Vasárnapi Ujság – 1903

1903-08-09 / 32. szám - Izenet haza. Londoni levél. Gineverné Győri Ilona 523. oldal / Általános nép- és országisme - A Narczisz. Irta ifj. Hegedüs Sándor 523. oldal / Elbeszélések; genreképek - Radó Antal: Tasso tölgye 523. oldal / Költemények

524 VASÁRNAPI­­ ÚJSÁG. 32. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM, a melylyel szegény és gazdag, nagy és kicsi van ott a virág iránt.» S mikor visszaemlékszem, milyen újság volt az számomra, mikor azt hal­lottam, hogy Anglia a virágok földje, azt hiszem, akad otthon olyan rajtam kívül is, a ki ezt igazán nem képzeli; részben talán a ködösnek, komornak hirdetett éghajlatnál fogva, részint meg mert a világ első bankár- és kereskedő­népét nem képzelik olyannak, a­mely valami sokat törődjék a virággal, kivéve azt a liliomot, mely az ezüst «half-a-crown» (fél koronás) pénzdarabon látszik,­­ meg a birodalmi rózsát, lóherét és bogáncsot a kétshillinges pénzen. Sem az éghajlatot, sem a nemzeti jellemet illető előítéletekre nem akarok most ügyet vetni, mindössze csak egy üzenetet szeretnék hazaküldeni innen, ebből az ezer színben hul­lámzó virágtengerből, illatóczeánból, a­mivé a nyár változtatja Angliát, — egy üzenetet haza, a hol lám, jobb a talaj, melegebb az égalj, több is a szabad termőföld, — oda, a­hol az embe­reket soha senki nem vádolta azzal, hogy na­gyon is az egyszeregy meg a tartozik-követel emberei­­ volnának — és a­hol még sincs elég virág. S az üzenettel együtt egy kérdést is, azt, hogy: «De hát nem lehetne egy kicsit több?» — meg aztán egy-két szót arra nézve, mi az oka, hogy itt annyi van ? De mennyi van ! A­mint ezt írom s kitekin­tek a Sherwood Park Road derűit házsorán, (vörös, kemény téglából épült egyemeletes villa valamennyi,­ s noha aszfalt, gázlámpasor s robogó automobil egészen városiassá tették, mégis minden ház kis előkertjében egész ára­data ringatózik a jázmin- és rózsa­bokroknak, fényes szőke fürtéit vidáman rázza meg az aranyeső cserje; a sövén­nyé nevelt fuchsta ezer kék meg bibor szinű harangot rezget; — egész kévében ring a pelyhes fehér meg a bár­sonyos karmazsin szegfű az ezüstzöld levelek közt. Ilyen az angol utcza. Én készakarva beszélek olyan utczáról, mint a­milyen száz meg száz van a londoni kül­városokban meg a fővároshoz közel eső hely­ségekben. Igen, készakarva. Nemcsak azért, mivel ha a londoni nagy parkokat, vagy Rich­mondot, Kew­ gardens-t írnám le, egyszerűen azt mondanák, hogy mesélek, hanem azért is, mert ha valakivel a szabályt akarjuk megér­tetni, ne hozzunk példának mindjárt kivételt. Már­pedig én azt szeretném megértetni e haza írt üzenetben, mennyire szabály az Angliában, hogy a ház tele legyen virággal. És végre azért akarom itt minden olyan virág­dísz, kertész-siker leírását elhagyni, a­mi csak nagy vagyonból telhetik, mert arra méltán lehet mindenkinek mentsége: «Szép, de ha egyszer nem tehetem.» De én azt szeretném, ha men­nél többen látnák, hogy annak csakugyan kevés a mentsége, ha azt a keveset sem tes­szük meg, a mi pénzből is, időből is, ügyességből is bőven kijutna mindenkinél. Azt a keveset arra nézve, hogy életünkben s azok életében, a­kik körülöt­tünk élnek, hosszabb legyen a nyár és rövid a tél, több a derű és kevesebb a komorság, hogy télen is beszéljen egy-két bokor virág hozzánk az elmúlt tavaszról meg