Vasárnapi Ujság – 1884
1884-05-04 / 18. szám - Marczi bácsi malma. Elbeszélés. Irta Szépfaludi Ő. Ferencz 278. oldal / Elbeszélések; genreképek - Lévai Sándor. Dalok: I. Száll a nap II. A ki soha… III. Temetőbe… IV. Izoldának 278. oldal / Költemények
278 kenységbe mennek s a kiknek emlékezetét tízévenként fel kellene újítani. De mivel akkor főleg műtörténelmi tanulmányaira s gyűjtői munkásságára terjeszkedtünk volt ki, — mert elég volt sokoldalú munkásságának csak egy ágát is kiemelni — ma némiekkel ki akarjuk egészíteni a róla adott akkori rajzot sőt politikai és irodalmi tevékenysége oldaláról is, habár csak töredékesen, méltatni kivánnók. Tudomány és politika — e kettő vette igénybe hosszú élete folytonos tevékenységét. Korán végezve iskoláit, még nem volt tizennyolcz éves, mikor egy kisebb régiségtani dolgozatával feltűnt, ámbár akkor Magyarországon az archaeologiát még csak nevéről ismerték s az csak az iskolai (görög s római) archaeologia vázlatos előadására terjedt ki. Ez első dolgozatainak köszönhette, hogy midőn iskolái végeztével Német- és Olaszországban első nagyobb utazását tette, Rómában az «Instituto di Correspondenza Archeologica» őt, a még 20 évet sem töltött ifjút, tagjává választotta. Ez nagy ösztönt adott neki a tudományos munkálkodásra s ettől a dátumtól számitja ő maga is tudományos munkásságát, melynek most, ápril 21-kén, telt be 50 éve. Ő ezt a félszázados jubileumot nem lakomával, hanem egy régiségtudományi nagy munkával szándékozik megünnepelni, melyben a magyarországi rézkor történetét s emlékeit akarja feldolgozni, azon saját tudományos elmélete alapján, melyet fővonalaiban már az 1876-ban Budapesten tartott archaeologiai kongresszuson előterjesztett. Ami e tudomány fejlődéséből Magyarországon erre az ötven évre esett, abban az övé az oroszlánrész, ámbár oly munkatársai voltak mint Henszlman és Römer, mint Torma Károly és Ipolyi Arnold, a két b. Nyáry, s legújabban a veje, Hampl József és a fia P. Károly. Saját munkásságán s közvetlen buzdításain kivül azzal is használt, hogy nagybecsű archaeologiai (és műtörténeti) könyvtárát az akadémiának adta át (később a muzeumban helyezte el) s igy magántulajdonát közkinccsé tette. A régiségtudomány azonban, a melylyel kezdette s melyhez soha sem lett hirtelen, csak egy része tudományos munkásságának. Első nagyobb művét, nyugot-európai nagyobb utazása után,«Tagebuch eines in Grossbritannien reisenden Ungarn» czim alatt németül irta, valamint a hazai közállapotokat ismertető leveleit is az «Augsb. Allgemeine »-ban. De ezeknek köszönhette, hogy mint egészen ifjú még, alig 24 éves korában (1838. szept. 7-kén), az akadémia lev. tagjává választotta, ahol később a nyelv- és széptudományi osztályba osztatott be s irodalmi tevékenységét az «Athenaeum»-ban «Eszmék Magyarország történetének filozófiájához», az «Emlény»-ben «Népregék és mondák», az Árvizkönyvben s másutt szépirodalmi s tudományos, műveltség- és művelődéstörténelmi, irodalmi és kritikai dolgozatokkal folytatta, melyekért a Kisfaludy-társaság által is (már 1847-ben) taggá választaott. Az ötvenes években, Londonban, mint száműzött, összehasonlító nyelvtudományi tanulmányokra adta magát s a szanszkritban, az árja nyelvcsalád e törzs alakjában, nevezetes tanulmányokat tett, melyeket aztán magyar nyelvtani tanulmányokkal kötött össze. Később Olaszországban a «Csillagfi regéje» czimü elmés allegoriai meséjét irta, mely egy kis kötetre terjedt. Majd politikai-történeti regényt irt, a Martinovich-összeesküvésről: «A magyar Jakobinusok» czim alatt (mely tárggyal később egy jeles essay-ben is foglalkozott). Haza érkezte után parlamenti tevékenységét nagy terjedelmű journalisztikai s publiczistai tevékenységgel kötötte össze, melyet folytatni azóta sem szűnt meg, mióta az aktiv politikától visszalépett; az akadémiában pedig az I. osztály elnökévé választatván, központjává lett a nyelv- és széptudományi munkálkodásnak; mig utóbb, első szerelméhez, az archaeologiához térve vissza, a II. osztályba nem tétette át magát, ahol az archíeologiai bizottság elnökségét viseli. Még tevékenyebb, változatosabb s zorosabb volt politikai pályája. Először az 1839/40-ki országgyűlésen jelent meg, mint Sáros vármegye szabadelvű követe, megbuktatván megyéjében a konzervatív irányú gr. Dessewffy Aurélt. Az 1848-ki átalakuláskor, — miután a márcziusi napokban kormánybiztos volt Pesten s a mozgalmat vezette is, mérsékelte is, — a külügyminisztériumban foglalt helyet mint államtitkár, hogy az öreg Eszterházy herczegnek csak névleges kormányzata mellett ő vezesse a külügyeket, melyekre, az uj alkotmány szerint, Magyarországnak is befolyást kellett gyakorolnia. De a dolgok más fordulatot vettek, s Pulszky, miután Bécsben