Vasárnapi Ujság – 1857
1857-10-18 / 42. szám - Váczi székesegyház (képpel) K-ly J-s 445. oldal / Hazai tájleirások
447 rick Bristolban, Othello, Özvegy férje, Legjobb az egyenes út és Csokonai. Első vendégjátéka alkalmával kiléptekor a művészt 5 perczig tartó tapsviharral és éljennel fogadá a közönség. Az ő vendégjátékai annál szükségesebbek a vidéki közönségnek, mert a vidéki közönséget ő nyerheti meg leginkább Shakespeare remekművei meghallgatására s a szinháznak állandó látogatójául. Másrészt pedig a nagyobb művészek illy vendégjátékai a vidéki színészeknek valódi iskola. Egressy Gábor ott léte alatt a szinpadon kívül is a derék polgárság szeretetének és barátságának tárgya volt. A leggyönyörűbb őszi napokon és estéken rendeztettek tiszteletére lakomák szabad ég alatt, a szőlőhegyeken. Bucsujátéka alkalmával pedig Csokonai előadása alkalmával, midőn mint Csokonai megkoszoruztatott, az egyik igazgató egy értékes billikomban, tálcza-és babérkoszorúban átny ujtá a nagyváradi közönség emlékajándékát e rövid szavakkal : a nagyváradi közönség emlékül, magyar színészetünk legnagyobb művésze, — Egressy Gábornak. Mire háromszoros éljen és tapsvihar reszketteté meg a szintermet, melly zsúfolásig tömve volt. Igy végződött e vendégjátéki sorozat és a nagyváradi közönség e nemes lelkesedését látva, elhihetjük, hogy illy közönség, a derék M. mérnök fáradhatlan munkássága mellett, állandó magyar színházát fölépitendi rövid időn, hogy már egyszer ne csak tervrajzának örvendhessünk. *) — (Egy adat nevelő-intézeteink nehéz munkája köréből.) Egy anya Pestre hozta leányát nevelő-intézetbe. Többi között — mint ez gyakran szokott történni — kikötötte, hogy leányát kiválólag francziául képezzék, mert — úgymond — az ő gyermeke ugy is jól tud magyarul. S midőn nem sokára tudomására jutott,hogy leányát mégis tanítják a magyar nyelvre betűről betűre, illy neheztelő sorokat irt az intézet tulajdonosnéjának : ,,En nem azér attam lányomat nevellő intézetben hogy magyarul Tanúyon mer szűllettet magyar majd lessz nékie Ideje ht haragjün ellegett beszélleni most csak tanúyonojat amitt ithonn nem tarthatt." Mikép fog a dolog eldűlni, nem tudjuk; de annyit minden bizonynyal tanult a mama levele, hogy „született magyarra is nagyon ráfér a nagyar nyelv tanulása, — és hogy néha igen nehéz állása van a nevelőnéknek." O — A tokaj-hegyaljai szőlőmivelési — s talán idővel borkereskedelmi — társaság, Tolcsván, oct. 25-én gr. Andrásy György ő excja elnöklete alatt kezdi meg alakuló közgyűlését. A szőlő és borkiállítás is a gyűlés napjain fog megtartatni, mellyre minden ügybarát hivatalos. Oktávian, A hazánk több lófuttatásaiból híres lovairól ismeretes gróf Kinsky october 9-kén Pardubitzon versenyfutás alkalmával már hat gáton győzelmesen áthatolt, a hetediknél azonban lebukott lováról, miközben ez reá hágott, ezen kívül még nagy hírgerincz-rázkódást is szenvedett; felgyógyulásához azonban nagy a remény. — CUj kőszén telep.) Hir szerint Nagy-Váradon a Kalváriahegy alatt gazdag kőszéntelepre akadtak, mellynek kibányászásához a vasútépítő társulat azonnal hozzá is fogott. Azt is irják, hogy a n.-váradi vasúti indóház fő-és melléképületei már tető alá kerültek. Az utóbbiak közt van egy 80 öl hosszú műhely, mellyben a tiszai pálya gépeit fogják késziteni. A debreczeni Mihály-vásár a kézműárukra nézve egyike volt ez évben a legjobbaknak. A méz mázsája 24 páton kelt. A terményvásár jól meg volt ugyan rakva, de kevés kelt el. A szolnok-debreczeni vasutat, mellyen a mozdony már javában jár, legkésőbb jan. 1-én remélik megnyithatni. A szárazság alatt még a Balaton is megcsappant epekedésében; a sekélyebb déli parton ugyanis 500 ölet beszáradott. Félünk, hogy az itt kiszáradt vizet a Sió-szabályzó társulatok majd a maguk malmára vezetik, mondván : késhetünk a szabályzással egy kicsikét, lám a Balaton megunván várni lecsapoltatását, a maga jóvoltából is kezd már belebb húzódni. A (Iskoláink külföldrőli segélyzése). A Bécsben levő porosz követséghez 2325 pátról szóló utalvány érkezett s minden pillanatban