Vasárnapi Ujság – 1867
1867-10-06 / 40. szám - Az osztriga (rajzzal) Dr. S. J. 494. oldal / Természettudomány; ipar; gazdaság és rokon
De a menyeceke még korántsem illő ellentéte az óriás Joo-Gog-nak. Van ott még egy másik óriás is, neve Mov. Óriás, igen , de a törpeségben az. Azt mondják, egy városból való ama Gog-ma Goggal, vagy Amalekkel, vagy Góliáttal vagy minek tiszteljem, sőt, akik szeretik a túlzást, azt is hirlelik, hogy egy anyának gyermekei. Milyen piczike, milyen rút s milyen tetszelgő és kevély ez a chinai Babszem Jankó! Az ember nem is hiszi, hogy nem valami kandalló párkányáról szabadult ide, mely párkányon eddig mint fejét hajtogató,nyelvét őtögető pagodli szerepelt. Joo-Gov és Mov nagy barátságban élnek s ha beszélgetnek egymással, Joo-Gov Mov barátját a tenyerére ülteti, s ha Mov elfárad, belebújik Joo-Gov zsebébe, ott aztán elalszik, mint valami mormotor. A chinai telepen nemzeti szinház is van, melyen a chinai jongleurök igazán bámulatos dolgokat követnek el. Legérdekesebbek ránk nézve azonban azon népjelenetek, miket játéksorozatukba szintén fölvettek; ezekből némi fogalmat nyerünk a chinai utczai életről. Zenéjök, melyben szintén van részünk, nem oly barbár mint gondolná az ember, — hanem még sokkal barbárabb, őrültek és mulyák tagolatlan zörgése ez! A szita, rosta, a reszelő és kapanyél szebben szólnak minálunk, mint a chinai császár ,,udvari zenészei" által elkövetett döngetése és csipkedése a legfurcsább hangszereknek, melyeknek nyekkenéseit irtózatos bőgéssel és csuklással kisérik. Szabaduljunk e rabvallató élvezettől s szökjünk át a szomszédos japáni telepbe, mely különös érdeket nyer három japáni nő által, kik ott pipáznak, kaczagnak s kergetődznek. Igazán kedves teremtések és határozott ellentétei feszes és ceremoniás chinai véreiknek. E japáni lányok a mi fogalmaink szerint nem ülnek ugyan „tiszteségesen," de annál nagyobb grácziával. Különösen a legfiatalabbik egyaránt hóditja meg a civilizált urakat és asszonyságokat; mozdulatainak keresetlen bája, hamiskás mosolya és bárányszerű „kezessége" megnyerő. A látogatók szívesen veszik meg e nők fényképeit, miket elhasnak élelmes apái és férjei vesztegetnek az ajtóban — drága pénzért. Tudvalevőleg a japáni nők nem nyomorítják el lábukat, de furcsa benyomást tesz a liszttel beporozott nyak, míg az arcz nincs kifestve. Forgó János: Az osztriga vagy szörbencs. Ezen állat a puhányok seregéből, s jelesül a kagylók vagy lemezkopoltyusok osztályából való. Osztriga nevét a németből vette; szörbencsnek pedig azért mondatik, mert fel szokták szörbölni. Az állat egy derékból áll, fej és végtagok nélkül, s jobbról és balról tetemesen össze van nyomva. Ha közelebbről megvizsgáljuk azonban, ugy találjuk, hogy a derék három egymásban fekvő dobozból áll. Kivül fekszik az ismeretes héj, mely két darabból (tekenyből) áll. Ha ezen tekenyeket egymástól a szerbencsnyitóval eltávolítjuk, midőn a zárizom kettévágatik, előttünk van az eleven állat, valami formátlan, hártyás tömeg, mely minden állati szervet magában foglal. Jelen ábránkon a felső vagy jobb tekeny el van hárítva, s az állat az alsóban (a) fekszik, mint egy kis tálban. A második dobosz (c), melynek felső oldala szinte le van vágva, egy hártyás tömlő, mely a zár (b) felé a héjjal össze van nőve és köpenynek mondatik. Ez a szerbencsnél, mint sok más kagylónál egészen nyitva van, széle czafrangos, belseje pedig pillaszőrökkel van megrakva. Sok kagylónak hasonló sorsa van, mint a szerbencsnek; életfogytig egy helyhez van bilincselve s nem nyilváníthat egyéb mozgást, mint a felső tekenynek fölbillenését és lecsapódását. Mások ellenben mozoghatnak. A köpenyben találtatik a sziv (g), mely két pitvarból és egy gyomorból áll. Itt látjuk továbbá a négy lemezt (k), melyek egy tömlő alakú részhez (i) feszülnek. Ezen hártyás lemezek a kopoltyúk, honnan az osztály nevét is kölcsönözte. A köpeny üregén túl még a harmadik dobosszal van dolgunk. Ez a á-nél kezdődik, hol négy karéjt különböztetünk