Vasárnapi Ujság – 1866
1866-10-14 / 41. szám - Kirándulás a Niagara-zuhataghoz (2 képpel) László Károly 490. oldal / Átalános nép- és országisme - Zichy Antal: Elegia Gyulai Pálné halálára 490. oldal / Költemények
490 szerkesztette mind a két Tábla naplóját, és mint még akkoriban is egyetlen egy kiképzett magyar gyorsíró, minden ülést elejétől fogva végig sajátkezűleg volt kénytelen jegyezni és társainak lediktálni. Az 1846/7-ki erdélyi országgyűlésre az akkori erdélyi kanczellár, b. Jósika Sámuel által hivatott fel az Országos Napló szerkesztésének elvállalására, a mit szokott buzgóságával teljesített. Az 1847/8-diki történeti nevezetességű pozsonyi országgyűlés alatt szintén ő vitte a Napló szerkesztését. Jelen volt az 1848 iki erdélyi rövid országgyűlésen s neki jutott a szerencse, hogy — távírda, sőt Erdély felé még vasút sem létezvén akkor — ő hozta meg Pestre az unió kimondásának hírét. Ugyanez év tavaszán még egyszer mint miniszteri biztos járt Erdélyben, Klapkával és Gál Sándor ezredessel a székelyföldre küldetvén. A megalakult első magyar minisztérium által végre állandó országos gyorsirási főnökké neveztetett ki s több izben politikai küldetésekkel is megbízatott. A juliusban megnyílt 1848-diki pesti nemzeti gyűlésen a Naplókat és Országgyülési Irományokat szerkesztette és adta ki, s a magyar kormány hírlapja,a,,Közlöny" számára több társával az országgyűlési tudósításokat készíté. A forradalom után az alkotmányos élet megszűntével, Hajnik is elesett pályájától. Azonban kora ifjúságától hozzá lévén szokva, hogy önmunkássága által tartsa fönn magát, nem vonakodott eddigi czéljától teljesen elütő életpályára lépni , s az előhaladott korú férfi több évig mint segéd egy pesti könyvkereskedésben foglalkozott. Majd az irodalomban nyílt számára, tehetségeinek megfelelő működési tér. Heckenast Gusztáv fölhívása folytán több , igen elterjedt népies vállalat szerkesztését vezette. Hajnik szerkesztett 30 kötetet a maga idejében annyira kedvelt „Vasárnapi Könyvtár"-ból, továbbá a „Hírmondó" s ujabban a „Képes Újság" czimü néplapokat. „ Visszaemlékezések" czim alatt egy füzet is jelent meg tőle, mely az országgyűlések korából sok érdekes apró adatot tartalmaz. 1857-ben a Heckenast Gusztáv által kiadott „Magyar Sajtó" felelős szerkesztője lett, s e politikai lap 1862. végéig az ő neve alatt jelent meg. Ez idő alatt a lap vezetésében több kitűnő publicistánk vett részt, de hogy hazafias irányát folyvást megtartotta, s a legnehezebb napokban is annyi tapintattal volt vive, ezért Hajnikot elismerés illeti. Midőn az alkotmányos élet 1861-ben rövid időre föléledt, Hajnik becses szolgálatai a gyűlésekben ismét igénybe lőnek véve. Jelen volt s jegyezte a tárgyalásokat az esztergomi konferenczián, a magánjogi viszonyok rendezése ügyében tartott országbírói értekezleten, s áprilban az országgyűlés megnyíltával ismét elfoglalta régi helyét, mint a gyorsiroda főnöke. Fárasztó és gyakran éjjeleit is igénybe vevő hivatala mellett, ez országgyűlés alatt a „Magyar Sajtó" országgyűlési tudósításait is ő irta. Ez év végén gyöngélkedése miatt nyugalmat óhajtva, a Balaton mellékére, a kies Badacsony tájára költözött. Mint a szabad természet kedvelője élt itt magányában 1865-ig, midőn ismét visszatért Pestre, s nemsokára meghívást nyert a november 19-re összehívott kolozsvári országgyűlésre. Ez volt a 11-ik országgyűlés, melyen működött, de egyszersmind