Vasárnapi Ujság – 1875
1875-07-18 / 29. szám - Önismeret. (Gr. Széchenyi István könyve) 457. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Fővárosi tárczák Borostyáni Nándortól: Választások után 457. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
VASARNAPI UJSAGr. Választások után Fővárosi tárcza: „Szent Kleofás, minő karaván!" Százhetvenhat vadonat uj név az eddig megválasztott képviselők sorában. Százhetvenhat újdonsült honatya a sándor-utczai ház küszöbén. Ki ismeri őket? Keresztül betűzöd névjegyzéküket, elejétől végig, megfeszített figyelemmel s mereven a papírra szegzett szemekkel, mintha sorsjegybirtokos lennél s a főnyereményt keresnéd a kihúzott szerencsepapirok számjegyzékében. A kísérlet nem sikerül. Akár a váczi utcza talaját túrnád föl római régiségek fölfedezése miatt, olyan hiányát tapasztalod a „leleteknek". Visszájáról kezded a munkát, hatványozott figyelemmel, megtörlött szemüveggel, élesre köszörülve emlékező tehetséged élét. Hasztalan! Néhány hirlapíró, két „közgazda", egy volt megyei főispán, pár ügyvéd, — íme a szorgos kutatás összes eredménye. A többiek uj vendégek azon nagy elfogadó teremben, hol a házi OO , gazda egy ország közvéleménye. S ez némi meglepetéssel látja most belépni termébe az „uj embereket". Nem tudja, mit takar az ismeretlenség fátyola. Nagyreményű tehetségeket-e, akik csak azért nem tűnhettek föl eddigelé a haza előtt, mert szűk szerepkörben mozogtak; avagy köznapi elméket-e, minők fölös számmal voltak képviselve a mult országgyűlésen. Ez az „incognito", melyben az uj nevek birtokosainak háromnegyede a közvélemény előtt megjelenik, fölötte érdekes. Ugy vagy velük, mint a sűrűn elfátyolozott nőkkel. Az ármányos lepel mögött épugy rejtőzhet egy miloi Venus-arcz, mint egy Fúria szörnyű képe. De minő példátlanul ádáz választási küzdelem is volt az, melyben a mult képviselőház majdnem minden második tagja elesett. A történelem nagy hadjáratainak legöldöklőbb ütközetei sem mutatnak ehhez fogható mészárlást. Ha hitelt adhatni a háború statisztikusainak, úgy a borodinoi ütközetben minden negyedik ember, a Waterlooiban minden ötödik, s a gravelottei és sedani csatamezőkön csak minden hatodik esett el. De hisz ez valóságos kismiskaság a mi választási ütközetünk pusztításaihoz képest. Itt minden második volt képviselő elesett a mandátumért való küzdelemben. Szászkilenczvenhét a „bukott angyalok" száma. Ezek közt csak elenyészőn kis töredék zárta ki magát önelhatározásból a sándor-utczai paradicsomból. S még ezek legtöbbje is csupán azért, mivel idejekorán észrevette a szőllő savanyúságát. A túlnyomón nagy többséget azonban a szavazatok kisebbségének lángpallosa űzte vissza az Éden kapujának küszöbéről. Nem volt keletiök, mint a divatból kiment ruhának, vagy a magyar klasszikusoknak. Bizony szerfölött sokakat látsz, akik nincsenek jelen a megválasztottak sorában. Egy egész armádia hiányzik a régiek közül. Kimaradtak, odahaza vesztek. A szép aranjuezi napoknak vége. A világ hamar feledi a távollevőket. Szörnyűbb eredménnyel egyetlen párt körében sem pusztított a bukás kaszája, mint a nekünk mindig agyart mutató nemzetiségi frakcióban. Úgy elhordta embereit, mintha azok a búzakévék lettek volna, melyeket gazdáink siralmára világgá vitt a mult pénteki vihar. Még csak hírmondónak is alig maradt meg O o közülök egynehány. S nem „pressio" és „terro orismus" tette el őket láb alól. Saját nemzetiségű választóik szavaztak nekik bizalmatlanoságot. Maga a próféta, Miletics, úgy kimaradt a házból, mintha sohasem emlékeztetett volna benne sötét tekintetű arczával s bozontos szakállával egy 1849-ben véletlenül itt ragadt kozák-hetmanra. A „Szvetyi" csillaga letűnt. Kiragadva a képviselői imunitás sánczai közül, nem fog többé sok vizet zavarhatni — ha csak savanyu vizet nem borral. Osztozott sorsában Babes is, aki a múlt választások idején — óh „forgandó viszontagság járma" — még válogathatott a kerületekben. A mozgékony román agitator elvesztette