Vasárnapi Ujság – 1903
1903-08-09 / 32. szám - Izenet haza. Londoni levél. Gineverné Győri Ilona 523. oldal / Általános nép- és országisme - A Narczisz. Irta ifj. Hegedüs Sándor 523. oldal / Elbeszélések; genreképek - Radó Antal: Tasso tölgye 523. oldal / Költemények
524 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 32. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM, a melylyel szegény és gazdag, nagy és kicsi van ott a virág iránt.» S mikor visszaemlékszem, milyen újság volt az számomra, mikor azt hallottam, hogy Anglia a virágok földje, azt hiszem, akad otthon olyan rajtam kívül is, a ki ezt igazán nem képzeli; részben talán a ködösnek, komornak hirdetett éghajlatnál fogva, részint meg mert a világ első bankár- és kereskedőnépét nem képzelik olyannak, amely valami sokat törődjék a virággal, kivéve azt a liliomot, mely az ezüst «half-a-crown» (fél koronás) pénzdarabon látszik, meg a birodalmi rózsát, lóherét és bogáncsot a kétshillinges pénzen. Sem az éghajlatot, sem a nemzeti jellemet illető előítéletekre nem akarok most ügyet vetni, mindössze csak egy üzenetet szeretnék hazaküldeni innen, ebből az ezer színben hullámzó virágtengerből, illatóczeánból, amivé a nyár változtatja Angliát, — egy üzenetet haza, a hol lám, jobb a talaj, melegebb az égalj, több is a szabad termőföld, — oda, ahol az embereket soha senki nem vádolta azzal, hogy nagyon is az egyszeregy meg a tartozik-követel emberei volnának — és ahol még sincs elég virág. S az üzenettel együtt egy kérdést is, azt, hogy: «De hát nem lehetne egy kicsit több?» — meg aztán egy-két szót arra nézve, mi az oka, hogy itt annyi van ? De mennyi van ! Amint ezt írom s kitekintek a Sherwood Park Road derűit házsorán, (vörös, kemény téglából épült egyemeletes villa valamennyi, s noha aszfalt, gázlámpasor s robogó automobil egészen városiassá tették, mégis minden ház kis előkertjében egész áradata ringatózik a jázmin- és rózsabokroknak, fényes szőke fürtéit vidáman rázza meg az aranyeső cserje; a sövénnyé nevelt fuchsta ezer kék meg bibor szinű harangot rezget; — egész kévében ring a pelyhes fehér meg a bársonyos karmazsin szegfű az ezüstzöld levelek közt. Ilyen az angol utcza. Én készakarva beszélek olyan utczáról, mint amilyen száz meg száz van a londoni külvárosokban meg a fővároshoz közel eső helységekben. Igen, készakarva. Nemcsak azért, mivel ha a londoni nagy parkokat, vagy Richmondot, Kew gardens-t írnám le, egyszerűen azt mondanák, hogy mesélek, hanem azért is, mert ha valakivel a szabályt akarjuk megértetni, ne hozzunk példának mindjárt kivételt. Márpedig én azt szeretném megértetni e haza írt üzenetben, mennyire szabály az Angliában, hogy a ház tele legyen virággal. És végre azért akarom itt minden olyan virágdísz, kertész-siker leírását elhagyni, ami csak nagy vagyonból telhetik, mert arra méltán lehet mindenkinek mentsége: «Szép, de ha egyszer nem tehetem.» De én azt szeretném, ha mennél többen látnák, hogy annak csakugyan kevés a mentsége, ha azt a keveset sem tesszük meg, a mi pénzből is, időből is, ügyességből is bőven kijutna mindenkinél. Azt a keveset arra nézve, hogy életünkben s azok életében, akik körülöttünk élnek, hosszabb legyen a nyár és rövid a tél, több a derű és kevesebb a komorság, hogy télen is beszéljen egy-két bokor virág hozzánk az