utolsó is. A deczemberben megnyílt pesti országgyűlésen a régibb alkotmányos bajnokok hiába keresték szemeikkel szokott helyén elválhatlan társukat, kinek hajszálai az övékkel együtt őszültek meg. Az országgyűlési iroda ügyeit intéző bizottmány ezúttal megfeledkezett a magyar gyorsírás érdemdús bajnokáról s évtizedek óta híven betöltött helyét újabb erőkkel töltötte be, anélkül, hogy a régi érdemek bárminemű méltatása eszébe jutott volna. E váratlan mellőzés érzékenyen hatott Hajnik Károly különben is igen fogékony kedélyére. Hajnik az erdélyi országgyűlésről visszatérve, nemsokára sorvasztó betegségbe esett, s több hónapi szenvedés után 1866. szept. 25-kén Budán elhunyt. Hamvai a budavári temetőben nyugszanak. A ki Magyarország ujabbkori közéletének okmányait olvasgatja, lehetetlen, hogy egyszersmind meg ne emlékezzék azon szerény igényű, de ép oly nemes, fáradhatlan buzgalmú munkásról is, ki történetünk amaz élő tanujeleiről elmondhatja: „Et quorum pars magna fui!" Elégia. Gyulai Pálnak, — neje halálára, ( szept. 10. 1866.) Vártam, várnunk kell; hideg a szó: sért, ha vigasztal. Késsenek inkább, mint bántsanak e soraim. Egykor rejtély volt a halál nekem is, de azóta: Oh a fájdalmat, — vajha ne! — ismerem én. Majd egy oroszlán, prédáját széttépi lihegve, Szája behunyt szemmel, mintha aludna, pihen. Jaj, ha vigyázatlan nesszel fölkelted a fekvőt, Rémülten fognád érzeni körme dühét. Majd csecsemő az a fájdalom, a mely sírva elalszik, S álmait egy angyal lopva, mosolyba szövi. Újra sir, újra mosolyg, elalél majd, majd, izmosodik Együtt nő vélünk fel — vagy a sirba alá. Vagy szent őrjöngő,*) titkát nem is érti halandó, Tördel szót, eszmét, Aeoli hárfa gyanánt. Forgó szem, tajtékzó ajk, égnek meredő haj, Rémként jár köztünk, jobb ha előle kitérsz. Máskor egy égi sugár, a hivő lelkek diadalma: Istennek ránk tett ujja, emel, ha aláz, összeszővén muló pályánkat a csillagokéval, Némán olvad fel szent megadásba szivünk! ... Ámde idő kell ahhoz még; nyilt sebbe az első Balzsamcseppet egyéb önti-e mint az idő? Jő majd a bölcsész, jő tündérszárnyon a múzsa, jő a menyországnak drága szülötte, a hit: E szent háromság szerető kebelébe fogad; de Utat előttök más törhet-e, mint az idő ? ! Oh! az idő hatalom, szelíden von port a sírokra, Majd gyepet és rezgő harmatot, éji homályt, Újra kelő napokat, hóleplet, s újra tavaszt, és Újra madárdalt, uj harmatot, illatözönt. Jótékony hatalom , maga Isten után, te a legfőbb, Ami előtt elmém meghajol, áldalak én. Ellenségnek néz, még fájdalmában, az özvegy, Féltékeny volt rád mindig, a hű szerető. Mert elnyelsz mindent, mint a mély tenger, az évek Apró hullámit, bánatit és örömit. Tegnap még ölelő karok, éden csókok, az egymást Értő sziveknek hő dobogása, ma már? Megmerevült tagok, és beesett szemek, és lecsukódott Száj, s a koporsó lesz már nyoszdája neki. Szótlanul állnak meg, kővé dermedve baráti, Álmodom-e ? egymást kérdi merengve szemök. Gyűl azalatt a nép, egy sir, más bámul, a templom Tornyain, és a szivek mélyibe zúg a harang. Vajh, ki feledné azt! Már jőnek, már kiviszik, már nem többé a miénk: föld veszi — ég viszi el. Sirjatok ah árvák! egy földdarab a ti anyátok, S egy őrszellem, a mely áldva tekint le reánk. A levegőbe van, a mindenség röpke paránya. Látnunk nem lehet őt; sejtni óhajtva igen! — Hogyha szülő hunyt el : természet rende ; a mély sirt Bár gyászban zokogó magzati környezik