Vasárnapi Ujság – 1903
1903-10-25 / 43. szám - Deák Ferencz egy ismeretlen levele 714. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
714 VASÁRNAPI ÚJSÁG. — Ha csak Csobánczy úr nem osztaná meg szobáját . . . — Szükség törvényt ront, asszonyom, — szólt az eperetben kilépő Csobánczy, ki a párbeszédet az úrhölgy és csárdás között szórólszóra hallá. •— csárdásunknak igaza van; az idő oly rút s találkozásunk e helyen oly véletlen, hogy nagyságod számára valóban nincs más választás és szobámnak felét kényszerítve van elfogadni. Az úrnő vonakodott s mentegetődzék kissé, de végre mégis csak engedni volt kénytelen s elfogadva a jó híréből ismert Csobánczy udvarias ajánlatát, kit még soha nem is látott, le hagyá magát hintájából emeltetni s a Csobánczy karján — mert különben a borzasztó szél ledöntötte volna őt lábáról — belépett a barátságos, meleg szobába. (Vége következik.) MAGYAR ZARÁNDOKOK KONSTANTINÁPOLYBAN. Annak a hazafias zarándoklatnak tagjait, mely október 10-én indult el Budapestről, hogy Konstantinápolyban és környékén meglátogassa Rákóczi, Bercsényi sírját s egyéb magyar vonatkozású helyeket, október 12-én értek a török fővárosba. Másnap felkeresték a Galata városrészben levő St.-Benoit-templomot, Rákóczi sírhelyét. Ragyogó tisztaságú templom ez, a mi keleten ritkaság, s szemközt van vele a lazarista rend nagy zárdája. A szerzetesek Francziaországból valók, de nagy kegyelettel vannak a magyar bujdosók emléke iránt s gazdag könyvtárukban a XIV. Lajos korára vonatkozó nagy gyűjtemény mellett szép számmal vannak Thökölyre és Rákóczira vonatkozó franczia könyvek. Rákóczi sírjánál a nagy számmal összegyűlt magyar társaság egyik tagja, Wosinszky Mór apátplébános misét mondott. E mise alkalmából a templom belsejében— mint egyik képünkön látható— díszes katafalkot állítottak fel. Az oltárra, mely alatt Rákóczi hamvai nyugosznak, a zarándokok számos koszorút tettek le. A koszorúkkal borított oltárt ábrázolja egy másik képünk; az oltár előtt a padozaton van Rákóczi sírtáblája, a baloldali falon pedig Bercsényi Miklósnak és nejének sírfelirata egy márványtáblán, melyet 1894-ben állíttatott oda a Csáky-család. A templom s a benne levő sírok részletes leírását nemrég közöltük, lapunk idei 40-ik számában. A magyar zarándokokat nagyon szíves fogadtatásban részesítették Konstantinápolyban, vezetőik, Dessewffy Arisztid, Szádeczky Lajos egyetemi tanár, Lung György fővárosi tanácsnok és Wosinszky Mór apát kihallgatást nyertek a szultánnál s az egész társaság részt vehetett a szokásos pénteki szelamlikon, a szultán templomba vonulásán. Október 15-én az egész társaság magyar lobogókkal diszitett hajón meglátogatta Skutarit s az ottani angol temetőben koszorúkat tett le a szabadságharcz angol származású hősének, Guyon tábornoknak sírjára, hol Lung György tanácsnok beszédet mondott, dicsőítve a branyiszkói hős emlékét. Az angol temető, hol Guyon el van temetve. Szambul ázsiai oldalán, Skutari és Kadi-Köj között fekszik, a Mármora-tenger egy hajlásánál. A krími hadjárat alatt kolerában meghalt angol katonák számára rendezték be s azóta oda temetkeznek a Konstantinápolyban elhalálozó angolok. Guyon sírja közvetlen a temető kerítése mellett van, ahonnan pompás kilátás nyílik a tengerre. A sír egyszerű, földre fektetett kőlap, ezzel a magyar nyelvű felirattal: «Itt nyugszik Guyon Rikhárd gróf, török főtábornok, Frankhon ivadéka, Angolhon szülöttje, Magyarhon vitéze. Meghalt, október 11-én 1856. élete 44 évében. A magyar zarándok-társaság egy része október 17-én és 18-án kirándult Iszmidbe s ott megkoszorúzta Thököly sirját, lelkes beszédek kíséretében. Hogy a szultán s a török hivatalos körök mily szívesen fogadták a magyarokat, mutatja az is, hogy a szultán a szelamlik napján fényes ebédet rendeztetett tiszteletükre s a zarándoklat több férfi- és nőtagját érdemrendekkel tüntette ki. A MAGYAROK KONSTANTINÁPOLYI ZARÁNDOKLATA. Salgó fényképe után, Lung György beszédet mond Gujon sírjánál. 43. BZÁ51. 1903. 50. ÉVFOLYAM. DEÁK FERENCZ EGY ISMERETLEN LEVELE. 