Vasárnapi Ujság – 1897
1897-01-17 / 3. szám - A budapesti posta (képekkel). Laszy Győző 35. oldal / Természettudomány; ipar; kereskedelem és rokon
2. SZÁM. 1897. 44. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJSAGr. kollégiumba járt. Ezt bizonyítja a papir s a a tinta szine, mely már régen megfakult; ezt füzet elején olvasható Coriolán czímű ballada, mely 1841. november havában jelent meg a Nemzeti Almanach 1842-re szóló kötetében.* E balladát, mely most is bizonyos népszerűségnek örvend a tanuló ifjúság között, megjelenése idején nagyon felkapták. Leírták, betanulták és szavalgatták. Vadnay Károly, aki különösen szerette szavalni, mint kis deák egy alkalommal csak azért kereste fel Tárkányit, aki szüleinél Miskolczon betegen feküdt, hogy a Coriolán költőjét színről-színre lása.** Salkovicsnak is bizonyára nagyon megtetszett e költemény. Leirta magának, nyomban utána pedig jó barátjának, rokonának a verseit, a ki költői tehetségével már akkor kitűnt, s a kire társai bizonyos tisztelettel tekintettek, így készült el a kis versfüzet, még pedig valószínűleg 1842-ben. A Honvágyról Salkovics nem mondja, hogy az Petőfié. Pedig hogy ő írta, a költemény tartalma is elárulja. Az ifjú, a kinek bús tekintete az arany kalászos róna felé repül, a honnan áldás nem lebeg feléje, csupán egy keményszívű apának átkát rúgják fülébe a szél fugalmai, hogy ezer tövissel hintsék be útját a bujdosónak ; kinek legfőbb vágya, hogy az Alföld valamely kis kunyhójában élje le napjait s ha meghal, hogy a Duna partján ássanak neki sírt, a melyre akkor talán jégszivű apja is békülten borul rá és ellágyulva rebegi: «Szegény, szegény fiam !» — ez az ifjú ki volna más, mint Petőfi, kinek az Alföld volt hazája, melyen szivének egész hevével csüggött; kinek szülei vagyoni bukásuk után 1839—45-ig Dunavecsén (ide utal ez a kifejezés is: «hol csókolva ölelkeznek Csepel mezőivel a Duna ezüst hullámai») laktak, abban a «kis lakban, a nagy Duna mentében», melyről Távolból czimü költeményében oly meghatóan emlékezik; a kit atyjának átka, melyet ifjúi könnyelműségével vont fejére, a világba üldözött és bujdosóvá tett. Az «arany kalász hazája, boldog róna» kifejezés is Petőfire vall. (.. .ö. a Hazámban czimű költemény első sorával: «Arany kalásszal ékes rónaság».) A költemény, mint általában Petőfi ifjúkori költeményei, a régibb költőinktől kedvelt idegen versformában, még pedig hatos és négyes jambusokban van írva, rím nélkül. A forma idegenszerűsége mellett mégis mennyi érzést lehet, mily őszinte és mély fájdalom nyilatkozik benne! Petőfi zsengéi közt alig találunk még egy másodikat, mely e tekintetben versenyezhet vele. En azért valószínűnek tartom, hogy katonáskodása végső hónapjaiban, 1840 végén vagy 1841 elején írta. Életrajzi szempontból is fontos e költemény. Kitűnik belőle, hogy Petőfi katonáskodása idején nem békült meg atyjával, miként Sass István s az ő nyomán Ferenczy állítják, hanem csak később, hazatérése után. A Dráván czimű költeményt a czim alatt olvasható jegyzet szerint Marburgnál, Stájerországban írta Petőfi. E helyen nem állomásozott, csak átutazott rajta, mikor Gráczból, ahol két hónapig (1840 május és junius) a kórházban feküdt, Zágrábba, ezredéhez igyekezett. E költemény rímes trochaeusokban van irva, s benne