Vasárnapi Ujság – 1884
1884-02-24 / 8. szám - Költői termékek a föld tulsó oldaláról. A maorik költészete. Közli Milesz Béla 123. oldal / Általános nép- és országisme - A győztes Bertók. Elbeszélés. Irta Sienkiewitz Henrik. Lengyelből fordította Csopey László 123. oldal / Elbeszélések; genreképek - Milesz Béla: VI. Egy anya keserve egyetlen leánya felett. VII. Gyászdal Heuheu főnök halálára. VIII. Gyászdal Huhu főnök halálára 123. oldal / Költemények
8. SZÁM. 1884. XXXI. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJSÁG. 123 KÖLTŐI TERMÉKEK A FÖLD TÚLSÓ OLDALÁRÓL. A maorik költészete. Közli MILESZ BÉLA. VII. Egy anya keserve egyetlen leánya felett. Az alkonycsillag * kialudt, eltűnt, Hogy egy tündöklőbb égen újra fölkeljen, Hol ezrek várnak már rá, üdvözlendők őt. — Most már semmi szép, semmi nagy nincs becsben Te voltál egyetlen kincsem, leányom előttem; Oh, midőn a napsugarak a tengeráron játszottak, Vagy a rezgő pálma-lombokon ragyogtak . Mily örömest néztük vidám játékodat Az Avapoka homokos partján. Vagy midőn körülövezve ruhádat Néped lányaival mariikát (burgonya) szedtél, Mig Tikoro (néptörzs) leányai a kagylók keresésében A hullámokkal küzdöttek. Es este, mikor a törzsek vacsorára gyűltek, A jó társak melléd állottak s vetekedtek Hogy neked mindenből a legjobbat adják Ajkaidnak egyetlen mosolyáért. S hol vagy most ? — Oh vizek Mért dagadtok s apadtok még tovább ? Hisz ékességtek oda van. A nép összegyűl, Mint azelőtt, vidám ünnepre; a csolnakok Szeldelik, mint azelőtt, a vizet s levegőt. A sirályok elhomályosítják most is, A sziklák felett lebegve, fellőkint az eget. De a kedves leány nem jön. Csupán egy fürt maradt nekünk hullámzó Hajadból, drágánk, hogy azt látva, sirassunk ! VIII. Gyászdal Heuheu főnök halálára. Kesergi testvére, IviJcau. A nap utolsó sugara játszik az esti égen , rózsás szilnél tündöklik Taulara (hegység) szellős csúcsain. Ugyan visszajő-e barátom az övéihez? Vagy sorsunk : örökös sírás az eltávozóért ? Elraboltattál tőlünk — Te büszke hős, főnök és vezér! Néped védője vihar és szélvész ellen. Micsoda ádáz hatalom mert téged megölni S a hideg föld kebelébe temetni ? ! Szemeim előtt állnak fenséges vonásaid S Mataraui művészi keze által tátovált képed. Gyászban van a nép, rémülve s elhagyatva, Zavartan s tanács nélkül a merész vezér fiával. Az ég csillagai elhalványulnak s többé Nem ragyog a szép Tutahi és Rehua.2 A remegő földre hullt a szép csillag is, 3 Mely feletted virasztott, oh Mangaroa! Szomorúan, magánosan áll délen Tongariro4 S Arava 5 vitorlájával a vihar játszik. Ébredj fel álmodból Rangi első szülötte, Kelj fel, mint egykor s forgasd fegyveredet; Hadd lássa a világ erődet s hatalmadat, Légy újra szikla a háborgó habok közt! S bár le vagy taszítva dicsőséged magaslatáról : Nagyságod híre zeng, mint mennydörgés hangja S neved bevésve az égboltozatra. IX. Gyászdal Huhu főnök halálára. Látjátok a villám szikráját ? — Ugy tetszik, Mintha ketté szakasztaná Tuvhares meredek hehezedből kiesett a fegyver s lelked eltűnt gyeit, Rankava magaslatai mögött! A nap elkomorul és elfut, Az óczeán árjai sírnak A dél hegyei elolvadnak : Mert a főnök lelke Rona (egy csillag) lakába repült. Nyíljatok meg ég kapui! Menj az első égbe, menj a másodikba. S ha a lelkek országán átrepülsz, S azok kérdik : mit akarsz ? Mondd : A világ elvesztette szárnyait egy vitéznek, Csatáink vezérének halála által. A Tutahis kelet csillagai Búsan tekintnek le az égről. A föld meg futásában : Mert a törzs erős támasza mélyen a földben pihen. Ah, barátom, Hokianga harmata Fogja testedet áthatni, A folyók vizei ki fognak száradni S az ország puszta lesz. Látlak távolról fölemelkedni, A híres Heki feje fölött; Bár megsemmisíttettél s örökre elnémittattál: Neved s emléked élni fog szíveinkben. X. Monda