Vasárnapi Ujság – 1857
1857-03-15 / 11. szám - Tűzellenes épitési mód. K. V. 90. oldal / Természeti tudományok - Nyomok egy fontos fölfedezéshez 90. oldal / Vegyes tartalmu czikkek
90 vetett pénzt az esteli előadások látogatására, egy pár zsemlye volt mindennapi eledele, de egy nap sem maradt el a színházból. Nyolcz hónap múlva tért vissza Kolozsvárra, akkor mint tanult gondolkozó színészt alkalmazták első fizetés mellett. 1805-ben már harmíncz tagra növekedett az erdélyi színtársulat, ekkor megvillant az eszme erdélyi nagyjaink agyában, hogy e művészi köpüből tán rajt lehetne ereszteni a testvér Magyarországba, melly ott is megkedveltesse a színészetet. Murányi Zsigmond, Kemény János, Kántor Gerzson, Németi Sándor, Magyar György, Simonfi György, Andrád Elek, Szakács Teréz, Németi Julia, Nagy János és B . . . J . . . vállalkoztak e merész útra, melly akkoriban nem volt csekélyebb vállalat a pólusi expeditiónál; ollyan hideg volt még Magyarországon azon időben a művészetre nézve. E kisded társulat a Pesten szétoszlottak vezérét Ernyeit hívta meg igazgatóul s igy indult meg harmincz darabból álló könyvtárral s rongyos ruhaszerrel 1806. május 6-án Zsibóról. Wesselényi ellátta őket útiköltséggel s megbiztatá, hogy ha valahol nyomorba jutnak, tudassák vele, és ő kisegíti őket Még ekkor nem mertek messze menni az anyai háztól, gyönge raj volt, a legelső virágos fára leszállt , az a virágos fa pedig volt Debreczen. Ott maradtak egész nyáron , nem csak a nyár volt pedig meleg, hanem a debreczeniek szivei is. Színházuk mindig tele volt, akár vígat játszottak, akár szomorút; fizetésük hitelt bőven s félév alatt fényes ruhatárt szereztek, belekerült 1500 forintba! El is maradtak volna ott tovább is, de Wesselényi rájuk parancsolt, hogy még beljebb menjenek az országba, hirdessék tovább az igét. Menniök kellett Szegedre. Hogy elbámultak a mi jó színészeink, amikor Szegedre érve, azt mondák nekik, hogy mindenkinek előre el van már rendelve ingyen szállása, még pedig nem kell ám alatta kalodát érteni, hanem valóságos úri házakhoz szállásoltattak, s azután meg napról napra egyik vendégségből a másikba vitték őket; boldog volt, aki az utczán elfoghatott egy színészt s vihette ebédelni magához; s praenumeráltak rá, ha el volt ígérkezve máshová; ha holnap nem, holnapután. Úgyhogy : leírni is vakmerő gondolat! a színészek egyik hónapról a másikra benn felejtették a fizetéseiket a pénztárban, míg végre az igazgató azzal fenyegette őket, hogy aki rendetlenkedik és hónap végével tisztességesen ki nem veszi a fizetését, annak a pénzérel ő nem számol. Volt pedig az első szerelmes fizetése akkor 30 bankó forint, a primadonnáé huszonnyolcz, s nem tudták mire elkölteni! Szegedről áprilban megint visszament a társaság Debreczenbe. Ekkor kezdett szóba jönni, hogy országgyűlés lesz Pesten, s hogy ott be kellene mutatni magát a magyar színészetnek. Ernyei, ki már egyszer kóstolta ezt a keserű poharat, csak nagy biztatásra vállalkozott rá, hogy a pesti német színház igazgatóival Sándli és Czibulkával alkuba ereszkedjék; a derék urak átengedtek a magyar előadások számára hetenkint két napot, szerdát és pénteket, miket böjtös napoknak hívnak mind a naptárban, mind a színházi heti rendben, mert akkor legkevesebb közönség jár, és ez előadások jövedelméből negyedrészt tartottak meg