1870. márczius 9-én nem mindennapi dolog történt a magyar képviselőházban. Deák Ferencz interpellálta Lónyay Menyhért pénzügyminisztert a pesti házadó ügyében. Az öreg úr azt szerette volna megtudni az Andrássy kormány jeles pénzügyminiszterétől: minő alapon tért el a törvény világos szavaitól, és mily jogon vetett terhet törvény ellenére azokra a nosokra, akik új építéseket eszközöltek ? háztulajdon Ez a nem várt megterhelés nagyon bántotta akkoriban az építkező pesti háziurakat. A háziurak, mint ismeretes, akkor is meg tudják védeni érdeküket, ha nincs mellettük az igazság és Deák Ferencz. Márpedig most mind a kettő mellettük volt. Ők a törvény betűje szerint, teljes adómentességre számítottak. Ellenben Lónyay, aki roppant leleményes volt mindenféle módnak feltalálásában az államháztartás rendbehozatala kedvéért, a törvénynek oly alkalmazását honosította meg, hogy a házépítők csak 70 o/o adóelengedést kaptak, 30 °/o adó azonban kirovatott a tehermentesítő alap javára. Az ügy iránt Pest szabad királyi városa kérvénnyel fordult az országgyűléshez, s itt már előre kedvező szél lengedezett a háziurakra nézve ; a Ház kérvényi bizottsága pártolta a főváros kérését a pénzügyminiszter törvénymagyarázatával és a gyakorlatban hívott eljárással szemben. Törvénymagyarázatról lévén szó, előre lehetett látni, hogy melyik fél kerül ki győztesen a vitából. De azért a csata nem volt könnyű. Adó- és pénzügy : ez volt épen az a tér, ahol Lónyay elemében érezte magát. Itt még Deákkal is meg mert ütközni. A beszéd, mellyel álláspontját ugyanazon hónap 18-án a Házban védelmezte, egyaránt becsületére vált szakbeli tudásának és szónoki erejének. Deák a Ház feszült figyelme közt hatalmas rögtönzésben adta meg a választ Lónyay beszédére. A vitához még többen szóltak hozzá. Az eredmény az lett, hogy a Ház Deák álláspontjára helyezkedve, magáévá tette a kérvényi bizottság véleményét. A minisztert tehát leszavazták. Igaz, hogy e leszavazásnak nem volt politikai éle. Egyszerűen a két értelmezés közt kellett választani s a Ház a Deákot választotta. A dolog mindazonáltal nem kis feltűnést okozott. Egy akkori kormánypárti lap így jellemzi a helyzetet: «A pénzügyi miniszter, nála nem igen gyakran észlelt idegességgel, folyvást forgatta a törvénykönyvet, vajjon nem talál-e benne újabb érvet felfogása helyességének bizonyítására. A többség feszült figyelemmel függött a szónok szavain. A baloldal végre a káröröm bizonyos nemével szemlélte a szokatlan látványt, mely Deák Ferenczet ellenkezésben tüntette föl Lónyay Menyhérttel. Jól esett neki a dolog, meghisszük, szemmel láthatta végtére, hogy egy miniszter, habár nem valami kardinális kérdésben, határozott kisebbségben maradt. Az ellenzék támadásának ez természetesen eddig nem sikerült s így örült, hogy legalább más úton jutott a ritka élvezethez. Ami a pénzügyminisztert illeti, arra nézve a mai nap mindenesetre tanulságos teend. A többség pedig megmutatta, hogy teljes magaslatán áll parlamentáris feladatának. Mert a parlamentáris többségnek nemcsak a támogatás, a feladata, hanem az ellenőrzés is. Az akkori többség nem is tehetett egyebet, hacsak Deákot nem akarta leszavazni oly kérdésben, melynél az öreg úr nyilván latba vetette tekintélyét. De bizalmatlanság e szavazásban nem volt kifejezve a miniszter iránt és Lónyay maga egyengette az útját annak, hogy a Ház Deák mellett dönthessen, mert előre bejelentette, hogy hajlandó a Deák-féle magyarázat szellemében új törvény által intézkedni. A szavazás Lónyayt mégis bántotta, válság szelét is fölkavarta. A kormányfőt a tagjai nyomban tanácsot ültek a ház miniszteri szobájában, s itt Lónyay bejelentette lemondását. A minisztertanács azonban az ügyet nem is tárgyalta, s tudtommal ebből az ügyből kifolyólag nem is terjesztette a lemondást Ő Felsége elé. Lónyay megmaradt állásában, hogy azután csakhamar mint közös pénzügyminiszter, majd pedig mint a külügyminiszterré lett Andrássy közvetlen utóda a magyar miniszterelnöki székben, még magasabbra emelkedjék politikai pályáján. Mindezeket szükséges volt elmondanom azért, hogy Deáknak márczius 12-én ebben az ügyben Lónyayhoz intézett levele a kellő történeti és politikai háttérhez jusson. Deák szerette volna, ha Lónyay korábban, márczius 12-én felel interpellácziójára. Ez iránt puhatolódzott Lónyaynál s levelében tudomásul veszi a minisztertől kitűzött határnapot. A levélről még meg kell említenem, hogy azt Lónyay Menyhért nekem, akkori titkárának, ajándékozta 1884- ben. A levelet 10 éven át ereklyeként