Vasárnapi Ujság – 1894
1894-04-01 / 13. szám - A genuai temető (képpel) 210. oldal / Általános nép- és országisme - Kossuth Amerikában (képekkel) 210. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak - Kossuth két gyásza. V. S. 210. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
210 csaknem sikerül, hogy 40—50 ezer hitvány ember bejön az országba, ,s úgyszólván kardvágás nélkül foglalja el a hazát. Én nem érzek magamban annyi erőt, hogy ezt tűrjem. Fél óra múlva mint a miniszterelnök által kiküldött biztos, de ha nem volnék is kiküldve, azon megbízásnál fogva, melyet saját érzetem s a haza veszélye nyújt, megyek vasúton, s kezdem Czeglédnél felhíni a népet, hogy tömegestül fegyverbe keljen, (Kitörő éljenzés) s így megyek tovább faluról falura és vagy nem látnak önök többé, vagy látnak mint utócsapatját azon seregnek, mely maga is képes lesz semmivé tenni azon gyalázatos rabló csordát. (Lelkesedés.) Fél óra múlva zászló van kezemben s indulok, hogy hol kezdem, megmondottam, hogy merre fogok menni, nem tudom, de megyek arra, merre a körülmények, a nép hangulata s lelkesedése fogja adni az irányt. Első kérésem tehát, mit önökhöz akarok intézni az , hogy ha van önök között valaki, ki testvéri kezet akar nyújtani, isten hozza. (Többen lelkesedve felkiáltanak: «Megyünk!») Másodszor pedig én azt gondolom, hogy valamint nekem isten és jó barátaim s a nép hangulata segítségével talán sikerülene támasztani egy kis ellentállást az ellenség ellenében , úgy önök között is vannak sokan, kik más vidékeken hasonló vagy talán nagyobb sikerrel is működhetnek. Vélekedésem tehát az volna: méltóztassanak ezt első teendőjüknek tekinteni, írja fel mindenki, hogy melyik vidékre kíván menni, és e részben a miniszterelnököt felszólítottam, s ő csak azt várja, hogy mindenki kijelentse, hová akar menni. («Helyes, megyünk!») S ha aztán — mint reménylem — annyian akadnánk, hogy néhány napig nem lehetne ülést tartani, hagyján, tehát ne legyen ülés, hanem emeljük fel karjainkat, s teremtsünk népet, melylyel a hazát megvédhessük. Ez a második, mit mondani akartam. A 3-ik az, miként csak most is, míg szerény lakomból idáig jöttem s szétnéztem, láttam, mennyi tömérdek ember van itt Pesten, s ha magát a karzatot tekintem is, meg vagyok győződve, hogy ha mindenki nem mást, mint követ vesz is kezébe, s felteszi magában, s megesküszik az örökké való isten előtt, hogy nem nyugszik addig, míg egy rablót meg nem öl: ez maga semmivé teheti azon rablócsordát.» (A karzaton többen : «Megtesszük.» Éljenzés.) VASÁRNAPI IJSÁG. KOSSUTH KÉT GYÁSZA. Együtt emeli a halhatatlanságba a nemzet forró lelkesedése nagy szabadsághősével annak két legkedvesebb halottját is: hű nejét és oly korán elhunyt leányát. Ez a két veszteség volt az, mely Kossuth nagy szívét legmélyebben sebezte hosszú életén át, s most, mikor letört az agg törzs, melynek százados koronája büszkén nézett végig az általa újra alkotott nemzeten, mindhármok nevét egy koszorúba fonja az utókor hálaadó kegyelete, osztoznak vele a történelem sugárzó dicsfényében s bevésik alakjukat a maradandóság ércztáblájába, mint azok, a kik Kossuthot legjobban szerették s a kiket a megdicsőült legjobban szeretett. Mert Kossuthban a férj és atya gyöngédsége nem kisebb, csak intenzivebb erényeknek vált forrásává, mint a hazafi lángoló szeretete. Megható látni, mikor leszakad lelkéről örömtelen életének két legszebb csillaga, mint borítja el a néma fájdalom s reszkető kezekkel mint fogalmazza meg maga lányának gyászjelentését, nejének síriratát. Leánya, az oly korán letört virágszál, apja legszebb örömét vitte sírba. 