Vasárnapi Ujság – 1867
1867-04-28 / 17. szám - A bor az ó-kori népéletben. Rónaszéky 202. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések
megszámláltatván, rájuk csukatnak az ajtók s nem sokára az egész épületben halotti csend uralg, melyet csak a folyosókon s az intézet körül felállított őrök hosszan elnyújtott felkiáltása szakit félóránkint félbe. Minden látogatót kellemesen fog meglepni azon fénylő tisztaság, mely az intézetnek minden termében honol s mely kétségtelen érdeme az igazgató urnak; sokan aztán a látogatók közül ebben vélik az intézet tökéletes szervezetének ismérvét feltalálhatni, teljesen megelégedve távoznak az intézetből s fennen hirdetik, hogy mily jó dolguk van a raboknak a szamos újvári fogházban. Az igy beszélők azonban csak a keretet tekintik s feláldozzák a látszatot a valónak; belsejében, a rendszerben fekszik a baj, a jelenlegi külső csak aranyfüst rajta, mely romlott szervezetet, desolált társadalmi viszonyokat takar. Magyarország börtönei rosz lábon állanak, de az erdélyiek még sokkal roszabban. Vajha alkotmányunk s önkormányzatunk fiatal ereje mihamarabb begyógyitná a sebeket, miket erkölcsi s anyagi létünkön tudatlanság, tespedés és rosz akarat ejtett. Tauffer Emil: 202 a könnyelműségnek s erkölcstelenségnek ajtót, kaput tártak, s végtére az egykor oly hatalmas s korszakot alkotó Hellasnak oly gyors léptekkeli bukását elősegiték. A régi görög, lakoma alkalmával vagy poharazás közben az első pohár bort Bacchusra köszönté, a másodikat az Olympus hatalmas uralkodójára Jupiterre, a harmadikat saját egészségére, a negyediket pedig Merkúrra, az éj urára, az alvás és édes álom adójára. Még mai napiglan is fényes fonal gyanánt húzódik át a történelmen, nemcsak Göröghon egykori dicsősége, hanem felséges jó borai is. Virgilius aza?<70si(Peloponnezus) bort dicséri nagyon. A korfui, krétai és rhodusi borok kellemes illatjuk s kitűnő zamatjuk által tűntek ki. Mindenekfelett azonban az ariusai bor volt a leghíresebb. Plinius azt mondja erről, hogy a legnagyobb terméket is egészen betölté pompás illatával. Hová jutott végtére a mindinkább s inkább sülyedő Göröghon? a végromlásba. A nemzet bukása magával ránta a bortermelést is, elannyira, hogy világhirü szőlők egészen elpusztultak, elenyésztek, s csakis a legújabb időben kisérték meg ismét Göröghon hegyeit szőlővel beültetni. V. A bor az ó-kori népéletben. ív. A bor Iellasban. Már ázsiai őshazájukban, még mielőtt Hellasba vándoroltak volna, ismerték a görögök a szőlőtőt, szintúgy a földmivelést is. Ezen állitásunk mellett szólanak azon régi emlékek, melyeken ekealakok, szántási jelenetek és szőlőfürtök vannak bevésve. A miveltség napjának éltető sugara ez időben a keletet már bevilágló, Európát azonban most a barbársági sötét chacsa övezte. Ezen koron _ban a phöniciaiak valának azok, kik a műveltséget nyugat felé terjeszték, s evvel együtt a szőlőt is nemcsak északi Afrika tengerpartjain, hanem az európai szárazföldön is meghonositák. Tengeri utjokon az égei tenger szigeteire vitték a szőlőt. Itt Cyprus, Chios, Kréta és Lesbos voltak azon helyek, hol a szőlő legjobban tenyészett. Szintén a phöriciaiak által vándorolt a nagyon kedvelt fekete aleppói bor is Titusból Göröghonba. Hogy a szőlő már emberemlékezetet felülmúló időkben honos volt Hellas szép földén, s hogy ez a szorgalmas mivelés által ezen jótalaju földben a későbbi időkben a legpompásabb borokat termé, arról nincs mit kételkednünk. Már Frigiát szőlőtermőnek nevezték. Erről még Achilles paizsa is, melyre szüret volt ábrázolva, úgyszintén Albionus és Ulyssesnek a mai róniai szigeten létezett kertjei, melyeket a természet dúsgazdagon, sőt mondhatni, pazarlóan áldott meg szőlővel, tanúbizonyságot tesznek. Már Homér idejében (884-ben K. e.) a bor igen elterjedt közönséges ital volt. — Homér a bort isteni italnak nevezi s a mint látszik, az öreg urnak a pramni bor izlett legjobban. Plátó (430 K. e.) a borról ezt mondja: ez a legszebb adománya az isteneknek, melylyel az embereket megajándékozák. Még a halhatatlanok sem veték meg mennyei birodalmukban a nektárt, mellyel Hebe és Ganymed szolgálták ő felségeiket. A bor istene a helleneknél Bacchus (Dionysos) volt, Jupiter és Szemele fia, ki a nyzei nymfák által neveltetett. A mythos szerint önmaga járt-kelt az