Vasárnapi Ujság – 1894
1894-08-05 / 31. szám - Kossuth a fogságban. Várnai Sándor 507. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
27. SZÁM. 189T. 41. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 507 — «Nem vagyok koldus, eccelenza, csak egy nyomorult, egy eladott, elárúlt rabszolga, ennek a rablónak, a Giacomonak a rabszolgája» ! . . . Szürkülő, bozontos szemöldöke alúl zöldes fénynyel szikrázott a mélyen fekvő két szem. — «Az baj!» — mondá résztvevőn a mérnök. — «Nem baj, uram, de szerencsétlenség, boldogtalanság, pokol, eccelenza ! És ezért merészkedik önhöz fordulni összetett kézzel, térden csúszva a nyomorult Andrea» . . . Ha a mérnök meg nem akadályozza, csakugyan leborul előtte az olasz. — «Miben lehetek segítségére?» — kérdé kedvetlenül. — «Oh, csak haragot ne vessen reám, drága jóstevőm! — rimánkodott Andrea. — Megmondom azonnal. Ezer bocsánat! Azonnal megmondom ! . . . Elhurczolt magával ez a gyehennára való gaz, elrabolt, mint tehetetlen kis gyermeket, rabszolgájává tett és hogyan szabaduljak tőle, ha nem akad védőm, drága őrangyalom, eccelenza?» — «Vissza akar utazni a hazájába? Úti költségre van szüksége?» Az Andrea ajka körül megvető mosoly mutatkozott. — «Hazámba? Nem, itt szeretnék maradni, ebben a gazdag, szép országban.» A mérnök csudálkozott. — «Ebben a nyomorult fészekben?» — «Nyomorult fészek? — tiltakozott Andreo. — Ahol ilyen gazdag ember van, mint ez a fogadós ? Oh, ha az én falumat látná, fent a piemonti hegyek között! Ez a fogadós minálunk valóságos gróf volna! Ez a ház talán maga megér tízezer lírát... És vannak hozzá földek, rétek, erdő, ami együttvéve talán szintén tesz ugyanannyit» ... Andreo szünetet tartott és hunyorgó szemmel várta a mérnök feleletét. Az csudálkozva nézte. — «Mit érdekli önt, hogy mennyit ér a Varga gazda vagyona?» Andreo lesütötte a szemét. — «Oh, hisz nem is érdekel egyenesen !.. De az ilyen szegény embernek, mint nekem, önkéntelenül is folyvást pénzen az esze. Aztán szeretném tudni, talán felfogadhatna engem valaminek ez a gazda, akinek a vagyona megér úgy-e, húszezer lírát?» Képes önkéntelenül mosolygott a makacs kis emberen. — «Nem tudom, Andrea, valóban nem tudom, mennyit ér a Varga gazdasága.» Az olasz kétségbeesve forgatta a kalapját. — «Ezer bocsánat, eccelenza, ha még tovább tartóztatom. A Szent Szűz szerelméért, ne nehezteljen meg a kérésemért, a legalázatosabb könyörgésemért: úgy-e, könnyen megtudhatná, megüti-e a 20,000 lírát ez a gazdaság, melyet — ezt bizonyosan tudja eccelenza, — úgy örökölt a gazda?» — «Azt se tudom, Andrea; de hát mindezt megtudhatom.» — «Oh, ezer áldás legyen drága fürtjei, eccelenza, ezért a nagy igéretért! Mert — azt hallom — úgy örökölte, az apjától meg egy bátyjától, igen! Tudja meg, könyörgöm, drága védőm, hogy egy nyomorult rabszolga módot leljen tönkretett életének a tovább tengetésére !» — «Majd meglátom, Andreo!» Andrea neki esett a mérnök kezének és azt össze-vissza csókolta. Az olasz furcsa indokolása szeget ütött Képes Zoltán fejébe. Mi összefüggésben volt annak a tudása, hogy mit ér a Vendel vagyona, meg az, hogy honnan kapta, az Andrea abbeli kívánságával, hogy szolgálatba jusson ? Micsoda különös kívánság már az maga, hogy az, aki az olaszon kívül más nyelvhez nem is sejt, itt, ebben a vadidegen országban akarjon letelepedni? Vagy hóbort az egész? Egy félkegyelmű ember hóbortja? Amint lassan haladt a plébánia felé, elgondolkozva az épen lefolyt jeleneten, hirtelen meglepetve megállott. Andrea azt kutatja, kitől örökölte Varga Vendel a vagyonát. Különös! Erről az örökségről már a Koleszár csizmadia is említést tett. Az tegnapelőtt azt mondta, hogy a Gerjénesben nem Varga Vendel az igazi örökös, amely Gerjénes az Andreát oly nagyon érdeklő vagyon egy része ... A kőszén bűvkörében már