Vasárnapi Ujság – 1903
1903-11-01 / 44. szám - Fadrusz János. László Fülöp festménye 44. szám / Arczképek, Hazaiak - Tóth Pál 44. szám / Arczképek, Hazaiak - Vályi János eperjesi gör. kath. püspök 44. szám / Arczképek, Hazaiak - Fadrusz János (arczképpel és képekkel) 725. oldal / Élet- és jellemrajzok - Fadrusz János a halottas ágyon 44. szám / Időszerü illusztrácziók - Fadrusz János ravatala műtermében 44. szám / Időszerü illusztrácziók - Fadrusz temetése: A temetési menet a Szarvas-téren 44. szám / Időszerü illusztrácziók - Fadrusz János műveiből: Erzsébet királyné alakja. - Mátyás király szobra Kolozsvárt. - Wesselényi Miklós szobra Zilahon. - Wenckheim Béla szobra 44. szám / Műtárgyak - Komócsy József síremléke a kerespesi-úti temetőben. Zala György szoborműve 44. szám / Műtárgyak - Vályi János eperjesi püspöknek ajándékozott pásztorbot 44. szám / Vegyes tárgyuak
726 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 42. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM nítványa lett Tilgnernek, később az akadémián Hellmer szobrásznak. Tehetsége gyorsan fejlődött. Hamar elsajátította a szükséges tekhnikai ismereteket s egy - két kisebb művével, melyeket szülővárosában kiállított, teljesen igazolta a hozzá fűzött várakozásokat. Az akadémián is díjat nyert az amazonok csatáját ábrázoló rajzával. Ekkor fogott ahoz a művéhez, mely egyszerre kiemelte az ismeretlenség homályából. 1893-ban befejezte Krisztus a keresztfám> czímű szobrát. Először Pozsonyban állította ki a szobrot, s a közönség tömegesen zarándokolt a fekete posztóval borított kis udvari helyiségbe, ahol ez a kitűnő alkotása látható volt. A sikeren felbuzdult művész Budapestre küldte munkáját a Műcsarnokba, ahol nagy feltűnést keltett s megnyerte az ezer forintos nagy díjat. Egyszerű szép feszület az annyiszor ábrázolt és festett istenemberről. A szenvedés, a megnyugvás és a halál utáni megdicsőülés képe. A művész csak gipszből készítette el, márványhoz még nem volt módja. Fadrusz ekkor Budapestre költözött, s a várbazárban kapott műtermet. Nemsokára becsvágyához méltó munkát is talált. Pozsony városa ugyanis elhatározta, hogy az egykori koronázó domb helyét nagyobb szabású szoborművel jelöli meg. A szobor kivitelével Fadruszt bízták meg. Eredetileg valami, a koronázást jelképező allegóriát vártak tőle, ő azonban kiragadta Pozsony történetéből azt a jelenetet, mely egyrészt a legemlékezetesebbek egyike, másrészt pedig egyesíti magában a hazafiságnak és a lojalitásnak a koronázásban is nyilvánuló eszméjét: a pozsonyi országgyűlés ama nevezetes jelenetét, amikor a magyar karok és rendek lelkesedése felajánlotta «életünket és vérünket» a királynőért. Mintáját elfogadták kivitelre s ő arra határozta magát, hogy a nagy szobrot fehér márványból készíti. 1897-ben készült el műve s nagy ünnepélyességgel leplezték le a király jelenlétében. A szobor erőteljes, érdekes felfogással s e mellett művészi egyszerűséggel ábrázolja az alapjául szolgáló gondolatot. Főalakja Mária Terézia királyné, aki ifjúsága delén, koronás fővel, méltósággal és női bájjal ül hatalmas lován. Egyik oldalán egy köznemes áll kivont karddal, mardona tekintettel nézve a határ felé. A magyar hazaszeretet jelképe ez az alak, mely mozdulatával is jelzi, hogy kész életet és vért ontani a hazáért. A másik oldalon egy főnemes hódol a királynénak, mint a magyar hűség jelképezője. A szobor leleplezésekor szokatlanul nagy hatást tett, s mindenkit elragadott a kivitelében nyilvánuló erővel és összhangzatossággal. E szoborral csaknem egy időben fogott hozzá Fadrusz a kolozsvári Mátyás-szoborhoz, melynek készítésével 1893-ban bízták meg, miután a pályázaton megnyerte az első díjat. E szobrot 1902-ben leplezték le s a művész sikere ekkor még teljesebb volt. Mátyás király bronzalakját lóháton, egy bástyafokon ábrázolja, a mint kivont kardját ölében nyugtatva, merész tekintettel néz a messzeségbe. Fadrusz inkább a katonát testesítette meg Mátyásában, mint a renaissance-mívelődés pártfogóját, de ezt a felfogást nagy művészettel fejezi ki a bronzalak s teljesen előidézi azt a hatást, amelyre a művész törekedett: a hazafias lelkesítést. Mátyást a szobor mellékalakjaiként vezérei veszik körül: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Báthory