Vasárnapi Ujság – 1903
1903-10-25 / 43. szám - Deák Ferencz szülőföldéről (képekkel). Eötvös Károly 710. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - Szabolcska Mihály: Ősszel születtem 710. oldal / Költemények - Szávay Gyula: Kisértő álmok 710. oldal / Költemények
710 VASÁRNAPI ÚJSÁG. színeivel és czímerével díszített zászlórudak emelkedtek ki, rajtuk a nemzeti lobogóval, a magyar czímerrel és Deák Ferencz családi czímerével. A szoborral szemben díszes sátort emeltek az előkelőségek számára; ennek közelében volt a födött szószék. A közönség többi része a szobor körüli szabad teret töltötte be. Az ünnepély kezdetekor a szobor talapzatát már elborították a koszorúk, melyeket törvényhatóságok, egyesületek küldöttségei és magánosok tettek le. Köztük volt Deák szülő-vármegyéjének, Zala megyének hatalmas babérkoszorúja, Széll Kálmán, Ferenczy Ida, Erzsébet királyné volt udvarhölgye koszorúja. Mikor az ünneplő közönség elhelyezkedett, az országos dalkör elénekelte a himnuszt. Azután gróf Apponyi Lajos udvarnagy letette a király szép koszorúját, melynek nemzetiszínű szalagján ez a felírás olvasható : «Deák Ferencz emlékezetének — Hálás királya.» Ekkor Mihályfi Károly, a Nemzeti Színház művésze lépett a szószékre s nagy hévvel, lendülettel elszavalta Lampérth Géza pályanyertes ódáját, melyet lapunk legutóbbi számában közöltünk. Az emelkedett szellemű költeményt, melyet nyomtatásban is szétosztottak, élénk tetszésnyilvánítással fogadta a közönség. Ünnepi beszédet Halmos János polgármester tartott. «Százados emléknek megünneplésére sereglettünk össze — mondotta a szónok — mélyen tisztelt közönség, azon férfiúnak érczszobra elé, kit már kortársai jól átgondolt ítéletükkel oly névvel illettek, a milyenhez hasonlót az egykori Róma adott legjelesebb fiai egyikének. A miképen ők Cicerót a haza atyjának nevezték, azon képen kapta Deák Ferencz a haza bölcse elnevezést. És a miképen az ötvenes években joggal mondhatták, hogy Deák Ferencz szerény, egyszerű lakásában ott van egész Magyarország, mert mindazok, kik számot tettek akkori politikai, kulturális és társadalmi életünkben, köréje gyűltek, tőle várva buzdítást, tanácsot, belőle merítve reményt a haza szebb jövője iránt, úgy mondhatjuk ez órában, hogy itt, e magasztos emlék körűl látjuk egész Magyarországot, mely eljött e helyre, hogy kegyelettel hódoljon egyik legnagyobb fia emlékének. Deák Ferenczet, mint politikust, mint államférfiút, mint szónokot, historikust és írót sokan, sokszor és sokfelé méltatták. Politikai és tudományos testületek, társulatok áldoztak emlékének, és pedig nemcsak minálunk, hanem a külföldön is. Én főképen mint hazafit és embert kívánom megvilágítani. Deák legszebb, legnagyobb erénye a hazaszeretet volt. «A magyarok hazaszeretetét — mondja ő egyik beszédében — se a múltak lelkesítő emlékei, se a hiúság, sem az önzés nem támogatják annyira, mint más nemzetekét. Történeteink csak átokszülte viszálykodásra, csak életért és megmaradásért vívott véres harczokra mutatnak. Hiúság nem kecsegtethet bennünket. Hisz Európa alig tudja létünket, s Afrikának számos kolóniája tán ismeretesebb más nemzetek előtt, mint hazánk, melyet Ausztria termékeny, de műveletlen gyarmatának