Vasárnapi Ujság – 1875
1875-08-01 / 31. szám - Laptye de kapra. Varga János I-V. 482. oldal / Elbeszélések; genreképek - Fejes István. A feltámadás I. II. 482. oldal / Költemények
482 VASARNAPI UJSAGr. szűnt,, bátor előharczosa maradt a nemzeti irodalom, zene és művészet érdekeinek. Akkori irodalmi s művészeti viszonyaink hű és még ma is tanulságos képét nyújtja az, s az irodalom történetirója nem nélkülözheti e közlönyt, mely mig szerkesztőjének anyagi hasznot nem nyújtott, tetemes hasznot tett a közművelődés ügyének nemcsak szellemileg, hanem anyagilag is, az általa eszközölt tetemes gyűjtések által, melyek közül elég lesz csak az akkoriban épült nemzeti színházra való gyűjtéseket megemlíteni. Mátrayt a m. tud. akadémia már 1833-ban lev. tagjául választotta, s így ő halálakor az akadémia legrégibb tagjai egyike volt. Midőn a nemzeti szinház 1837-ben megnyílt, Pest megye színházi választmánya a színház zenei igazgatóságával tisztelte meg. Előbb már a csekély anyagi erővel, de nagy buzgósággal megindított „Budapesti hangász-egyesület" titkárává választatván, addig sürgette az énekiskola felállítását, s lapokban és társadalmi úton annyira buzdított és izgatott mellette, hogy az végre 1840 elején megnyittatott, s csakhamar rendes konzervatóriummá nőtte ki magát. Ez intézet igazgatójává is Mátray választatott, s ő föladatának mindvégig ernyedetlen buzgalommal felelt meg, sőt az ötvenes években egy uj szakosztállyal, a szavalatival bővitvén meg az intézetet, annak tanári székét is elvállalta s nagy buzgalommal és szép sikerrel töltötte be. E téren irodalmilag is kívánván használni, kiadta „Szavalási kézikönyvét," mely a maga nemében úttörő s eddig csaknem egyedüli munkának mondható irodalmunkban. A halhatatlan gróf Széchenyi Ferencz által még a század elején alapított muzeum gyűjteményei ideiglenesen a Ludoviceum épületében voltak elhelyezve. De elkészülvén a nemzeti múzeum mostani palotája az országut és Sándor utcza sarkán, megkezdődhetett a gyűjtemények rendezése és átköltöztetése is. Mátraynak itt is a munka és az érdem oroszlánrésze jutott. József főherczeg nádor által, ki e nemzeti intézet ügyeiért a legélénkebben érdeklődött, Mátray bízatott meg időnként az egyes gyűjtemények lajstromozásával és rendezésével; a mellett a muzeumi igazgatóság titkári teendőit is vitte, s Horváth István mellett a könyvtár segédőre volt. Részint e hivatalában szerzett érdemei, részint a Széchenyi családdal régi összeköttetése, őt jelölték ki a Horváth István utódául, s 1846-ban a nádor által a Széchenyi országos könyvtár rendes könyvtárnokává neveztetett ki. Még azon évben adta ki, a nádor megbízásából, a múzeumbeli Pyrker-képtár leírását (catalogue raisonné), az első e nemű munkát irodalmunkban. Már az ő felügyelete alatt (s csak egyetlenegy könyvtár-szolga segélyével!) szállíttatott át a Széchenyi-könyvtár a múzeum épületébe, gyarapodva időközben tetemes gyűjteményekkel, minők a Jankovich-féle könyv-és kézirattár, a Horváth István, Kéler, Vuchetich-, Grallovich-, Bacsányi-, Bory-, stb. gyűjtemények, melyek most mind azon — a maga nemében egyetlen — magyar (hungarika) könyvtárban vannak egyesítve, melynek végleges rendezése, lajstromozása és felállítása csak most fejeztetett be, a miben Mátraynak mind nagy érdeme van. E sok munkát és fáradságot igénylő teendői mellett sem feledkezett meg a zene-és énekművészet iránti régi hajlamáról. 1852-ben megindította a „Magyar népdalok egyetemes gyűjteményét", melyből több füzet jelent meg, de Mátray gazdag gyűjteményének még nagyobb része maradt kiadatlanul. — Nagy érdemet szerzett Tinódi Sebestyén, az utolsó magyar hegedős, történeti énekeinek fölélesztésével, melyeknek zene-írását, megfejtenie sikerült, s melyeknek egypár nyilvános előadásával rendkívüli érdekeltséget ébresztett a régi magyar zene kincsei iránt. Befejeztetvén 1874-ben a muzeumi könyvtár rendezése, Mátray Gábor megérdemelt nyugalomba bocsáttatott. De az a kis rekesztek,, melyet a könyvtár előtermében elfoglalt s hol évtizedeken át dolgozott, az az ő életfeltétele volt. S midőn onnan kilépett, a széles és tág világi életet csakhamar egy