Vasárnapi Ujság – 1903
1903-11-01 / 44. szám - A franczia demokrácziáról. Szigetvári I. 729. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
730 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 44. szím. 1903. &o. áwoti beszédében megfenyegette a kormánynak opponáló gazdag bourgeoisie-t. Vigyázzon magára, úgymond, mert ha az arisztokráczia példájára ellentétbe helyezi magát a nemzet vágyaival, törekvéseivel, az arisztokráczia sorsára jut, mely igazán és valóban meghalt. Tegyük hozzá e nyilatkozathoz azt, amit a miniszter nem mondott, hogy tudniillik csak politikai téren érvényes. A franczia köztársaság nem osztogat nemesi czímeket; ha megtenné, saját érdeke ellen cselekednék, mert biztosra vehető, hogy az új nemesség a régihez csatlakozva a köztársaság ellenfeleinek számát szaporítná. A meglevő nemesi czímek azonban az állam által hivatalosan (pl. anyakönyvekben) elismertetnek. E tekintetben csak némi megszorítás van, pl. a hadseregben hivatalosan csak tábornokoknak szabad arisztokrata czímet (vicomte, comte, marquis, duc, stb.) használni, de a nemesi particulához (de) az alsóbb rangúaknak is joguk van. Ez idő szerint, már jó egy pár hónap óta, be van nyújtva a képviselőházban egy törvényjavaslat az összes nemesi czímek eltörléséről ; hogy mi lesz a sorsa, azt persze nem tudhatjuk, csak azt látjuk, hogy a kormány nem siet újabb vihart idézni fel napirendre tűzésével. Természetes, hogy a mai franczia nemesség nagyon különböző elemekből alakult. A forradalom alatt a nemesi czímeket eltörölték, a császárság új nemességet alkotott, a restauratio visszaállítja és megerősíti a régi és új czímeket, 1848-ban ismét eltörlik, 1852-ben ismét visszaállítják. Vannak, akik pénzért vettek külföldi nemesi czímet, vannak, akik a pápától kaptak. Loubat herczeg, ismert irodalmi maecenas minden czím nélkül született, nem is Francziaországban, hanem New-Yorkban; pápától kapott előbb grófi, 1893-ban herczegi a czímet s ma épen olyan franczia herczeg — legalább a be nem avatottak előtt, — mint akár egy Rohan. Valószínűleg legnagyobb az száma, a kik egyszerűen kinevezik önnemesek magukat nemesnek vagy grófnak. Benan azt mondja, hogy Francziaországban a nemesség ma meglehetősen jelentéktelen dolog, s a czímek háromnegyed része bitorolt. Mondani se kell, hogy ez nem statisztika, amit szó szerint kell venni, hanem csak azt akarja mondani, hogy igen kevés a hiteles czím. Minthogy az állam nem akadályozza ezt az önnemesítést, az most is szaporodik. Lássunk erre is egy példát. Francis de Croisset nevet visel egy ifjú drámaíró ; még nincs két éve, hogy első darabját előadták Párisban s akkor minden lapban olvasható volt, hogy a szerző egy Wiener nevű belga ifjú. Tehát se nem de, se nem Croisset s annyira nem franczia nemes, hogy nem is franczia. Ő azonban tovább viseli a fölvett nevet s ha bejut az irodalomtörténetbe, e néven jut be. Ez az önnemesítés már elég régi szokás lehet, legalább Moliére egyik darabjában gúnyosan említik, hogy egy paraszt körülárkolta a földjét s attól kezdve monsieur der Isle (nemes Szigethy úr) nevet viselt. A monarchiák képviselői, nagykövetei rendesen kisebb-nagyobb czímmel bíró urak Párisban is. A franczia köztársaság is mind az újabb ideig elég tekintélyes helyet jutttatott diplomatájában a nemességnek, ma azonban Londonban, Madridban, Szent-Pétervárott, Berlinben, stb. tehát igen arisztokratikus helyeken rotumier képviseli hazáját s a bécsi udvar is a mostani marquis úr előtt Lozé úrban tisztelte a köztársaság nagykövetét. A franczia demokráczia másik alapja a suffrage universel (általános választói jog), ami nem tisztán köztársasági, mert fennáll például a németországi birodalmi választásoknál is. De hogy demokratikus intézmény, épen az arisztokratikus monarkhia példája is bizonyítja, mert ez juttat be a Reichstagba nagyobb számmal olyan elemeket, amelyek e nélkül hiába kopogtatnának ajtaján, — értem a munkásokat. Németországban a választói jog 25-ik, Francziaországban a 21-ik évvel kezdődik, amely évben sorozás alá kerül az ifjú, legfőbb polgárjogának is birtokába lép. Ettől kezdve aztán választó mindenki, szolga, aki czipőnket tisztítja, a hordár, aki a rendeletünket lesi, a pinczér, aki kiszolgál, a béres és kanász a legkisebb faluban, a deák az egyetemen, sőt ha gimnáziumban éri a 21-ik év, akkor is. Az összes választások egy nap történnek s e napon 12—13 millió franczia polgár 38 millió lakos közül jogosítva van az urnához lépni, titkos szavazatát beadni s ilyen módon megszabni hazája politikájának irányát. A választás napja mindig vasárnap, hogy lehetőleg senki se legyen akadályozva polgári joga gyakorlásában s ha ez nem elég, gondoskodnak erről másképen is, például a Louvre-t, mely vasárnap nyitva van, ez alkalommal bezárják bizonyos időre, hogy az egész szolgaszemélyzet elmehessen szavazni. Nyilvánvaló, hogy a választók többségének módja volna saját képére formálni képviseletét, pl. földművelő kerületekből földműveseket küldhetnek a kamarába. Ez azonban nem történik, sőt tudtommal ez idő szerint egyetlen paraszt képviselő sincs, szenátor még kevésbbé. Ipari munkás azonban van sok. Párisból is a tímárok városrészét egy tímárlegény képviseli. Hogy aztán a megválasztott törvényhozó milyen pályát fut meg, az már személyi, nem elvi kérdés. Faure Félix, az egykori tímárlegény, miniszterből lett a köztársaság elnöke, Mesureur fiatal korában ipari rajzoló volt — félig művész, félig munkás — és 1895-ben kereskedelmi miniszter lett. Hogy valaki minisztersége után előbbi foglalkozásához visszatérjen, annak természetesen nincs akadálya. Millerand, Waldeck-Rousseau, Poincaré, stb. ma épen úgy gyakorló ügyvédek, mint miniszterségük előtt, épen úgy tárgyalnak a bíróságok előtt, mint bármelyik kollégájuk. Szigetvári Iván: Mátyás király. Mátyás király. A Mátyás-szobor egyik mellékalakja. Wenckheim Béla szobra. FADRUSZ JÁNOS MŰTERMÉBŐL. — Balogh E. fényképei, DEÁK FERENCZ ÉS A FRANCZIA SZABADELVŰEK. Midőn a második császárság 1869-ben utoljára hivta össze a választókat, a szabadelvűpárt egyik legkitűnőbb tagja Ollivier Emil, ki 1870-ben a január 2-ikán kinevezett szabadelvű minisztérium elnöke lett s ki ma az «Académia franaisen egyik legbefolyásosabb tagja, választóihoz intézett beszédében — az összejövetelnek színhelye a párisi Chatelet színház volt, — kijelentette, hogy előtte a