elmúlt tavaszról meg a jövendőről, s hogy minden reggel a magunk ápolta, öntözte virág üde képe fogadjon kilépéskor s annak harmattól nedves szeme értesse meg velünk néma beszédét: «Vidámságomat a te gondjaidnak köszönöm ; s ha gondjaid lesznek, vidámságot adok érte vissza.» Tavaly egy magyar női lapban, a «Háztartás »-ban szóltam már az angol családok odaadó, poétikus virágkultuszáról s ma is emlékszem, hogy sok magyar asszony mind bevallotta őszintén, hogy bizony a virágok viszonylagos nagy elhanyagoltsága nálunk nekik is régen fájt. Most, hogy itt, e lap hasábjain szólok a dologról, más czélom is van, nemcsak annak emlegetése, hogy házunk táját, az ebédlőasztalt, a nappalit, az ablakokat mennyivel szebbé tenné a virág. Nem csupán a szépről van szó, hanem arról is, hogy ha nálunk otthon mindenütt, úgy a családban, mint a legalsó iskoláktól kezdve fel a legfelsőbbekig komoly kérdéssé tennék a virágkultuszt, okosan, nem túlhajtva, de odaadással: ez ezer meg ezer emberre nézve vagyonosodást, új keresetforrásokat jelentene, számtalanra közülök gyógyulást, jobb egészséget; a fejlődésben levő nemzedékre pedig nagyerejű jellemképző eszköz rejlik abban, ha a természettel való rendszeres, komoly foglalkozásra szoktatjuk. Nagyon jól tudom én, hogy egyszerre alaposan felforgatni mindent nem lehet. Nálunk például Budapesten a kertészkedés ki van zárva. Nagy igaza volt Tóth Bélánénak, mikor tavaly az én «virágczikkem» alkalmából azt felelte hozzám intézett nyílt levelében, hogy nálunk Budapesten ugyan ne szeresse a virágot senki, mert még megöntözni sem volna szabad egyegy cserepet az ablakban. Berlinben látta, hogy mikor esténként a szép népes utczák ablakaiban a hölgyek a virágaikat öntözték, a járókelők szép békésen kitértek annak egyszerű tudatában, hogy a virágnak víz kell. És semmi baj sem lett az egész öntözésből, csak épen a város lett százszor derültebb tőle. Tudom jól, a nagy különbség abban rejlik, hogy míg nálunk jóformán egész Budapest bérházakból áll, addig Londonban ez a kivételes, s legnagyobb része csupa apró családi ház, leggyakrabban csak két földszinti és két emeleti ablakkal az utczára, de ebben a házban aztán úz a gazda és öntözi a virágait, akár az ablakpárkányon, akár a ház mögötti parányi kis kertben vannak. Orvosok, emberbarátok nagy örömmel üdvözlik Budapesten a terjedő új «családi ház» rendszert, amilyen szerint a Krisztina-körút s Buda egész új része épül, vagy a tisztviselő-telep. S mivel hogy benn a belső fővárosban, otthon, nagy az akadálya a virágkultusz hirtelen való felkarolásának, inkább arról kellene gondolkoznunk, hogy miért nincs ott rendszeresebb virágápolás, ahol arra minden lehetőség megvolna ; falun, vagy Budapest szép, új, most épülő külvárosaiban, ahonnan dehogy kívánkoznék be az angol ember lakni a belváros szűk utczáiba. Azokról a nagy titkokról, amelyek az angol házat sokkal inkább otthonná teszik a családra nézve, mint amilyenek az egyéb nemzetek házai, az angol cottage-építkezés nagy titkáról majd más alkalommal szólok; ma csak arról, hogyan segít hozzá az igazán mindenütt jelenvaló világ, hogy a legegyszerűbb négy szobás kis cottage is vonzó legyen és szép. Mindenekelőtt az teszi itt a világot általánossá, hogy az InfilMMaffia A PÁPA-VÁLASZTÁS — Szavazás a konklávéban, a sixtusi kápolnában,