megható gyöngédséggel nyilatkozik Petőfi honszeretete. A Triolett hangja, alapeszméje, nyelvezete semmi kétséget nem hagynak fönn az iránt, hogy ez is Petőfié. A halálvágy, melyet később annyi költeményében s oly sokféleképen fejezett ki, itt lepi meg először. Különben ez a kis költemény * Id. Szinnyei József szíves közlése. ** Szvorényi J.: Emlékbeszéd Tárkányi Béla József felett, 1886. érdekes bizonyságul szolgál a mellett, hogy Petőfi, mint kezdő költő, nehezebb versformákkal is megküzdött. Az Elválás Petőfinek hasonló czimű ifjúkori költeményére emlékeztet, melyet Neumann Károly, Petőfi aszódi tanuló- és lakótársa őrizett meg számunkra s a «Vasárnapi Újság» 1880-iki évfolyamában közölt először. Csakhogy szenvedélyesebb, mélyebb annál. Salkovics a költemény czime mellé zöld irónnal e nevet irta oda: Tóth Róza. Állítása szerint ez a csöngei szőke leány, egy nyugalmazott őrnagy lánya inspirálta, akihez Petőfi 1889-ben, ostfiasszonyfai tartózkodása alatt számos költeményt írt. Az Első szerelem czimű költeményt szintén Petőfi költeményének tartjuk. A sűrűn előkerülő ellentétek, a kedves összehasonlítása a természet tárgyaival: oly vonások, melyek Petőfi más költeményeiben is előfordulnak s egyik sajátságát teszik. E költemény hihetőleg 1839 őszén keletkezett, mikor Petőfi Sopronban katonáskodott. Az imént közlött költeményeken kivül Salkovics versfüzetében Petőfinek több más költeményével is találkozunk. Ilyenek a Változás, Vendég, Hajnal, Méz és csók, A sorshoz, s a Lehel cziműek. Ezeket már régibb idő óta ismerjük, sőt a három elsőt, továbbá A sorshoz czíműt 1880-ban épen a «Vasárnapi Újság» közölte először, a Neumann Károlytól beküldött kézirat alapján. A Változás s a Vendég úgyszólván teljesen egyeznek az ujabb kiadásokban közlött, hasonló czimü költeményekkel; szintúgy A sorshoz czímű, mely az 1839-ben írt epigrammok között, a harmadik helyen olvasható.Variánsok a Változás czímű költeményben : I. versszak 2. sor: S dúlt a fergeteg fölötte. II. versszak 2. sor: Új virági illatoznak. II. versszak 3. sor: Száz mosolygó tereken, a Vendég czíműben : I. versszak 3. sor: Vendég jő, vendégül. III. versszak l—4. sor: Te leszel vendégem ] Tán, szelíd halál? | Oh siess, előtted | Ajtóm nyitva áll.) A Hajnal czímű epigrammnak két verziója volt ismeretes eddigelé. Az első Petőfi Sándor: Összes költeményei új népies kiadásának 637-ik lapján (Epigrammok, II.), a második a 688. lapon olvasható, Róza czímmel. (Variánsok: 1. sor : Forrás habjainál, koszorús tavasz ébredetével. 3. sor: Hajnal jött, látá bájait s irigyelve pirula. A 2. és 4. sor egyezik a 637. lapon közölt epigramm megfelelő soraival.) A Méz és csók czímű kis dalt Fürge méh czímen Kemény János 1875-ben Greguss Ágosttal közölte először, ki viszont a «Fővárosi Lapok»-ban tette közzé. Kemény állítása szerint Petőfi e költeményt 1841 tavaszán Pozsonyban s épen az ő számára írta. Föl is vették a pozsonyi Magyar Társaság érdemkönyvébe, de nem Petőfi, hanem Kemény neve alatt. Hogy csakugyan Petőfitől ered, Salkovics is igazolja. Az ő másolatában két négy soros strófából áll, míg párja, a Fürge méh czímű költemény csak egy strófából. Salkovics másolata hihetőleg régibb szövegezés, azért kö véz és csók. Kis méh 1 te a füvet, fát , virágokat leped, Hogy