Rónáról. Egy tiszta holdas estén vízért küldték Rónát szülei a folyóhoz; kezében kosarat vitt, melyben tökhajból készitettt vizes edény volt. A mint ment a folyóhoz, a hold hirtelen egy felleg mögé bujt s minthogy sötét lett, leány az útszéli bokorba lépett. Ez boszanatotta őt s haragjában szidta a holdat, mondván : «Te gonosz hold, miért nem jösz ki és világitasz nekem ?» Rónának ez a magaviselete nem tetszett a holdnak, ugy hogy lejött a földre s megragadta a leányt. Róna a folyó partján álló fák egyikébe kapaszkodott, de a hold a fát gyökerestől kitépte s felvitte Rónát a kosárral és fával együtt az égbe. Rona barátnői nem tudták már mire vélni késedelmezését, azért is keresésére indultak s nevét kiabálták: «Rona, hol vagy?» — «Itt vagyok», — felelt az, fent lebegve a holddal, — s ma is ragyog a déli égbolt csillagai közt. XI. Az ég elválása a földtől. Hitregei kép. Rangi és Pápa, vagyis: az ég és föld kezdetben szorosan egymás mellett voltak s a teremtmények a sötétség honában bolyongtak. Ezek hát elkezdtek tanácskozni a felett, miként kellene világosságot létrehozni, hogy lássanak s a széles föld uraivá legyenek. A teremtmények legvadabbika, Tumatauenga, egyenesen meg akarja ölni az ősszüléket, t. i. az eget és a földet. Tanemahuta, az erdők atyja, ellenben javasolja, hogy csak el kell választani őket. «Rangi (az ég) — úgymond — lehet reánk nézve idegen; de Pápa (a föld), mint tápláló anyánk, maradjon velünk.» A testvérek ebbe az ajánlatba mindnyájan beleegyeztek, csupán Savhiri-matea, a szelek és viharok istene, nem akarta, hogy az ős-szülék elválasztva legyenek. A határozat azonban megmaradt s annak kivitelét Rongo-matana, a mezei termékek istene kisérte meg először, de nem sikerült az atyát az anyától elválasztania; utána Tangora, a halak és madarak atyja és istene, tett kísérletet; majd Haumiatikiti, a vadnövények istene s végre Tumatduenga, a vademberek istene és atyja; de a vállalat ezeknek sem sikerült. Most Tanemahuta, az erdők atyja, állott elő; ez fejét az atyának támasztotta, lábát az anyának vetette s a szülők minden nyögése és panaszkodása ellenére is végrehajtotta munkát, elválasztva az eget a földtől. Lassan a lassan mindegyre távolabb vitte őket egymástól, mig végre örökre elválasztotta. Lön tehát világosság s a világosságban élet és mozgás kelt, de ebben a mozgásban végtelen czivakodás tört ki az isteni szülöttek közt. Tavhiri-metea, a szelek és viharok istene, nem akarta atyját elhagyni s fölment azzal a magasba. Haragjában iszonyú villámlással és mennydörgéssel tört ki Tanemahuta erdői felett, szétszaggatta a fákat, megkorbácsolta a felbőszült Tangorát, a tenger istenét, felgerjedt haragjával kiverve annak halait s egyéb állatait a szárazföld vizeibe. A tenger visszakivánta a szökevényeket s mindjárt kitört a harcz a tenger és szárazföld közt. Az erdő istene az embereknek sajkákat adott, hogy a tengert és lakóit gyötörjék, ha lehet megsemmisítsék. A tenger felforgatta a csolnakokat, megrongálta a partokat, elpusztította a közelében levő fákat, falvakat, hullámaiba ragadva mindent, mit csak érhetett. De a szülők kölcsönös szeretetét az elválasztás nem oltotta ki, megmarad az örökre. Az atya kék szemeivel még mindig jóságosan néz le az anyára. Az anya keblének szelíd, meleg sóhajai fölemelkednek hozzá az erdei magaslatokról, a mély völgyekből, a pusztákról és a tengerekből; ezt aztán ködnek nevezik. Az ég pedig, midőn a hosszú éjszakákon elkesereg kedves társa elvesztése miatti fájdalmában, ezer meg ezer könycseppet hullat a föld keblére, — ezt az emberek harmatnak nevezik. A GYŐZTES BERTÓK. — Elbeszélés. — Irta SIENKIEWICZ H E N Ii I K. Lengyelből fordította: CSOPEY LÁSZLÓ. (Folytatás.) Második rész: Bertók otthon. II. A háború annyira megviselte Bertókot, hogy