Vasárnapi Ujság – 1865
1865-07-30 / 31. szám - A budai vizivárosi plebánia templom. Myskovszky V. 385. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti müvek - A perui népek sajátságai (képpel) 385. oldal / Nép és országisme
385 Aki e képet látja, bizonyosan nem irigyli meg e szegény ördögöknek ezen első szabad mulatságát , s nem fog azon csodálkozni, hogy az a szegény néger, a kinek háta körül folyvást a korbács suhogott, a szabadság első csillámánál örömét és meglepetését máskép nyilvánítani képtelen, midőn még azt sem tudja, vájjon a jövő perez nem hoz-e ismét örvet a nyakára s békét a lábára! — A szabadságra meg kell érni s a szabadság oly vagyon, melyet okosan élvezni nehéz, s kellő miveltség nélkül élvezni csaknem lehetetlen. De azért oda kell törekedni minden népnek. Dél-Amerikában Peru egy részét képezi Lampa tartomány, mely már csak arról is igen nevezetes, hogy 600 négyszög mérföldnyi nagy térségén egyetlen fa, de még egy bokor sem található. Hegyei kopárak, s legfölebb egy-egy patak zavarja meg a szirtek egyformaságát mely tajtékozva űzi habjait a Titicaca tó hullámaiba. A völgyekben 43 falu van elszórva mintegy 50 ezer lakossal, kiknek nagy része juh- és baromtenyésztéssel foglalkozik. A téves mezőkön 400,000 darab juh legelész ez képezi, a lakosok minden vagyonát; tejével, húsával táplálkoznak, gyapjával kereskednek. Egykor a bányászat is virágzott közöttük, de az aknák most beomlottak, nem miveli senki. A bennszülöttek ismernek néhány helyet, ahol szerintök nemes étcz terem, de emlékeznek még a spanyol hódítás korára, midőn annyi kint szenvedtek az arany és ezüst miatt, azért inkább hagyják pihenni a föld gyomrában. De hogy az ottani nép valóban sajátságos szokásaival, gondolkozásmódjával, erényeivel és előítéleteivel némileg megismerkedjünk, induljunk egy kis körútra egy nevezetes külföldi utazóval, ki hosszas időt töltvén közöttük, szokásaikat jól ismeri , s e tartomány egyes helyeinek nem érdektelen leirását adja. Lampa városból az úgynevezett Vérmező felé, (amely hely nevét régi csaták emlékeül kapta,) Llalli nevü falun visz keresztül az ut. E falu maga már nagy nevezetesség előttünk, épen kicsinysége miatt. Az egész csak nyolcz nyomorult kunyhóból áll, benne nem is sok följegyzésre méltót találunk, de tul rajta a téves határon szép jelét látjuk a nép kegyeletes és vallásos érzelmeinek. — Az útfélen egy-egy pyramist látunk emelkedni; ez megannyi oltár az ott lakó indiánok előtt s mindegyiknek megvan a maga története. A pusztai vándor, vagy pásztor, ha valahol megpihen, néhány darab követ dob az ut szélére hálaadásul a mindenség alkotójának, kinek tiszteletére azután az arra járók szintén egy egy követ dobnak a kőhalomra, mig az hónapok és évek multával 8—10 lábnyi magas piramissá emelkedik. Ekkor valami jámbor utas egy keresztet illeszt hegyére, míg mások koszorút tűznek reá, mezei virágokat a völgyekből, többnyire fehér liliomot és amaryllist. De ez áhítatosság sok helyen egészen a vakhitbe csap át közöttök. Kombapata falu lakói csodás erőt tulajdonitnak egy köztük levő feszületnek, mely a vaknak szeme világát, a süketnek hallását, a némának hangját visszaadja. Hitök szerint e kép a mult században, midőn a jezsuiták Peruból kiűzettek, vérkönyeket hullatott üveg szemeiből; ugyanezt tette 1821-ben, a spanyol járom lerázásakor, midőn a spanyol alkirály Perut elhagyni volt kénytelen. Hasonló csodatevő Jézuskép van Tungasuka helységben is s e két szomszéd falu örökös versengésben áll egymással szent képeik csodaereje miatt. Egyik a másiknak