Vasárnapi Ujság – 1881
1881-05-15 / 20. szám - A világ legkisebb törpéje 318. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
818 VASARNAPI UJSAG. 20. SZÁK. 1S81. xxvm. ÉVFOLYAM. fog]a fel a trónörökös e frigyet, mutatja az előkészület, melynek magát alávető zarándokútja Jeruzsálem felé a szent sirhoz, ahol térdet hajtott a királyok királya előtt, és fogadalmi s áhitat-áldozat gyanánt letette a szent sirra saját és arája adományait. E pillanatban egész Ausztriában milliók fohásza egyesül, hogy szerencsét és áldást könyörögjön le az egektől a fenséges mátkapárra, az uralkodó házra és Ausztria népeire.» E beszéd után ily kérdést intézett a trónörököshöz : «Rudolf főherczeg, hajlandó-e ön Stefánia legfenségesebb belga herczegnővel házasságra lépni?» Stefánia herczegnőhöz pedig így szólt: «Herczegnő, hajlandó-e legfenségesebb Rudolf trónörökös főherczeggel házasságra lépni?» Mindketten tiszta, érthető hangon mondtak igent. Erre Mayer udvari lelkész a megszentelt jegygyűrűket egy aranytálczán átnyújtotta, s a trónörökös és Stefánia herczegnő kölcsönösen egymás ujjára húzták. Kezet nyújtottak, a bibornok a stálával összefűzte a kezeket, áldást mondott — s ezzel a házasság megköttetett. A templom előtt a katonaság sortüzet adott, a harangok minden templomban megszólaltak, az arzenál ágyúi dörögtek. A «Te Deum» és «Benedicamus» eléneklése után az udvar vissszavonult, legelői az uj pár haladván. Az esküvő után a Burgban fogadta a fiatal pár a szerencsekivonatokat. Délután 5 órakor volt a hivatalos ünnepélyek záradéka : a családi ebéd, mely egészen szűk körben folyt le. Ebéd után Stefánia herczegnő elbúcsúzott szüleitől és a fejedelmi vendégektől. A brüsszeli polgári őrség is elbúcsúzott Stefánia herczegnőtől. A Burg lovagtermében fogadta őket a trónörökös-pár, egész udvara kíséretében. Mercier kapitány olvasta föl búcsúzást, melynek az a helye, a hol a herczegnő gyermekéveire van emlékezés, könyökre inditá a herczegnőt. Meghatva válaszolta a búcsúszavakra : «Teljes szivemből köszönöm önöknek, uraim, a fáradságot, melyet maguknak okoztak azáltal, hogy szüleimet és engem ide kisértek. Amíg élek, emlékezni fogok a szeretet és hűség azon számos bizonyítékára, melyekben otthon részesültem és melyeket különösen az önök csapata irántam mindig tanúsított. Adják át otthon legszívesebb üdvözleteimet és éljenek igen, igen boldogult. Ezután Iliuloif trónörökös szólt, szintén megköszönve, hogy menyasszonyát elkísérték. Azt mondta, hogy rövid időn ismét találkozni fognak, mert amint csak lehet, Brüsszelbe utazik apósa és anyósa látogatására. * Az ifjú pár e hó 10-én a családi ebéd után Laxenburgba kocsizott. Az oda vezető utczákat ismét nagy tömeg lepte el. A Burg előtt oly nagy volt a tolongás, hogy a kocsisnak más útra kellett térni. A laxenburgi kastélyban ugyanazok a termek vannak berendezve a fiatal házasoknak, melyekben a királyi pár lakott 27 év előtt. A trónörökös is itt született. Laxenburgból a trónörökös és neje e hó 18-án Bécs érintése nélkül egyenesen Budapestre jön. * A bécsi ünnepélyek egyik fő jellemvonása volt a rendkívüli tolongás minden alkalomnál; az utczákon ugy, mint az udvari bálon és az esküvőkor a templomban. A fejedelmi ara bevonulásakor a roppant tömeg még meg tudott oszlani az elvonulás hosszú vonalán, de a Práter népünnepen (e hó 8-án), hol a katonai kordont is mellőzték, a tömeg úgy a hintókra omlott, hogy azoknak meg kellett állni. Már a Práter elején megakadt a menet a közönség összetorlódásában,perczekig nem