benne állott a Kolestárnak valami titka. Az idegen országból idehányatott púposnak is volna ahhoz valami köze ?.. (Folytatása következik.) KOSSUTH A FOGSÁGBAN. V. Már a befogatás után mindjárt oly kedvezőtlenné alakult a Kossuth-család vagyoni helyzete, hogy Kossuth Lajos néhány lelkes barátja, de különösen Wesselényi és Benyovszky Péter, a család meghatalmazottjai, kik Kossuth elfogatása után magukra vállalták Kossuth ügyeinek rendezését s később Ráday Gedeon is, kezükbe vették az ügyet és a legnagyobb titokban, Kossuth jogos érzékenysége teljes kímélésével, s tudta nélkül gyűjtést indítottak maguk és az elvbarátok közt. Bármilyen gyöngéden adták is ezt a gyűjtés befejezése után tudtára Kossuthnak családja tagjai, végtelenül leverte őt az a tudat, hogy idegen segélyezésre szorul.* Lélekállapotát teljesen kifejezik azok a szavak, melyekkel családjának az értesítésére válaszol: «Ha átviszszük a síron túli életbe földi életünk viszontagságainak emlékezetét, azt, a mit én szenvedek, nem fogom az örök biró előtt panaszlani, de hogy családomat erre az állapotra juttatták, e miatt egy egész örökkévalóságon át engesztelhetlen fájdalommal fogok az Isten előtt vádlólag állani.» Egyszersmind kéri anyját, hogy pontosan jegyezzen fel minden fillért, melyet barátai érte áldoznak, hogy ezt, mihelyt szabadságát visszanyeri, visszafizethesse. Itt mindjárt ki kell jelentenünk, hogy Kossuth minden tekintetben szavának is állt s csak becsületére válik az adakozóknak, hogy a visszatérítést egy sem akarta tőle elfogadni, ellenben sokan megbízták Vöröst, mint a család meghitt bizalmasát, adja tudtára Kossuthnak, hogy ajánlatuk a legtisztább forrásból eredt. Viszont azoktól, kik aláírtak ugyan, de egészen Kossuth kiszabadulásáig késlekedtek a fizetéssel, midőn e mulasztásukat Kossuth kiszabadulása után akarták helyrehozni, ő határozottan vonakodott bármit is elfogadni. Továbbá ismételten is kijelentette, hogy ő a begyült pénzt csak kölcsönnek kívánja tekinteni s mihelyt kiszabadul, azonnal visszatéríti, sőt ha akadna, aki azt tőle vissza nem fogadná, el van határozva azt valamely jótékony alaphoz csatolni. És hogy Kossuth ebben a pontban is teljesítette, amit igért, mutatják az 1841. évtől 1846. évig tett közczélú adományai, melyek ugy, a mint hirlapilag nyugtázva lettek, ideszámitva az iparegyesületnek tett 5000 frtos alapítványát is,** túlhaladják azt az összeget, a mit családja részére, nem mondjuk, tényleg befizettek, de csak alá is írtak. Wesselényi és társai a begyűlt összeg tekintetében akkor véltek legczélszerűbben eljárni, ha a befolyt pénzt tőkésítik Kossuth részére . * A család ez időbeli állapotát jellemzi, hogy Kossuth Zsuzsa ismételten sürgeti Vöröshöz írt leveleiben a kamatok gyors megküldését. Egy izben intézkedését kéri Dabasról, hogy legalább annyi pénz bejöhessen, a miből a házból kitelnek. Irja, hogy Szent Mihály napja levén, régi cselédjök is elhagyta őket s így az egész udvarban egyedül vannak. ** Hentaller «Kosáuth és kora» czimű újabban megjelent könyvében hibásan teszi 8000 frtra Kossuthnak az iparegyesületnél tett alapítványát. Ugyanő nagy túlzással 17,000 frtra becsüli a Kossuth családja számára begyűlt összeget, holott Vörös följegyzéseiből tudjuk, hogy ez a család első szükségleteire fordított összegen kívül csak 8,658 frtra volt előirányozva s tényleg ez sem folyt be egészen, annak csak kamatait bocsátják a család rendelkezésére. Kossuth azonban a leghatározottabban ellenezte ezt a tervet. Kijelentette, hogy ha egyátalában elfogadja is a pénzt, azt csak családja érdekében teszi. Kívánta tehát, hogy abból még a tőke megcsonkítása árán is elsősorban családja szükségletei fedeztessenek. Wesselényi, mikor értesült Kossuth óhajtásáról, semmi módon nem akarván eredeti tervén változtatni, nehogy Kossuth