is. Drága szülött ment el? forditott a sora; ámde Gyermeknek gyermek, végre betölti helyét. *) A régiek az őrültet istentől ihletettnek, szentnek tartották. Vagy ha barát ? — nem rég siratám meg, vajha követném! Egy kötelékkel több vonzza a túlra szivem. Fáj a halál mindig; legfájóbb, hogyha a hitves Lelkünk jobb fele száll a kora sirba előbb. Ah! de miért is kell ennek meglenni: az egyik A másikba ha él, halva miért ne legyen? !... Egymást éri a gyász. Csak imént Fáy feküdt el1 Guszti Atyjához, kinek ő életben, angyala volt. Egressy vánkosodul tettük koszorúidat, együtt Gyujtottunk fáklyát még kora sirod előtt. Harczban a hős, pap az oltárnál nem halna dicsőbben: Teljes fényében szállt le ragyogva napod.2) Hű Klauzál! az Ígéretnek földét te se láttad, Melybe a nép egyik bölcs vezetője valál. Félénken közelit múzsám a te érdemeidhez: Egy hálás nemzet könnyezi, áldja neved. 3) S te, ki a Kisfaludyk, s mi Petőfink lánczszeme voltál, S vállidon egy uj kort hordasz előbbre: Czuczor !*) Nemde Vörösmartyd,meg Révay, Dyka, Kazinczy Kölcsey, Bajza, Vitéz, s Berzsenyi szelleme hitt?! S szóljak a Pulszky-család gyászáról? — egy haza ennyit. Ennyit egy embererő megbir-e, oh nagy egek?!6) S még nem elég a csapás; a sors, mely Benned a honfit Sújtja, az embert is sújtja: a férjet, atyát. Együtt hozza a hit még Rózsahegy éke lehunytát. Csillaghullás van? nyitva az ég kapuja?... Éjszaka lesz már a földön? nemtől kiszállnak? Árván néz szélyel könybe borulva szemünk!— Meghal az ember már bennünk, hát — éljen a honfi! Büszke cselekvőség van kebelünkre aczélt. Most már minden nyil, elmondhasd, róla lepattan . Daemoni tűzzel kél harczra a férfi-erő. Egy nagy múlt néz ránk, néz, fátyol alatt, a jövő, s int. Hogy rövid életidőnk tartama nem a miénk. Szebb haza kell minekünk, minekünk, vagy gyermekeinknek. Romjainkon lépjen végdiadalra ügyünk. Győznünk kell, nem csak vassal, szellemmel, erővel. Eszmékkel, vagy elől küzdve, elesni nekünk. Mit megjósoltak költőink, teljesedésbe menjen már, addig: nincs pihenésre időnk!... S majd ha viszonlátjuk ránk váró kedveseinket, Büszkén foghassunk Elysiumba' kezet. Zichy Antal: Kirándulás a Niagara-zuhataghoz. (Eredeti közlemény a „Vasárnapi Újság" számára.) Irta László Károly, New-Yorkban. (Elindulás New-Yorkból. A hudsoni panoráma. Makk ezredes és tábornok mint tanár. Grebenek György magyar és amerikai honvéd sírja. Az onondagai sóforrások.) A jelen év elején egy, állítólag Philadelphiából irt levél járta be az európai lapokat, mely azon feltűnő hírt hozta, hogy a világhírű niagarai zuhatag megszűnt nevezetesség lenni, hogy az többé jóformán nem is létezik. Midőn e hirt többi között a „Vasárnapi Ujság"-ban is olvastam, elálmélkodtam, hogy akad közlő, ki oly elferditésben, hazudásban, a bizalmas olvasók elámitásában keresi s találja kedvét. Azt tudtam, hogy a Niagara-zuhatag el nem tűnt s hogy az épen oly nagyszerű világcsoda most is, mint volt, midőn ezelőtt tiz évvel láttam; de mégis, hogy azt jelen állapotában hiven írhassam le, elhatároztam, oda egy kirándulást tenni, s azért junius 2-kán reggel 7%-kor New-Yorkból egy pompás és kényelmes nagy gőzösön a Hudson folyón indultam fel Albanyba,mely New-Yorktól 150 angol mérföld (mintegy 4% a. mfl. tesz egy német mérföldet). Vi t April 19. ') t Jul. 30 án a színpadon. ') í Aug. 3 ') + Szept. 9. ') Pulszkyné,s gyermekei Henriette, és Gábort szept. első felében.