Vasárnapi Ujság – 1873
1873-01-05 / 1. szám - Petőfi születésének ötvenedik évfordulóján. –á–r 1. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Petőfi szobra. (Izsó Miklós tervvázlata szerint) 1. szám / Hazai épitészet; emlékművek; régiségek - Mertens léghajója (2 kép) 1. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Emlékezetes helyek Petőfi életéből. (Szülői ház. Kis-Kőrösön. Lakás Félegyházán Pápai főiskola. Gödöllői ház. Erdőd. Segesvári völgy. Petőfi sirja.) 1. szám / Történelmi képek - Petőfi Debreczenben (1844.) Orlay Soma festménye után 1. szám / Történelmi képek
I állott már mögötte, a népszerűség és dicsőség oly magaslatán állott, minőt csak a legritkábbaknak adatik egy hosszú élet után elérni. Egész írói pályája hat év rövid keretébe szorult, de első fellépte után két-három évvel már első rangú költőnek volt elismerve, kit Vörösmartyval egy rangba állítani senki sem kételkedett. Ama rövid hat év alatt, bámulatos termékenységgel négy nagy kötet lírai költeményt adott — vegyes munkáit nem számitva — s a négy kötetben egy hatalmas és bevégzett költői egyéniséget állitott elénk, mely egyenesen mint a pacsirta, vagy mint a tűzijáték hatalmas rakétája lövellt az ég felé, szivhez szóló dalokat, fényszikrák ezreiként, szórva maga körül — s egyszerre, fénye, dala tetőpontján az ég mélyébe, a semmiségbe veszve el. Mint költői, ugy életpályája is hatalmas egyéniségének erőteljes kinyomata. A porból emelkedve magasra, egy idegenszerűen hangzó családi nevet magyarral cserélve ft'l s téve — ősök nélkül — egyszerre hírnevessé, ifjú korában szegénység s kalandosság hányatásai közt, mint kóbor diák, katona és vándor-színész, huszonkét éves korában elismert költői névvel egy szerkesztői irodában mint szegény segédszerkesztő alkalmazva, majd hirtelen a hit és népszerűség szárnyaira kapva, a merre járt a hazában, ovácziókkal fogadva, egy szenvedélyes szerelemmel szivére ölelt lányt félig a szülök akarata ellenére nőül véve, s végre a nemzet szabadságharczában, mint annak Tyrtaeusa, fegyvert kötve maga is — s kardvasával pengetve lantja érczhúrjait, a végcsatában elveszett s a győzők rohanó paripái által tiporva, a névtelen harczosokkal egy jeltelen sirba temetve, senki által föl nem ismerve, meg nem jegyezve, majdnem mythussá válva, de soha sem feledve aluszsza örök álmát. Kazinczy, Kisfaludy Sándor hetven s több évet értek. Petőfi a század első negyedének vége felé születve, a második negyed végét sem érte meg; de a fiatal költő dicsősége nem kisebb, neve nem kevésbbé maradandó amazokénál, a mit alkotott s a mi fényt, saját neve mellett nemzetére vetett, nem enged ragyogásban senkiének; neki kétszeresen kell beszámítanunk az éveket, de tudjuk, hogy a nemzedék, mely születésének századik évfordulóját megérendi, nem kisebb kegyelettel s nem kisebb büszkeséggel fogja azt ünnepelni, mint mi az ötvenediket, mert Petőfi Sándor nevén nem fog az idő foga s költői koszorújából a száz év szele egy levelet sem sodorhat el. Ma, e nap emlékétől áthatva, nem szándékunk életrajzot adni Petőfiről. A mily lehetetlen volna az egy lap szüke korlátai közt, épen annyira felesleges is. Élete egy költészetével s nemcsak kitárt, hanem sokat forgatott könyv is a magyar közönség előtt, mely annak minden részleteit ismeri, jobban mint akármely más írónkét. Életének két végpontja, születése és halála sokáig vitás és sokat vitatott kérdéseket képeztek , de ma már, azt hisszük, kétségbevonhatóan világosságba vannak helyezve. E kérdések tisztába hozatalához sokan járultak, azzal a szeretettel, mely komoly érdeklődést szül, s melylyel a nemzet kedvencz költőjét a