Vasárnapi Ujság – 1857
1857-05-10 / 19. szám - Haladunk-e Magyarországon? Albertfy P. 154. oldal / Elmélkedések
160 lamennyit felülmulá. A góth stylben, de középkori olasz ízléssel készült mű, mellyet Pest város községe emeltetett, némi gyöngéd vonatkozás akart lenni . Felségeik alig bevégzett olaszországi útjára, s a pesti diadalkapu karcsú tornyocskái, csúcsos ivei, fényes domborművei, szép szobrai s vakitó aranyozása bizonyosan sokakat emlékeztettek Olaszország palotáira s különösen Florencz, Siena s más városok székesegyházaira, mellyeknek épitésmódja az itt követett izlést mutatja, nagyszerű kiadásban. A pesti diadalkapu három boltívből állott, mellyek közül a középső a kocsiknak, a két szélső gyalogoknak szolgált átjárásul. Senki nem hinné, a ki e müvet most készen látja, hogy az egész alkotmány néhány rövid hét alatt, még pedig fából készült. A piros, fehér, zöld szinekből vegyitett márványszin, a hozzáadott fénymázzal, melly az építmény alapszinezetét teszi, azt, igen szerencsés utánzással, teljes márványszerű emlékművé alakította; egyes részeinek gazdag aranyozásában, a csucsivek, toronyszélek arany virágaiban tündökölve ütődtek meg a nap sugarai. A négy oszlop fülkéit négy jelvényes alak (művészet, tudomány, ipar és kereskedelem) töltötte be, s a középső boltív zárkövében egy nemtő (genius) állott arany szalaggal, mellyen az ismeretes betűk : A. E. I. C. U. (Austria erit in orbe ultima) valának olvashatók. A fő és mellékíveken gazdag mozaikművek mutatták a császári, habsburg lotharingiai, bajor és magyar czimereket. A középső kapuk koronáján Pest város nagy czimere ragyogott, melly felett, magasra nyúló tornyocskában „Austria" 7 lábnyi magas szobra állott. A diadalkapu müvei mindkét oldalra szolgáltak, a nagyhid utczára s a Dunára; azonban a folyamra néző rész képezé annak hatásteljes főhomlokzatát. A diadalkaputól jobbra és balra a Dunapart összes házai teljes díszben pompáztak, mellyek között kitűnt különösen a legközelebb két szomszéd, a régi redout-épület s az „angol királynő" czímű szálloda. Tudva levő, hogy az előbbi, az idők viszontagságainál fogva ma csak pusztulásnak induló rommaradvány, de a különben meszeletlen, vakolatlan, bomladozó falaknak a jelen alkalommal a virágok s zöldágak egész erdeje, festmények és zászlók sokasága s különösen a hölgyek által elfoglalt erkély diszitvényei nemcsak minden hiányaikkal elfedték, hanem valóban pompás és virágzó állapotra emelék. Közvetlen ezen erkély alatt volt a cs. kir. Felségeik számára a külön kiszálló hely készítve. Az állóhajón két óriási árbocz volt, megrakva lobogókkal s ez állóhajót egy, virágos utczát képző, híd köté össze a parttal, mellynek szélén állott a keleti stélben épült hódolati sátor, mellynek közepe mind két felé nyílt tért, két oldalai nehéz kelméjü függönyökkel elzárt két szobát tüntettek fel, az utóbbit csupán a Felségek számára. Itt történt a partraszállás után az első üdvözlet s innen vették a cs. kir. Felségeik , s a bevonulási díszmenet utjokat a fent leirt diadalkapu felé. A nagyhid-utczán végig haladva, a széntérre ért a menet, hol a pesti izraelita község emlékoszlopa állott, keleti stélben, körtve alakú kúppal, melly alatt egy zászlókkal ékitett karzat körzé az oszlopot, s ezt számos ékes faragvány s Ö Felségeik arczképei díszítették. Egy vers is volt rajta olvasható héber és német nyelven, mellynek értelme ez volt: „Örvendj,ülj ünnepet,Királyod közéig, erény és győzelem az ő pajzsa s jelszava." A széntérről a menet az urtéren keresztül ismét pompásan diszitett házsorok között a Duna felé vette útját, mellynek felső partján, a pesti lánczhidfővel átellenben a pesti kereskedelmi testület (Lloyd) által emelt emlék állott. Ez egy nyolcz szögletü, kápolnaszerü építmény góth stylben, meredek csucstetővel s kis toronyművel koronázva. A beltér közepén Pannónia magas szobra volt látható s a szögletoszlopokon a különböző kereskedelmi ágak allegoriai képei magyar illő felirásokkal. A budai parton, a lánczhid s az alagút homlokzata közötti téren, 14 ölnyi magas két torony fogadá a diszmenetet. Ezek felső részeit zászlók és virágfonadékok között . Felségeik arczképei disziék, az alsó falakon pedig két latin felírás tolmácsolá Budavárosnak az Uralkodó Pár megérkezéséni örömét. Az alagút mellett elhaladó, s a várba vezető ut uton tovább érve a budai s óbudai