Vasárnapi Ujság – 1875
1875-07-25 / 30. szám - Barbarossa: Hodie mihi cras tibi 466. oldal / Költemények
466 VASÁRNAPI ÚJSÁG, alább annak tanai felé hajolnak határozottan . Pl. a derék Sir John Bowring is, aki Vörömartyt, Kisfaludy Sándort s Petőfit először ismertette meg Angliában, s a ki mindvégig oly nemes keblű és meleg barátja maradt hazánknak. E szerint Fretwell kereskedő maradt s ipának óhajtásához képest Németországban telepedett le és ott maradt 1859-től egész 1865-ig. Bármennyire el is volt halmozva üzleti teendőkkel, élénken foglalkozott az egyházi mozgalmakkal is. Bámulattal látta, mily tehetetlen a német protestáns egyház, s a Ronge és üblich által kezdett egyházi reform mily nehezen tud lábra kapni, s mily kevés befolyást gyakorol arra a népre, melynek kebeléből indult ki a Luther reformácziója, de a mely annak sokkal kevésbbé tudta hasznát venni, mint Anglia és Amerika. 1865-ben visszatért hazájába, Angliába s élénk részt vett az unitár egyházak ügyeiben. 1868-ban a „Britt és külföldi unitár egyesület" igazgató-tanácsába megválasztatván, abban a külföldi szakosztály I « vezetése bizatott reá. E minőségben lépett először egyenes összeköttetésbe hazánkkal. A derék Kriza egy levele ismét fölébresztette régi rokonszenvét Magyarország iránt, s a gondolatot: nem lehetne-e az angol és magyar (erdélyi) unitáriusok ez összeköttetése gyümölcsözővé az egész magyar nemzetre nézve? „Semmi dolgunk" — írja ő maga e tárgyról — „politikai pártosságokkal ; nem a kereskedő és pénzkufár önző czéljai vezérelnek, csak a szellem és a szeretet fegyvereivel harczolunk embertársainkért. Nem tehetnénk-e valamit az elviharzott harcz sebeinek gyógyítására, s az engesztelés lelkének és a nép békés haladásának táplálására?"—Taylor (John James) Kolozsvárra utazott, az egyesület megbízásával, s tudósításai csak növelték a Fretwell érdeklődését. Mohón olvasott mindent, ami Magyarországról s a magyarokról, de különösen Erdélyről, angolul, németül, francziául íratott. De mindez nem elégítette ki. Valamely nemzet szellemét megismerni, nyelvét érteni s irodalmát eredetiben kell olvasni. Egy Loránd nevü szegény magyar menekülttől, a ki százados volt a forradalomban, megtanult magyarul annyira, hogy Vörösmartyt, Petőfit, Eötvöst és Jókait olvashatta. Ez utóbbinak regényei hatottak reá legjobban s azokban vélte a magyar népszellemet leghívebben visszatükröződni. Ez időtájban nyílt alkalma egy üzleti utazást tenni az észak-amerikai Egyesült Államokba, angliai hitsorsosai megbízták, hogy képviselje őket az 1872. októberében Bostonban tartandó nagy értekezletén az unitár és egyéb keresztyén felekezeteknek. Bő alkalma nyílt itt észlelni, mily üdvös befolyást gyakorol az unitár egyházak szabad keresztyénsége az amerikai nemzeti életre. Ugyanott ismerkedett meg dr. Howe-val, s Bruce L. Károlyival, kik mindketten legjobb barátai közé tartoznak hazánknak Amerikában, s kik közül Braceről már nekünk is volt alkalmunk ismételve és részletesen szólani a Vasárnapi Újságban. Amerikából visszatérve, 1873-ban a bécsi nagy nemzetközi kiállítást látogatta meg, s itt több hazánkfiával érintkezve, mélyebben bepillanthatott hazánk s különösen az erdélyi unitáriusok viszonyaiba is. Meggyőződött, hogy a tanügy, s jelesen a középiskolák emelése által lehetne itt a legjobb szolgálatot tenni. Nem állhatott ellent szive vágyának s Erdélybe rándult, hogy ott az unitáriusok főbbjeivel megismerkedjék. Bécsbe visszatérve, rávette Hale Everettet, a derék amerikai unitár lelkészt, hogy látogassa meg Pestet; s mivel magának nem volt ideje, hogy Erdélyben létekor az egész Székelyföldet beutazza, egy másik amerikai barátját, a fiatal Morison Robert lelkészt birta rá, hogy Mailett képíróval utazzák be Erdély s a székelység szebb vidékeit, s gyűjtsenek anyagot annak Amerikában megismertetésére. 1873. augusztusban részt vett a Németországi Protestáns-egylet nagygyűlésében, mint az angol unitáriusok képviselője, s mindjárt rá októberben másodszor menve Amerikába, ott a legtöbb nagy városban, New Yorkban, Bostonban, Providence-ben, Philadelphiában, Neuport-, Salem-, Washington-, Newark-, Westford-, Northumberlandban stb. felolvasásokat tartott, melyeknek jövedelmét, 15,000 frtot, az erdélyi unitárius iskolák javára küldötte. A bizottság, melynek e tekintélyes összeget rendelkezésére bocsátotta, s melynek az egykori angol utazó, most derék hazánkfia Paget János is tagja volt, tanszéket alapított abból a kolozsvári unitárius kollégiumon. Fretwell még ezzel sem elégedett meg. Most még ez összeget meg akarja kétszerezni s hogy újabb felolvasásokra anyagot gyűjtsön, nagyobb