Vasárnapi Ujság – 1899
1899-07-23 / 30. szám - Vasvári Pál halálának 50-ik évfordulója (arczképpel és képpel) 501. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
tm VASÁRNAPI ÚJSÁG. 30. SZÁM. 1899. tó. ForoíiVAIH. A csata leírói közül többen teszik az ütközetet julius 9., 12. és még junius 24., 22-re is, de igazán 6-dikán történt a szomorú eset. És erről engemet nem a történetírók győztek meg, hanem egy magyar-gyerő-monostori földmives: Kovács István. Gyermekkorom óta ismerem ezt az értelmes, jóravaló gazdát; régebben is sokat vallottam Vasváriról, akit jól ismert, az utóbbi időben felkeresett. Azért jövök, hogy most már bizonyosat tudok a Vasvári Pál halála napjáról. Hogy lehet, az István gazda, hogy eddig nem volt benne bizonyos, egy félszázad múlva mint bizonyosodhatott meg ? Pedig megbizonyosodtam. Leültettem a még mindig erőteljes öreget, kinek szőke piros arcza el nem árulta, hogy a hetven éven felül van. Csendes nyugodtsággal kezdte előadni mennyire tájékozódott az utóbbi időben fölmerült azon kérdés felől, hogy mely napon volt a funtineli csata. — Hiszen az urak most még inkább tudakozódnak e felől, mint akkor régen, De nem igen tudják, merre tapogatózzanak. Ez után biztattam öreg vendégemet, hogy beszéljen, mely módon jött rá a «bizonyos »-ra. Úgy kérem, hogy a múlt szombaton éppen hazatérünk a szénacsinálásból, mikor egy deszkás oláh csak megáll a kapum előtt és szállást kér, mert a szekerében hiba esett, nem mehet tovább. Ellátta a jószágát is, a szekerét is és beszólítom egy falat kenyérre meg egy pár kanál lére, mert csak nem nézhettem, hogy a még mi salámozunk, az oláh nyelje az éhkortyot. Vacsora után azt kérdeztem, hogy ha már éppen arról való, nem tud-e valamit a nagy csatáról, nem mai csirke ő sem, emlékezhetnék rá. És emlékezett is. Azt mondta, hogy ha száz esztendőt élne, akkor is emlékeznék annak a napnak minden órájára. Csupa borzalom volt az, de nem lehet panasz, jól végződött. Jól nektek, vetettem oda a havasinak no hát beszéld el, hogy volt és az oláh szórólszóra ezeket mondta: Apám, bátyám a Janku táborában voltak. Éppen Szent Ilia napja volt, tudod, az a nap, mikor mi, románok, minden háztetőre koszorúkat dobálunk a jég és az istennyila ellen. Akinek fenmarad a koszorúja, az lakodalmat ül abban az esztendőben, akié visszahull, az meghal. A mi házunk új volt, majd illik rá a virág, gondoltam és az első koszorút én hajtottam rá. Hát abban a pillanatban egy golyó sivít el a ház felett, aztán kettő, három és száz meg ezer. A sziklák csengtek a nagy ágyúzástól és füstöltek a puskaportól. A leányok rémülten hajigálták fel a sok virágot, de akinek fenn maradt is a koszorúja, bizony az sem ült lakodalmat akkor, mert a legények nagy része ottmaradt a Funtinelen: a néném mátkája is, apám is, bátyám is ... de a magyarokból sem maradt még csak hírmondó sem. Bizony annak már sok ideje, de azért, ha behunyom a szemem, előttem áll az egész. Sok mindent beszélt még a havasi, de én már mindcsak arra gondoltam, hogy egy kalendáriumból kiderítem azt a napot, mikor szegény Vasvári Pál elesett. S míg Kovács István ezeket mondta, mellrevalójából előkotorászott egy füstös papírtekercset, egy 1849-ből való naptárt; mert hát az írást csak el nem hányja az ember, arra való a mestergerenda, hogy megőrizze. — Na, itt van az igazság! És a görög-orosz részben rámutatott Szent