Vasárnapi Ujság – 1875
1875-08-22 / 34. szám - A budapesti uj dologház. Dr. K. Gy. 537. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
33. SZÁM. 1875. AUGUSZTUS 15. VASÁRNAPI UJSAGr. 537 A budapesti uj dologház. 1832-ben néhány pesti polgárban az a gondolat támadt, hogy rész fiaikat közös helyen állandó felügyelet alatt tartva s munkával foglalkoztatva, javítsák meg , tereljék vissza az erény útjára. Az eszme akkor még új volt és rövid idő múlva életrevalónak bizonyult be. Többen utánozták a kezdeményezőket, sőt lelkesedni kezdtek ezen gyakorlati hasznú javítási rendszer iránt és pénzbeli adományokkal később hagyományokkal tették lehetővé, hogy a magyar fővárosban egy állandó intézet jöjjön létre, amelynek feladata legyen a vásott fiatalságot befogadni s munkával ellátva, ezáltal a fiatal bűnösöket javitani. Ez a budapesti dologház keletkezésének rövid története. Fővárosi elődeink elismerésre méltó bőkezűséggel adakoztak az uj intézet fenntartására, különösen a Boráros-család szerzett magának a téren halhatatlan érdemet, nagyszerű hagyományai által, melyeknek legutóbbika tavaly adatván el, 50,000 frtot juttatott a budapesti dologháznak. A kerepesi úton, a Rókus-kórház közvetlen közelében berendezett dologház volt az első e nemű intézet fővárosunkban. Ma e ház kórodává "van átalakítva. Egész tartalma, a mint egy évvel ezelőtt volt: a dologházi tisztviselők, az őrök, a kényszermunkások, a felszerelvények, áthelyeztettek a vásártéren épült uj dologházba, mely palotaszerű külsejével, magas tornyával mástávol szemébe ötlik a kerepesi uti vámsorompón tuljárónak. Az uj intézet a légszeszgyár és a kerepesi temető közelében fekszik. Tágas tér közepén áll, melynek egyik oldalán a kőbányai lóvasúti vonal és országút vonul el, a többi oldalain pedig tág térségek vannak, melyeknek beépítése által fővárosunk Kőbányáig terjed. Serédy Iván dologházi gondnok szívességének köszönhetjük, hogy az intézetet részletesen megtekinthettük. A kapu alatt őrök, a földszinten irodák vannak. Egy fekete tábláról olvashatja le az érkező, hogy hány férfi és női kényszermunkás található az intézetben. Számuk mostan 200-nál nem több, s ez vajmi csekély azon sok dologtalan csavargóhoz képest, kikkel a fővárosban úton-útfélen, minden időben találkozunk! Az irodákat s a dologházi tisztviselők lakását megtekintvén, átmentünk az intézet főépületébe, melynek közepén magas világító torony emelkedik. E torony négy kétemeletes pavillonnal van összekötve, melyek ugyanannyi udvarra nyílnak, mindenik magas kőfalkerítéssel körülvéve. Az épület Pucher és Lohr tervei után készült. 1873 junius havában fogtak hozzá és mult évi aug. havában fejezték be. A főváros 158,000 frtot forditott rá. Az uj intézet belsejében a már emlitett világító torony szolgál központul. Innen folyosók vezetnek minden egyes emelethez, a kényszermunkások különböző osztályaihoz és hálótermeihez. Az őrszoba a földszinten van. Egy káplár és 16 városi közőr lakik benne, kik felváltva állanak őrt az intézet több bel- és külpontján,de csekély számuk miatt rendkivüli esetekben elégtelenek. Az uj intézetet 1200 személyre tervezték. 24 termet csináltak s mindegyikre 50 személyt számítottak. A berendezésnél azonban kitűnt, hogy tulajdonkép csak 16 terem marad a kényszermunkások számára, és hogy egy teremben 30 személynél több nem fér el. Az uj dologházban tehát csak 480 kényszermunkást lehet elhelyezni. A kényszermunkások s azok élete a legkülönbözőbb tanulmányok kifogyhatatlan kutforrását nyújtja. Merithet ebből a kriminalista, a rendész, a filantróp, a bölcsész s az iró. A kényszermunkásokat részben a rendőrség — de legfölebb hat havi időre, — részben . .. s magok a szülők adják be az intézetbe. Ez utóbbi esetben havonként 20 ftot fizetnek mindegyikért. A kényszermunkások többnyire ismert csavargók vagy tolvajok, kiket a redőrség megcsíp a lebujokban, a kerítések megett, a hidak alatt, a piaczok sátrai körül, a városliget bokrai között, a temetők környékén levő szemét buczkákon, szóval a