a jövendőről, s hogy minden reggel a magunk ápolta, öntözte virág üde képe fogadjon kilépéskor s annak harmat­tól nedves szeme értesse meg velünk néma beszédét: «Vidámságomat a te gondjaidnak köszönöm ; s ha gondjaid lesznek, vidámságot adok érte vissza.» Tavaly egy magyar női lapban, a «Háztar­tás »-ban szóltam már az angol családok oda­adó, poétikus virágkultuszáról s ma is emlék­szem, hogy sok magyar asszony mind beval­lotta őszintén, hogy bizony a virágok viszony­lagos nagy elhanyagoltsága nálunk nekik is régen fájt. Most, hogy itt, e lap hasábjain szó­lok a dologról, más czélom is van, nemcsak annak emlegetése, hogy házunk táját, az ebéd­lőasztalt, a nappalit, az ablakokat mennyivel szebbé tenné a virág. Nem csupán a szépről van szó, hanem arról is, hogy ha nálunk ott­hon mindenütt, úgy a családban, mint a legalsó iskoláktól kezdve fel a legfelsőbbekig komoly kérdéssé tennék a virágkultuszt, okosan, nem túlhajtva, de odaadással: ez ezer meg ezer emberre nézve vagyonosodást, új keresetforrá­sokat jelentene, számtalanra közülök gyógyulást, jobb egészséget; a fejlődésben levő nemzedékre pedig nagyerejű jellemképző eszköz rejlik ab­ban, ha a természettel való rendszeres, komoly foglalkozásra szoktatjuk. Nagyon jól tudom én, hogy egyszerre alapo­san felforgatni mindent nem lehet. Nálunk pél­dául Budapesten a kertészkedés ki van zárva. Nagy igaza volt Tóth Bélánénak, mikor tavaly az én «virágczikkem» alkalmából azt felelte hozzám intézett nyílt levelében, hogy nálunk Budapesten ugyan ne szeresse a virágot senki, mert még megöntözni sem volna szabad egy­egy cserepet az ablakban. Berlinben látta, hogy mikor esténként a szép népes utczák ablakai­ban a hölgyek a virágaikat öntözték, a járókelők szép békésen kitértek annak egyszerű tudatá­ban, hogy a virágnak víz kell. És semmi baj sem lett az egész öntözésből, csak épen a város lett százszor derültebb tőle. Tudom jól, a nagy különbség abban rejlik, hogy míg nálunk jófor­mán egész Budapest bérházakból áll, addig Londonban ez a kivételes, s legnagyobb része csupa apró családi ház, leggyakrabban csak két földszinti és két emeleti ablakkal az utczára, de ebben a házban aztán úz a gazda és öntözi a virágait, akár az ablakpárkányon, akár a ház mögötti parányi kis kertben vannak. Orvosok, emberbarátok nagy örömmel üdvözlik Budapes­ten a terjedő új «családi ház» rendszert, a­milyen szerint a Krisztina-körút s Buda egész új része épül, vagy a tisztviselő-telep. S mivel hogy benn a belső fővárosban, ott­hon, nagy az akadálya a virágkultusz hirtelen való felkarolásának, inkább arról kellene gon­dolkoznunk, hogy miért nincs ott rendszeresebb virágápolás, a­hol arra minden lehetőség meg­volna ; falun, vagy Budapest szép, új, most épülő külvárosaiban, a­honnan dehogy kíván­koznék be az angol ember lakni a belváros szűk utczáiba. Azokról a nagy titkokról, a­melyek az angol házat sokkal inkább otthonná teszik a családra nézve, mint a­milyenek az egyéb nemzetek házai, az angol cottag­e-építkezés nagy titkáról majd más alkalommal szólok; ma csak arról, hogyan segít hozzá az igazán mindenütt jelen­való világ, hogy a legegyszerűbb négy szobás kis cottage is vonzó legyen és szép. Mindenek­előtt az teszi itt a világot általánossá, hogy az InfilMMaffia A PÁPA-VÁLASZTÁS — Szavazás a konklávéban, a sixtusi kápolnában,

Next