nemzet minden fia tekintette. E vitatások főtere s végleges tisztába hozója, mindenek fölött, épen a „Vasárnapi Újság" volt, melyben a két tagadhatlan tény, hogy Petőfi Kis-Kőrösön született (mit legújabban ismét hiteles tanuk más uton is megerősítettek), és hogy 1849. julius 30-kán a segesvári csatában esett el s a fehéregyházi határon az elesetteknek ásott közös sírban porlad, azt hisszük, minden kételyen felül emelt bizonyosságra lön emelve Életének fő mozzanatait a „Vasárnapi Újság" különböző alkalmakkor leírásokban és rajzokban közölte már; most az azokra emlékeztető — hogy úgy mondjuk — határköveket, születési házát Kis-Kőrösön, a házat, hol kis gyermekkora éveit tölté Félegyházán , a pápai iskola épületét, a hol tanult, lakását Gödöllőn, hol a „Szerelem gyöngyei"-t irta, az erdődi várat, hol nejét megszerette s elvette, a fejéregyházi mezőt, hol eltemetve nyugszik, mind egybe foglaljuk , kiegészítve életének nyomorúsággal töltött éveibe ama rajzzal, melyet a költő tanulótársa és barátja, Orlai Petrics Soma festett Petőfinek „Egy terem Debreczenben" czimü ismert költeménye után. Egy hazafias művész kezdeményéből s leginkább az ő buzgólkodása és buzdításai által, remélhetőleg nemsokára érczből öntött álló szobra fogja a főváros valamelyik terét, valószínűleg a leendő népszínház előtti tért díszíteni. E szobor Izsó által készített vázlatának, s a költő életéből ama legjelentékenyebb mozzanatok színhelyeinek csoportozatos felmutatásával akarunk a költő születésének ötvenedik évfordulóján emlékének áldozni. Életrajzot adni hozzá, ismételjük, feleslegesnek tartottuk. Inkább a költő szellemi képéből akarunk egy pár vonással járulni emléke felújításához; s e vonásokat művei legjelesebb két ismertetőjétől, Gyulai Páltól és Salamon Ferencztől kölcsönözzük. Gyermek- és serdülő koráról, mikor a szellem és egyéniség alapjai rakódnak le, Gyulai így ír: „A tüzes és makacs ifjoncz lelkéből megutálta az iskolai életet. Nyugtalan természete és függetlenségi vágya, mi egész életén átvonul, korán a nagy világba sodorta. Selmeczről Pestre szökött. Tetszett neki a fővárosi élet s űzte az első ifjúság könnyelmű kalandjait. Legboldogabb estvéje volt, ha a színházba beszökhetett. A színészet iránt már gyermekkora óta nagy hajlammal viseltetett. Részint ez okból, részint mert nyomorban élt s haza menni nem mert: beszegődött a színházhoz.A színészek ruháit hordta föl esténként s előadás alatt székeket, asztalokat rakott ki a színpadra. Vidor utczagyerek-életet élt. Bolondja volt a csínyeknek és tréfáknak. Néha ros czimborák közé is keveredett, a nélkül hogy megromlott volna. Épen mint Shakespeare, kiről életirói hasonlót beszélnek. Mindketten korán tusára szállottak az élettel és önmagukkal s diadallal emelkedtek ki belőle. Fenékig vrtték a szenvedélyek poharát s mély pillantást vethettek az emberi szívbe. Rakonczátlanságban tört ki bennök a géniusz első mozzanata, lábbal tapodták a hétköznapi erkölcsöket és kötelességeket, mert óriási tetterejök még nem találta meg körét és sejtelmek nagy és új pálya körül borongott. Shakespeare a világ első drámaköltője lőn, Petőfi a legnagyobb magyar lyrai költő. Ifjúsági élményeik nélkül talán egyik sem válik azzá, mert legnagyobb költői tanulmánynak mindig az élet marad, szenvedély, tévelygés és csalódások árán. Szerencsés, ki győzelmesen állva meg felettök, a költői lelkesülés számára zsákmányolhatja ki! Petőfi még ekkor nagyon ifjú volt, alig 17 éves. Csak küszöbén állott élete viharos korszakának. Atyja, ki meghallá, hol barangol, Pestre jött s erővel vitte haza, és szigorúan bánt vele. Anyja szeretete egész szenvedélyességével