meg, melyek egy csatornává egyesülve a szájba vezetnek. A testnek azon részén, melyet a h betű jelöl, fekszik a zárizom. A zárizom egyik tekenytől a testen keresztül a másikhoz fut, és arra való, hogy a héjat bezárja. Ennek ellentörője a ruganyos zárszalag, mely többnyire a héjon kívül fekszik. Feladata a tekenyeket egymástól eltávolitni és igy a héjat kinyitni. Az osztrigának, mint sok más kagylónak csak egy zárizma van, másoknak kettő, mint péld. a selymecznek és gyöngyikének. A tiszta viz homokos fenekén gyakran találni nyomokat, melyek kerékvágáshoz hasonlitanak. Ha ezeknek egyikét követjük, a nyom végén valamely kagylót látunk egyenesen állani. A vágás nem egyéb, mint az állat által tett útnak a nyoma. Ily utat a szerbencs, mint már mondtuk, nem tehet. Egy helyen kell annak maradni, míg csak külső erőszak által onnan ki nem mozdíttatik. Egész életén keresztül nem tehet egyebet, mint héját kinyitni és bezárni. Ha a szerbencs valamely külső oknál fogva felfordíttatik, úgy, hogy mélyebben fekvő tekenye felülre esik, tekenyeit mindaddig tátva tartja, míg a hullámok ismét visszafordítják. A veszteglésnek ezen szomorú képét a szerkencsen kívül még sok kagyló mutatja, melyeknél a mozgásszerv — a láb — hiányzik. Ha a vízből egy épen menésben levő kagylót kikapunk, a tekenyek közül egy vastag izmot látunk kiállni. Ezen vastag izom nem egyéb, mint a kagyló lába, mely a fajokhoz képest nagyon különböző; a gyöngyikénél péld. épen olyan, mint egy szekercze, melynek éle lefelé áll, másoknál horogalaku, ismét másoknál kinyújtott nyelvhez hasonlit stb. Ha a lábat a kagyló összehúzza és ismét kinyújtja, lassacskán tova mászik, épen ugy mint a csiga a szárazon; némelyek ugorhatnak is, midőn a meghajtott lábat hirtelen egyenes állásba hozzák. Folyamainkban csak a nagyobb kagylók vándorolnak, ellenben a kisebbek vagy egymáshoz, vagy más tárgyakhoz tapadtak. Ha egy ilyen kagylót elválasztunk, úgy találjuk, hogy az a héjából kinyúló szakálnál fogva ragadt oda. Ezen szakál hiányzik a szerbencsnél, minthogy lába sincs, de azoknál sem láthatni mindig, melyek szakállal bírnak. Ha a lábon szakál foglal helyet, akkor a láb tövén egy gödröt láthatni, melyben apró lemezkék állnak, miáltal a gödör feneke csatornanemü lesz. Ezen csatornában erednek a szakálnak egyes szálai. A berlini muzeumban van egy pár kertyü, mely a selmecz szakállából készült. Hajdanra ilyeket a nápolyi király szokott uj évi ajándokul kiosztogatni kedvesebb emberei között. Az óriási góroncz (tridacna gigas) szakálla oly vastag, mint a zsineg. Valamennyi szakállas kagyló szakállánál fogva más testekhez tapad, s helyét nem képes odahagyni. A héjat a köpeny választja ki, olyformán, mint a magasabb szervezetű állatoknál képezi a bőr a körmöt, pikkelyt stb. A köpenyből valami tejforma nedv izzad ki, mely héjjá keményül; ezen sajátsággal azonban csak a köpeny széle van felruházva. Ami az osztrigák szaporodását illeti, már Leuwenhock megfigyelte, hogy azok elkülönzött neműek. Nyárban ugyanis oly szerbencsekre tett szert, melyek számtalan apró szerbencset tartalmaztak, s ezek oly kicsinyek voltak, hogy 120 egymás mellé fektetve csupán egy vonal hosszát foglalt el; vigan úszkáltak ezen állatkák a köpenyüregben, s mindnyája nőstény volt. Másokban tejnemü higságot fedezett föl, melyben az ondóállatkák légiója csillámlott; ezek voltak a hímek. Ezen nagy természetbúvár tehát bebizonyította, hogy a szerbencsek szaporodása rendesen történik s nem az iszapból származnak, mint sokan állítják, kik nem akarnak egyebet tudni, mint amit látnak. És ezen állítmányt minden kagyló igazolja. A nemzőszervek teszik a zsigerüreg (!) főtartalmát, és minthogy annak fala igen vékony, a szerveket kivülről is láthatni; a nősténynél sárgák, a hímnél tejfehérek azok. Érettség idején tömegesek hagyják el a peték a petefészket, s a kopoltyúk redői közé rejteznek, hol a víz hullámzása következtében odahatolt ondóállatkák által termékenyittetnek. Darab idő múlva kibúnak a fiak, magokkal