utazásra indult hazánkban és különösen Erdély azon részeit — jelesen a székelyföldet— akarja megismerni, ahol unitárius hitsorsosai kiválóan laknak. Egyúttal azonban tanulmányokat tett hazánk politikai, kereskedelmi és pénzügyi viszonyai körül is, s igyekszik kereskedelmi tapasztalatait és összeköttetéseit hazánk javára fordítani. A többi között Tisza Kálmán belügyminiszternél is volt kihallgatáson; néhány napot töltött Balaton-Füreden mint a Jókai vendége, kinek „Szegény gazdagok" czimü regényét angolra fordította, s még többet is szándékozik fordítani tőle. Erdély nevezetesebb helyeit s legszebb vidékeit (Kolozsvárt, Toroczkót, Abrudbányát, Homoród- Almást, Borszéket, Tusnádot, a Szent Amatót és a Büdös-barlangot, Élőpatakot, stb.) mind meglátogatni szándékozik, s előre is megszerezte magának hazánk összes képes ismertetéseit és leírásait. Erdélyből Ázsia felé, Indián, Chinán, Japánon, a Fidzsi szigeteken át szándékozik Amerikába, hogy ott nagy utazásáról s különösen Magyarországról és Erdélyről felolvasásokat tarthasson a kolozsvári unitárius főiskola javára. Fretwell társadalmi viszonyaiban is nagyon szives és meleg barátnak bizonyította magát hazánkfiai iránt. Midőn Jakab Elek és dr. Gyergyai Árpád hazánkfiai közelebbről Londonban jártak az unitáriusok nagygyűlésén erdélyi hitfeleiket képviselni, Fretwell Őket a barátság és vendégszeretet minden jeleivel elhalmozta, hirneves emberek házainál mutatta be, tiszteletökre estélyt rendezett s visszatértükkor sok becses emlékkel ajándékozta meg. Nejében is oly rokonszenvet ébresztelt Magyarország iránt, hogy az angol delnő számos iparczikket közelebbről is hazánkból rendelt meg. Ily jó barátnak mit kívánjunk ? Vezesse isten urain! S lássa örömmel fáradozásai eredményeit! — a — r— 31. SZÁM. 1875. AUGUSZTUS 1. Hodie mihi, cras tibi! Osmertem egy öreg urnak ifjú feleségét. Megyeszerte ünnepeltük ragyogó szépségét. Két szemébe ha valaki hosszan belenézett, Beteg lett a szerelemtől, birni vágyat érzett. Kegyeivel nem volt fukar, volt is udvarlója, Számra mennyi, annak én nem vagyok mondhatója. Pedig számukat akkoron én is szaporitám, Szép kezeit ajakamhoz nem egyszer szoktám. Az öreg úr ugy szerette, mint a szeme fényét, Kaszinóban, utczafelen dicsérte erényét. Példás hűségét előttünk egyre magasztalta. Mi pedig oly jóizüen mosolyogtunk rajta. Sok esztendő lehanyatlott azóta mögöttem, Éltem kenyerének javát én is rég megettem. Ami hátra van belőle, azt megédesitni: Hymen jármát nem átallam a nyakamba venni. Aztán ha már házasodtam, hogy fiatalt vettem, Arra minden ösmerősöm azt mondja: jól tettem. És hogy szépet választottam, jele, hogy még látok. Dicsérik is ízlésemet a házibarátok. Ugy szeretem az asszonykát, ő is szeret engem, így nem csoda hűségét ha mindenfelé zengem. Csak az bánt, hogy a fiatal nép oly bolond fajta. Mikor hűségét dicsérem, csak mosolyog rajta. Barbarossa. Laptye de kapra. Elbeszélés. VARGA JÁNOS-tól. (Folytatás.) V. Ugyanez este történt aztán az a szomorú dolog, amire kicsordul a könnyem. Szép alkonyat volt. A nap még visszanevetett a Szilvás tetejéről. Én a brinzát sóztam, az öreg pakurát oltotta a tejet; a lány pedig fölment az akolhoz Vaszil helyett, aki elindult az urfihoz a kecsketejjel. Hála legyen az Urnak, már csak helyre verekszünk valahogy. Igy gondoltam én, amint ott gyúrtam a túrót. Az öreg nem érte be a gondolással, ő ki is mondta. Kioldalgott a tejes pinczéből; oda ődöngött szépen mellém, s mint a kinek nagyon fúrja az oldalát valami, ugy elsóhajtozott-nyögött ott, mintha ő kelne tartaná a Retyezátot a vállán. No, gondoltam, nem bántom; úgyis kihökkenti: mi leli. Kihökkentette. — Hej, hej! mégis jó az Isten, — aszondja. — Jó ám, — mondok. — Nincs is nála jobb kovács. — Nincsen Flóra, igazában nincsen, mert nem is hittem volna, hogy ilyen jóra fordít mindent. A szegény öregnek majd kicsordult a könnye, olyan nagyon elfogta a szavát az öröm, hogy csak ott állt megmeredve, mint egy fa szent, — elbámulva a leáldozó napra, s csak a szája mozgott, mint ahogy az imádkozó emberé szokott. Nem akartam háborgatni, nem szóltam rá semmit, csak magam is éreztem, hogy elfogja valami a szívemet s közelebb voltam a síráshoz, mint a nevetéshez. Mikor a macska jókedvű, akkor azt szokták mondani, hogy esőt érez, a kecske meg zivatar előtt a bokrok alját eszi; ilyenforma sejtés esett én rám, uram! nem tudtam honnét vártam, de bajt vártam a házhoz. Egész nap ilyen babonás voltam. De a véletlen is bolondított. Egy kotlóm leugrott a tojásról, s elkezdett kukurikolni, a fülem meg úgy bomlott, hogy háromszor is a nevemet hallottam. Kiszaladtam a