több napig képtelen volt minden munkára. Ez pedig nagy csapás volt a gazdaságra, amely ugyancsak rászorult a férfi munkásra. Magdolna asszony aztán úgy segített magán, ahogy lehetett. Dolgozott napestig, szomszédai szintén segítettek neki imitt-amott, de mindez nem állította lábra a gazdaságot, amely lassankint és fokozatosan pusztult. Kölcsönt kellett felvenni Just német kolonistától, aki annak idejében pár hold rossz minőségű földet vásárolt Pognenbinban s itt telepedett meg, most pedig annyira felvitte az isten a dolgát, hogy ő az első gazda a faluban, tőkepénzes ember, és nagy uzsorás. Leginkább ő pénzelte Jarzinszki földesurat, a kinek neve ott ragyogott «az arany könyvben», és a ki épen e miatt kénytelen volt nagy lábon élni és bőven költekezni. Azonkívül szokott hitelezni pároknak is. Magdolna asszony félév óta tartozott már néhány tallérral Justnak, amelyeket részint a gazdaságba fektetett, részint pedig a dicsőségesen csatározó Bertóknak küldött volt. Mindezt könnyű volna kiheverni; ád az isten bő termést, kikerül belőle az adósság is, és marad is, csak az ember illően munkálja meg a földet. De épen az volt a szerencsétlenség, hogy Bertók nem bírt dolgozni. Magdolna asszony azonban kötve hitt a komának, és tanácsért fordult a tisztelendő úrhoz, hogy téritse észre az atyafit; de hát Bertók épességgel nem birt dolgozni. Ha valamibe belekapott, akadozott a lélekzete, ha pedig lehajolt, erős szúrást érzett a keresztcsontban. Tehát egész napokat elült a háza előtt, szájában a porczellán pipával, melyen ott díszelgett Bismarck, fehér egyenruhában, fején karazir csákóval, és bámult a nagyvilágba oly emberekhez illően, akikre ráfér a pihenés. Mindamellett elelgondolkozott a háborúról, elmélázott a győzelmekről, Magda asszonyról is, egy kicsikét a világ dolgairól, meg hát a semmiről is. Amint egyszer ilyen hangulatban üldögél, a Feri fia síró hangja üti meg füleit a távolból. Feri fia az iskolából jött és ordított torka szakadtából. Bertók a pipát is kivette a szájából. — Hej Feri, mi lett ? — Igen hát mi lett ?... ismétlé Feri siránkozva. •— Hát mit bőgsz ? — Igen hát, miért is ne bőgnék, mikor pofon vertek... — Ki ütött pofon?— Ki más, ha nem Böge ur! Böge uram a néptanitás nemes mesterségét gyakorlá Pognenbinban. — És mi jogon ütött pofon ? — Nyilván valami jogon, mert képen teremtett. Magdolna asszony, aki ott kapált a kertben, keresztül mászott a sövényen, és kapát tartva kezében közeledett a gyermekhez. — Mit tettél ? — kérdi őt. — Mit tettem volna. Hát Böge az elkeresztelt lengyel disznónak, aztán pofon vert és azt mondta, mivel hogy legyőzték a francziákat, hát most lábbal fognak bennünket tiporni, mert ők az erősebbek. És én neki semmit se vétettem, és midőn azt kérdezte tőlem, hogy ki a legnagyobb úr a világon és én azt feleltem, hogy a római szent atya, aztán a hogy pofon ütött és én elkezdtem kiabálni, hát ő elnevezett lengyel disznónak és azt mondta, mivel hogy legyőzték a francziákat, hát Itt Feri többször ismételni kezdte: «és ő mondta és én mondtam», mig végre Magdolna asszony eltakarta kezével a fiu arczát és férjéhez fordulva, kiabálni kezdett: — Hallod ezt! hallod-e !... Eredj, verd le a francziákat, hadd üsse aztán a német gyermekünket mint a kutyát és szidalmazza!... eredj, harczolj!... hadd üsse agyon fiadat a sváb, itt a jutalom ... nesze! Itt aztán Magdolna asszonyt is elbokták a könyök és Ferivel versengve sirt, mig Bertók •• A halott értetik az alkonycsillag alatt, mely a monda szerint a másvilágon ismét föltűnik s megérkeztét az elhalt barátai nagy örömmel üdvözlik. 1 Művész a tetoválás mesterségében. 2 Két első rangú csillag. 3 Képes kifejezése a főnök halálának. 4 Szent hegy, melynek őre Heuheu volt. 5 Csolnak, melyen a monda szerint a maorik Új-Zeelandba vándoroltak.