1844-ben született, alig volt öt éves, mikor el kellett hagynia az édes szülőföldet, hogy idegen világ zajába vigye sorvadni gyöngéd lelkét, s ez a változás mély nyomot hagyott gyermeki kedélyében. Londonban gyakran látta Rónay Jáczint az apai háznál, s mint naplójában írja róla: „szelid, szótlan volt a kedves gyermek; bánatos arczán szenvedés borongott, mintha már ott lebegett volna fölötte a halál angyala, hogy elkísérje a hosszú, hosszú álomra.» Kossuth maga írta meg számára a gyászjelentést, s az egyszerű, minden czikornya nélküli gyászczédula, legméltóbb az apai fájdalom mélységéhez, — így hangzott: «Luigi Kossuth antico governatore d'Ungheria e Teresa Kossuth nata Meszlényi in nome loro e dei Pigli Francesco e Luigi Kossuth ingegneri civili presso il Ministero dei lavori Publici, partecipino, dolentissimi la notizia della morte di Vilma Kossuth cara ed usnica loro figlia, morte in esiglio, a Nervi addi 22 aprile, nella eta di anni dieciotto dopo lunge e dolorosa malattia. I funerali avranno luogo addi 24 aprile alle ore 11 dei matino in Genova, nel cimitero da protestanti inglesi presso S. Benigno. íi Genova il 22 aprilie 1862.* A Szinnyei Józsefnek birtokában levő egyik gyászjelentés határa Szokoly Viktor a következő sorokat irta, melyek pár rövid szóval jellemzik az akkori kort: «E gyászjelentést Kossuth bizalmasa, Hevessy úr utján én kaptam Budapesten, mint akkor szerkesztő, s ki az emigráczióra vonatkozó adatok beszerzése végett sűrű érintkezésben állottam. Illőnek találtam a Parteczédulát mind eredetijében, mind magyar fordításában akkor legtekintélyesebb lapunkban, a «Pesti Napló»-ban azonnal közzétenni. B. Kemény Zsigmond ki is nyomatta, a kicsinyeskedő czenzura azonban lefoglalta miatta a lapot s a közleményt kivettette.» Ez volt egyik legsötétebb lapja az elnyomatás gyűlöletes korszakának! Minderről Kossuth aligha értesült, s csak az magyarázza meg, hogy a legmélyebb apai fájdalommal háborodhatott föl a «Magyar Sajtó»-nak azon eljárása fölött, hogy a lap a Kossuth Vilma gyászhírét látszólagos figyelmetlenséggel rövid pár sor apró betűs hirben jelentette közönségének. Ha tudta volna Kossuth, hogy a magyar nemzet kegyeletének minden lüktetése felett a hatalom szuronyai állnak őrt, nem irta volna meg azt a fájó méltatlankodással telt levelet Vukovics Sebőhoz, melynek egyes passusait Rónay Jáczint papírra vetett följegyzései őrizték meg s melyet 1862 jul. 7-ről Bagaczból keltezett. ... "Hogy egy szerény száműzött, — irja ebben a többek közt, — ki 13 év óta eszi a hazátlan vándor keserű kenyerét, sokszor ínségben, nyomorúságban, ki az élet küszöbén 18 éves leányát elveszti, kihez két világrészből özönlöttek a részvétnyilatkozatok ... Hazámban nem akadt egy ember is, kinek szerencsétlenségemben eszébe jutott volna annyit mondani: «ember, részt veszek fájdalmadban !» Ezt még nem bánnám, mert őket ismerni tanított volna meg; de a lapok nem hallgattak, hanem oly modorban emlékeztek meg szerencsétlenségemről, mely a részvétlenségre inzultust tetézett. «Hogyan adta a «Magyar Sajtó» leányom halálát! Azon lap, mely magát pártunk orgánumának hazudja! Említi a színházi és utczai spektákulumok, a piaczi skandalumok kora híveinek szemétje közé odadobva, markírozott gúnyos figyelmetlenséggel... és ezt azon lap, melyet pártunk vezetői otthon orgánumukul választottak. Ez giíny, inzultus, maliczia, melyet, ha Mathuzálem korát érném is, soha sem fognék megbocsátani. «Az undor, mely minden erőmet eltölti, midőn e szívtelen nemzedékre gondolok, nincs, nem lesz befolyással kötelességem érzetére a haza iránt. Szolgálni fogom, még csak javára lehetni gondolhatok, mert szolgálatomra szüksége van. A szóba: «hon», nemcsak a jelen nemzedéket, hanem a múltnak