országban le s fel, s terjeszté a bort. Az ősrégi hét kapus Thébe volt azon boldog város, mely először üdvözlé Bacchust falai közt; innen Orchomenosba ment, hogy ennek lakóit is tiszteletére térítse. A hol csak járt-kelt, a hol megfordult, mindenütt a legnagyobb ünnepéllyel, tisztelettel s örömmel fogadták a bor istenét, így terjeszté el a bort s evvel együtt tiszteletét is országszerte. Száz és száz helyen pompáztak nagyszerű templomai. Argos, Korinthos és Sikionban — mint a legjobb bortermő vidékeken, roppant fényes ünnepeket ültek Bacchus tiszteletére. Ezen ünnepélyeket még fényesebbé és kedveltebbé tették a bohóczkodások és tánczok, melyekből később a drámai játék fejlődött. A bortermelés Görögország összes népeinek mivelődése s erkölcsére is felette nagy horderejű volt; mert Bacchus ünnepei a művészet s költészet valódi iskoláivá váltak, ezek nélkül soha sem irta volna Euripides hires komédiáit —• melyek mai napiglan is méltán számittatnak az ókori hellén irodalom gyöngyeihez. Tény azonban az is, hogy ezen ünnepélyeket, melyeket eleinte a lelkesedett költők gyönyörű dithirambusokban örökítettek meg, később rut kicsapongássá fajulva, az összes nemzetet elerőtleniték, elaljasiták. A bor Itáliában, Itália bájdús költői ege alatt, a szőlő szintén régtől fogva termesztetett, s áldott földe nagyon kedvező volt a bortermelésre nézve s oly tömérdek szőlőt, s oly igen jó bort adott, miszerint legelső neve bortermő ország (Oinotria) vola. Romulus idejében az isteneknek tejet és bort áldoztak. Numa király azonban ez utóbbit, mint igen drága szert, különösen a temetési áldozatoknál, mivel ily alkalommal roppant sok pazaroltatott el, — ugyanis a máglyát nedvesiték meg vele — eltiltá. A pún háború után még nagyobb tért nyert a szőlőtermelés, ekkor terjedt az el egész Olaszországban. Hogy a szőlőt nemesitsék, s hogy a borászat jobban lábra kapjon, Görögországból számtalan nemesebb fajtájú venyigét ültettek át, ez által czéljukat el is érték. Már Plinius korában Itália halmait s hegyeit mindenütt a legnemesebb szőlő diszité. Az egykorú irók tanúbizonysága szerint a Spartivento-csúcs alsó részétől egész az Alpokig terjedő vidék, a mai Italia unita egy nagy szőlőkerthez hasonlitott. A régi rómaiakban, kik inkább a torkosság felé hajlottak, a borbőség az iszákossági hajlamot kifejleszté. A dúsgazdagok asztalán a legjobb bor pompázott, jégben hitték s hevitő fűszerszámok hozzátétele által még tüzesebbé s izletesebbé varázsták. Azonban az ily keveréktől ment boroknak sem voltak ellenségei. Juvenalis az alváni sürü édes bort magasztaló; csak tíz évi állás után kezdték meg a hordót. Massicus magaslatán trónolt a tüzes salerni bor, ezt Martial ,,halhatatlan" melléknévvel ruházta fel. Vesuv és Gaurus már a régi ősidőkben a legjobb bortermő hegyek valának, ezek termését nevezték „Lacrimae Christi"-nak. A siciliai, syracusi, s Calabriának úgynevezett vino secco-ja még mai napiglan is nagy vonzerővel bír, hát a régi caecuber-nek ki ne hallotta volna hirét? Mint a görögök, ugy a rómaiaknál is nagyszerű népünnepek tartattak Saturnus tiszteletére; ezek valának az ugy nevezett saturnáliák. Az első vinália ápril 23-án, a második pedig aug. 21-én vette kezdetét. — Itt a szüret italáldozattal kezdődött Jupiter számára. Minden saturnalia alkalmával Jupiternek egy kecskebakot áldoztak. E szertartást nyilvános, rendesen estig tartó lagzi követte. A későbbi időkben 7 napig tartott ezen ünnepély, mely alkalommal csak ugy folyt a sok bor. Így fajultak ezen ünnepek is a legvadabb orgiákká, melyek a római nép erkölcstelenségének legnagyobb inditó okai valának s később a régi Róma bukását leginkább előmozditák. Magok a rabszolgák is csak ugy úsztak a borban és aljas mulatságokban. Dologról persze szó sem lehetett; — mert minden ember csak arra gondolt, hogy és mikép elégitse ki a bor utáni vágyát. Itália politikai s erkölcsi bukása a szőlőművelést is magával ránta. Olaszország bora, mely századokon át a császárok, királyok asztalait diszité, most árnyéka sem lehet egykori önmagának. A borok legnagyobb részét rendesen annyira keverik, hogy alig állnak el néhány évig nektárával, a sörrel beérni, vagy a görög és syria borokat méregdrágán fizetni, melyekkel a kereskedéssel és hajózással foglalkozó pheniciaiak dúsan ellátták őket. A