Vasárnapi Ujság – 1903
1903-11-01 / 44. szám - Deák Ferencz és a franczia szabadelvűek. Bertha Sándor 731. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak - Kétezeréves sirok 731. oldal / Vegyes kisebb czikkek és közlemények
41. SZJIM. 1903. 50. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 731 magyar Deák Ferencz példája lebeg s hogy a mint ez kibékítette a Habsburgokat a magyar nemzettel, ő is úgy akarja kiegyenlítni a III. Napoleon és a franczia nép között az 1852-iki államcsíny miatt fönnálló ellentéteket. A beszéd folyamán Deákot Washingtonhoz is hasonlította s róla a legőszintébb bámulat hangján emlékezett meg. Kevéssel e nyilatkozat után alkalmam volt Olliviert felkeresni, miután Liszt Ferencz még 1866-ban bemutatott neki, ki első, ekkor már nem élő neje után apósa volt. Beszélgetésünk közben természetesen nem felejtettem el neki, mint magyar ember, köszönetet mondani Deák Ferenczet illető szép beszédjéért. Megkérdezte, hogy ismerem-e őt? Azt kellett felelnem, hogy nemcsak ismerem s hallottam leghíresebb beszédeit, hanem távolról rokonom is s hogy ha érdekelné Ollivier urat, meg is szerezhetném neki arczképét. Ajánlatom nagy örömet szerzett. Deáknak elmondtam az esetet és kértem őt, küldené meg az arczképét sajátkezű névaláírásával. Rövid idő múlva a következő sorokkal tisztelt meg a «haza bölcse» : Pesten, augusztus 7-én, 1869. Kedves Öcsém! Küldöm az arczképét, melyre sajátkezűleg írtam fel nevemet. Hozzád küldöm azt, mert tőled jött a felszólítás, te ígérted annak megszerzését, szavadat tehát be kell váltanod. Te úgy fogod intézni a dolgot, hogy illem és gyengédség meg ne sértessenek s elkerültessék különösen még szine is minden politikai tüntetésnek, amit úgy hiszem, Ollivier Emil, a határozott jellemű férfiú, épen úgy nem szeret, mint én nem szeretek. Rendkívüli becsű előttem Ollivier Emil kedvező véleménye. Túlságosan nagy skálát használt ugyan, midőn engem oly nagy férfiakkal tett párhuzamba, kik mellett én tehetségem hiányának érzetében eltörpülök, — de figyelmezve a római költőnek azon szavaira, hogy «licet exemplis in parvo grandibus uti» (nagyszabású példákat is szabad alkalmazni kis dolgokra vonatkozólag), a nagy skála mellett is csak a magvát tekintem a dolognak s ez az ő kedvező véleménye rólam, mi engem épen azért, mert tőle, a jeles, kitűnő férfiútól származik, valóban büszkévé tesz. Figyelemmel kisérjük mi is az ő pályáját s ezért ő kitűnő tiszteletünk tárgya.* Csak most jöttem faluról s leveledet csak ma kaptam, ámbár az már tegnapelőtt Pestre érkezett ; válaszom tehát e miatt egy napig késett. Isten veled Kedves Öcsém! Szerető rokonod s barátod Deák Ferencz. A levélhez volt csatolva Deák ismert fényképe saját kezű aláírásával. Én a képet hűségesen átadtam Olliviernek, ki azt nagy örömmel vette s dolgozó szobájában fel is akasztotta. Ekkortájt lépett házassági frigyre második nejével s a rohamosan fejlődő események figyelmét egészen másfelé terelték. Az arczképről azonban beszélnie kellett másoknak is, mert kevéssel rá egyik barátja, Richard Móricz, a szépművészetek későbbi minisztere arra kért fel, hogy szerezném meg neki is Deák arczképét. Ezt annál könnyebben megtehettem ekkor, mert ez időben tértem vissza Magyarországba, boldogult atyám látogatására, így azután e második képet az «öreg úr»-tól személyesen kérhettem el. 1870 január utolsó napjaiban jártam nála s miután előadtam neki látogatásom okát, szótlanul intett, hogy kész azt teljesitni. A sok tisztelgő távozását bevárva, tizenegy óra felé magunk maradtunk. Második szobájába vezetett, hol előttem írta alá nevét az asztal fiókjából kivett fényképre. Ezután megengedte, hogy lekísérhettem egy lovas kocsija ajtajáig. Itt elbúcsúztunk örökre, mert én a franczia-német háború alatt itthon voltam ugyan, de nem igen szerettem magamat mutatni, annál is inkább, mert ismert franczia összeköttetéseim folytán még azt is hihették volna rólam, hogy látogatásaim politikai czélúak. * Ma már legelkeseredettebb ellenei is beismerik, hogy a franczia-német háború megüzenésére nézve őt felelősség nem terheli. Boldogult atyám úgy tudta, hogy a Berthákkal Deák nagyanyai ágon volt rokonságban. Minden esetre már a húszas években belső barátságban volt vele, mert midőn Pozsonyban a harminczadiki diétán járt, ott Deákról Kölcseynek a legnagyobb lelkesedéssel beszélt s Kölcseyt Deákhoz el is vitte, a mi máskülönben aligha történhetett volna