egyúttal egész törzskarát. Mocsonyi Antal, Stanescu, Popescu „et consortes", aztán a szerbek közül Maximovics és Trifunácz menthetlenül lezúdultak a bukás örvényébe. Soha sem kerültek volna elő a névtelenség homályából, ha fölszínre nem kavarja őket a nemzetiségi izgatás. o O Ismerőseidet keresed egy másik ellenzék O« újonnan választott tagjai körében. Kevesen vannak. „Megfogyva bár, de törve nem." Werbőczy nyugodtan alhatik már százados sírjában. Csiky Sándor nem fogja többé bolygatni szellemét, bebizonyítandó a „Tripartitum"-ból, hogy a mai kormány adótörvényeinek nem tartozik engedelmeskedni a jó magyar nép. Eger városa elejtette hagyományos képviselőjét. A bukás nem volt meglepő, hisz már az egri nők sem lelkesültek többé kaczkiás törvénytudósuk mellett. De „solamen miseris socios habuisse malorum". Patay István bátyánkat is cserben hagyták fránya választói. Hol — merre fog most „penegni" sarkantyúja? Vagy tán jobb is szereti, hogy mint öreg katonát nyugdíjazták választói ? Zenta választóinak „oszlopot érezből". Készebbek voltak megtűrni otthon Majoros izgágálkodását, semhogy még egyszer felküldjék a parlamentbe. Ez olyan antik neme az önfeláldozásnak, mely Curius Dentatius vagy Horatius Cocles elévülhetlen hőstetteire emlékeztet. De hát igy, hála a magyaros „szűrkitevésnek," kimaradt biz ő többekkel egyetemben, kiknek beszéde nem igen érte meg az 5 forint O o napidijat s 800 forint évi lakbért. Ha a jámbor muzelmanok közmondása szerint a beszéd csakugyan ezüst lenne, akkor a mi képviselőházunk rég beszerezte volna már azt az érczalapot, amelynek segítségével fölállíthatnék az önálló magyar nemzeti bankot. A kifogyhatatlan bőbeszédűség azonban épen ellenkezőleg — ha nem is ezüst — de legalább jókora csomó papírpénzébe került az országnak. S ezt még azzal sem lehet menteni, hogy ej, haj ! több is veszett Kerk... akarom mondani: Mohácsnál. Jutni Deáky bátyánknak sem kell többé fölgy Budapestre, s a vasúton egymagáért két jegyet váltani. Egyátalán sok jó magyaros alaknak fogod hiányát látni az uj házban. Gubody tiszteletreméltó ősz alakja ép ugy kivül maradt az uj házon, mint Boboryé, e „par excellence" szabadelvű katholikus papé, ki Czeglédnek — a vasúti vendéglőn kivül — egyedüli nevezetessége volt. A magyar pártférfiak életirója egyébiránt meg fogja jegyezni mindkettőről, hogy szenvedélyes viták idején sem tévesztették szem elől soha a parlamenti illemet. Már bibliás Kiss János ellenben még a maga pártja körében sem hagyott hátra hézagot. Maholnap még képviselőségének híre is úgy elmúlik, mint a tiszavirág élete. Nem is énekli többé magához hasonló kiszorult társaival együtt a peleskei nótárius dalát: „Nem messze van Budapest, Heje-huja haj! Oda megyünk egyenest, Heje-huja haj!" Se bizony nem mennek. Nem is hullat utánuk itten senki könyeket, még csak a hölgykarzat látogatói sem. Ugron Gábor kimaradása azonban fájdalmas benyomást fog kelteni a karzaton. Hol az a „deli, szép", ki nyomába léphetne Udvarhelyszék kommune-viselt ex-képviselőjének ? Olyan művészi csokorra kötött nyakkendő aligha fog egyhamar előfordulni a közjogi ellenzék soraiban, minő az övé volt. Mig helyet foglalt a képviselőházban, bebizonyitá a világnak azon csodás dolog lehetőségét, hogy ugy öltözködni, mint a párisi „chaussée d'Antin" valamelyik piperkőcze, s mégis a zsinóros, sarkantyús, tollas és „példás" urambátyámék szomszédságában opponálni, nem képtelenség. Egyébiránt az udvarhelyszéki Alcibiadesnek meg fogják adni még ellenei is, hogy nemcsak a legújabb férfidivat-képeket tanulmányozta szorgalmasan, hanem Buckle, Carey és Gneist műveit is. Helyette az oláhfalvi választók Ugrón Ákost küldték föl, akiről eddig nem tud a világ egyebet, minthogy a bátyjának az öccse. Aescuiap nem hiába pogány félisten. Keresztény világunkban már annyira hatalomvesztéssé lőn, hogy saját tanítványait sem tudta besegíteni a képviselőházba. Dr. Patrubán Gergely és dr. Cseh Károly nem tagjai az uj háznak. Ellenben van