Vasárnapi Ujság – 1866
1866-01-14 / 2. szám - Ocsvai Ferencz 2. szám / Arczképek, Hazaiak - Ocsvai Ferencz (arczkép) 13. oldal / Élet- és jellemrajzok - Pest városi vigadó külseje 2. szám / Épitészet; emlékmüvek; régiségek, Hazaiak - Pest városi vigadó nagy terme 2. szám / Épitészet; emlékmüvek; régiségek, Hazaiak - Zsáktartó készülék 2. szám / Természettudomány; ipar; művészet; gazdaság; népisme
2-ik szám Pest, január 14-én 1866 Előfizetési föltételek 1866-dik évre: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. 1PF"" Hirdetési dijak, a Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságokat illetőleg, 1866. január 1-től kezdve: Egy, négyszer halálozott petit sor ára, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 10 krt.; háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számíttatik. — Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad, Hamburg és Altonában: Haasens?in és Vogler. — M.Frankfurtban s Jaeger könyvkereskedése; Bécsben : Oppelik Alajos. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkr. A mostani erdélyi országgyűlés egyik kitünö tagjának arczképét mutatjuk be olvasóinknak. A közelmúlt szomorú emlékezetű években s legterhesebb megpróbáltatások tüzében megedzett hazafiúi szilárd jellem ez, kinek halántékait egész Erdély közvéleménye a tisztelet és elismerés koszorújával méltán körülfonta; ki hazánk közéletében mint képzett jogtudós, kitűnő tollú publicista s közszeretetben álló tanár már régóta legtevékenyebb részt vesz, s egyike azon jeleseknek, kik helyöket minden körülmény közt példaszerűen betöltötték. Ocsvai Ferencz 1819. febr. 4-dikén született Csomafáján, Doboka vármegyében. Atyjától, ki kisbirtoku táblabiró volt, nyerte az első oktatást, s midőn 1827-ben a kolozsvári ref. főiskolába vitték, a nyolcz éves fiu már egy-két római klasszikust olvasott, s Ovidiusból és Virgiliusból egész fejezeteket el tudott, az eredeti szöveg szerint és értve, könyv nélkül mondani; a társalgási nyelv pedig atyjával a deák volt. Iskolai pályáján az akkori időben latin nyelven irt pályamunkáival több izben jutalmat nyert. Végzett a régi tandrendszer szerint két évi philosophiát, két évi jogot, két évi theologiát; volt egy évig köztanító. 1841-ben lépett ki az iskolából s azonnal fölesküdt kir. táblai írnoknak. Pályája választására elhatározó befolyással volt az 1834-ik év, élénk közgyűléseivel s a kolozsvári országgyűléssel. Wesselényi Miklós, Kemény Dénes, Szász Károly szónoklatai mély benyomást tettek az ifjú lelkére. Legfőbb vágya az volt, hogy egykor ő is táblabiró lehessen; ezt 1842-ben érte el, a mikor Doboka- és Kolozs vármegyében táblabiró, vagyis juratus assessor lett. Az 1841-diki országgyűlés alatt szintén Kolozsvárit volt, s következő évben Méhes, az akkor b. Kemény Zsigmond és Kovács Lajos által oly jelesen szerkesztett ellenzéki közlöny, az „Erdélyi Hiradó" mellé Ocsvai Ferenc z hívta meg munkatársul, miután néhány dolgozata által már előbb magára vonta Ocsvai a figyelmet. A journalistika azonban ez időben nem teremthetett számára babérokat. Az 1841-diki országgyűlés után nevezetes átalakuláson mentek keresztül a pártok Erdélyben. A konzervativok felülkerekedtek. Keménynek és Kovács Lajosnak, hogy a lap fennállhatását a kormány meg ne akadályozza, felsőbb intés folytán meg kellett válni a „Hiradó" tól, melynek vezetését ők a szerkesztővel Méhessel egyetértve, Ocsvaira és Vida Károlyra bízták. Rövid idő múlva, néhány szabadabb hangú czikke miatt Vidának is távoznia kellett. (E fényes tehetségű journalista, mint tudva van, később a konzervativok táborába lépett át.) Ocsvai egyedül maradt, s a nélkül, hogy a lap eddigi elveiből valamit feladott volna, küzködött a censurával 1848-ig. Akkor kir. kormányszéki tanácsosok voltak a censorok, de azokról sem lehet állítani, hogy a szabad szó és ellenvélemény iránt türelmesek lettek volna, s megtörtént, hogy egy ivről mind a 12 hasábot is kitörülték. Ocsvai 1844-ben ügyvédi szigorlatot tett le, kitűnő eredménnyel, néhány pert is folytatott, de nem lett gyakorló ügyvéd. Sorsa a „Híradóhoz" kötötte. 1848-ig a szerkesztés s a megyei élet között oszlott meg minden tevékenysége. Mint az oppositio tagja, zaj nélkül, de buzgón munkálkodott azoknak az eszméknek terjesztésében, melyek 1848-ban a népfelszabadulás és közteherviselés által nyertek megtestesülést. 1848 tavaszán, e nagy reményekkel teljes időszakban átvette a „Hiradó" szerkesztését és kiadását a maga kezére s folytatta nov. 16-káig, mikor a császári sereg elől Kolozsvárról ő is kivonult. A márcziusi napokban a kitünő erdélyi államférfi, id. gróf Bethlen János vezetése alatt, Erdély történeti, politikai és statistikai viszonyairól készített egy munkálatot, melyet az uniót előkészítő anyagul, a pozsonyi országgyűlés vezéregyéniségeinek kezeibe szolgáltattak. Meg kell említenünk, hogy utczai bravallokban, zavargásokban nem hogy része lett volna, de azoknak, ahol csak lehetett, elejét venni, lecsillapítani igyekezett. Lelke egész hevével csüngött az uj korszak szabadság-eszméin, de visszaborzadt kicsapongásaitól. A novemberi kivonulás után beállott közhonvédnek a Kraszna megyében állomásozott 31-ik zászlóaljba, melynek őrnagya Tóth Ágoston volt, s részt vett azon csatározásokban, melyeknek eredményeül Bem Kolozsvárt visszafoglalta. Zászlóalja, Zsibóról kiindulva, Kővár vidékén át Dézs felé első volt, mely karácsony első napján este Kolozsvárra, a lakosság kitörő örömnyilvánitásai mellett, bevonult.