Vasárnapi Ujság – 1903
1903-10-11 / 41. szám - Pista bácsi. Rajz. Irta Pásztói 674. oldal / Elbeszélések; genreképek - Sajó Sándor: Hazafelé 674. oldal / Költemények
674 VASÁRNAPI ÚJSÁG nokává, 1886-ban altábornaggyá, 1889-ben a kisbéri hadgyakorlatok alkalmával a pozsonyi V. hadtest parancsnokává és táborszernaggyá nevezte ki . Felsége. Mint katonai főparancsnok Frigyes főherczeg főleg két tekintetben fejt ki nagyon áldásos tevékenységet. Hatalmával és befolyásával arra törekszik, hogy a katonaság és a polgári közönség között kívánatos jó viszony meg ne zavartassák és szigorúan bünteti azokat a tiszteket, akik a legénységgel embertelenül bánnak. Mindkét irányban már sokszor szolgáltatott az egész hadseregre kiható jó példát. Nemes buzgalma szép sikerrel is járt, a mennyiben a katonai kegyetlenkedések és politikai súrlódások az V. hadtestben Frigyes főherczeg parancsnoksága alatt még a legkényesebb viszonyok között is a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. Igazságossága és kiváló tapintata köztiszteletet és őszinte szeretetet szereztek neki. Neje, Izabella főherczegnő, kivel alezredes korában kelt egybe, a vesztfáliai Dülmenben született 1856 február 27-ikén, mint Croy-Dülmen Rudolf herczeg leánya. E házasság révén Frigyes főherczeg sógora lett Esterházy Pál herczegnek, Sopron megye volt főispánjának. Kilencz gyermekük közül hat Pozsonyban született. Két legidősebb leányuk ugyanott tartotta eljegyzését. Az egyiket, Mária Krisztinát, Salm-Salm Emánuel herczeg vette el 1902 tavaszán, a másik, Mária Anna, férjhez Illés pármai herczeghez, az idén ment Salm-Salm Mária Krisztina herczegnének ez év február havában — ugyanaz nap, midőn Erzsébet főherczegnő, Frigyes főherczeg édesanyja meghalt — kis leánya született, akit Izabella névre kereszteltek. A főherczeg többi gyermekei : Henrietta (szül. 1883-ban), Natália (meghalt 1898-ban), Stefánia (meghalt 1890-ben), Gabriella (szül. 1887-ben), Iabella(szül. 1888), Mária Alice( szül. 1893)és végül Albrecht, aki 1897-ben született. Valamennyi gyermek a főherczeg tulajdonában levő Grassalkovich-palotában és annak gyönyörű parkjában töltötte gyermekkora javarészét. Ott játszadoztak, nevelkedtek, fejlődtek és tanulták meg, édesanyjuk vezetésével, hazánk nyelvét. A kis Albrechttel, kinek magyar a nevelője és hitoktatója, az egész család jóformán kizárólag magyarul beszél. A főherczeg nagyon ügyel arra, hogy egyetlen fia és leendő főörököse már gyermekkorában tökéletesen elsajátítsa a magyar szót. Nagybátyjának, Albrecht főherczegnek 1895 február 18-ikán bekövetkezett halála után Frigyes főherczeg lett a főörököse s egyúttal a Teschen herczege czímet kapta. A morvaországi Teschen és Gross-Seelowitz uradalmon kívül akkor kapta a bécsi Albrecht-téren levő palotát és ugyanakkor lett magyar földesúrrá is. Magyarországi birtokai Baranyában és Mosonmegyében feküsznek. A baranyai béllyei uradalom a múlt hó közepe táján az által lett világhírűvé, hogy II. Vilmos német császár odament vadászni. Az egész birtok, melynek jószágigazgatósági székhelye Főherczeglak, mintegy 120 ezer holdra terjed és úgy mezőgazdasági, valamint erdészeti tekintetben mintaszerűen van kezelve. A mosonmegyei uradalom a Fertő tavától keletre egészen Magyar-Óvárig terjed (mintegy 90 ezer hold). Az ottani mintagazdaság székhelye Féltorony, melynek tóparti kastélyát III. Károly király