meg, miután Kölcsey Deáknál idősebb volt. Bertha Sándor: KRISZTUS SÍRBATÉTELE, Jantsik Mátyás vázlata. KÉTEZER ÉVES SÍROK KÖZT. Midőn kigyuladnak a mécsek a temetők sárguló harasztjai közt, mikor emlékezetben újra föltalálják az élők azokat, a kiket elszakított tőlük a halál, — ez a szomorú és magasztos ünnep, melyet a sírok csendes lakóinak szentel az élők szíve, bánatos merengésre hangol minden érző lelket. Mennyivel erősebb és mélyebb még ez az érzelem oly helyen, a hol letűnt nemzedékek egész sora fölött tapadnak lábaink, ahol minden lépésünk bemohosodott hantokon visz keresztül. E tekintetben Róma az igazi halottak városa, a nagy történelmi temető, melynek minden kövére az elmúlás sötét intelme van fölírva. Mommsen, a római régiségek nagyérdemű kutatója, továbbá Rossi s mások igen részletes kutatás, tanulmányozás tárgyává tették az ó-kor temetkező egyesületeit, melyek a császárság idejében nagy elterjedésnek örvendtek s czéljuk volt tagjaik tisztességes eltemettetéséről gondoskodni. Hála a nagy régiségtudósok szorgalmának s tanulmányainak, ma már ismerjük ezek szervezetét, szabályait. De nemcsak efféle társaságok építtettek maguknak ilyen— columbariumok-nak nevezett — temetkező helyeket, hanem gyakran egyes nagy családok is, szolgáik és szabadosaik számára. Minden ilyen temetkező társaság bizonyos számú decuriá-ra oszlott, ugyanannyi decurio vezetése alatt. Azonkívül voltak a curatorok, kik gondot viseltek a társaság ügyeire, a sírbolt építésére, jókarban tartására, csinosítására, végre a tagok közül választott quaestorok, akik a közös pénztárt kezelték. Ha a columbarium felépült a tagok összerakott pénzéből, akkor kiosztották maguk közt a helyeket. Megjegyzendő, hogy asszonyok ép úgy részt vehettek a közös alapításban, valamint tisztséget is viselhettek. Hogy pedig valóban szövetkezeti temetőhelyek ezek, mutatja nemcsak a porladó halottak különböző társadalmi állása, a rabszolgáktól a szabadon születettekig, — de mutatja az örök nyugvóhelyek folytonos csereberéje is, az élénk forgalom, melyben a sírok adás-vétel útján kézről-kézre szálltak. Mindezekről teljes képet nyújtanak a feliratok. Az egyik columbarium Augustus háznépét fogadta magába. Itt van a többek közt eltemetve az Apollo-templom és a Porticus két könyvtárosa, orvosok, zenészek, stb. Elmerengve állunk meg bizonyos Jidia Jucunda sírhelye előtt, akiről azt olvassuk, hogy Germanicus két gyermekének Drususnak és Drusillának dajkája volt. Ugyancsak itt nyugszik a két császári gyermek anyjának, Agrippinának egykori szabásznője is. Bizonyos Julia Grotis — «egy jóságos hölgy» — sírverséből azt olvassuk ki, mennyire elégedett, hogy nem visz magával az alvilágba semmi fájdalmat, hogy kiérdemelte férje és patrónusa szeretetét s boldog, hogy megelőzte őket a halálban. Más hangulat nyilatkozik meg Cloridio Aetheris sírversében, aki esdekel, hogy meg ne sértsék az ő halotti isteneit, Maneseit! «Tiszteljétek — úgymond — szellemeimet, akkor ők is tisztelni fognak titeket». Odébb egy felirat arról tájékoztat, hogy Rómában a koszorúkészítőknek is külön temetkezési helyök volt. «Sociorium coronario(rum)» feliratot visel ez a hely s föltevéseinkben megerősít az a tény, hogy más sírkövek is maradtak ránk, melyekben koszorút áruló gyermek vagy szárnyas génisz alakja látható. A koszorú árusok czéhéről is emlékeznek e források, mint akiknek feladatuk volt ünnepélyes alkalmaknál a ház- és magánépületeket virágfüzérekkel díszíteni fel. A symphonicusok — zenészek — czéhe is külön helyen húzódik meg a kétezer éves temetőben s feliratuk hivatkozik egy eddig ismeretlen «lex Julia de collegiis» czímű törvényre, melynek alapján a senatus külön határozattal megengedte nekik, hogy tanácskozásra gyűljenek össze a nyilvános játékok ügyében. A Tiberius korabeli temetkezések közül különös figyelmet érdemel Musicus Scurranus neve, aki a lyoni tartomány gall kincstárának volt adószedője s Rómában halt meg. Hozzátartozói közül fel van sorolva tulajdonságaikkal együtt két pénztáros, két kezelőtiszt, két szolga, egy orvos, egy szakács stb. De talán a legmeghatóbb sírvers egy Callista nevű (görögül «legszebb») felszabadult leányé, akit zsenge ifjúságában tört le a halál s aki így tudósítja életéről, kora haláláról a késő utódot: «Nevem Cornélia Callista volt, amit igazoltam szépségemmel. Tizenöt éves lettem volna, ha még egy évet éltem volna. Gazdámtól kedvelve, szüleimtől szeretve, a hetedik nap