fölvehető a selmeczi gymnasium javára, valamint azon segélypénz egy része is, mellynek gyűjtését a porosz király a magyar ev. egyházak segélyezésére, egész birodalmában megengedte. — Hasznos tudnivaló, — Szobi-palló sikárolás. E szolgaleányi műtétei tárgyában, — melly bár csekély, de a csinos háztartásnak egyik lényeges kelléke, és rendes gazdasszonyoknál igen gyakran előfordul — egy barátunk és szíves levelezőnk, ki az általa látott és tapasztalt minden kis hasznost, tüstént köztudomássá szeret tenni, e következőről értesít. Szokás szerint a palló-sikárlást úgy eszközlik, hogy szolgaleányok télen nyáron kőporral, langyos vízzel, s ebbe mártogatott szalmacsutakokkal mossák tisztára a pallót. Illy módon sokára lesz a szikkadás, és a pallókon maradt sok por még külön megsöprést is kíván. Egy tűzről pattant vidéki magyar úrnő máskép tesz. Ez szappanos langyos vizet vitet lézsában a mocskos pallókra, s azzal sikároltatja fel szobáit, melylyel azt méri, hogy a palló szép fehérré zsúroltatik, hamar megszárad és a megsöprés sem lesz szükséges. Ám tessék megpróbálni. Vidéki hirek. Tasnád. (Erdély) sept. 8-án (Casino. Az iskola. Jó termés,pénztelenség, drágaság. Vérhas. Gyakori tűzvészek.) Mi sem alszunk, t. szerkesztő ur, Erdély nyugati határán. Városunk napról napra csinosodik, a quodlibet féle építkezést lerontja az előtérbe lépett ízlést kielégítő, rendszeres építési modor, ez szellemi előhaladásunkra következtet. Meg kezdjük érteni a kort, mellyben élünk. Közmivelődésünket nagyon előmozdította a casino, de az első csak az uri rendnek lehetett nyitva 5 pft. részvény mellett, mig aztán a polgárság is 1845-ben állitott egyet 2 pft. részvénnyel. Ez nagy lökést adott a társaséletben, szellemi haladásunkra, végre a két casino egybeolvadt, és meg kell vallani az igazat, a nagy részvény 4 pft. miatt a polgárság legnagyobb részben mellőzi, és igy czéljának nem felel meg a casino; szép könyvtárát is olvassák; de mivel darabjáért 2 pkt. kell fizetni, sokszor a jó akarat mellett sem olvassák; hírlapokat is járat, néhányat, kár hogy az olcsóbb néplapok közül csak a közkedvességű Vasárnapi Újságot járatja ikertestvérével, a Politikai Újdonságokkal. A tanintézetek újonnan szerveznék, de szükségünkhöz képest igen kevés az a két elemi osztály. Legalább egy főelemi iskolát állíthatnánk fel. Legroszabb állapotba van sülyedve elhanyagolt leányiskolánk, alig 15 —20 tanitványnyal, 70 — 90 pedig az iskolaképes, és ez igy volt régtől fogva; mig a kath. híveknél a lelkészi hivatal által is erőltetve kevés mulasztotta el az iskolát. — Koricsánszki Endre hazánkfia s iskolánk volt növendéke, értékes ásványgyüjteményt adott iskolánknak , és igy már van újonnan alapitott iskolai könyvtárunk s ásványgyüjteményünk ; de még sok mindenféle hiányzik mig azt mondhatjuk, hogy Tasnád czélszerüen fölszerelt iskolával dicsekhetik. Aratásunk kedvezően ütött ki; szőlőtermésünk szépen mutatkozik; szénánk aránylag kevés, a luczernások nagyon szaporodnak, repczét is termesztünk meglehetősen a vidékben, gazdálkodásunkban a pénzhiány miatt nem igen haladhatunk elé, az élet ára igen alant, a szükséges áruczikkek pedig olly magas árúak, mintha most is 40 tt. volna egy köböl élet; e viszony reánk nézve lenyomó, mig a kézműves osztályra igen is felemelő, hol és hogy lehetne ezen segitni? — Gyermekeink közül sokat elhordott az itt igen dühöngő vérhas, melly a legerősebb férfiakat is megtámadja, és a nehéz köhögés. — T. Szarvad, szomszéd helységben, nagyon értenek a tűzélesztéshez, gyakran produkáljak vele magokat, igen, mert értetlenek a lelkiekben, csak gonoszságnak szerzői lesznek aztán, ha nincs nevelés, pedig ez nincs, s hogy legyen az egész vidéken, ezért kérjük a jó Istent. . x x x. Tetétlen (Szabolcs), sept. 12. (Az idei termés nem rosz.) A V. UI. 36. számában Tetétlenről ez iatik : „Időjárásunk kedvezőtlen, a mennyiben már hetek óta egy csepp eső sem volt. A nagy hőség miatt kukoricza-vetésünk elsült, semmivé lett, az apró mag sem úgy fizetett, mint ahogy vártuk; — egyszóval, a termés e vidéken