izraelitáknak, becses templomi tárgyakkal vegyitett, diszitményei tűntek fel. Továbbá a főkanyarulatnál nyílt terésebb helyen a Dunagőz hajótársaság elmésen összeállított emlékműve, melly egy helyre szorítva egész munkásságának mintegy átnézetét nyujtá kicsinyben. Ízletesen halomra rakva állott itt a hajózás minden eszköze s műszere, természetesen diszkiadásban, ott volt az evező, kormánylapát, kerék, szócsövek, kötelek, szigonyok, horgonyok stb., s mindezek tetejében egy művészileg készült, gazdagon aranyozott gőzhajó. Végre a régi vízivárosi kapu helyén egy külön ez alkalomra épített várkapu fogadá az ős Budára vonuló fényes menetet. E kapu építészeti stylje a góth építészet régibb korára emlékeztet. Homlokzatán két pánczélozott vitéz mellképe látható, s az oldalfalakon számos czimer, czimerpajzs és zászló. Ezek voltak az ünnepélyesen díszített főváros legemlékezetesebb művei,mellyeknek egyikét,a legfényesbiket, mai lapunk közli: Haladunk-e Magyarországon? (Folytatás.) II. Városaink. Szólitsuk meg a legelső öreg embert, kivel találkozunk,s kérdjük meg tőle, miként nézett ki a város, mellyben lakott, ezelőtt mintegy harmincz, negyven évvel. De még ennél is rövidebb uton eligazodhatunk, ha saját szemeinkkel körültekintünk, s látni fogjuk, hogy hazánkban kevés kivétellel minden, mi izlés és építészet tekintetében figyelmet érdemel, tételét egyedül csak a legújabb kornak köszönheti. Csak a felső vidéken láthatni még néhány kisebb ócska várost, melly csekély módosítással régi alakját valamennyire megtartotta. Másutt mindenütt újdon épült városokra találunk, ugyhogy méltán kérdhetjük, mi létezett itt Magyarországban ezelőtt ötven, hatvan év előtt, ha minden, mit látunk, az újabb kor teremtménye? Száz évvel ezelőtt csak Buda, Pozsony, Sopron, Kassa és Nagy-Szombat tartoztak nevezetesb városaink közé. Ezek közöl Pozsony, országunk e határszéli városa, kivételes helyet érdemel. A török világ alatt, s azután is egészen a jelen század elejéig e város főrangú uraink fészke volt. Buda vára ugy jutott vissza kezünkre, hogy ott kő kövön nem maradt, s azért az ott hamarjában épült magán házak építészeti tekintetben semmi jelentőséggel nem bírnak. Korunk, melly a világosságot és kényelmet szereti, e házakat újból építette fel, legnagyobb részét pedig alapjaiból elhordta. Nem kell itt értenünk a történeti, vagy művészeti érdekkel bíró épitvényeket, mellyeknek száma úgyis felette csekély. Ha Kassa remek góth szentegyházát kiveszszük, melly különben is ősrégi dicsőségünk maradványa, azután mindjárt legfeljebb középszerű érdekű építészeti müvekre akadunk. Pozsonyban a főtemplom mostani tornya még atyafiságban sincs a régi alkotású szentéllyel. A nagyszombati templomok a tizenhetedik század izlést sértő formáit tüntetik szemeink elé. Kissé régibb időkre visszamenve, Mátyás király budai palotája a leírások szerint pompás és fényes uralkodói lak lehetett, de ha a fenmaradt tökéletlen rajzok csak hozzávetőleg is hivek eredetijükhöz, ugy az a mostani várpalotának, még csak nyomába sem hághatott.Ez, egyszerű, nemes, méltóságos s tiszteletet parancsoló, amaz, rendszer és épitészeti idom nélkül összerakott tömkeleg lehetett. Emelet, torony, folyosó s kirúgó toldalék mind egybehalmozva. Hol pedig rend, könnyű áttekintés s következetesség hiányzik, ott többé világosságról, kényelemről s nagyszerűségről szó sem lehet. Az illyen épület csak messziről tekintve szép, és festői, mint a török városok panorámája, közelről pedig rideg, merev , szomorú s elijesztő. A régi palota környezetét illetőleg ugyan e rajzok szerint alig vetélkedhetnek a mostani vidéki városaink némelly utczáival. Debreczenben a hatvani-, vagy a czegléd-utcza épen nem nagy hírrel dicsekedhetik : az ottani házak mégis különbek, mint a millyenek Mátyás király lakának tőszomszédjai valának. A visegrádi vár romjaiból is nehezen lehet kiokosodni. Jól meg kell feszíteni képzelődésünk vitorláit, hogy azon hegycsúcsra valami valóban nagyszerűt oda helyezhessünk, mert ha a meglevő romok csak a vár külső bástyái voltak, akkor abban belől palotára nem sok hely maradt, ha pedig a fennmaradt kőhalmazok magának a kastélynak alapjai, akkor azoknak rendetlen alakjából semmi méltóságost ki nem méregethetünk. o . A királyi udvarokban élő régi irók sujtásos szavai nem tántorithatnak el bennünket. Az emberek előtt a szép csak addig szép,