kegyeletes emlékeit, s a meg nem született nemzedékek jövendőjét belefoglalom. Ha csak a jelen szívtelen, hálátlan, gyenge nemzedékre figyelnék, undorral fordulnék el a közélettől. Törekedni fogok hiven, mint mindig. <tut salvam faciam rem publicam*, daczára az élő nemzedéknek, mely, úgy látom, fél inkább, mint vágyik megmentetni; de ha megmentve láthatnám azon nap, melyen ezt látnám, — leráznám saruimról az otthoni port, s idegen földre, önkéntes számkivetésbe vinném fáradt fejemet meghalni, mert a szívtelen nemzedékkel egy levegőt szívni, vele szocziális érintkezésben élni, nem tudnék, nem fogok soha.» * * Magyarul: Kossuth Lajos Magyarország volt kormányzója, Kossuth, szül. Meszlényi Teréz, saját és fiaik, Kossuth Ferencz és Lajos, a közmunka-minisztériumnál alkalmazott polgári mérnökök nevében, fájdalommal tudatják szeretett egyetlen leányok Vilma halálát, ki hosszas fájdalmas betegség után élte 18-dik évében, ápril 22-én meghalt Nerviben, a száműzetésben. A temetés ápril 24-én délelőtt lesz Genuában a San Benignói protestáns angol temetőben. Genua, 1862. április 22-én. 11. SZÁM, 1894 41. ÉVFOLYAM. Alig pár évvel utóbb Kossuth nagy lelkét ujabb csapás rázta meg hű neje elvesztésében. Az 1866 év január 16-ik napján Kossuth Ferencz azzal fordult a Londonban élő Rónayhoz, mint egykorú tanárához, fordítná le latinra és küldené el neki elhalt édes anyja következő síriratát : MEMORIAE THERESIAE DE MESZLÉNY KOSSUTH LAJOS MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓJA IMÁDOTT NEJÉNEK MINDEN NŐI ÉS ANYAI ERÉNYEK PÉLDÁNYKÉPÉNEK AZ ÖRÖKRE VIGASZTALHATLAN FÉRJ ÉS KESERGŐ FIAI FERENCZ ÉS LAJOS EZEN EMLÉKSZOBROT SZENTELÉK. * ELHUNYT SZÁMŰZETÉSBEN TURINBAN PIEMONTBAN SZEPTEMBER 1865. Bónay erre a következő latin fordítást küldtemeg: MEMORIAE THERESIAE DE MESZLÉNY CONJUGIS ADORATAE LUDOVICI KOSSUTH GUBERNATORIS REGNI HUNGÁRIÁÉ. CONJUGI ET MATRI OMNIBUS VIRTUTIBUS ADORNATAE MARITUS INCONSOLABILIS ET FILII LUGENTES FRANCISCU8 ET LUDOVICUS HOC POSUERE MONUMENTUM * DECESSIT VITA IN EXILIO AUGUSTAE TAURINORUM PRIMA DIE SEPTEMBRIS ANNO 1865 vagy: MARITUS LUGENS CONSORTI PIISSIMAE FILII PLORENTES MATRI OPTIMAE SACRUM HOC POSUERE MONUMENTUM. * E felirat lényeges módosításokkal került reá a sírra. Kossuth a negyedik sorba saját neve alá a «De» szócskát szúrta be, a 7-dik sort az 5-dik helyére tette s egyes kifejezéseket is megváltoztatott. v. s.: A GENUAI TEMETŐ. Azok, a kik Genuában a Kossuth neje és leánya sirját meglátogatták, rendesen sok tudakozódás, sok idővesztegetés után jutottak czélhoz. Az oka ennek abban rejlett, mert Genua nagy temetője Staglieno, a várostól 3/« órányira van a Riviera di Levantén, tehát a keleti oldalon, a Bisagno völgyében. Nagyszerű temető ez, művészeti szempontból a legszebb egész Olaszországban. De nem itt kell keresni a Kossuth-család síremlékét, mert a staglienói temető 1853 után kezdetett meg s inkább katholikusok számára. Ellenben a város nyugati végén a Riviera di Ponente felől, a világítótorony háta mögötti San Benigno nevű erődtől és kaszárnyától nem messze, a várfalak mellett van az úgynevezett Cimiterio degli inglesi (angol temető) egy kőszirt oldalában ; ott volt Kossuth neje és Vilma leánya az ismert jelvény, egy márványból faragott térdre boruló géniusz alatt eltemetve. KOSSUTH AMERIKÁBAN. Kossuth és menekült társai a szabadságharcz lezajlása után Törökország védszárnyai alatt kerestek és találtak menedéket. A török nagylelkű vendégszeretete, saját békéje és biztonsága koczkáztatásával is megvédelmezte őket az osztrák és orosz hatalom ellen, melyek kiadatásukat követelték. De menedékük nem volt sokkal jobb a rabságnál: internálás volt a neve.