megcsinálta az októberi napokat s Pesten az ideiglenes kormányban (a honvédelmi bizottságban) mint államtitkár részt vett, Londonba ment mint a magyar kormány megbízottja. Mindent elkövetett, mint Párisban Teleki, hogy a nyugati hatalmakat beavatkozásra bírják, vagy legalább részvétre hangolják Magyarország küzdelme iránt. Nem rajtuk múlt, hogy a siker elmaradt. Kossuth is száműzetésbe menvén, Pulszky őt Amerikába kisérte s utazását és tapasztalatait, nejével (a magas miveltségü Walther Terézzel együtt) angolul egy érdekes könyvben megirta (1852), mely utóbb németül is megjelent. Később Olaszországba tette át lakását, s Cavourral, Mazzinival, Garibaldival szövetkezett — III. Napoleonnal is — hogy a külföldi udvarok forradalmi s szabadsági tendencziáit Magyarország javára használhassa. Angliában és Olaszországban több mint tizenhat éven át folytatott politikai tevékenységét önéletrajzában maga írta meg legrészletesebben és leghívebben — okmányolva is — s mi e nagyérdekü könyvre, mely a legvonzóbb olvasmányok egyike magyarban — utalhatjuk olvasóinkat. 1866-ban nyerte meg az engedelmet a hazajövetelre : belépte a haza rég nem látott földére kettős gyászszal várta: előre jött nejét s első leányát kelle eltemetnie! — Itt Deák Ferencz kiegyenlítési eszméihez csatlakozott, ugy lévén meggyőződve, hogy hazája javát ezen az uton mozdithatja elő. A Deák-pártnak — melynek kebelében, ugy Deák oldala mellett a tanácskozmányokban és szervezkedésekben, mint a parlamenti szónoklatok terén nagy szerepet játszott — mindvégig hive maradt s csak a fúzió után, mikor Tisza Kálmán lépett a kormányra, lépett át a közjogi alapon álló ellenzékhez. Legközelebbről azonban, midőn ez ellenzéket konzervatív s klerikális irányzatokkal látta kezet fogni, ő, a modern haladás és szabad eszmék embere, nyíltan szakított azzal, anélkül, hogy egyenesen a kormányhoz csatlakozott volna. Ha a következő választásoknál csakugyan ismét fellépésre fogja magát határozni, valószínűleg mint pártonkívüli fog fellépni. De mindenkép szívesen fogjuk őt látni a parlamentben — a szabadság eszmék e régi, kipróbált s mindig hű bajnokát! Még egy szót srót, politikai s társadalmi egyéniségéről. Természetessége a fesztelenség jellegét viseli magán. Modora kíméletlen, de nem veszi rossz néven, ha őt sem kímélik. Erős és csípős vitatkozó, mint a nagy debatterek; bátran méri, de el is tűri a csapást vívás közben. Nem ijed meg senkitől és semmitől. Előadása, vásban és élőszóban, élénk, közvetlen, pongyolasága mellett is folyvást szellemes és eszmeébresztő. Páratlan emlékező tehetségében van óriási tudásának a titka: abból amit látott, olvasott, gondolt, mondott és átélt (pedig mind temérdek), semmit sem felejt el; azért a tudásnak és emlékezésnek kimeríthetetlen tárháza. Brassayval, kihez elmésségben és élességben is hasonló, ő az utolsó polyhistor. Ők ketten ha egyszer meghalnak — vajha minél később !— husz tudós tudománya száll a sírba kettejökkel! —á—r— DALOK. Száll a nap ... Száll a nap, száll a nap, Reszket a fa lombja, Fátyolát a vidék Őrangyala bontja. Száll a nap, kél a hold, Nyugalom a tájon, Csak az én szememet Kerüli az álom, A ki soha ... A ki soha nem szeretett, Az nem tudja, mi az élet, Aki soha nem csalódott, Szerelemről nem beszélhet. Temetőbe... Temetőbe járok, Szép virágos hantok, Meglátszik a jó sziv Gondozása rajtok. Félve kérdem: hogyha Eltemetnek engem, Lesz-e ki síromra Csak egy könyet ejtsen. Izoldának, Tudom, hogy véget ér Ez a nehéz bánat, Nem soká hullanak Könyeim utánad. Tudom, hogy megbánod Amit velem tettél, De késő a bánat, Hajh, a sírkeresztnél. Mert mire kinyilik A mezők virága, Eggyel szaporodik Temetőnk fejfája. LÉVAI SÁNDOR. MARCZI BÁCSI MALMA. Elbeszélés. Irta SZÉPFRETJDI D. FERENCZ. V. — Mit sírsz Rózsi? — kérdezte a tekintetes asszony, mikor kiment a pitvarba és Peták gazda egyetlen leányát ott találta. Egész köténye nedves volt már könyeitől. A leány nem juthatott szóhoz. — Haza fog engem küldeni a tekintetes asszony ? — Megérdemlenéd, de most az egyszer nem haza küldelek. — Hát hova küld a tekintetes asszony ? — Kérő jött a házhoz s az visz el. — Babos Marczi, az érvizi molnár? — Az, derék ember, szeret, megbecsül, jó asszony lesz belőled. — Tekintetes asszony... — Arra a hóbortos gyerekre pedig, ki csak szép piros orczádat csókolja le, ne is gondolj. Nem jó fajta az uri fajta, megcsal az téged minden lépten-nyomon. Peták uramnak is örömet fogsz okozni. Nincs olyan leány, aki két kézzel ne kapna a szerencsén, hogy Babos Marczi felesége legyen. A malom sem lesz már többé a miénk, Marczi megveszi, az első rátát lefizeti még ma, azután meg majd a többit és te olyan takaros, módos molnárné leszesz, hogy irigyelni fog az egész falu.