mozdulhatott s végre is meg kellett fordulni. A király s királyné ő felségeik, a belga uralkodó pár, a trónörökös ésarája, valamint az összes főherczegek és főherczegnők kocsijai perczekig mozdulatlanul álltak a legsűrűbb néptömeg közepette, a lochok mindenütt felhangzottak — s az uraságok mosolyogva köszöntek. A nép szeretetének oly nyilvánulása volt ez, mely nem nélkülözte a kedélyességet, de azon bajjal járt, hogy a menet nem tarthatta meg a programmszerü utat s igy a közönség azon nagy része, mely a Práter távolabbi utjain órákon át várta az udvart, hasztalanul várakozott s csak az újságokból tudhatta meg, hogy az udvar a Práterben járt. A tolongás még nagyobb arányokat öltött, sőt helyenkint majdnem félelmetes volt a kivilágítás alkalmával. A kocsiközlekedés a főbb utczákon el volt tiltva s a főherczegek, a miniszterek, az arisztokráczia tagjai is gyalog járták be a várost — persze ott, ahol lehetett. Mert nem mindenütt lehetett. Az óriás Ringeken a sok százezernyi közönség egymást lökve, taszigálva még csak elhömpölygött valahogy, de a belváros szűkebb utczáin perczekig fennakadt a közlekedés, s aki az árba bejutott, annak csontjait ugyancsak megropogtatták. Asszonyok, gyermekek elkezdtek sírni és jajgatni. Egy özvegy asszonyt, a 63 éves Rosner Elizát, az Erzsébet-hídon agyonszorítottak, s ott halt meg a tömeg közt, mely magával sodorta még a halottat is. A párisi rendőrség ily nagy tömegek megjelenésénél úgy tartotta fenn a rendet, hogy az utcza egyik oldalán csak fölfelé menők, a másik oldalon pedig a lefelé jövők haladhattak. A Ringstrassen a tömeg legnagyob hullámzása közepett hirtelen Albrecht főherczeget pillantották meg többen, ki Frigyes és Eugen főherczegek társaságában gyalog járva nézte a kivilágítást. A főherczeget számos főrangú követte, köztük Schwarzenberg herczeg nejével, Ida herczegnővel. A nép szives üdvözlettel fogadta a főherczegeket, midőn egyszerre Albercht főherczeg s kísérői megálltak és a főherczeg azt kiáltotta: «Mit akar tőlem ez az asszony?»... Egy hölgy pihenteté fejét a főherczeg mellén. A tolongásban hajéka hálója a főherczeg katonakabátjának gombjába akadt. A főherczeg hamar tájékozódott a helyzet felől, visszaadta a megzavart asszonynak szabadságát, s a társaság nevetve haladt tovább. Andrássy Gyula gróf nejével, leányával és gr. Szapáry Géza fiumei kormányzóval szintén gyalog jártak a nagy tolongásban. A volt külügyminisztert sokan megéljenezték, amint fölismerték. A bevonuláskor is kapott éljeneket. A nap krónikásai följegyzik, hogy csak őt és a menyasszonyt éljenezték. A gróf egyéniségében van valami, ami megkapja a tömeget. A bevonuláskor diszes látványt is nyújtott fogatjával, huszárjaival. Méltó párja volt ennek gr. Karácsonyi Guidó fogatja is. Atalában a magyar főurak és küldöttségek nemzeti öltözete volt a legszebb, legfeltűnőbb mindenütt. A magyar gárdisták szintén emelték a látvány színgazdagságát. Az udvari bálban (május 7-én) ismét a tolongás nyújtott alkalmat a legtöbb eseményre. Igen sokan be sem juthattak a belső termekbe, hanem egyszerre csak bezárták előttük az ajtót. A tánczteremben gr. Hunyady szertartásmesternek mit sem használt palctájának földre ütögetése, nem tágítottak attól. Néhány fiatal magyar mágnás segített neki helyet csinálni. Így aztán jutott egy kis tér a tánczra, de nem annyi, hogy a tánczkörbe tartozó hölgyek le is ülhettek volna, mert székeknek nem jutott hely. A tánczoló hölgyek között sokan voltak az arisztokráczia tagjai közül, a férfiközönség azonban