maguknak. Május 8-án lépett fel e társulat a dunaparti színházban „A Virtus próbaköve" czímü darabban. Ez a mű csakugyan próbaköve volt az ő virtusaiknak. Az országos küldöttek féltek ez előadástól s annál nagyobb volt örömük, midőn az kielégíté őket. Maguk a német színészek is méltánylandónak találták a magyarok összevágó gyors játékát és készültségét. Kár, hogy ez a Virtus nem maradt utódaikra. Később e hetenkint kétszeri böjtös előadás nagyon szegényül kezdé táplálni a múzsák választottait, melly idő alatt régi pártfogójuk Wesselényi ismét ezer forinttal segélyezte őket. Hiába, Pestnek nem volt Wesselényie, akik az isteni színészetet pártolásuk alá vették, nem voltak elég gazdagok, hogy buzgalmukat sikeressé tegyék. Darvas Ferencz, helytartói tanácsos, Mérey Sándor, b. titkos tanácsos, banyó fiskális, Kulcsár István, végre Vida László derék hazafiak neveit kell elsorolnunk, kik mind maguk megerőtetésével ápolták e fagyos országban gyökeret nem verhető virágot; végre Pestmegye gondnoksága alá jutott az. Azontúli viszontagságai ismeretesebbek. p . B . . . J . . . 1815-ben elhagyta a színészi pályát 1820-ban megházasodva, miskolczi tanár lett, ott megőszült, és meghalt a mult évben; miután tizennégy gyermekét előbb eltemette. Csak kettő maradt élve. Ezek közül az egyik Laborfalvi Róza. TÁRHÁZ. Nyomok egy fontos fövledezést írt. Tisztelt szerkesztő ur! A Vasárnapi Újság 1850-ik évi lő számában olvasható egy czikk, melly igy kezdődik : ,,A titok teljes leányzó Magyarországból ! Német hírlapokban olvasunk egy csudálatos esetet, mellynek titka még megfejtésre vár." Én erre vonatkozólag ez ideig vártam a megfejtést, de semmit nem olvastam, amiért is egy esetet most én írok le. De mielőtt ezt tenném, előre kell valamit bocsátanom. — A leány, kiről t. i. írni akarok, unokatestvérem volt; de minthogy én nagyon távol lakóvá lettem azon helytől hol az eset történt, a keresztneveket ki nem írhatom, mert sem látogatás, sem levél által az érdekeltekkel közlekedésben nem vagyok, és így érthetően, körülményesen akarok írni; az időt vagy évet szinte határozottan nem tudom, mert mikor az eset megtörtént, igen ifjú voltam s a dolog nem igen érdekelt, és az előttem feledékenységbe megy, ha a fent idézett lap számát nem olvasom, tízeket előre bocsátva most hozzá fogok. O Van Szatmármegyében egy Kántor-Jánosi nevű terjedelmes népes falu, mellytől csak egy ut választ el egy Iklód nevű falucskát. Iklódon lakott egy Puskás nevű ember, ki is K.-Jánosiból vette nőül a Kosztolányi leányt. — K.-Jánosiban van népiskola, Iklódon nincs, vagy akkor mikor az eset történt, nem volt.Puskás-Kosztolányi szülőknek volt egy iskolába járó leányuk, hogy hány éves lehetett nem tudom, e leányka, legtöbbet a Jánosiban lakó nagyanyjánál tartózkodott s onnan járt el iskolába is, de megtörtént, hogy Iklódra is haza ment, s ha a nagyanyja házánál nem volt, tudták, hogy a szüleinél van és viszont. Egykor, t. i. 1837-ik év körül, szinte Iklódról küldetik iskolába, és harmad napig, sem anyja, sem nagyanyja, sem a tanító, nem látván a gyermeket, templomba menésök alkalmával tudakozzák egymástól : hol van a leányka? és senki nem tudván felőle valót mondani, képzelhető milly nagy lett a rémület! Szorgos keresés, faluról falura járás, kérdezősködés után is, meg nem tudva semmit a szülők, a sors csapása