legtitkosabb rejtekhelyeken. Származásuk s előéletök majdnem mindegyiknek ugyanaz. A legtöbb esetben magukra hagyott árvák vagy gondatlan szülőknek elcsenevészedett sarjadékai, kik semmi nevelésben vagy oktatásban nem részesültek, kik minden felügyelet s korlátozás nélkül ösztönszerűen lépnek a bűn útjára s javitás hiányában fokról fokra mindig mélyebbre sülyednek, ugy hogy az emberi társaság aztán mindenkép igyekszik menekülni tőlök. A kényszermunkások nemük és képzettségük szerint vannak osztályozva. A korranálok — habár erre épen igen nagy súlyt kellene fektetni — nincsenek tekintettel. A felső emeleten a nők és leányok, alul pedig a fiúk és férfiak laknak. Mindkét nembeliek a kezdők és a haladók osztályába vannak osztva. E szerint kapnak egy tanítótól és egy tanítónőtől leczkét az írás, olvasás és számtanból és a hetenként egyszer bejáró lelkésztől vallási és erkölcsi oktatást. A haladók számára van egy kis könyvtár is, mely Türr tábornok ismert bőkezűségének köszöni , Ö letet s ma már 300 kötet népies könyvből áll. Midőn a földszinti férfi-osztályokat sorba látogattuk, a tágas és elég világos termekben az ott hosszú asztaloknál, munkával elfoglalva találtuk a kényszermunkásokat. Minden osztályban, egyegy teremben levők valamennyien ugyanazon munkát végzik. Az egyikben szabó, a másikban asztalos munkát csinálnak, itt czipővarrás s foltozással, amott tollfosztással vannak elfoglalva. Valóban öröm volt nézni, mily serényen dolgoznak itt és azok, kik idehozataluk előtt a munkától irtóztak s csavargással, henyéléssel töltötték idejöket! Egy teremben hosszasabban időztünk, hogy közelebbről szemlélhessük a munka haladását. A szabók osztályához tartozott e terem. A munkások ép köpenyeket varrtak a városi őrök számára. A rendes munkaeszközökön kívül varrógépet is használnak. Két fizetéses szabómester szabja és osztja ki nekik a munkadarabokat. Egy javulásnak indult társuk, mint „szobaatya", ügyel fel rájuk. Az itt látott alakok sem nem újak, sem nem meglepők. Most is gyakran találkozunk ilyenekkel a főváros utczáin. De mégis volt valami rajtuk, ami kellemesen lepett meg bennünket: tisztaságuk és a szép modor, melyet jelenlétünk alatt tanusitottak. A gondnok egy igen rosz előéletű ifjúhoz vezetett bennünket, hogy megnézzük a munkáját s beszéljünk vele. Az ifjú, mihelyt észrevette közeledésünket, látható örömmel tette elénkbe munkában levő köpenydarabját, a melynek zsebeit ő varrta. — Szeretsz-e dolgozni? kérdeztük tőle. — Nagyon szivesen, bár tudtam volna azelőtt valami mesterséget! viszonzá a fiú egyet sóhajtva. — Miért vagy itt? — Sok roszat tettem, de nem tudtam jobbat s azután nem tudtam, hogy miből éljek. Lopnom kellett , azután elfogtak.... — Vannak-e szülőid? — Vannak, mondá szomorúan a gyermek, s atyám a börtönben ül s anyám koldul; e szavaknál könyökkel teltek meg a fiu szép, nagy kék szemei Itt ugy, mint a többi férfiosztályban láttunk 14—60 éveseket. Az öregek többnyire vézna, gyönge testüek; ránk sokkal roszabb benyomást tettek, mint a fiatalok, kiknek valamikor még talán szép jövőjük is lehet. A női osztályokban 18 minden kor (14 éven túl) képviselőjére talál. Láttunk szép arczu lányokat családanyáknak beillő asszonyok társaságában. Varrnak, mosnak, vasalnak, tollat fosztanak egy „szobaanya" felügyelete alatt. A hálótermek a felső emeleteken vannak. Ezekben a legnagyobb tisztaság és rend uralkodik. Csak az ágyak ellen van kifogásunk, mert ezek tulajdonképen nem is ágyak, hanem rozzant faállványok, amelyeken a szalmazsák, a nyári s téli pokrócz alig fér el. Itt-ott van egyegy vaságy, de ezek sem felelnek meg a czélnak. Még a szabadságharcz idejében kovácsolták azokat össze s ma már a lomtárba valók. Különben a szalmazsákok sem jók s az ágyak rosszul is vannak elhelyezve, mivel szorosan egymás mellé állittattak. A kényszermunkások télen-nyáron virradatkor kelnek és egy órai séta s reggelizés után télen 7, nyáron 6 órakor mennek dolgozó termeikbe, hol, az ebéd idejét s vagy egy órai séta időt leszámitva, télen