többnyire az udvarhoz, illetőleg a családhoz tartozó egyének, majd mindnyájan katonaruhában, de kard nélkül. A magyar vendégek között különösen sokat tánczolt Rohonczy Gida, ki levetette mentéjét és kardját. Az udvar, mely 10 óra körül beázni vonult vissza, 11 óra után visszatért. Erzsébet és Mária királyné a terem előrészén pamlagra ültek. Stefánia berezegné és kísérete oldalt foglalt helyet. Kotillont kezdtek tánczolni, mely alatt a hölgyek rendesen ülve várják, míg rájok kerül a sor. De most sem ülhettek le. Rudolf trónörökös arájával kezdette meg a tánczot, két tourt körültánczolva. A trónörökös másokkal nem tánczolt; Stefánia azonban, ki nagy tánczkedvelő és nagyon könnyen lejti a keringőt, másokkal is tánczolt. — Ő felsége, ki a számos körülállókkal folyton társalgott, kedvvel nézte a tánczot, s néhány perczczella után jelt adott a visszavonulásra, mely után rövid idő alatt a bálnak is vége volt. A VILÁG LEGKISEBB TÖRPÉJE. Egy idő óta többször tettünk említést a természet ama játékairól, melyekben magának olykor az ember alkotása körül tetszeleg, hol rendkívül nagyobb, hol pedig feltűnően kisebb mértékben teremtvén meg egy-egy «példányt». Bemutattuk a khinai óriást, aztán Zarate Luciát s méltó párját Mite «generálist», kiket eddigelé a legkisebbeknek tartottak a világ minden híres nagyságai között. E két törpe elsősége a kicsinységben megszűnt. Ők valódi óriások egy hollandi kis leányka mellett, aki igazán megközelíti a mesebeli Babszem Jankót, aki egy ökör fülében kényelmesen elfért. Paulina «herczegnő», — ez neki a nyilvánosság számára szánt neve, — nem magasabb 38 centiméternél, tehát csak valamivel nagyobb egy arasznál és jóval kisebb egy újszülött csecsemőnél, melynek rendes magassága legalább is 50 centiméter. Igaz, hogy a liliputi apróság ma még csak négy éves s így valószínűleg még nőni fog, ha isten élteti, de hogy nem nő nagyra, az bizonyos. Ez kis emberi babának a feje, a testalkatához mérve elég nagy; sápadt arczának határozott vonásai vannak s kék szeméből okosság sugárzik. Foga jó, hangja vékony, gyenge. Rendkívül élénk és mozgékony, de járása nehézkes, mert vékony lábacskái még azt a kis terhet is gyengék viselni. Alsó lábaszára, ahol legvastagabb, 9,8 centiméter kerületű. Ha már most meggondoljuk, hogy egy felnőtt férfinak 7 centiméter kerületű gyűrű kell, elképzelhetjük, micsoda lábszárak azok. Tagjai egyébként formásak, de nem eléggé izmosak. A kis törpe lányka rendkívül szeret bábukkal játszani. Szive igen gyorsan ver. Ha izgatott, érvelése mégse számlálható. Egy vizsgálat azt mutatta, hogy ütő ere százat ver egy perez alatt, holott a ma született gyermek érlíiktetése is körülbelül csak 80. Csodálatos hogy e gyönge kis teremtés szerencsésen kiáltotta a szamárhurutot, mely annyi erős gyermeket pusztít el. Paulina hetedik gyermeke szüleinek. Testvérei mind rendes növésűek, Ő maga pedig nyom összesen 6V2 fontot, tehát annyit, mint egy újdonszült gyermek. Képünkön, mely fénykép után készült, világosan kivehetők az arányok, melyekben a kis törpe lány a rendes méretekhez áll. Alig nagyobb valamivel egy közönséges boros palaczknál. Most Párisban mutogatják. , v : Paulina «herczegnő», a világ legkisebb törpéje. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Uj díszmunka. Rég nem jelent meg a magyar könyvpiaczon oly művészies illusztrácziókkal ellátott, s diszes kiállítású munka, mint ,,A hiányvári boszorkány", irta gróf Zichy Géza, rajzolta Zichy Mihály, kiadta az Athenaeum-társulat. A tizenkét énekre ter-