Vasárnapi Ujság – 1884
1884-03-09 / 10. szám - A tebi csata (2 képpel) 155. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
10. SZÁM. 1881. XXXI. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG bánatos, gyötrő érzés ütött tanyát, az t. i., hogy felette valami rettenetes, kedvezőtlen és rossz hatalom lebeg, a mely őt bármely pillanatban megsemmisítheti. Ugy állt most alandrath előtt, mint annak idejében Steinmetz előtt, feszesen kihúzva magát, előre tolt mellel és alig merve lélekzetet venni. A helyiségben néhány tiszt is volt; Bertóknak úgy tetszett, hogy előtte áll a háború és a katonai fegyelem megtestesítve. A tisztek aranyfoglalatú pápaszemen át és nagy lenézéssel néztek reá, mint ahogy illik porosz tisztekhez, ha tartalékos közvitézzel és hozzá lengyellel állnak szemben; ő pedig ott állt, magába fojtva lehelletét. A landrath beszélt valamit parancsoló hangon; nem kért, nem intett, hanem parancsolt és fenyegetett. Berlinben meghalt a követ, uj választás van elrendelve. — Du polnisches Vieh! csak próbálj Jarzinszki úrra szavazni, csak próbálj! A tisztek szemöldökei e szavaknál fenyegető mozdulatot tettek. Az egyik, aki a szivaron rágódott,ismétlé a landrath szavait «csak próbálj» — a győztes Bertókban meg szinte a lélegzet is elhalt. Mikor meghallotta a vezényszót, hogy «marsch!», félbalra fordult, kiment és szabadon föllélegzett. Meghagyták neki, hogy a Nagy-Krzindába való Schulberg úrra adja szavazatát. A parancson nem sokat törte a fejét, hanem nagyokat lélegzett, hiszen Pognenbinba ment, az aratásnál otthon lehetett és a földesúr megígérte, hogy kifizeti Justot. Kiment a városból. Élő rozsföldek verék köröskörül. A nehéz kalászt kalászhoz ütögeté a szél és felhallatszott a parasztfülnek annyira kellemes kalászzizegés. Bertók gyönge volt ugyan még, s a nap is hevesen sütött reá, hej de azért mily szépnek találta a világot... Hisz Pognenbin oly közel! Itt a választás ! Itt a választás! Jarzinszki Mária úrhölgy feje csupa választással van teli; nem beszél másról, nem gondol most másról s nem is ábrándozik másról, mint a követválasztásról. — Nagysád nagy politikus! — mondja neki a szomszéd falusi nemes, csókot hintve parányi kacsóia; a nagy politikus oly piros lesz belé mint a meggy és bájos mosollyal viszonozza . — Oh a mi azt illeti, teljes erőnkből agitálunk ! — József úr lesz a követ! — szól a nemes a meggyőződés hangján, a «nagy politikus» meg azt feleli rá, hogy: — Szivemből óhajtom, bárha itt nem annyira Józsimről (ekkor a «nagy politikus» újra piros lesz akár a főtt rák), mint a közjóról van a szó...— Nagysád valódi Bismarck! Lelkemre az! — kiált föl a nemes s ismét csóközönben füröszti meg a kis kacsákat, s aztán hozzá fognak mind a ketten az agitáczió mikéntje megállapításához. A nemes magára vállalja Alsó-Krzivda és Mizerova falvakat. Felső-Krzivda oda van, annak Schulberg uram a földesura. Mária asszony pedig kizárólag Pognenbinnak szenteli tevékenységét. Szinte a feje szédül a nagy feladattól. De nem is vesztegeti ám az időt. Naponta látni őt a házak közt elvezető országúton: ruháját egy kézzel fölemeli kissé, s alóla kilátszanak a nagy polititikai czélt szolgáló parányi lábacskái, a másik kezében napernyőjét fogja. Be-betér a házakba, a dolgos embereket az uton «Adjon Istennel» üdvözli , meglátogatja a betegeket, megnyeri pártjának a lakosságot, és segít, ahol szerit ejtheti. Hiszen ugyanezt tenné politikai czél nélkül is, mert nagyon jó szívü, de politikai czél lebegvén szeme előtt, mindent nagyobb buzgalommal viszen véghez. Van-e valami, amit meg nem tenne a politika kedvéért?! Csak az egyet nem akarja bevallani urának, hogy ellenállhatlan a vágya elmenni a parasztgyűlésre, és már azzal is tisztában van, minő beszédet fog ott tartani. Micsoda beszéd ez ! mily fényes beszéd ez! Az igaz, hogy a beszédet nem lehet megtartani, de az is igaz, hogy ha megtarthatná, fényes sikert aratna vele. Nem csoda tehát, hogy mikor híre érkezett Pognenbinba annak, hogy a hatóság nem engedte meg