István, Szapolyai János, valamennyi jellegzetes, történetileg is hű alak. Még a Mátyás-szobor előtt, a múlt év szeptemberében leplezték le Fadrusz egy bár kisebb terjedelmű, de szintén kiváló művét: a Wesselényi-szobrot Zilahon. Wesselényiben főleg a jobbágyság fölszabadításának előharczosát jelenítette meg, amint magához emeli a hálálkodó, szegény jobbágyot. E szoborral egyidejűleg Zilah városának egy Tuhutum-emléket is készített ajándékul. Az Erzsébet királyné emlékművére hirdetett két pályázaton szintén részt vett Fadrusz. Első mintáján költői felfogással Szűz Mária és a magyar szentek környezetébe állította a dicső emlékű királynét. A hazafias és poétikus érzéstől áthatott, szép minta sokaknak megnyerte tetszését, a pályabíróság azonban nem itélt neki díjat. A kritika, főleg egy külföldi művész kritikája, ki nem tudott behatolni Fadrusz érzelemvilágába és gondolkozásmódjába, elkedvetlenítette a művészt s ennek az elcsüggedésnek nyomai már meglátszottak a második pályázat mintáján, mely poétikus báj és kifejezés dolgában nem versenyezhet az elsővel. Ezeken kívül még egy kisebb lovasszobrot is készített Fadrusz, gróf Wenckheim Béla kisbéri lovasszobrát. Fadrusz hirtelen félbeszakadt pályája jelentékeny nyomokat hagyott maga után a magyar szobrászat fejlődésében. Azok közé a kevesek közé tartozott, akiknek határozott érzékük van a monumentális felfogás iránt, akik mély és a nemzet lelkét foglalkoztató eszméket tudnak erőteljesen kifejezni műveikben. Halála alkalmából Beöthy Zsolt az egyetemen tartott előadásában a következő szép szavakkal emlékezett meg róla : «Fadrusz a valódi magyar érzés igazi és erős tolmácsa volt szobrászművészetünkben. El kell ismernünk, hogy igazi művészeti magaslatra Fadrusz János emelte azt a nagy magyar monumentális művészetet, mely a Kolozsvári testvérek képfaragása óta körülbelül félezred évig szunnyadt, egészen addig, míg Ferenczy István tapogatózó kísérletei ismét föltámasztották. Ez a magyar monumentális művészet Fadrusz alkotásaiban jelenik meg mint igazi nagy művészet. Épen ezért nem is annyira magának a művésznek, életének tragikuma az, ami ebben a gyászesetben legmélyebben megráz bennünket, hanem a magyar művészet fejlődésének tragikuma. Ifyan halt el, mint az ő igazi magyar képfaragó elődje: Izsó. Valóban művészi fejlődésünknek ama stádiumaira, melyeket Fadrusz és Izsó képviselnek, bizonyos világot vet, ha arra gondolunk, hogy Izsó, ez a legeredetibb magyar genre - szobrász a magyar népéletnek tősgyökeres, megszólalásig hű és igazi magyar lélektől áthatott ábrázolásaival, másfelől Fadrusz a magyar léleknek egész mélységét feltáró nagy monumentális alkotásaival: költészetünknek két nagy alakjára emlékeztetnek. Petőfinek a szelleme visszahangzik Izsóban, Aranynak a szelleme Fadruszban.» Ritka jelenség az a nagy megbecsültetés, melyben Fadrusz részesült. Művészi kiválósága mellett szeretetreméltó emberi tulajdonságokkal is bővelkedett. Megvolt benne a szerénység, élénkség és a lelkesedés, s bizonyos naivitás, mely a költői lelkeknek sajátsága. Szép tulajdonságaival nyerte meg szülővárosának értelmiségét, mely gyámolította tanulásában és a hírnévhez jutott művésznek lehetővé tette, hogy a fővárosban műtermet építhessen. Kolozsváron egyetlen tövis nélkül nyújtották neki Mátyás szobráért a koszorút, a város díszpolgárává, az egyetem díszdoktorává választotta. De arról is tanúságot tesz az ő élete és sikere, hogy a tehetségek nem Minervaként születnek, hanem a nyert adományokat csak tanulás, nagyon gondos tanulás fejleszti és aczélozza. Amit a legifjabb korban Petőfi, Munkácsy meg nem szerezhettek, a későbbi időkben lázas igyekezéssel sajátították el. Fadrusz is tanult, folyton tanult, sőt ő, akinek gyermekkorában a magyar nyelv a némettel vegyítve jutott ajkára, a magyar tollal szintén tisztességesen tudott bánni. Az irodalom szeretete, ép érzéke megszerezte számára az irodalmi stílt, a műveltség előkelő intelligencziáját. A rovás-irás vitájában irt hirlapi czikkei, polémiái a vitás anyag határozott ismeretét, kritikai élt, jó magyarságú, erős tollú írót és széles körben otthonos elmét ismertettek meg a művészben. Most már elhagyottan maradt műtermében még nemrégiben járt Kecskemét város kül- FADRUSZ JÁNOS RAVATALA MŰTERMÉBEN. Balogh n. fényképe.