a középszerűnél is alább való, azaz : rész." — Hogy e vidéken, valamint a haza több részeiben, a nyár száraz jellemű, igaz, de épen julius végétől augusztus 14-ig, ha nem is hetes, de mégis három négy ízben ollyan szapora, több óráig tartó esők voltak, mellyek a földmivesek keblét megörvendeztették, s hol bővebben hullott az áldás, a tengeriből is egész termés várható, nagyobb részében fél, s a legsilányabban is egy harmadrész *), és épen a tetétleni s földesi, egymással mesgyés határok azok, mellyeken legjobb tengeri termések mutatkoznak e vidéken. Kánikulában s utána már nagyobb, üditő harmatok is járván, azon halálmadarak, kik csak rosz hirek terjesztésében találják örömüket, meg lesznek szégyenitve. Mi az apró magot illeti, az 1849-iki termékeny év óta soha sem volt illy jó termés. Az ősziek, a takaró rész kiadásán felül, 8 —10 —12 maggal fizettek, az árpa termés olly bőséges, hogy ha lesz kisebb-nagyobb mértékben tengeri hiány, ezt bőven kipótolandja. A zab átalában 15 magot ad. A fenti utaknál fogva, azon felföldi, s tul a tiszai honfitársaink, kik vidékünkön évenkint jelentékeny bevásárlásokat tesznek életben és szalonnában, ez idén is bátran, sőt nagyobb mértékben számithatnak Tetétlen vidékére, mint az előtti években. Egy tetétleni. Perőcsén (Hont), sept. 18. (templomszentelési ünnep.) Perőcsén egyházilag a drégel-palánki esperességhez tartozó, 980 lélekből álló ref. gyülekezet sept. 6-án örömünnepet ült. Ugyan is régi góth-modoru s már életveszélylyel fenyegető temploma helyébe s helyén — mellynek épités kora a mult századok homályában vesz el — uj diszes Istenházat emelt, s ennek fölszentelési ünnepe történt meg az irt napon, nagy népsokaság jelenlétében. A fölszentelési ünnepélyt végrehajtá tul a dunai egyházkerületi superintendens főt. Nagy Mihály ur, egyházi szónoklata alapigéjéül a 84 zsoltár elsőbb verseit vévén föl. Lélekemelő imája, értelem- s szívhez szóló velős szónoklata, olly erőteljesen hangzék el a 70 éves főpásztori ajkakon, hogy, mig egy részről meggyőző tanítása, — mellyben a természet és hit templomát s ennek ama feletti méltóságát kimutatá — mélyen hatotta át a hallgatók kebelét, más részről bámultuk a ritka természetadományt, a tiszta erőteljes előadást, mellyből a fuladásig zsúfolt imaházban egy hang, egy szótag sem engészett el hallatlanul. Majd a vallás szentségei: két kisded keresztelése s az uri szent vacsora kiszolgáltatása végrehajtásával a szent örömünnepély bevégeztetett. Ezután a fölszentelt templomból kijövő vendégsereg a szabadban, Isten szép s derült ege alatt, zöld lombok által védve a nap hő sugárai ellen, lakomához ült, hol mindenek előtt a felséges Fejedelemért s felséges családjáért, a buzgó lelkes gyülekezetért, a felszentelést végrehajtó főpásztorért, a vele együttműködő egyházi szolgákért, az elsőben körünkben megjelent, átalános többséggel választott egyházmegyei segédgondnok t. Blaskovics Pál úrért s egyebekért áldomás poharak ürittettek. Lakoma után, az ennek folyta alatt is hangzó zene vidám hangjai mellett, az ifjúság tánczra kelt s az örömünnep kedvtelve folyt, mígnem az est beköszöntével — a szalmás fedelek közt tűzvésztől félhetven — rögtön félbeszakadt. Kár, hogy alkalmas mulató teremről előre gondoskodás nem történt. Egyébiránt a helységben minden * E részben is történt ismét egy lépés előre. A V. U. 39. számában a n.váradi tervezett színházat illető értesítésünkhez pótlólag azon tudósítást vettük, hogy a színházépítőtársulatnak a színházi birtoklás határidejének kiterjesztéséért tett folyamodványára sept. 14. a városi tanács azon határozatát mondta ki, miszerint a kitűzött helyen építendő szinház minden épületével, a felépítéstől számitandó 80 évig lesz a társulat tulajdona s annak elteltével a város birtokába fog átbocsáttatni. E határozat nézetünk szerint ismét nagy biztositéka lehet az épités siettetésének. Szerk. *) Egész termésnek mondatik e vidéken, midőn egy hold földről 80—100 véka tisztára festett esős tengeri kerül. Féltermésnek, midőn 40 — 50 véka, harmadrésznek, midőn 30 véka.