hozván a héj durványát, s élénken mozognak egy hosszú pillákkal megrakott karéjka segélyével az anya keblében, mig eléggé erősnek érezvén magokat, odahagyják szülhelyöket s önkényesen bolyongnak a vízben. Ezen örömük azonban nem soká tart, a pillák összezsugorodnak, vszképességök elvész, s az állatkák a víz fenekére sülyednek, hol állandó tábort ütnek. A kis kagylók az anyai testben különböző alakállapotokon mennek keresztül, ugy hogy a szülőkhez egészen hasonlatlanok, s ez okból a folyami kagylók ivadékát is sok ideig idegen állatokul nézték, melyek a nagyobb kagylókban élősködők szerepét vinnék. De térjünk már az életműködések vizsgálásához. A héjnak kinyílása által a viz annak belsejébe nyomul s egykorúlag táplálkozást, légzést és szaporodást eszközöl. A mely természeti tárgyat az ember saját hasznára szokott fordítni, azt utánlátás és ápolás által nemesítni törekszik. Az alsóbb állatok közöl főleg a szerencs részesül ezen szerencsében. Ha az evésről van szó, ebben a tekintetben a régi rómaiakhoz képest igénytelen proletariusok vagyunk: mi eszünk, hogy éljünk, holott a rómaiak az evésért magáért ettek. A mi legpompásabb lakomáink is micsodák a Lucull, Heliogobal és Vitellius vendégségeihez képest, kiket a történelem kéjencz és tobzódó nevekkel becstelenit meg? A szerbencs, melyet az inyenczek az izek országában királynéként magasztalnak, a rómaiaknál az első falatozásnak csak egy részét képezte, hogy az étvágyat a zenérnyelvekre,lángálvagyra, papagájmájra stb. ingerelje. Krisztus előtt mintegy 100 évvel Sergius Crata épitett szörbencstavakat, melyekben azokat mészárszéki hulladékkal és más ilyekkel táplálta. A vasutak fölmentettek bennünket a szörbencsek szétküldése iránti gondtól. A rómaiak jobban értették ezt, mint mi, mert Apicius, a hires haspók Traján császárnak Itáliából Persiába küldött szörbencseket, melyeket ez ott elevenen költött el. A negyedik században kiment divatból a szörbencs, mialatt most ismét nyalánkságul szolgál. A szörbencsek társaságban élnek: száz meg száz fekszik egymás mellett és egymáson, s az úgynevezett szörbencsponkokat alkotják, melyek sokszor jelentékeny terjedelműek. 1809-ben Zéland szigete mellett egy ilyen fölfedezett ponk egész éven át ellátta Hollandiát szörbencsekkel. Legörömestebb tenyésznek köves vagy homokos fenéken s ezek is legjobb izüek, mialatt azok, melyek agyagos talajról vétetnek, rostak. Európában minden állam űzi a szörbencshalászatot, ha fekvése arra való, mely a kormányok szigorú ellenőrködése alatt áll. A szörbencsfogás októbertől áprilisig tart. A sajkának mindenik oldalán egy kengyellel ellátott húzóháló függ, melylyel a szörbencs-ponkokon ide s tova eveznek, s midőn felhúzzák, sokszor 200 szörbencset is tartalmaz. Ha az osztriga még nincs négy éves, azt ismét visszavetik, a többi a szörbencstartóba vitetik. A szörbencstartók 300 láb hosszú s néhány lábnyi mély tavak, melyek deszkával vannak kibélelve és közvetlen a tenger mellett fekszenek, ugy hogy áz idején fris vizzel megtelhetnek, mely aztán apálykor ismét lefoly. Ezen tavakban tápláltatnak az osztrigák. A fiatal ivadék, mely itt világot lát, gondosan kifogatik, s alkalmas helyen a sík tengerbe vettetik, hogy uj ponkokat képezzenek: ezt hívják szőrben csvetesnek. A chinaiak az osztrigákat porrá zúzzák, mint a gabonát elvetik és aztán a tengervizet rábocsátják. Ez ugyan hihetlennek látszik, hacsak azt nem fogadjuk el, hogy pusztán a porondokkal megtöltött kopoltyúkat vágják ki az osztrigákból és azokat vetik el, midőn még azon előnyben is részesülnek, hogy a megmaradt szörbencsrészeket megehetik. A kétéves osztrigák már termékenyek, de enni csak akkor jók, ha már négy-, ötévesek. Habár szörbencs pontok egész Európa körül, sőt más világrészekben is találtatnak, mindazáltal az inyenczek minden oszágban ki tudták választani azokat, melyeket másoknál fölebb becsülnek; igy péld. Angolországban a colchesteri, Francziaországban a cancalei, Németországban a holsteini. Közönséges osztriga.