hatályosságát tagadja s az ünnep tiszteletére e miatt sokszor jól elpáholják egymást. Az imént említett Kombapata falu, egy sörnemü itala, az ugy nevezett chicha miatt is nevezetes, melynek nem épen izlést gerjesztő készítésmódját mellékelt képünk ábrázolja. Öreges indiánok és indián nők körbeülve egy marok csírázni kezdő kukoriczát tesznek szájokba s azon addig kérőznek, mig meglehetősen össze nem rágják; ekkor ismét kezökbe veszik s egy előttök levő bőrdarabra helyezik s miután itt jó halomra szaporodott, innen teszik a fülesztőbe, a hol belőle a spanyol manzanillához átlátszóság és ízre nézve sokban hasonló ital készül. Amily különös eljárást használnak italaik készítése körül, épen oly sajátságos vegyifékű ételeik is vannak. Acopia városban nevezetes pástétomot készítenek, melyet egy alacsony asztal előtt még alacsonyabb széken ülő asszonyok árulnak. „Megéheztem a hosszas utazás alatt — mondja Marcay Pál, egy ottani utazó — s éhségem csillapítása végett a porlepte süteményből vettem egy darabot, de már a harmadik falatot nem bírtam lenyelni, mert a pástétomból fekete olajgyümölcs, vöröshagyma-szelet, sajtdarabok hullottak ki, melyek mind együvé voltak vegyítve s azokon kivül volt még benne egyegy darab czukor és szalonna. Ily eledel az indiánoknak igen jó lehet, de európai gyomornak nem való." Ugyanezen utazó beszéli, hogy ez utóbb emlitett városban elesteledvén, éjjelre szállást keresett. Koczogtak is egyik kunyhónak ajtaján s az megnyílt, egy női alakot tüntetve föl, gyertyával kezében. „Ide ne szálljunk," monda vezetője, „mert e nő huarmi pampayrunacuna", a mi annyit tesz, hogy veszedelmes boszorkány. „A kenyeret irigylik tőlem, mert nem ide való származású vagyok" mondá a nő. „Távozzál sátán" kiáltott rá egy öszvérhajcsár s a nő becsapta az ajtót s elfújta a világot, s tovább kellett menni a vezetők babonássága miatt. Végre a hol megszállott, ágyat rögtönöztek számára a földön; de alig szunnyadt el, fölugrott, hogy ott patkányok vannak. „Ez a mi tengeri disznóinkat patkányoknak nézi" mondák egymás közt némi megütődéssel az indiánok, midőn pedig a fehér ember a bolhák nagy száma ellen panaszolkodott, csak nevettek rajta, mondván: „Hogy lehet azon megütközni? Bolha van itt minden embernél, akár szegény, akár gazdag. Ugy vagyunk vele mint a halállal: senki nem menekülhet meg tőle." Csak hajnal felé jött az utazó szemére álom s reggelre kelve,s csípésektől bőre vörös pontokkal volt tarkázva, s Acopia városát pástétomáról, boszorkányáról és bolháiról sokáig megemlegette. (Rajzát lásd a V. U. mult heti számában.) A vízivárosi Sz. Anna temploma karcsú szép tornyaival büszkén emelkedik magasba, s a bombatér a nők nagy díszére szolgál. E templomot a városi tanács beleegyezésével a jezsuiták építették, s mint Miller Ferdinánd templom-leirásában említi, alapköve 1740-dik évben tétetett le 8 nagy ünnepélyességgel ment véghez; későbben a beállott pénzhiány és politikai viszonyok miatt e templom épitése csak lassan haladhatott előre, mig végre tetemes tőkék felvevése által az építés bevégeztetett, és a templom 1746-ban ünnepélyesen felszenteltetett. A jezsuiták akkori számos építéseiknél különös ügyességet tanúsítottak, s az újabb renaissance roccoco ízléshez mindenütt szorosan ragaszkodtak, s igen valószínű, hogy ők nemcsak e templom tervrajzát készítették, hanem az építést az ő vezetésök és felügyeletők alatt is végezték be. A perui népek sajátságai. A budai vízivárosi plébánia-templom. Rabszolgák mulatsága, gazdáik távollétében. Perui népszokások: A chiiha-ital készitése.