tekint a külföld. És ő ezt a szegény, ezt az elnyomott országot szerette és lelke egész hevével, szive minden dobbanásával, agyának minden gondolatával arra törekedett, hogy visszaszerezze neki elvesztett önállóságát és kiemelje gyarmati helyzetéből. Tetteinek első rugója és főczélja mindenkor a hon java volt, melyet semmi más czélnak soha föl nem áldozott... Itt áll szobrod, nagy szellem, Haza Bölcse ! Erős gránitoszlopon, érczbe öntve a te nagy alakod. De a követ is valamikor kikezdi az idő vasfoga s jöhet földindulás, mely ledönti érczből öntött képmásodat. De azt az emléket, monumentum aere perennius I melyet magad állítottál magadnak nemzeted szivében, ledönteni nem fogja semmi. Deák Ferencz, legyen áldva emléked mindörökké !» A szónoki erővel elmondott beszéd végeztével a dalkör a Szózatot énekelte, s az ünneplők eloszlottak, de a szobor környékét ezernyi közönség lepte el, gyönyörködve az ünnepi díszítésekben s a szebbnél-szebb koszorúk nagy tömegében. Gróf Apponyi Albert a képviselőház elnöke Márkus főpolgármesterrel és Halmos polgármesterrel a díszsátornál az ünnepély előtt. A DEÁK-ÜNNEPÉLY BUDAPESTEN. 43. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM. ŐSSZEL SZÜLETTEM... Ősszel születtem, haljak is meg ősszel, Együtt a vadvirággal, A mely felett'ép' búcsúzóra szól tán Az utolsó madárdal. Úgy gondolom, nem lesz olyan keserves Akkor az elmúlásom : Ha már tudom, hogy nincsen több madárdal, Se virág a határon ! Szabolcska Mihály. KÍSÉRTŐ ÁLMOK. Mindenkinek van egy Befejezetlen álma, Egy elpattant reménye, Egy behunyt szemefénye, Egy bús váza, melyre Többé rá sem találna. Ha rád szakad a bánat S nehéz szived sajog , Távol ormokra ülnek, Nagy messze elkerülnek E végezetlen álmok, Ködképek, sóhajok, De pirkadjon csak egyszer Boldogság napja rád : Mint másvilági árnyak Kisértni hazajárnak S megtörik örömödnek Rózsapiros borát. Tudod, hogy semmiség csak, Hogy délibáb kisért, De szomjú lázad éget És minden üdvösséged Odadnád tékozolva E semmiségekért. . . Ugy van megírva Isten Bölcs rendeléseűl: Hogy nyugtot nem találunk, Hogy van sok édes álmunk S az a legédesebb, mely Csak félig teljesül. Szávay Gyula: DEÁK FERENCZ SZÜLŐFÖLDÉRŐL. Irta Eötvös Károly. III. A KEHIDAI SÍRBOLT. A hegyek lábán, a Zala völgyének peremén vezet az egyenes és jó út észak felé, Zala-Szent-Grót és Zala-Bér felé. Több mint egy kilométernyire, amikor a Deák-kastélyt már elhagytuk, az útról balra a hegynek fölfelépülő út ágazik ki. Afféle sajó-út, ahogy Zalában nevezik a sajtó-útat. Szűk, meredek és mély, mintha vízmosás fenekén járna. Oda vezet a temetőbe, azután a szőlőkbe s talán tovább az erdőkbe is. Én a temetőig mentem rajta, jó gazdám, Baronyi barátom társaságában. Másik kocsin Linzer Béla barátom és a fényképíró művész jött utánunk. Ez hát a kehidai temető. Ez itt a fényes család sírboltja. Itt nyugosznak a feltámadásig a Deákok tetemei. Jól láttam én ezt a sírboltot ezelőtt negyvennyolcz esztendővel is, amikor 1855-ben a haza bölcsét föl akartam keresni, hogy lássam, megtiszteljem, szavát halljam s Pápán a kollégiumbeli társaimnak erről hírt mondhassak. De bizony akkor én nem másztam föl a sírbolthoz a nagy melegnek miatta és az én rég elhalt