délutáni 4—5 óráig, nyáron 6 — 7 óráig foly a munka. Ha a főváros elég világító olajjal látná el az intézetet, télen is esti 6—7 óráig dolgozhatfi nanak s nem kellene a tétlenséget a nélkül is kedvelő kényszermunkásoknak délutáni 4 órától egész a lefekvés idejéig a pislogó mécsek körül ácsorogniok. Minden kényszermunkás reggel 1 font kenyeret kap egész napra, nagy evők 1/s fontot, délben 3 meszely rántott levest s ugyanannyi száraz főzeléket, és csak csütörtökön és vasárnap marhahúslevest és 8 lat főtt húst. Ejteli étkezésre szolgál a reggel kiadott kenyér maradéka. Jobb ételt csak szerdán és szombaton hozathatnak maguknak saját pénzükön, sőt az 1866-oi kolerajárvány óta vasárnaponként egyegy meszely borért is küldhetnek. De ezenkívül semmi egyebet nem élvezhetnek. A kényszermunkások az intézetben uralkodó csinos tisztaság, valamint az étkezésnél követett rend mellett igen jó egészségben vannak. Betegség esetére az állandó intézeti orvos gyógyítja őket, de bejár hozzájuk egy városi főorvos is felülvizsgálás s ellenőrzés végett. Jó egészségi állapotuk legfényesebb bizonyítéka az, hogy a múlt években uralgott járványoktól a dologház összes lakói teljesen mentek maradtak. Különben a betegek számára 4 kórszoba (kettő férfiak s kettő nők számára) állandóan van berendezve. E kórszobákban láttunk is néhány beteget, jó, tiszta ágyban, a kellő ápoló személyzettel ellátva. Szánalommal néztünk itt két szerencsétlen embert, kik gyógyíthatatlan bajban sinlődtek. A férfi kényszermunkások rövid fehér sávoly (nyáron vászon) zubbonyt, ugyanily mellényt s nadrágot viselnek, lábaikat pedig rövid bakancs fedi. A nők hosszú kék ruhát hordanak. Midőn az intézetbe behozatnak, mindenekelőtt meg kell fürödniök az intézet fürdőjében, ott azután orvosilag megvizsgáltatnak s felöltözteti o nnek az intézet ruháiba. Csak ezután osztatnak be a testalkatuk s eddigi foglalkozásuknak mego o a felelős osztályba. Évenként 800-nál több kényszermunkást hoznak be az intézetbe. Négyszerte több a férfi, mint a nő. Korra nézve legtöbb a 14—20 és 20—30 éves. Némelyiket 10-szer is visszahozzák az intézetbe; ezek természetesen megrögzött o a bűnösök, a fegyház s a bitófa jelöltjei. A budapesti dologházban elv az, hogy a kényszermunkások mindig csak a maguk hasznára dolgozzanak. Munkájuk e szerint megrendelt munka a város vagy idegenek számára rendes díj mellett, vagy saját holmijuk, ruhájuk, lábbelijük varrása, foltozása, fehérneműjük mosása, vasalása stb. Rendes dologházi foglalkozások: szabó, czipész és asztalosmunka, tollfosztás, rizs és kávéválogatás, lószőr-és gyapjútépés, szőrzsákvarrás, női munkák, varrás, kötés, mosás, vasalás stb. Minden munkáért díj jár, melynek 7fi-od része a kényszermunkásé. A szorgalmasak hat hónap alatt 30—40 forintnyi összeget takarítanak meg maguknak, mi elbocsáttatásukkor kiadatik nekik, hogy abból ruházkodjanak s táplálkozzanak addig, mig rendes munkát nem kapnak. Hogy némi fogalmat adjunk a budapesti dologház munkaforgalmáról: elég felemlítenünk azt, hogy 1873-ban 15,000 darab ruhát (inget, lepedőt stb.) szállított ez intézet a kórházaknak, mi, tekintve a munka olcsóságát, nem csekély hasznára vált fővárosunknak. Azonban sokkal több és tartósabb eredménye lenne a munkának, ha a város lehetővé tenné, hogy télen délutáni 4 óra helyett esti 6—7 óráig dolgozhatnának a kényszermunkások, továbbá ha bizonyos iparágakat, p. o. szabó, czipész, asztalos és kárpitos mesterségeket rendszeresen taníttatna, s a nőket iparos kiképeztetésben részesittetné. A tollfosztás, rizstisztitás, kávéválogatás és foltozás nem haszontalan időtöltés ugyan, de nem is oly foglalkozás, mely állandó kereseti forrást nyújthatna. Az intézet, mely a fővárostól évenként 17.500 frtot, alaptőkéje kamataiból pedig 1» ezer frtnál többet vagyis összesen 36 ezer forintot vesz évenként igénybe, úgy sokkal több hasznot, áldásosabb következményeket szülne, mert egyrészt jobb munka és következéskép nagyobb szerzemény mellett kisebb dotatiót kivánna a várostól, más-