Iván napjára, ami ott június 24-én volt, a mienkben pedig július 6. Ugyebár, ez már csak világos. Hátha még hozzá gondolják azt is, hogy a forradalom után minden esztendőben éppen ezen a napon gyűlt össze a havas oláhsága a Funtinelen, hogy hálát adjon az Istennek a magyarokon vett ezen győzelemért. PETŐFI-ÜNNEP. A július hó 30-iki Petőfi-ünnep országos nagy ünnep lesz. A kormány, az országgyűlés, a tudományos és irodalmi egyesületek képviselőin kívül sok megye, város és vidéki társulat is megjelenik Segesváron, Budapest fővárosát Lung György tanácsos képviseli. Az öreg honvédek központi bizottsága küldöttségét Illyés Bálint képviselő és ismert költő vezeti. A budapesti egyetemi ifjúságnak koszorút vivő küldöttsége is megjelenik. A magyar munkások szintén ünnepnek tekintik a nagy költő halálának félszázados évfordulóját s a nemzeti demokrata munkáspárt a következő felhívást tette közzé : «Mi magyar munkások, akik Petőfi remek költeményeinek szavalásával, dalainak éneklésével nemesítjük erkölcseinket, az ünnepléstől távol nem maradhatunk. Pártvezetőségünk határozatából e hónap 31-ikén pártközi helyiségünkben Petőfiünnepet rendezünk, amelyre pártunk tagjait és az elveink alapján álló munkás-egyesületeket meghívjuk. Az ünnep részletes műsorát később tesszük közzé. A Petőfi-ház ügyében is megindult a mozgalom. A Petőfi-Társaságnak ez ügyben Wlassics közoktatásügyi miniszter és Halmos polgármester támogatását kérő küldöttsége a legszívesebb fogadtatásra talált. A Petőfi-Társaság nevében tehát meg is jelent már a felhívás a magyar közönséghez. Ezt Jókai Mór elnök és Bartók Lajos alelnök írták alá. A lelkes fölhívás így hangzik : «Minden háznál otthon van ő, csak magának nincs otthona. Munkái, sokféle kiadványokban, kéziratai, emléktárgyai, arczképei, szobrai egész múzeumot megtöltenének, ha volna ilyen múzeum. Ennek a létrehozását tervezi a Petőfi-Társaság : a Petőfi-házat. Egy emlékcsarnokot a nagy költő nevének megörökítésére, a székes főváros egyik legdíszesebb pontján, mely klasszikus stylü építészetével, oszlopcsarnokában a nagy költő szellemi bajtársainak mellszobraival, Budapestnek is egyik ékességét képezné s az utókor számára megtartogatni méltó ereklyéit, munkáit lehetőleg többi remekíróink ereklyéivel együtt, belső helyiségeiben megőrizné. De a Petőfi-ház egyúttal, mint a Petőfi-Társaság irodalmi gyűléseire szánt díszes helyiség, mely más irodalmi egyesületek előtt szintén készséggel megnyílik, állandó templomául fog szolgálni a magyar Múzsának. A kegyelet oltárán lobogni fog itt azon szellemi tevékenység éber lángja, melyből nemzeti irodalmunk annyi nagy bajnoka adott életerőt századokon át a fenkölt hazafias érzületnek, nemzeti műveltségnek. Minden magyar kegyeletes önérzettel fog tekinteni irodalmunk e Pantheonára, az idegen pedig a magyar név tiszteletével, látva, hogy mint a nyugat, kelet népe is megbecsüli irodalmát, mint a nemzeti élet fő tényezőjét. A magyar nemzethez fordulunk a tervezett Petőfi-ház létesítése végett. Ha mindazok, kik Petőfi műveiben lelki gyönyört találtak, ha mindazok, kik Petőfi lángjában hazaszeretetük aczélját megedzették, összerakják áldozat-filléreiket: ez emlékcsarnok hirdetni fogja a magyar nemzet háláját legnépszerűbb költője iránt, és lelkesítő elismerését a magyar szépirodalom iránt, melynek Petőfi világraszóló alakja volt. Számítunk az egész magyar nemzetre, kicsinyére és nagyjára egyaránt. A legkisebb összeg is köszönettel fogadtatik s föl lesz jegyezve a pergamenre a Petőfi-ház emlékkönyvében. Most, Petőfi vértanúi halálának 50-ik évfordulóján, intézzük e fölhívást a magyar nemzethez s hisszük, hogy ezen napokban, midőn minden konfi-sziv nyitva van, kérő szavunk helyére fog találni». Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter pedig Budapest főváros tanácsához intézett egy iratot a Petőfi-ház ügyében, s ezeket mondja : «Halhatatlan költőnk, Petőfi Sándor halálának félszázados fordulója alkalmából — mint a tekintetes tanács előtt is tudva van — fölmerült a terv, hogy Petőfi-ház néven épület emeltessék, melyben Petőfinek s többi nagy íróinknak ereklyéi őriztetnének. A terv kivitelében fáradó Petőfi-Társaságnak a legnagyobb készséggel megígértem, hogy e szép gondolat megvalósítására irányuló törekvésekben magam is részt veendek. Első lépés gyanánt legyen szabad a tekintetes tanács figyelmét is különös nyomatékkal felhívnom e kegyeletes tervre, kérve, hogy amennyiben a Petőfi-Társaság a Petőfi-ház elhelyezése czéljából szükséges telek kijelölése és átengedése érdekében a tekintetes tanácshoz — a hazafias és kegyeletes mozgalmak mindig oly buzgó támogatójához— fordul, a terv létesülését szokott áldozatkészségével előmozdítani szíveskedjék. Bartók Lajos, ki fáradhatatlanul vezeti az ünnep rendezésének munkáját, Hegedűs Sándor kereskedelmi minisztertől, Zsilinszky Mihály közoktatásügyi miniszteri államtitkártól és Gromon Dezsőtől, a honvédelmi államtitkártól is a legelőzékenyebb biztosítást nyerte, hogy a kormány támogatni fogja az ünnep sikerét. Több rendbeli különvonat között szombaton, július 30-ikán este egy nagyobb, háló- és étkező kocsikkal ellátott különvonat indul Budapestről Segesvárra, ahol vasárnap reggeli 10 órakor az egykori csatatéren veszi kezdetét az ünnepség. A közoktatásügyi miniszter nevében Zsilinszky államtitkár koszorúzza meg az emlékszobrot. Az országgyűlés koszortját Tallián Béla, a képviselőház alelnöke viszi el s beszéd kíséretében helyezi el. Az ünnepélyen részt fog venni a kolozsvári honvédzenekar is . Gromon Dezső honvédelmi államtitkár tudatta, hogy az illetékes térparancsnoksághoz intézendő kérelem teljesítését — ha erre netalán szükség volna — támogatni fogja. A székelyek külön vonatokon mintegy 15,000-en készülnek Fehéregyházára, ahonnan a csatatéri ünnep lefolyása után zárt sorokban gyalog vonulnak fel a várba, hol a Petőfi-szobornál jelen lesznek a 12 órakor tartandó ünnepen. Ezen kívül Ugron Gábor képviselő a székely tábornak, amennyiben a szobor körüli téren nem férnének el, külön ünnepet is rendez az állami iskola udvarán szónoklatokkal és költeményekkel. A képviselők közül Tallián Béla alelnök vezetése alatt a következők mennek Segesvárra: Zeyk Gábor, Török Bertalan, gróf Teleki Domonkos, Zvobek István, Béldy László, Illés Bálint, Miilek Lajos, Madarász József, Lázár György, dr. Komlósy Ferencz, Frey Ferencz, Rátkay László, Barabás Béla, Lónyay Sándor a nemzetiségiek közül két szász képviselő, Pildner Ferencz és Trauschenfels Emil, valamint a néppárt két tagja, Farkas József és dr. Major Ferencz. A budapesti egyetemi ifjúság nevében a csatatéri emléknél Wetzel György tart beszédet, a szoborra pedig beszéd kíséretében Mandel Sándor helyez díszes babérkoszorút. A budapesti Petőfi szobor előtt Bénárd Ákos szaval. Jókai alkalmi költeményét az Apotheozist eddigelé az ország 140 helyéről kérték el szavalásra. Az erdélyi irodalmi társaság elhatározta, hogy koszorút visz. E társaság részéről Szász Gerő és Ferenczy Zoltán utaznak Segesvárra. Az Emke is küld koszorút. A közoktatásügyi miniszter levele Jókaihoz. Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter a Petőfiünnep alkalmából szép és hazafias levelet intézett Jókai Mórhoz, mint a Petőfi-társaság elnökéhez és a nagy költő barátjához. A levél így hangzik : Méltóságos Elnök úr! «Teljesen átérzem aműsorok jelentőségét, amelyeket a Petőfi-Társaság nevében e hó utolsó napjának, Petőfi Sándor nyomtalanul való eltűnése félszázados évfordulójának megünneplése alkalmából hozzám intézni méltóztatott. Miként ezt a képviselőház ülésén minap kifejteni már szerencsém volt, a nemzet nagy költőjének ünneplését hazafias kötelességnek tartom és a magam részéről is szükségesnek vélem, hogy az ünneplés nyilvánulása arányban legyen ama kincsek mérhetetlen gazdagságával, melyek Petőfi Sándor irodalmi működéséből hazai kultúránkra háramlottak. Amennyiben ez idő szerint gyöngélkedő egészségi állapotom akkor már megengedné, öröménel és lelkesedéssel fogok részt venni az ünneplésben, de ha ez a körülmények folytán lehetetlenné válnék, Zsilinszky Mihály államtitkár urat bízom meg azzal, hogy a kormány képviseletében a nemzeti ünnepen részt vegyen s a kormány nevében, valamint nevemben a szoborra koszorút helyezzen. A mi egy «Petőfiház > néven építendő új palotában Petőfinek és többi nagy íróink ereklyéinek összegyűjtését és megőrzését illeti, a terv hazafias és kulturális értékét elismerem s készséggel hozzájárulok ahhoz, hogy e szép gondolat, bővebb megfontolás és kellő előkészítés után, lehetőleg teljesülést nyerjen. Készséggel részt fogok venni e tárgyban megindítandó tárgyalásokban, s már e soraimmal egyidejűleg felkérem a fővárosi tanácsot, hogy amennyiben a Petőfi-társaság a «Petőfi-ház» elhelyezése czéljából szükséges telek kijelölése s átengedése érdekében hozzá fordul, a terv létesülését szokott áldozatkészségével mozdítsa elő. Minden fáradozás, sőt áldozat is, mely a nemzet szellemóriásai emlékének kegyeletes megőrzésére vonatkozik, bőven megtermi kamatait a hazafias lélek erősbödésében s az együvétartozás, a nagy példákon való lelkesülés érzéseinek hathatós gyarapodásában. Azért köszönetet mondok a Méltóságod vezetése alatt levő irodalmi társaságnak, hogy a jelen ünneplés előkészítésében dicséretes buzgósággal eljárni szives volt. Budapest, 1899. július hó 13-án. — Wlassics Gyula.» Jókai Mór a miniszter levelére a következő választ irta: «Kegyelmes Uram ! Kegyelmességednek hozzám intézett örökbecsű levele örömmel tölti el a szívét minden magyar embernek, minden költőnek, minden szabadság hivének. A magyar hazáját, a költő eszményét, a szabadság híve élő világát látja abban megdicsőítve. Ez eszmék világítanak, e szavak tettek erejével bírnak. Kegyelmességed buzdító szózatát lelkesülten fogja visszhangoztatni az egész nemzet s az irodalom munkásai, mint nemes levelüket fogják azt ereklyéik között tartogatni. Fogadja Kegyelmességed a Petőfi-társaság részéről, melynek nevében, mint elnöke — de egyúttal az összes magyarhoni írók, költők, tudósok, a szellem minden művelői nevében, mint azoknak legrégibb, legöregebb