Vasárnapi Ujság – 1902
1902-09-07 / 36. szám - Tiz év mulva. Irta Lux Terka 575. oldal / 1 Elbeszélések; genreképek - Tisza László (arczképpel) 575. oldal / Élet- és jellemrajzok - Dalmady Győző: Falusi élet 575. oldal / Költemények
31. SZÍM. 1902. 49. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. jön későbbre. A rajztanításnál fölmerülő tehetségek ösztöndíjjal képezhetik magokat tovább. A miniszter 1870-ben meg is bízta Keletit a mintarajziskola és rajztanárképző intézet megalakításával s a szakiskolának egyszersmind igazgatójává is kinevezte. Ez időtől kezdve Keleti már kevesebbet festett, egész tevékenységét az intézet szellemi vezetésére és adminisztrálására fordította. Képeivel már ritkábban találkozunk a Műcsarnokban, de ha megjelent, mindig teljes erejében láthattuk a művészt. Utolsó illusztráczióit az «Osztrák-Magyar Monarkhia írásban és Képben» czímű vállalat magyar részének készítette. E nagyvállalat művészi bizottságának is elnöke volt. Működéséért több kitüntetés érte felsőbb helyről is a magyar nemesség, a III. osztályú vaskorona-, a Ferencz József-rend lovagi érdemjele és a porosz vörös sas-rend adományozásával. Gyönge szervezeténél fogva már évek óta betegeskedett. E nyáron súlyosra és kínosra fordult állapota s Abbáziában keresett enyhülést, de nem talált. Gyógyíthatatlanságát fölismervén, a kínzó fájdalmaknak az utolsó napokban saját kezével akart véget vetni, de a revolverlövés csak kisebb sebet ejtett rajta. Ekkor már a halál küszöbén volt s az utóbbi időben nagy mérvben kifejlett tüdőbaja véget vetett életének. Szeptember 2-ikának déli órájában húnyt el családja körében. Nemcsak a képtárak és a magyar műtörténet hirdeti emlékét, hanem egy erős alapokon épült nemzeti művelődési intézet is. TISZA LÁSZLÓ. 1829—1902. A Tisza-család idősebb tagjai immár mindnyájan elköltöztek. A négy testvér közül Tisza László maradt utoljára s most ő is örökre lehúnyta szemét; szívszélhűdés következtében halt meg augusztus hó 28-ikán Gmundenben, hova gyógyúlást keresni ment. Vele megfogyott vitéz szabadságharczosaink száma, meg azon régi politikusainké, kiknek emlékét ha nem őrzik is nagyobb sikerek, de mindamellett hű hazafiságukkal szereztek tiszteletet nevöknek. Tisza László 1829 június 27-ikén született Geszten s tanulmányait is testvéreivel, Domokossal, Lajossal és a nagy államférfiúval, Kálmánnal a szülői háznál kezdte meg. Vizsgát tett a debreczeni kollégiumban, azután a pesti egyetemen folytatta tanulmányait. 1848 elején már jurátus volt a pesti királyi táblánál; márczius 15-ike után nemzetőr lett, ez idő alatt azonban mint segédfogalmazó foglalkozott a földmívelésügyi, kereskedelmi és ipari minisztériumban. Ugyanezen év végén már a Perczel seregében volt, több csatában fényes jelét adván rendkívüli bátorságának A moóri szerencsétlen csatában életveszélyes sebeket kapott, s osztrák fogságba jutott, honnan azonban sikerülvén megmenekülnie, felgyógyúlása után ismét a honvédséghez állott be s kapitányi ranggal hadügyminiszteri titkár lett. A szabadságharcz lezajlása után súlyos sebei miatt nem sorozták be s ő külföldre ment, hol főkép politikai és nemzetgazdasági tanulmányokat folytatott. Hazatérve 1852-ben Erdélyben, nagycsányi birtokán telepedett le, melyet mintagazdasággá fejlesztett. Élénk részt vett a közélet akkori mozgalmaiban ; jelesen nagy része volt az erdélyi gazdasági egyesület feltámasztásában, melynek alelnöke lett. Egyháza kormányzásában is tevékeny részt vett s hosszú ideig főgondnoka volt a nagyenyedi ref. egyházmegyének. 1860-ban a nemzeti ébredés idején ott találjuk őt is a politikai küzdtéren; nemcsak a megyegyűléseken szerepelt, hanem a sajtó terén is szorgalmasan működött. Majd tagja lett az 1801-iki országgyűlésnek, hol sikerült rögtönzött szónoklataival tűnt fel. A provizórium idején aztán ismét visszavonult birtokára. Az 1865-iki kolozsvári országgyűlésen Torda vármegyét képviselte s az Unióért küzdött. A következő évben a magyar országgyűlésre küldték fel s ettől fogva harmincz éven át volt képviselő. A politikában híven követte mindig nagynevű fivérét. Ott volt mellette a balközépen, majd vezérgárdájában foglalt helyet, a maga előnyére azonban soha sem igyekezett a rá nézve legkedvezőbb körülményeket sem felhasználni. Nagyobb szerepet a Házban nem vitt, inkább közgazdasági és egyesületi téren fejtett ki tevékenységet, többek közt sokáig elnöke volt a honvédegyesület központi választmányának. Holles Ottiliával kötött házasságából négy leánya származott: Ilma, gróf Tisza Istvánná, Etelka, Zeyk Károlyné, Jolán, gróf Bethlen Pálné és