Vasárnapi Ujság – 1903
1903-07-26 / 30. szám - A bemutatkozás. Mikszáth Kálmán 497. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
30. SZÁM. 1903. 50.. ÉVFOLYAM. — Válasszanak kérem az urak, vagy zsarnok voltam a horvátokkal szemben, vagy atyáskodó. Ha zsarnok voltam, akkor ne mondják, hogy rosz magyar vagyok; ha lagymatag voltam, akkor ne mondják, hogy zsarnok vagyok. Egyet vállalok, akármelyiket, ami épen tetszik az uraknak, de a kettő együtt össze nem férhet. Persze hogy mondhatná, de ő nem czáfol; ama fegyelmezett államférfiak sorából való, akik igen jól tudják, hogy melyik hús milyen lében fő. A húst kivárja, kiveszi, ha megpuhul, a levesre pedig ügyet se vet, hadd forrjon, hadd pöffögjön. Nemcsak azt tudja ő, hogy nagyon keveset kell mondani, legjobb semmit, hanem azt is, hogy nagyon keveset kell meghallani, legjobb semmit. A britt királyságnak volt egy államtitkára, sir William Arundel baronett, aki harmincz évig viselte tisztét boldogságban, mert siket volt. Mikor a barátai szónokoltak a parlamentben, füléhez emelte a tubust; mikor valamelyik ellenfele emelkedett fel, letette a tubust és elégedett volt mindig, mint a mókus az erdőben a madarak csipogása közt. A kinek az Isten miniszterséget ad, de a siketséget elfelejti mellé adni, az az önfegyelem útján szerezheti azt meg és hosszú életű lesz mint miniszter. Khuen-Héderváry jól érti ezt, tehát nem czáfol, nem védekezik és gyűjti a tőkéjét, mert az elhallgatott gondolat megtakarított tőke a kormányrúdnál. Röviden felel, szinte telegramm-stílusban. Eleinte egy kicsit akadozva beszólt, de mire a bemutatás legvégére jut, máskész szónok lesz, aki egyszerre, minden keresgélés nélkül húzza ki elméje fiókjából a kellő szót. De ezt a gyakorlottságot is alkalmasint arra fogja használni, hogy még rövidebb legyen. Átolvastam összes beszédjeit, amelyeket megkaphattam, de csak egyetlen frázist találtam bennök 1883 deczember 17-ikéről a báni programmbeszédében. — Születési helyem itt van, — szólt kipirult arczczal és szokatlan melegséggel, — de hazám ott! És akkor oda mutatott a kezével, ahová a Jellasich bán bronzszobra: — Magyarország felé. Ott köztük, Zágrábban, ahol ártott neki, ott tette le a hitvallást, hogy ő magyar; itt, ahol használna neki, nem ismétli. Hallják az urak, ez nem közönséges ember! Ennek gerincze van . . . Hanem hogy egyetlen frázist nem bírnak belőle kicsikarni, az mégis egy kicsit sok, az mégis egy kicsit vakmerő attentátum egy olyan országban, mely egy pár száz éve frázisokon és töltött káposztán él. A dohányzásról a doktorok csak lassan szoktatják le az emberi szervezetet, egyszerre abbahagyni a frázisokat végzetes lehet a nemzeti organizmusra. Mindegy. Nem ugrik be a makacs ember. Ül csendesen a piros széken, hallgatja, hallgatja a tömérdek beszédet, tömérdek beszédben tömérdek igazságtalanságot, prücsköt, bogarat, pelyvát, geremiczét, búzaszemet, konkolyt, és ellenkezőleg Frigyes császárral, ki a javulás folytonos tünetei közt halt meg, ő a helyzet roszabbodásának tünetei közt folytonosan erősödik, — de őt még ez se alterálja, mindig egyforma, mindig egy és ugyanaz, a csodálatos gépember, akit nem érintenek sem ovácziók, sem szituácziók, se konventikulumok, se parlamenti rohamok, se politikai mennydörgések; a bulletin változatlanul egy marad: «A miniszterelnök jelen volt és egykedvűen hallgatta a beszédeket». Mikszáth Kálmán: MAGYAR TANÁROK A TENGERPARTON. Az országos Polgári Iskolai Tanáregyesület idei közgyűlését Fiuméban, július hó 5-ikén és 6-ikán tartotta meg, mellyel kapcsolatosan több tanulmányi kirándulást rendeztek Fiume környékére, továbbá Pólába, Triesztbe, Velenczébe, Adelbergbe és végül egy nagyobbat, 24 napra