építtette s kedves mulatóhelyéül avatta. Mária Terézia is nagyon szeretett benne tartózkodni. Azóta a kastély és környéke el volt hanyagolvas s Izabella főherczegasszonyé az érdem, hogy kiváló finom ízlésével és műérzékével a kastély szépségeit nemcsak újból fölfedezte, de eredeti stílusához híven restauráltatta is. Az épület bővelkedik becses műalkotásokban s csaknem 80 holdas igen szép parkja van. 1889-ben Frigyes főherczeg a legnagyobbrészt német anyanyelvű néptől lakott Féltorony községben magyar tanítási nyelvű kisdedóvót alapított. A főherczeg 1896 óta a Magyar Kárpát-Egyesület védője, a főherczegasszony pedig ugyancsak a kilenczvenes évek közepe táján alapította a róla elnevezett és az ő védősége alatt működő háziipar-egyesületet, melynek pozsony- és nyitramegyei eredeti készítményei a pozsonyi országos kiállításon tavaly általános feltűnést és tetszést keltettek. E kiállítást megelőzőleg a főherczegi pár a milleniumi országos kiállításon tevékeny részt vett, nagyban hozzájárulva annak fényes sikeréhez. A társadalmi élet és különösen a közjótékonyság terén a főherczegi pár úgy Pozsonyban, valamint Baranyában és Mosonmegyében állandóan sokat tesz. Az ezüstlakodalmat szűk családi féltoronyi kastélyukban ünnepelték meg. körben, Kamuk Emil, HAZAFELÉ. Messze földön, nagy Galicziában Magyar huszár hogy éljen bujában ? Sóhajtozva tengeti a sorsát: Én Istenem, jaj de bús egy országi Nagy idejét napról-napra méri, Hogy leteljék, jaj, tán meg sem éri ; Ne szégyelné, — a könnye is hullna: Édes hazám, mikor látlak újra? Ősz felé oszt' kapják a parancsot, — A kaszárnya vidám daltól harsog, Ezer szívnek felröppen a vágya : Haza, haza, szép Magyarországba ! — S megy az ezred, halad mind előbbre, Hegyek, völgyek maradoznak tőle, Egyszer aztán — ott van a határon, Oszlop mellett, melynek színe három . . . Vezényszó zeng, harsány kürtszó reszket, — Az oszlopnak tiszteleg az ezred, Állj ! — s szó harsan, mintha égbe törne: Ez a föld már Magyarország földje ! Ez a föld már Magyarország földje. Ezer szempár lábbal legott könnybe; Szó vezényel, de a szív még jobban, S magyar huszár magyar földre dobban. És ahogy a szíve parancsolja, Egész ezred leborul a porba, Úgy hullatja, jóleső gyönyörbe', Csókját, könnyét a honi göröngyre. Perez múlik így, zokogással telve, Szenvedés, ha mind fölolvad benne ; Szinte fájna, olyan nagyon édes, A mit a szív ilyen perczben érez . . . — S kiderül a magyar huszár kedve, Vígan pattan újra a nyeregbe, Vígan nézi a hervadó tájat, Édes hazám, csakhogy újra látlak ! Hervadó táj, — alig van avarja, Hej, hiszen most tavasz virul rajta, Szép huszárok szanaszét dobálják Dalos kedvük ezernyi virágát. . . Szív érzése mind ajkukra tódul, Zeng a tájék zengő magyar szótul, Bérezek, völgyek mosolyognak rájok , Hozott Isten, szép magyar huszárok ! . . . Sajó Sándor. 3.C4 SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM PISTA BÁCSI. Rajz. Irta Pásztói. Persze régen volt. Ilyen fajtájú emberek a mai világban már nem teremnek. Rendszerintiesküdt és tiszteletbeli szolgabíró volt mindig életében, mióta a just elvégezte. Nem vitte soha többre, mert ambicziói ábrándjaival együtt ködpárává foszlottak, amióta eszményképe nem ő neki hanem szolgabírájának nyújtotta kezét. De hát, ha mint boldog férj nem lehetett Lillájának oldalán, legalább naponként légkörében élhetett és hallhatta bájos hangjait