a parasztgyűlést, nem csoda — mondom — hogy a «nagy politikus» boszuságában sírva fakadott, összetépett egy zsebkendőt, és egész nap kisírt szemekkel járt. Hiába kérte őt a férje, hogy ne bánkódjék ennyire! Másnap csak azért is még nagyobb hévvel folyt Pognenbinban az izgatás. Mária nagysám most nem ismer semmi akadályt. Naponkint több tuczat házban fordul meg és ugy pöröl a németekre, hogy végre az urának kell őt csititania. De hát nincs semmi baj. A népség örömmel fogadja őt,, kezet csókol neki, és mosolyogva tekint reá, hiszen a nagyságos asszony olyan kedves egy teremtés, hogy a mint belép valamely parasztházba, mindenkinek csak ugy repes a szive örömében. Bertók házára is rákerül a sor. A házőrző eb nekiesik a nagyságos asszonynak, azonban Magdolna asszony buzgalmában olyat sóz rajta végig a vízhordó rúddal, hogy tudom megemlegeti. — Oh nagyságos asszonyom ! drága aranyom, én gyönyörűtégem, édes, földieprem !— kiáltott Magda kezeit csókolva. És Bertók, hiven a megállapodáshoz, lábaihoz borul, mig a Feri gyerek, miután kezet csókolt neki, szájába dugja ujját és ugy bámul, bámul... — Remélem, — szól a nagyságos asszony a kölcsönös üdvözlések után, — remélem jó Bertók, hogy maga az én uramra adja szavát, és nem Schulbergre. — Oh kedves hajnalcsillagom! — kiált föl Magda,—ki adná volumát Schulbergre? Üsse a guta ott, ahol van. (És újra kezet csókol.) Ne nehezteljen rám nagyságos asszonyom, de ha németekről beszél az ember, nem is lehet egészen ura a nyelvének. — Férjem mondá nemrég, hogy kielégíti Justot. — Áldja meg a mindenható ! — És Magdona asszony odaszól Bertókhoz. — Hát te mit állsz itt mint a paszuly karó? Kérem nagyságos asszony, ő nagyon keveset szokott beszélni. — A férjemre fog szavazni? — kérdi nagyságos asszony, — igazán rá fog szavazni? a Hisz magok lengyelek, és mi is lengyelek vagyunk — tartsunk össze hát! — Dejszen adnék én neki, ha nem a nagyságos úrra szavazna! — szól Magdolna hévvel. — Mit állsz hát, mint a fatuskó ? Kérem, nagyon szótalan az én emberem. Mozdulj hát! Bertók újra kezet csókol a nagyságos asszonynak, és újra hallgat, feje csak úgy szédül belé — hiába, nem megy ki az eszéből a landrath. (Folyt. köv.) 155 A TEBI CSATA, 1881 febr. 4-én. Az angol hadsereget, az afghán és zulu hadjárat után most rövid idő múlva harmadízben verte meg diadalmas csatában ismét egy félvad ellenség: a szudáni arab. A hatalmas Krupp-ágyuk és modern puskák ellen félmeztelen alakok küzdöttek, kiknek kezében legtöbbnyire csak dárda volt s csak itt-ott lehetett még pajzst és kardot, vagy egy-egy rossz lőfegyvert látni. S mindamellett e tömeg, fanatizmusa által lelkesítve, nemcsak Hicks pasa hadseregét tette tönkre, hanem folyó év február 4-én nagy vereséget okozott Baker pasa csapatjainak is, melyeket ez angol hadvezér Tokai fölmentésére ellenök vitt s mely sereg sokkal nagyobb volt, mint az arabs támadók serege. Igaz, hogy az angolok vereségét nagy részben az egyiptomi katonák csaknem mesés gyávasága okozta, kik rémületükben önvédelem nélkül engedték magukat lemészároltatni a sokkal hiányosabb fegyverzetű ellenség által, azonban a vereség mindenesetre vereség s az angol hadvezérek, sőt jelentékeny számú angol csapat jelenléte legkevésbé sem volt alkalmas arra, hogy az angolok tekintélye e vidéken megszilárduljon. A nevezetes csatáról már lapunk múlt számában közlöttünk némi részleteket; most egy, a csatában részt vett, de abból szerencsésen megmenekült angol tiszt rajza után közöljük a csata képét. Baker pasa expedicziójának, mint tudva van, föladata az lett volna, hogy az Ozmán Digna csapatjai által szorongatott Tokár őrségét fölmentse (ez azután csakhamar megadta magát, de az angolok később az erődöt ismét elfoglalták). Szuakimból azért egész mozgósítható erejével Trinkitatba ment, a Tokárhoz legközelebb eső kikötőbe s innen 4-én indult meg az ellenség ellen. Elől arab lovasok mentek, a parancsnok és törzskara után pedig török lovasság, ágyuk és egyiptomi gyalogosok, míg a podgyász és a tevék egészen