édes kelyheikből Gyűjthessed mézedet. Kis méh! Lidim füvet, fát S virágokat nem lep, Mézednél csókja mégis Mi sokkal édesebb. A Lehel czímű balladának mását szintén ismerjük. Ez Pápán a Képző Társulat pályázatán dicséretet nyert s az 1842. július 30-án tartott örömünnepen el is szavalták. Piövidebb, drámaibb, mint az, melyet Salkovics másolatában leirunk. Az utóbbi két részből áll: első részében az augsburgi csata rajzát adja a költő, a 35 másodikban Lehel bosszúját és halálát írja le. A két részt utóbb összevonta Petőfi s a vers formáján is változtatott. Összehasonlítás kedvéért álljon itt a véleményem szerint régibb, eddig ismeretlen fogalmazás: Lehel. Mennydörg az óriás kürt S vérnek patakja árad Lehelnek ajakán. Az eltiport mezőn, Örvendve nyúl ezer kar Kietlen rém-halommá kifent aczél után. A holtak teste lőn. Vérszomjazó örömben Még vínak oly erősen, Szikráznak a szemek, Oly fáradatlanúl! Telt a kebel dicsétől A szittya kar csapásin Harcz nagy reményinek. Sok alemann kimúl. Jaj annak ! a ki ellen De nyugotnépe nem fogy, E nép kardja* száll. Elhullott száz helyett Jaj annak ! sorsa lészen Konrád hatalmas szóval Gyalázat és halál. Idéz új ezeret. Még egyszer zúg riadva A szélvészhangú kürt S az alemann seregre A dúló szittya tört. És hajd fordít a koczkán Az inda végezet, És hajd a magyaroknak Bomlása érkezett ,Te felmagasztalsz, És én a porba váglak !" S megy büszke bátran Elébe a halálnak. Köszönetet mondunk Salkovics Károly úrnak, hogy e költeményeket megőrizte és közlésre átengedte. Dr. Baróti Lajos. II. Zajadan áll a Gyász-arczu csatahely, Bátor leventék Elhullott ezrivel. Győzött a teuton. A hosszú harcz után Rabság Lehelnek, Megtörött had román. «Rablók , hogy többé Beánk ne törjetek : Akasztófára Egyig most veletek !» Mond nagy kevélyen A győző fejdelem, És a bakóknak Vad serge ott terem. «Vezér, jel, illet Elsőség tégedet, Elő, hadd lássuk, Félt hősi képedet. Olyan magasra, Miként én, emelt-e A magyaroknak Hatalmas istene'?» ,Fejdelm, oh látom, Határtalan kegyed, Azért hadd kérjek Tőled tehát egyet: És teljesíted, Kivánatom csekély.' Előre lépve Ekkép Lehel beszél ,Éltemnek a kürt Olyan hű társa volt, Mellette vívtam Sok véres viadalt, Halálom tőle Örökre elszakaszt; Engedd utószor Megharsogtatnom azt!' S megriad a kürt Lehelnek ajakán, Miként oroszlán Erdei vad tanyán. S hogy harsogtatta Dörgőleg mindenszerte, Konrádnak álla És véle őt leverte. A BUDAPESTI POSTA. Még a fővárosi emberek közül is nagyon kevésnek van arról fogalma, hogy mily óriási a budapesti posták forgalma, kivált karácsony és új esztendő táján, midőn pár rövid nap alatt roppant mennyiségű mindenféle küldeményt kell kézbesíteni vagy a világ minden sarka felé szétküldeni s milliónyi levelet, levelezőlapot, pénzt, értéktárgyakat a czímzettekhez eljuttatni. És hogy mindez mégis zavartalanul, a legszebb rendben végbe megy, az a hivatalnokok szorgalmán s buzgalmán kívül, postánk kitűnő szervezetének köszönhető. Bizonyára nem lesz azért érdektelen, ha a fővárosi posta szervezetéről, belső kezeléséről néhány ismertető adatot közlünk. 1. A levélposta-továbbító osztály. Ha éjjeli időben a Koronaherczeg utczában járunk, mindig szemünkbe ötlik az a hatalmas palota, kivilágított ablaksoraival, melyet a Kor Talán inkább: harcira.