nézni, pedig őt csak nem mondhatta senki mogorvának, vagy durva embernek. Juczi soha sem ment tánczba, csak vasárnap ment el hátul, ugy hogy dolga ne lett volna, — akkor is a templomba. Soha sem lehete mind az ideig felőle valami roszat hallani, de minél fehérebb a virág, annál szembetűnőbb rajta a legkisebb szennyfolt is. Minél tisztább valakinek a hírneve, annál jobban megbotránkoznak az emberek a legkisebb hibán. S pedig, ha igaz amit a faluban beszélnek Jucziról , az a legfeketébb folt, mi valakinek a becsületén lehet. Ollyan volt e hír, mintha a legfehérebb liliomot az ember téntával öntené le. Pirczi Marczi másnap reggel ugy hajnal felé, haza ment, elbeszélte, hogyan lestek az utczasarkon, míg egy fekete ruhás ember bement Juczihoz s csak későn, tizenkét óra felé ment ki onnan. Nem merte megmondani, hogy ő bizon elaludt a szekérben, s csak két óra felé szedte fel magát. Azonban annyi igazságszeretet volt benne, hogy megvallotta: a bizon tisztán nem látta azt, csak úgy tetszett neki, mintha valaki onnan késő éjjel kijött volna. De a szálas Borbálának ennyi is elég volt. „Már hogyne látta volna ked tisztán, hiszen kednek csak jó szeme van — úgy lát éjjel is, mint más ember nappal." Ezzel felköté rokolyáját, elment a kántornéhoz, a mészárszékbe : egy szóval délig az egész helység csak arról beszélt, hogy a háládatlan Juczi, kit Tulu Pista bá el akart venni, egy diákkal tart. Még a tiszteletes ur fülébe is eljutott, s erősen feltette magában, hogy holnapután, úgymint vasárnap, az isteni tisztelet végeztével majd előrántja Juczit, — és számadásra vonja. Furcsa dongó is az a hir! csak ugy súgják búgják s mégis hét falura is kihangzik. Aztán az hallja meg legkésőbben, a kiről épen szól, ha mindjárt épen tószomszédjában laknék is az, a ki kezdi. Juczi legkisebbet sem tudott arról, a mit róla beszélnek, — s mindég kisebb gondja is nagyobb volt annál mintsem arra hallgasson : mit beszélnek a mészárszékben, Bogyó Bálind boltja előtt, vagy a kútnál. A hírben mégis lenni kellett valaminek; a szél fúvatlan nem indul. Mert lám, most Juczi sokkal kevesebbet gondol Tulu Pista bával, mint egy más valakivel, kit ma estvére mézes mázos laposkával és méhserrel vár. Tehát csakugyan igaz! .... Na, na kedves olvasóm, csak lassan a testtel! nem kell úgy kapni aztffele rosz híreken, mint a szájas Borbála! Majd meglátjuk! És azt az egyet előre felfogadom, hogy ha Beder Juczi csakugyan hibás, úgy megbüntetem, a minél jobban akármelyik regényíró sem büntette meg azt, a ki háladatlan is hűtlen is volt! De előbb, mint igazságos itélőbiróhoz illik, szinről szinre kell látnunk a dolgot. Majd a szembesítés után minden tisztába fog jöni. Mikor hát másnap estve szálas Borbála férjét Marczit újra kiküldötte, hogy jól kilesse a dolgot s feltette magában, hogy maga is elmegy megnézni, ha Marczi jól őrködik-e; mikor ugyanazon órában, estve kilencz után, Juczi legjobban gyúrná s lapizná a mákos laposkát, csengetyüszót hall, kiszalad a pitarból, s első a mit hall, a Nemere Bandi szuszogása volt, ki is Tulu Pista bá mellett kocsiskodott. Nagy szuszogásáról még a tanulók Szuszinak nevezték el. Ez izmos, markos és vastagnyakú legény a kapu kinyitásával küzködött, s képzelni lehet milly szuszogással volt! „Hát megérkezett Pista bá?" kérdi Juczi egész örömmel. ,,Meg bzon" felelt egy^olly hang, melly orrból volt mondva, s inkább medvenyöszörgéshez hasonlított, mint becsületes emberi hanghoz, „de leszállt .... hogy az egér rágja meg, de nehéz ez a kapu .... „ínye nó, de sok akadémia van! leszállt a szomszédban Iovácséknitt 2) . . . Minyá itt lesz!" Tulu Pista csakugyan megérkezett. S ha Juczit nem szereti, tán csak vasárnap érkezett volna meg, a helyett, hogy még pénteken estve lerakta a diákokat a szomszéd helységekben és Mákosfalván. *) Ezen is van már segítve, miután r. kath. hivek számára a Szepesi-féle forditás (Pozson, 1831.), a protestánsok számára pedig az 1852-ben Kőszegen kijött Károlyi-féle szöveg (csekélységemnek indítványából) a dísztelen állat szót végképen és mindenütt kitörölte, helyébe asszonyi használván. ') Túltett rajta. ') Tésztás étel — 2) Kovácséknál. 1