gyógyszerészünk: Sztupa György. Na nem szerezne egyéb érdemet, minthogy sikerült kitúrnia Fehértemplomból Trifunáczot, már ezért is méltó lenne mandátumára. Aki olyan pirulákat tud gyúrni, melyekkel ki lehet purgálni a nemzetiségi izgatókat a képviselőházból, érdemes arra, hogy a törvényhozók padján hallgasson. A Lónyayak odahagyták a küzdtért. Gróf Lónyay Menyhért, gr. Lónyay Béla és Lónyay János nem tagjai az uj háznak. Vajjon a „haragos Achilles" szerepét játszák-e? Ha igen, akkor meg kell vallani, hogy nem igen akadt kerület, melynek választói eljártak volna Patrociusok gyanánt a duzzogókat kiengesztelni. O./ O O A Kállayaknak sem kedvezett a választási hadjárat. Négyen álltak ki síkra, s csak egyet, Ödönt emberelték meg közülök a „szegediek" a mandátummal. Ákos, Béni és János elbuktak a küzdelemben. Nemkülönben a gróf Csákyak: Gyula és Tivadar. Nem hagynak ürt maguk után. Körülbelől a Csáky szalmáját csépelték. A két Ivánka sem élvezte soká a békés együttlétet a szabadelvű párt körében, miután három országgyűlésen át annyiszor álltak egymással szemben ellenfelek gyanánt. Kimaradtak mindketten. Imre az összeférhetlenségi törvény miatt, Zsiga hihetőleg a régi jó mamelukvilág letűnte fölötti elkeseredésében. A „régi gárda" tagjai közül nem kisebb két ember hiányzik, mint Pulszky Ferencz és Horváth Mihály. Föl sem léptek. Mindketten „a tudománynak akarnak élni". Tóth Vilmos tenorhangja most már csak pénzintézetek gyűlésein lesz hallható. Az egykori belügyminiszter tudtán kivül sok bajnak előidézője Magyarországon. Egy arasznyi idő alatt szolgabiróból exczellencziás úrrá válván, most valamennyi magyar szolgabíró szentül meg van győződve, hogy zsebében hordja a miniszteri tárczát, mint I. Napóleon katonái a tábornagyi botot. S ezért annyi most a szolgabiró-képviselő. Egész sétánia a hiányzók névjegyzéke. Találsz benne neveket, melyeket nem hittél ott látni. Móricz Pál, Erkevi Adolf, Nikolics Sándor, Matolay Etele, Schvarcz Gyula , Zichy Antal et caetera. Ki győzné őket e helyen elősorolni? Még Dobsa Lajos neve is ott van az ominosus listában, daczára a sikeres párbajnak, melyet makói beszámolója alkalmával a hirhedtté vált „fölpálinkázott hang" ellen vívott ki sem szállt a választás küzdterére, meggyőződve a küzdelem eredménytelenségéről. OO : A jobboldali ellenzék nem több egy marok embernél. Gróf Apponyi Albert, báró Lipthay Béla, Hoffmann Pál, Beöthy Ákos még néhányan a párt ismertebb tagjai közül s mandátum nélkül vonultak vissza a választási küzdelemből. Áldozatul estek elveiknek. A nyolcz uj név között, melyet e párt fölmutat, hat aristokratáé van. Két gr. Dessewffy, két gróf Pongrácz, egy gr. Széchenyi s egy gr. Berchtold. Főúri oppoziczió a képviselőházban. . . . Majd elválik egyébiránt, mennyiben és mennyire jelentenek ez „uj emberek" „uj időket". Borostyáni Nándor: „Önismeret." (Gr. Széchenyi István könyve.) Múltkori számunkbeli ismertetésünket még egynehány mutatvánnyal kisérjük e nagy érdekű könyvből, mely az életismeretnek és tapasztalatoknak oly gazdag tárháza. Az életrendszerre vonatkozólag az egészségtanról, táplálkozásról és torna- és testgyakorlatokról, lángelmű szökdeléssel társalogván, így folytatja : „Azt, hogy mindazok, kiknek sikerült lelki tehetségeik által mintegy magasabbra emelkedni O O. O a nagy istenek felé, nemcsak nem tartottak olyféle életrendszert, mint amilyen valami öklöző nagyságra illik, de épen ellenkezőleg ezeknek legnagyobb része alig vagy csak felette hiányosan táplálgatta testét. Schillerről azt mesélik, miképp csak egy versecskét sem tudott teremteni, mielőtt bizonyos mennyiségű borral magát fel nem frissité. Jean Paulról pedig azt, miszerint nála megint meleg lábfürdő nyitotta volna fel költészeti erének csapját. Ez mennyire igaz, nem tudom. Én nem hihetem! De ha valóban bár inspirálta Schillert, mikor Posát festette, mikor az ideálékat álmodta s még számtalan istenit énekelt, akkor azt szeretném az egész emberiség hallatára lehetőleg-O O O