terjedőt Olaszország nevezetesebb városaiba. Ezen alkalomból bemutatjuk a közgyűlésről felvett csoportképet. E közgyűlés és a vele kapcsolatos kirándulások eredményükben túlhaladják a szokásos tanárgyűléseket és tanulmányutakat, mert mondhatni, politikai tüntetés volt az a magyar nemzeti eszme mellett, a magyar tengerparton. Dr. Vip Ferencz fiumei podeszta többször hangoztatta, mennyire örvend, hogy a tanárgyűlés révén alkalma nyílik Fiumének magyar hazafiságát bizonyítani, a múlt sajnos félreértéseiből származó ellentéteket eloszlatni. A városi törvényhatóság és a tanács pedig egyhangúlag örömét fejezte ki a magyar tanárok megérkezésén, egyesületeket szívesen üdvözölte. A városi hatóság és képviselőtestület hazafias érzelmei kifejezésének méltó kiegészítése volt Fiume egyik legtekintélyesebb polgárának, Osseiack Lajos lovagnak figyelemreméltó pohárköszöntője, melyben Fiumét azon nyitott résnek nevezte, amelyen keresztül a külföld belát a hazába, melynek feladata, hogy a magyart egyesítse a nagyvilággal, és azért nem lehet politikai viszályok fészke, hanem legfőképen közgazdasági kérdések megoldása a feladat. Békés Ignácz fiumei állami polgári iskolai igazgató, a kirándulások rendezője, fáradságot nem ismerve, úgy Fiuméban, mint a többi városokban, előre úgy elrendezett mindent, hogy a kirándulók mindenütt barátságos, szíves fogadtatásra találtak. A fiumei hatóságokkal való érintkezésben hathatós támogatói voltak Békeinek Donáth Imre miniszteri osztálytanácsos, a kormányzótanács tanügyi előadója és Dalmartello Artúr városi iskolai felügyelő. A két napon át tartott közgyűlésen foglalkoztak a tanárok dr. Ágh Géza előadása kapcsán a magyar család és iskola ügyével, hangoztatva a magyar családi nevelés szükségét, amely az iskola munkája mellett egyetlen záloga a tanulók munkára és hazaszeretetre való nevelésének. Krammer József «A lélektan szerepéről az iskolában» czímen értekezett, melyben sürgeti a gyermek egyéniségének lélektani alapon való tanulmányozását. Kurzenreiter Károly a természettudományok olyan tanításáról értekezett, amely lehetővé tenné erkölcsi hatásukat, e végből történettudományi és genetikus alapon kellene tanítani ezen tantárgyakat. Garády Viktor, a magyar tengerpart jeles ismertetője, «Régi magyar dicsőség a tengerparton» czímen fejtegette, hogy már Szent László és Kálmán királyok, majd az Anjou-házbeli királyok mily erős uralmat biztosítottak a mostan már, sajnos, mind horvát, dalmát és osztrák tengerparti városokban. Hangoztatta a magyar tanárság nemes hivatását és kötelességét, amely a régi dicsőség újra fölélesztésében áll. Sóváry Béla a magyar nyelv tanítását Fiuméban ismertette. Az előadások sorát Volenszky Gyula titkár rekesztette be. A kirándulásokat Fiume nevezetességeinek megtekintésével kezdték, majd átrándultak Abbáziába, másnap Fiume város által bérelt hajón sétahajózás volt a Quarnero-öbölben, majd Czirkveniczát is megtekintették. Innen a közgyűlésben résztvettek nagy része távolabbi utakra indult. Huszár Béla: XIII. LEO PÁPA FÖLVESZI A HALOTTI SZENTSÉGET. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Domokos László: Délibábok. Budapest 1(H)3. Hevülékeny érzés, könnyen föllobbanó képzelet s a dikeziónak bizonyos — ha nem is gazdagsága, — de bősége, nem egészen kiforrott, de nagyobb botlásoktól óvakodó ízlés azok az adományok, melyekkel a szerző e tudtunkkal első kötetével az irodalomba lép. Verseiben sok a fiatalos naivság, szentimentális szólam, mely közelebbi megtekintésre szerteillan, nincs magva, de legtöbbjük érezteti, hogy a szerző nem színészkedik, nem szenveleg, hanem valóban úgy érez, ahogy beszél. A kötet nagy részét apró epikai képek töltik ki; ezekben is a lyrai