elviselése alá adák magukat. — Egy fél csizmát, elvitázhatlanul, a gyermekének ismertek, melly a Jánosi utczában levő üres veremben találtatott, minthogy ott és mindenütt, kútban és minden illy helyen keresték. Ez esetre nézve felvilágosítást leginkább adhatna, a szülőket — ha még élnek, — kitudakozva a k.jánosi nagytiszteletű lelkész s esperes ur. W in mondom, hogy a mult évi felidézett számban leirt leány az legyen, kiről én irtam, de az időkor közel jár egymáshoz, és ellopások történnek igen sokszor. Hogy a Németországban fölmerült titokteljes leányzó magyarul, bár született magyarnak mondják, már nem tudott jól, oka, mert talán soha sem hallott gyermekkora óta illy szót, amit pedig nem hall beszélni, kivált gyermek, könnyen elfelejtheti. *) Abauj-Tornamegyében, Zsarnón 1857. febr. 25. — Mikolay János, ref. lelkész. (•azdákat érdeklő rovat. Tiszkái'illink'site intézetek és tíszellenes építési mód. Nehogy a biztosító társulatok ellenében incognitólag ugyan, de mégis ügyvivői szerepet látassunk játszani, vagy másrészről merő egyoldalúsággal vádoltassunk, szükségesnek látjuk e társulatok jótékonyságát elismerve, azon, kellő figyelmet érdemlő körülményt is fölemlíteni, miszerint illy biztositási uton, milliók mennek ki hazánkból, mellyeket megkímélni, s gyümölcsöző iparra fordítani annálfogva is nagyon jól esnék, mivelhogy le nem éghetni sokkal biztosítóbb, kedvezőbb dolog, mint porrá égve, kármentesíttetni, ép ugy, mint jobb beteggé soha nem lenni, mint betegségből kigyógyulni. Azon kérdésre pedig, mi módon történhetnék meg ez? a tűzellenes építési mód legérthetőbb felelet. E részben ugyan, már többektől többfélék a kísérletek, de átalános elfogadásra, részint költségesség, részint bizonytalanság, részint a szükséges anyagoknak nem mindenütt kaphatása, részint más okok miatt nem igen juthattak. Álljon itt egye részbeni ujabb találmány, mint minden hasonlók fölött kitűnő előnnyel bíró, használati rövid ismertetéssel. Lássuk : a közönséges sárgeren *) Ajánljuk e sorokat különösen a német lapok figyelmébe. Azok kedvéért, kik e dolgot már elfelejték, elmondjuk röviden az előzményeket." Ama leányt 1853-ban Németországban Offenbach mellett találták. Nyelvét nem értette senki, csak annyit tudhattak meg, hogy beszédében magyar szó is van. Végre a városi tanács az ő költségére egy tisztes családhoz adta oktatás végett. A leány semminemű írást vagy olvasást nem ismert, mintegy 22—24 évesnek látszott, szőke hajjal, közép termettel, á talán kellemes külsővel. (Vegyük a középszámot. Ha 1853-ban 23 éves volt, akkor 1837-ben 7 évesnek kellett lenni, s ekkor csakugyan iskolába járhatott Jánosiban, mint a fentebbi levél irója gyanítja.) Mindent a mit a leány titokteljes múltjából megtudhattak Offenbachban, ottani tanítója egy külön füzetkében irta le. Többi között az is van emlitve, hogy a leány nyakán egy keszkenőt találtak, mellyre „1. Karolina" volt varrva. E körülmény természetesen nem sokat nyomhat a latban,mert ki tudja,miként került a kendő a leány nyakába?Da nem feszegetjük tovább a dolgot. Elég legyen ezúttal figyelemébresztésül a fentebbi levelet közölni. Akinek érdekében áll a tárgy bővebb ismerőse, olvassa el a V. U. 1856 évi lő számában közlött adatokat is; ha pedig a sajtelmek csakugyan alaposak, közöljék annak idejében velünk is az eredményeket. ' Sierk.