épen kiszabadulása pillanatában támasz nélkül maradjon, azt az ajánlatot tette a családnak, hogy jöjjön Kékesdre, a zsibói uradalomban, ahol kész ellátni ingyen szállással, fával és a konyhára tartozókkal. Természetesen Kossuth ezt a nagylelkű ajánlatot sem fogadta el. Hogy Wesselényi nagylelkűségére ne kelljen támaszkodnia, Kossuthnak ismét újabb ötlete támadt. Késznek nyilatkozott lekötni teljes fedezetet nyújtó kossuthfalvi birtokát, ha akad oly jóakarója, ki ezer ezüst forint kölcsönt nyújtana vagy eszközölne ki számára oly helyen, ahol rendes kamatfizetés mellett biztosítva lenne a tőke fel nem mondásáról legalább négy évig. Ezen ezer forint aztán letétetnék valamely jóhitelű pesti kereskedőnél, ki magára vállalná, hogy ennek egy-egy negyedét kamattal együtt édesanyjának minden három hó 1ső napján kezeihez juttassa. E negyedévi 250 frtból Kossuth 25 frttal is beérné, a többi a család szükségleteire volna fordítható. Az év folytán begyűlő pénzt aztán legczélszerűbb volna takarékpénztárban vagy valamely biztosabb kereskedőnél 4—6 hetes váltólevelekbe helyezni el, gyümölcsözésre, amely után aztán el volna érhető, hogy az első év a kölcsönvett 1000 frttal levén fedezve, következő években már a késedelmes befizetés nem okozna nehézségeket s ezzel teljes kárpótlás volna szolgáltatva a kölcsön vett pénz után fizetendő kamatokért. Ugy hiszi, ezt a szívességet megtehetné neki Ágoston Józsi barátja, s meg is kéri anyját, hogy közölje vele a dolgot. Mielőtt azonban ez történt volna, az országgyűlési ellenzék néhány tagjának közbelépése, mint Deák Ferenczé, gr. Batthyány Lajosé, Bezerédy Istváné, Klauzál Gáboré, Vághy Ferenczé stb., feleslegessé tette a további kísérletezéseket, mert a mellett, hogy újabb lelkes ajánlatok tétettek, egyszersmind valószínűnek látszott az a remény is, hogy az 1839/40-diki országgyűlés bezártával Kossuth elbocsáttatik fogságából. Úgy is lőn, 1840 ápril 9-én Kossuth utolsó levelét intézi börtönéből anyjához. Szabadulása már csak napok kérdése volt. A megajánlott ujonczjutalék tárgyában intézendő felirat felküldését az országgyűlési ellenzék elhatározta mindaddig ellenezni, míg csak az elfogott ifjak, Wesselényi és Kossuth személyében megsértett nemzeti érzület elégtételt nem nyer. Bécsben világos tudatával bírtak annak, hogy Ausztriára mily hátrányos lenne a külföld előtt annak dokumentálása, hogy Magyarország elég hatalommal rendelkezik bele nem bocsátkozni a királyi propozícziók legéletbevágóbb kérdésének, az ujoncz megajánlásnak tárgyalásába, teljes tíz hónapig, s épen azért tartva az országgyűlés eredménytelenségétől, a nádor bizalmasan felhívta a szabadelvű ellenzék vezértagjait, hogy a felterjesztést ne akadályozzák, mely esetben ő viszont szavát adta, hogy még mielőtt az országgyűlés feloszlattatnék, kész kieszközölni a sérelmek orvoslását. Úgyde ez nem ment olyan könnyen, mert Bécsben a kivánt konczessziók föltétlen ellenzésre találtak, el annyira, hogy gr. Majláth Antal főkanczellár és Majláth György egyenesen lemondással fenyegetőztek, ha szavak beváltására a kormány módot nem nyújt, mert az esetben világos, hogy a nemzet bizodalmát elvesztvén, állásuk tarthatatlanná lesz vala. Csak ily módon vihették ki, hogy a nádor végre 1840 május 1-én felhatalmazást nyert kijelenteni, hogy ő felsége kegyelemből kész visszaadni a szabadságát az összes politikai foglyoknak. Már másnap eljutott Pestre az örömhír, anélkül azonban, hogy az ápril 29-éről keltezett királyi rezolucziónak egész május 10-éig foganat szereztetett volna. Május 7-én b. Prónay Albert Pest megye főispáni helytartója magához hivatta Vörös Antalt s megkérdezte, hogy szabadon bocsátották-e már Kossuthot? Azon válaszra, hogy a várparancsnok eziránt még nem kapott utasítást, előadta Prónay, hogy a nádor elrendelte,