ölelte körül. Innen költeményeiben iránta a leggyöngédebb fiúi szeretet, mit valaha csak költő énekelt. Semmi szenvelgés, semmi költői negéd;igaz, mély gyermeteg érzés. Atyját rendesen humoros alakként tünteti föl, ki nem sokat ad arra, hogy fia költő, haragszik csínyeiért s csak nagy későre békül ki vele. A háttérben mindig ott áll anyja szelid atréza, kinek csak kényei és csókjai vannak számára. Mindvégig szerette szülőit s mig költeményeiben örökíti, kedvezőbb körülményei közt ápolja és segéllyel fordul hozzájuk. Atyja és anyja nemsokára egymás után halnak meg 1849-ben. Egy szép elégiában siratja meg őket — kevéssel saját halála előtt." „Petőfi lyrájának — írja róla Salamon — legszebb tulajdonsága az őszinteség és egyszerűség. Azon ritka emberek közé tartozik az írói világban, akik nem keresnek a szavakban egyebet a gondolat hű képénél s a költészetet csak arra használják, hogy szívük érzéseit tolmácsolja. Soha sem öltözteti piperébe gondolatját, czélja csak megtestesítés s ezért a legegyszerűbb szavakat választja hozzá. Átadván magát valamely gondolatnak és érzelemnek, nem törekszik egyébre, mint hogy ezt híven közölje másokkal, ugy a mint saját lelkében él: minden diszelgése az egyszerűség s egész virtuozitása az őszinteség. A styl ez őszintesége és egyszerűsége őt a legjelesebb írók sorába emeli. Minden nagy író legfőbb titka ez egyszerűség, hogy valóban érzett érzelmeket fejez ki." Ez észrevétel alaposságának bizonyítékául hozhatjuk fel Göthét, ki épen a hang egyszerűsége és őszintesége által reformálta a német dalköltészetet. A mi Petőfink is, mikor föllépett, Vörösmarty utánzóinál csak mesterkélt szónoki hangot talált a költészetben; s ő a népiesség forrásából merített, hogy megújítsa a magyar lyrai költészet hangját. Legfőbb érdeme épen abban áll, hogy a népiessel megbővitette a műköltészet birodalmát; kiterjesztette a határokat, melyek már igen szűkeknek bizonyultak a szellem nyilvánulásainak. Tárgyakat és lelkiállapotokat, melyek azelőtt kivül estek a költészeten, belevont abba, s igy tartalmilag végetlen gazdagodást szerzett annak. Pedig oly költő, ki nemzetének s irodalmának eszmevilágát szélesbiti és gyarapitja, ki addig föl nem fogott mezőt termékenyit meg : nemcsak korára hat közvetlenül, hanem az utókorra is, s ebben áll a költői halhatatlanság. Petőfi hatása költészetünkre kétségkívül a mily maradandó, oly üdvös is. Hogy óriási hatása, közvetlen föl- és eltűnése után, egy sereg lelketlen utánzót vont maga után, kik a „mindenáron csak népiest" tűzték irodalmi zászlójukra, s Petőfi lángesze nélkül, a külsőségeken kapva, a népköltészet helyett a tájköltészetet honositák meg, s azt, a mit Erdélyi „kelmességnek" nevezett, — ez csak múló jelenség volt irodalmunkban, mely egy pár év alatt végkép lejárta magát. De jó tulajdonainak hatása állandó maradt, úgy mint Götheé a német költészetben. A mesterkéltség, a szónoki hang, a dagály és álpáthosz megszűnt a költészet alkatrészének tekintetni; az élet, a nép- és nemzeti s az egyéni élet egész teljességében, minden mozzanataival együtt, a sziv és kedély összes nyilatkozataival a költészet tárgya jön, s ezzel a lyra egész köre egyfelől kiterjesztetett, másfelől meghatároztatok. S ez, a miben Petőfinek van legnagyobb érdeme; a mi őt nemcsak legnagyobb lyrai költőnkké, hanem egy uj irány megalapítójává teszi, s neki halhatatlan nevet biztosít irodalmunk történetében. Ma, születése ötvenedik évfordulóján, a sóhajt: mivé lehetett volna még, ha tovább él, elnyomja a büszke tudat, hogy rövid, de hatalmas pályája alatt is mily magasra emelkedett. Föl- és eltűnése talán hasonlít az