különféle kitöréseiben, a szerint, amily kedélyhangulatban volt imádottja. És őt ez az állapot tökéletesen boldogította, kielégítette. És teltek az évek. Lillácskából Lilla néni, Pistukából Pista bácsi lett. Sőt Pista bácsinak idővel még vezetéknevét is elfelejtették. Megyeszerte csak Pista bácsinak hívták. Még a generális restaurácziókkor is az adminisztrátor ama kérdésére: ki legyen rendszerinti esküdtté? egyhangúlag rivallták rá a tekintetes karok és rendek: — Éljen Pista bácsi! így vénült meg Pista bácsi nőtestvérével egyetemben, mindenkit biztosítgatva arról, hogy egymás kedvéért mondottak le a házasélet örömeiről. Már jól bent voltak az élet alkonyában, midőn az 1848/49-iki események mindent felforgattak Magyarországon. Az elnyomatás korszakában, mint jó hazafihoz illett, visszavonult szegényes hajlékába a közélet teréről, többi tisztviselő társaival együtt, bármily sanyarúk voltak is viszonyai. No, de ezt ő azért mind könnyen tűrte, mert így is mindennapos lehetett Lilla néniéknél. Az előtt is a Lilla néni férje helyett az ő vállaira nehezedtek úgy a hivatal terhei, mint a külső gazdaság gondjai. Most a hivataloskodás megszűnvén, annál nagyobb buzgalommal láthatott hozzá eme dolgok vezetéséhez, miáltal nagy lelki gyönyörűségben volt része, hogy imádottjának jólétét gyarapíthatta. Az igaz, hogy egyes szórakozások elmaradtak, különösen a deres melletti foglalkozás. Mert hát szolgabirája oly nyúlszivű volt, hogy végig nem nézett volna egy botozást tiz főispánságért sem, azért ezt is Pista bácsinak kellett elvégeznie. De ő sem állott szemben soha sem a négylábú alkotmánynyal s hátat fordítva olvasta a puffanásokat 1-től 6-ig vagy 12-ig, mikor is nagy vitézül elkiáltá: «megállj», vagy «elég»! Csodálatos törvénykezés is volt az akkor. Az apróbb kihágásoknál eltartott egy szál mogyorófavessző évekig, most pedig rizsma számra fogy a papiros és ömlik a tintaáradat, s csak az az egy bizonyos eredmény mutatkozik, hogy akkor is voltak rosz emberek, mint most is vannak, de csak az öregek tudnák megmondani, ha föltámadnának, hogy javult-e azóta a világ vagy sem? Szomorú időket élt az ország. Pista bácsi is oly kimért és egyhangú volt, mint egy százesztendős lánczos falióra. Délben pont tizenkét órakor ment Lilla néniékhez ebédre, hét órakor vacsorára. Kedveskedett a kisebb gyermekeknek egy és más csemegével, osztogatta bölcs tanácsait és ontotta még bölcsebb megjegyzéseit. Tán meg is lettek volna a honfibánaton kívül elégedve a világ folyásával. A többi régi czimborák borba fojtották a keserűséget, melyet a német okozott nekik, Pista bácsi azonban délben és este a maga meszely borán kívül többet meg nem ivott senki kedvéért, bármit csináltak volna is vele. Egyszer a sok korhelykedés volt szolgabírájának, a Lilla néni férjének megártott és úgy leüté lábáról, hogy többé fel sem állott s egy szép őszi délután néhány heti betegeskedés után örökre lehúnyta szemét. A Tisza partján egy kis községben volt a nemesi kúria, az elhúnyt kedvencz tulajdona és tartózkodási helye, mely Szolnoktól egy órajárásnyira van. Számos komposszeszor lakott még ott akkoriban e kis községben, kik mind atyafiak valának. Midőn a régi jó szolgabíró lehányta szemeit, összegyülekezett az egész rokonság és azon tanakodtak, hogy mi legyen a teendő ? Nos, hát elhatározták, hogy az öreg Palkó kocsis befog és Pista bácsi azonnal üljön ko-