rómaiaknak köszönheti Spanyolország és Portugallia is a szőlőt. Midőn Julius Caesar Galliát meghóditó, Marsilia, a mai Marseille lakói már termeszték a bort. Az első szőlőtőkét Görögországból ültették ide a phöniciaiak. A szép Frankhonban a szőlőtőke már 600 évvel K. e. honos volt, — a Rhone völgyében tette első hóditásait. Gallia ősrengetegjeiben tanyáztak az ókorban a barbár cellák; — többen közülök megismerték s ízlelték a bor varázserejét Italia klassikus földjén, s megkedvelték annyira, hogy hazájukba átültették. Az édes szőlőnedv paradicsomi élvet nyújtott a bárdolatlan népeknek. Ellenállhatatlan vágy támadt köztök ezen ital gyakrabbi élvezése iránt, s minden igyekezetök arra volt irányulva, s az volt kívánságaiknak netovábbja, hogy ezen elvben mentől gyakrabban részesüljenek. — Az áldozatkész nép egyszerre csak elhagyá őshazáját, csak azért, hogy elfoglalja azon országot, ahol rá annyi élv vár. Brennus királyuk alatt Róma ellen mentek, elfoglalák, összerombolák, leégették azt s megtelepültek felső Olaszországban, s ezt az Alpokon inneni Galliának (Gallia cisalpina) nevezték el. A longobárdok is megkívánták a bort s 600 évvel később Nartes által az Alpokon átcsalatva, felső Galliában megerősiték magokat s az ország e részének Lombardia nevet adtak. Északi Európa gyülevész népeire a dél kora delejes vonzerőt gyakorolt. A mint a rómaiak Galliát lassan-lassan elfoglalák, a szőlőtőke is követte a légiókat lépésről lépésre. A vadon erdők eltűntek, a jó talaj s a meleg kellemes ég-öv vendégszeretőn fogadá az uj gyümölcsöt el annyira, hogy Gallia bora nem sokára a külföldiek kedvenczévé lett. Már Plinius idejében kedveltek voltak Gallia borai Itáliában. Narbonne vörös, Languedoc bakator bora Rómába vándorlának, s egész Italiában elterjedve a gazdagok asztalait disziték. A zsarnok Domitián kormánya irigy szemmel nézé Gallia borászatának virágzását s borainak terjedését (92. K. e.), melyek veszélyeztették a római borok hírnevét, kelendőségét; ennek okáért tehát egy császári rendelet megparancsolá, miszerint szőlőhegyük felét irtsák ki, s szántsák fel. — Uj szőlőültetés megtiltatott. Ezen tilalom csak Probus császár uralma alatt 280-ban K. e. semmisittetett meg, ki maga is nagy barátja volt a szőlőmüvelésnek, elannyira, hogy katonáit is szabad idejükben szőlőműveléssel foglalkoztatá, s ebben személyesen is részt vett, s a történet tanúbizonysága szerint ezen munkája közben öletett meg. — Liviusnak egyik régi mondája szerint, Galliába azért ültettetett át a szőlő, hogy ez nyakas vadtermészetű fiait kicsapongásokra s fajtalanságokra vezérelje, el erkölcstelenitse, hogy annál könnyebben legyenek járom alá hajthatók. VI. A pyrenei félsziget s Gallia borai. Mig Itália borainak bőségében dőzsölt, addig a pyrenei félsziget kénytelen volt, tespedt árpa VII. A bor Európa , a föld többi részén. A szőlőtőke ős eredeti vándorlását figyelemmel kisérni nem kis feladat, s nagy nehézségekkel van összekötve. Honunkban a szőlőmüvelés a jó római császár Probus uralma alatt lett meghonositva, s innen terjedt el a Rajna mentében s Németországban. — Angolországból azonban száműzte a rost, ártalmas égalj. Amerika is már felfedezése előtt bővölködött szőlőben, de csakis az Európából átültetett szőlőtők hoztak jobb bort elé, ennélfogva tehát az ottani szőlőtenyésztés csakis az újabb kor szüleménye. — Kanadától egészen a Golfi-szigetekig, Mexikóban az úgynevezett Vitis labrusa L. honos, mely a platánok, diófák s jávoriak sudarait fonja körül. A belföldi termékek közt a catanba szőlő hasonnevű folyó mellett az északi szélesség 36% alatt északi Karolinában honos s az északi szélesség 42'-ig elterjed, hol mindenütt vadon nő; s minden szőlőfaj közt ez áll legjobban ellent a fagynak, s a kellemetlen égaljnak. Gyümölcse édes s pompás izü, ezután jön a cape, missouri és scuppernong szőlő. A szőlőtermelésre legalkalmasabbnak mutatkozik az Ohio-völgy tájéka. — Az európai szőlőtőke tenyésztése a talaj és égaljnál fogva lehetetlen, mindazáltal a belföldi szőlőkből nemesítés által jó iható borokat állítanak elő. Jelenleg a szőlőművelés Észak-Amerikában nagy elterjedésnek örvend, s az amerikaiak azon vannak, hogy hazai termésük nemesítése által akadályozzák meg az európai borok behozatalát. A forró égöv alatt, hol a völgyben roppant