hátul maradtak. Mintegy két angol mértföldnyit haladhattak, midőn az ellenséget először megpillantották, mely azonban a lövésekre szétszaladt. Négy mértföldnyi távolban Trinkitattól, Teb mellett kezdődött meg a valóságos csata, a most már nagyobb számmal jelentkező ellenség ellen. Baker az előőrsök összeütközése után a török lovasságot küldte az ellenség ellen s törzskarával maga is a csatahelyre indult. Csakhamar erős tüzelés támadt. Mintegy negyedóráig az angolok részére látszott biztosítva a siker, de ekkor az egyiptomi katonák, kik a négyszöget képezték, eldobták fegyvereiket s megfutottak. Katonák, tevék, lovak csakhamar kimondhatatlan khaoszt képeztek. Az angolokhoz hű szudániak , a törökök egy része még reménytelenül küzdött. Baker és tisztjei felvont revolverrel igyekeztek a futó egyiptomiakat visszatartóztatni, néhányat le is vágtak közülök, azonban semmi eredményt sem értek el. Az egyiptomiak, még ha lőttek sem czéloztak, úgy, hogy lövéseik által az ellenségben sok kárt okoztak volna, de különben is egész tétlenül hagyták magukat lemészároltatni. A csata e jelenetét ábrázolja képünk, melynek közepén ott látható Baker pasa is Fitzroy Hay és Burnaby ezredesek kíséretében, amint a menekülőket feltartóztatni igyekeznek. Az ellenség csaknem Trinkitatig üldözte a megfutamodottakat, maga Baker pasa is veszélyben forgott s igen sok angol tiszt esett el. A Trinkitat mellett elterülő mocsár miatt s mivel az angol hadihajó már ekkor eltávozott innen, a felkelők mindenkit legyilkolhattak volna, de az angol sereg szerencséjére az üldözést megszüntették s a következő reggelig a megmaradottak már egy kis rendet csinálhattak a visszavonulásra. Hanem elvesztették az egész hadipodgyászt s a tevékből is csak egy pár maradt meg, melyeket hajóra szállás előtt agyonlőttek, hogy az ellenség kezébe ne kerüljenek. Egy másik képünk a tebi csatában oly szomorú szerepet játszott egyiptomi katonaság legkiválóbb csapatjából: a tevés zászlóaljból mutat be egy párt. E sivatagokon a teve is oly nélkülözhetetlen állat, mint nálunk a ló, sőt még bizonyos tekintetben alkalmasabb is, mivel egy nap fáradság nélkül 50 angol mérföldet képes haladni. Ezért nemcsak teherhordozásra használják, hanem valóságos harczi paripáknak, bár még csekély mértékben s a tevés zászlóalj nem nagyszámú. Ez alkalommal a tevések nem igyekeztek magukat kitüntetni. EGYVELEG. .: Eredeti budget. Angol lapokban olvassuk a következő költségvetést: Lakbére évenként 1100 frt, két szolgájának táplálékára, bérére, stb. kell 2000 frt ; önmaga táplálkozása, mivel egyszerű életet folytat, csak 700 frtot vesz igénybe, ruházatára és másnemű szükségleteire is elegendő 200 frt, de mivel egészségére nagy súlyt fektet, a doktornak évenként 100 forintot fizet. Így tehát az összes költségvetés 3000 forint s a legpontosabb számítás szerint ennyire van szüksége évenként minden angol versenyparipának. * Milliomos ember Poroszországban 1464 van a jövedelmi adó kimutatása szerint, ha a milliomot márkákban számoljuk, ha ellenben tallérokban, ami háromszor annyi, csak 237, ami még mindig elég tisztességes szám. Legtöbb (50, illetőleg 83) milliomos Berlinre jut, azután Boroszlóban s Kölnben van legtöbb. De a legelsők a Rothschild-testvérek Frankfurtban, kik 75,600 és 72,000 márka adót fizetnek s igy a gazdagabbnak legalább 2.520,000— 2.580,000 márka, a szegényebbnek (?) 2.400,000— 2.460,000 márka évi jövedelem fölött kellene rendelkeznie. A Rotschildek után következik a hires ágyuöntő Krupp, ki esseni világhírű gyártelepe után 63,000 márka adót fizet. * A khinafát csak 1879-ben kezdték meghonosítani Indiában, de az oly sikerrel történt, hogy nemcsak a befektetett másfél milliót nyerték vissza, hanem az indiai khinin értékét jelenleg mintegy 10 millióra becsülik. Az Egyesült államokban a meghonosítás nem sikerült, de valószínű, hogy Mexikó és Közép-Amerika újabban tett kísérletei még nagyobb eredményt mutatnak föl, mint Indiában, mert az éghajlat itt még alkalmasabb e fa tenyésztésére.