Anna, Sándor Jánosné. Holttestét Gmundenből Gesztre szállították, s nagy résztvéttel temették el szeptember 1-én az ottani családi sírboltba. TISZA LÁSZLÓ: Erdélyi fényképe után. FALUSI ÉLET. Kis falunak vagyok vendége, Most élem csak gyöngyéletem, Kapu, ajtó nyitva mennék be, A szívet is nyitva lelem. Minden háznál szívesen látnak, A vendéget megbecsülik. Vége nincs a kínálgatásnak, Üres pohár újra telik, Az igazi magyar szívesség Nem mese hát, itt él ime, A szobában ez az ékesség, Az arczon az élet színe. És ilyen a tájék is szerte, Viruló és örvendező, Gyümölcsével kinál a kertje, Virágival a zöld mező. Távolról int az erdők lombja, Ott vár még csak az élvezet! Keskeny ösvény biztatón mondja : Jó helyekre majd elvezet. Neki vágok a merész útnak, Bűbáj búg az erdő felett, Tündérmesék eszembe jutnak, És várom a tündéreket. Hegyet, völgyet ekkép bejárom, Csak a késő est vet haza, És nem tudom, mi szebb: az álom? Vagy itten az élet maga ? Dahnudy Győző. 511>5 TIZ ÉV MULYA. Elbeszélés. Irta Lux Terka. Filó Dénes és Becsky Anna ott álltak az udvaron, szemben egymással. A hó apró szemekben, szaporán hullt s a kézilámpás gyér világítása mellett Filó nem tudta kitalálni, hogy ki lehet az a bunda és kendők közé bepólyált magas asszonyi személy, akinek csak a havaspillájú szemeit látta a kendők közül, meg szép, egyenes metszésű, finom orrát, amelyet a hideg kissé pirosra csípett ki. — Tehát nem ismer reám? — szólalt meg a leány valami sajátságos, szép, mély hangon, a minőt ha életében egyszer hall az ember, többé el nem felejt. Filó most már tudta, hogy ki áll előtte s meglepetten kiáltotta el magát: — Anna! A leány kissé szertartásosan bólintott a fejével, de a kezét nem vette ki nagy, lapos muffjából. Szótalanul mentek be a házba. Az előszobában Filó lesegítette a leányról a sok czók-mókot s azután kinyitott előtte egy ajtót. Ez az ajtó a Filó dolgozószobájába vezetett; a bolthajtásos, régi divat szerint bútorozott szobában egy szép, fahéj színű agár feküdt a nagy, kékes cserépkályha előtt. A jól világított szobában, a lámpa alatt ismét megnézték egymást. Valami nagy változást egyiknél sem idézett elő az elmúlt tíz esztendő. Anna még mindig az a szép, hideg és büszke leány volt, mint régen, csak a bőre sárgult meg kissé, mint valami elzárva tartott drága csipke holmi. Filó is a régi volt, csak a haja kezdett deresedni és szemeiben most több volt a gúny, mint a melegség. De még mindig szép ember volt. Semmi nyoma rajta a negyven évhez közeledő, falusi gazda elpoczakosodásának, sugár, karcsú volt még mindig . Anna önkénytelenül is kereste oldalán az egykori tisztikardot. Filó székkel kínálta meg a leányt, de ez nem ült le. — Épen hat órát ültem a szánon, — mondta— jól esik az állás. Különben is, ha nem sajnálnám a lovakat, amint fölmelegszem, azonnal indulnék vissza. Csakhogy nem lehet a lovak miatt, pedig az én időmnek minden percze drága. így is, — ha ugyan megengedi, hogy az éjszakát a házában töltsem — legkésőbb három órakor indulnom kell. Filó, amíg a leány beszélt, úgy szívta magába a hangját, mint valami rég nem érzett virág illatát s odaadta volna e perczben egész hátralevő életét azért a boldogságért, hogy ez a hideg, gőgös szép leány pár órát egy fedél alatt fog vele tölteni. Nem tudott szólni; kereste a szavakat s nem találta. A régi előkelő, finom gavallér hangján szeretett volna a leányhoz szólni s e helyett akadozva, ügyetlenül és kissé nyersen válaszolt: — Nincs ugyan női kényelemre berendezve ez a kis viskóm, de azért tekintse úgy, mintha otthon volna. Én ugyan elszoktam már a női társaságtól, művelt nővel az édesanyám halála óta nem beszéltem . . . valóságos medve életet élek ... De azért kérem — megengedi úgy-e, hogy most is csak Annának szólítsam — hisz rokonok vagyunk . . . Talán meg is éhezett. Ha megengedi, vacsorát hozatok . . . A kályha mellett, terített, hófehér, csillogó tisztaságú asztalnál, rajta a poharak aranyszínű borral megtöltve s az asztal körül a Filó öreg gazdasszonya sürgölődve, — mindez a kényelmes karosszékben ülő leányt kissé megzavarta. Szótalanul evett. Szemközt ült vele Filó, egyre a tányérát nézve s azon tűnődve, hogy mi hozhatta ezt a leányt ide, miközben félkezével a mellette ülő agár fejét simogatta. Egy idő múlva a leány letette a kezéből a villát, ivott egy korty bort s mialatt tekintetét elszántan rávetette szomszédjára, előbb összerázkódva lehunyta a villáit s megszólalt: — És most beszéljünk egymással, Dénes. Egy kéréssel jöttem magához, a mit módjában van ép úgy megtagadni tőlem, mint megadni... nekem reggelre ötezer forintra van szüksé-