még szűkebb rekesztékkel kellett fölcserélnie. Nyugalmi állapotának f. hó 19-én az örök nyugalom kezdete vetett véget. Benne egy ma már feledésbe merülő korszak egyik legérdemesebb munkása szállt a sírba! —á—r— 3. SZÁM. 1875. AUGUSZTUS 1. A feltámadás, 1. Hirdetve a feltámadásról Vigasztaló beszédeket, Könyben förödni láttam olykor Hiveim közt nem egy szemet. Mért sírtak ők ? Halottjaiknak Emléke lengte volt körül; Az élet képe, mit kihoztak Szavaim a sírok közül. Ott volt a lányka fényes arcza, Kigyúlva még szerelmetlen, És győzve már a síri harczba' Az örök hűség képiben. Ott volt, kiben vesztéd világod, Házad, családod angyala; Hű nőd, feled, a szent, az áldott, Ott volt, — rád intve mosolya. Ott volt apád, te gyönge gyermek, A lángszivű, erős karu; Mutatva még kényes szemednek: Hogy — s hol terem a koszorú ? Ott volt, ki megmosott könyével, Te árva szűz, édes anyád; Zokogva most veled s kezével — Mit más nem, — fátylat téve rád. Ott volt csengő, vidám szavával A kis fiu, a kis leány; A rengő bölcső, angyalával, Eged' mutatva mosolyán. Ott voltak ők is, az enyémek; Az én megtört szivü Marim, — (Ah! halva tartom csak enyémnek!) Két gyermekemmel karjain . . . És sírtam én is; könyben égve Fordult szemem az ég felé, Hol három angyal, újra élve, Imám', szavam' helyeselé . . . De hát való ez? — most magamban Visszadöbbenve kérdezem. Mire kel újra, hogyha ugy van, E mostani, rab életem? Te nő, ki csábbal lánczra vertél, Es most kaczagaz gyötrelmemen, Ha nyugoton te is letűntél, Fölkelsz-e te is keleten? És átkod érdes, szörnyű hangja, Mely itt elűzi nyugtomat, Ott is beér, hogy megzavarja Világ-felejtő álmomat? S gyűlöleted, mely összezúzott, Tart ott is, — oh te szívtelen? S lelked, mely sátán vérbe' forrott Üldözni fog-e végtelen ? . . . oh Feltámadás! — oh, égi eszme! De miattad megtagadom; Csakhogy te légy örökre veszve, Hadd vesszen minden angyalom! II. Az örökléthez annyi szállal Volt kötve már szegény szivem ; De hogy hitemet megtagadtam, Széttépve mindaz, s elszakadtan Bolyongok még a földíven. Estem mint bomlott óra-inga Nincs egybekötve semmivel ; Nincs mit keresnem fenn az égben, O Nincs mire várnom ama Végben, ' Mit kedvesim sirja felel. Legyen örökre veszve minden ! Az ég, a föld, a csillagok! S te három angyal, estelenként, Sirhalmodig rejtsd el az ösvényt, Nem támad fel, a ki halott! Ne várj, Mari, dobd el szerelmed' A semmiség vak éjiben; Boldogtalanságunkra, melyet Szívünkre mért a földi végzet, Ott van vigasz, a semmiben. Eltem reményt, szép leányom, S te lángszivű, okos fiam, Kik karomon elszenderedve Mentetek örök éjetekbe, Hol hit, remény, minden kihal: — Ne várjatok ti sem, a csók, ah, Melylyel lezártam ajkatok, Az volt a végső, az utolsó, S mellettetek majd egy koporsó Lesz még, — de még se várjatok! Nincs semmi, semmi; szétszakadt már Bennem az érzés, gondolat, Mely ápolt sírotokra szállá Es hamvatok felett megállva o Fölkeresett a föld alatt. Nincs semmi, semmi; álmaimban Sugárba' fördött arczotok Hiába száll, hiába, vissza, Mert tagadásom elriasztja, — Ne jöjjetek, ne várjatok! . . . De ugy van-e ? — Ismét magamban Szent lángra gyúlva, kérdezem. Szivünknek égi szép világa, Elvész az is a pusztaságba', Hol a halál a Végtelen ? o S a szerelem lágy, zönge hangját Suttogni, szólni édesen, Elringató, kéjes danául, Szép kedvesemnek ajakárul Nem hallanám már sohasem? S szivem, mely a sötét világtól, Hol szeretet nincs, elriad, Végkép' ki van tagadva onnan, Hol gyermekemnek szive dobban, S a hol velük, Marim, te vagy? Ah! — ugy e? — Köny csordul szememből, S e könyben felcsillan hitem; Oszlik, derül lelkem borúja, És látlak, oh, s csókollak újra, Hű kedvesem s két gyermekem! Feltámadás, — ah, égi eszme, Ismét szivemre ölelem. Szállj, gyűlölet, az örök éjbe, S maradjon fenn, örökre élve, A szeretet, s a szerelem! Fejes István. Laptye de kapta. Elbeszélés. VARGA JÁNOS-tól. (Vége.) Még a legény nem is járt az akolnál, mikor a Szida beköszöntött a pitárba. Dalolgatott az úton, s a nótája vége egész a ház elé ért, ott hagyta el a küszöbön. Ránéztem, elnevettem magamat. Arra gondoltam, hogy milyen bolond az a Vaszil,