Vasárnapi Ujság – 1903
1903-11-01 / 44. szám - Jantyik Mátyás vázlatai (képekkel) 732. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - «A magyar zene elmélete.» Kereszty István 732. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
732 volt az utolsó nekem szenvedőnek. Nem érdemeltem bizonyára meg, hogy oly korán haljak. Ezredévek vihara tombolt át már a mulandóság békés pihenő helyei fölött, de nem rázta fel csöndjéből a halál szentélyeit, melyekbe annyi vívódás, annyi álom, remény és csalódás tért meg örök nyugalomra. VASÁRNAPI ÚJSÁG, 42. SZÁM, 1903. 50. ÉVFOLYAM. JANTYIK MÁTYÁS VÁZLATAI. A korán elhunyt művész számos vázlatot hagyott hátra, melyek mindanyi bizonyítékai kiváló tehetségének. Legközelebb bemutattunk már néhányat e vázlatok közül, melyekhez most még kettőt csatolunk: a Krisztus sírbatételét és a Párbaj után-t. Megkapó kép az első, még vallásos vonatkozása nélkül is az volna. A kopár szikla alján tátongó sírboltba épen viszik be a keresztfáról levett Megváltó élettelen testét, melyre még a jelen levő két mogorva fegyveres is meghatva tekint. Kissé távolabb egy sudár cziprusfa alatt áll Mária, a kit János apostol igyekszik vigasztalni,— és a siró Magdolna. Máriának arczát nem látjuk, de kezének mozdulata, melyet a sir felé terjeszt, kifejezi a mélységes anyai fájdalmat. A «Párbaj után» komor hangulatú kép. Az egyik vívó a földön elterülve fekszik, az orvosok lázasan bontják ki ruháját, hogy megvizsgálják sebét, mely úgy látszik halálos. A győztes ellenfél lecsüggesztett fővel tekint áldozata felé, mellette összefont karokkal, gondolkozásba merülve áll az egyik segéd, míg a másik int a távolban álló kocsiknak. Immár jöhetnek, elég van téve a becsületnek. A MAGYAR ZENE ELMÉLETE.* Dr. Molnár Géza könyve.* «Régebben, mikor a magyar nemzeti géniusz még a maga őserejében nyilvánult zenénkkel szemben is , minden elméletet pótolt a hamisítatlan nemzeti . A közoktatásügyi minisztérium támogatásával kiadta a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság. Méry Béla bizománya; ára 5 korona. érzék és ösztön». Ennek,a régi jó világnak letűntét panaszolta a magyar zenészvilág Nestora: id. Ábrányi Kornél, mikor (épen most tíz éve) másodszor kiadta «A magyar zene sajátságai» czímű könyvét. A kivesző, eltompuló magyar zenei érzéket akarta pótolni, helyreállítani a tudás útján, a magyar zene nemzeti mivoltát vizsgálva, a kozmopolita zenétől való eltérésének jeleit, sajátszerű menetét rendszerbe iparkodott foglalni.Mégis, aki komolyan foglalkozott ezzel a kérdéssel, azt ép úgy nem elégítették ki az Ábrányi fejtegetései, mint a Bartaluséi. Sztankó Béla és Zoltay Mátyás tanításai, Hofecker Imre értékes könyvei stb. csak kevesek előtt ismeretesek. Most ezeknél behatóbb, nagyobb terjedelmű munka jelent meg, melyben dr. Molnár Géza, a zeneakadémia tanára, jeles zenei író, olyan részletességgel s olyan tudományos rendszerességgel fejtegeti tárgyát, mint elődei közül egyik sem. A míg azok többnyire általános eszthétizálásba, bölcselkedésbe vesztek s a zenetanulót, jobbára még mindig arra a magyaros jó érzékre utalták, amelynek kihaltát Ábrányi már egy évtizeddel ezelőtt fájlalta. Molnár Géza a manap általánosan elterjedt természettudományi módszer híve ; azt nézi, hogy a magyar sülü zeneművek miféle alkatrészekből vannak fölépítve s akár ezek az alkotó elemek, akár pedig egybeállításuk módja, miben különböznek mindattól, amit a nem-magyar zenében találhatni. Erre elődei nem gondoltak : az egyes dallamhangok egymásra következését, az összhangok egymásutánjának, egymásba olvadásának módját, az énekelt szöveg irányító szerepét (a szó- és a mondathangsúly jellemző voltát) nem kutatták. Egyedül Szénfy Gusztáv vizsgálgatta 30 évvel ezelőtt kiadott művében, hogy a magyar dallamok tovahaladása a hangmagasságnak milyen fokain, milyen arányában szokott történni, de mindig csak egy-egy ütemet véve szemügyre, egyoldalúsága miatt nem juthatott eredményre . Hofecker kimutatta hogy a magyar népdalban az Ábrányi által tagadott háromtagúság igen sok esetben mégis megvan; a jelen sorok írója pedig 12 év óta több ízben elmondta zenei folyóiratokban is, napilapokban is véleményét, hogy mikép kellene a magyar zene dallamkincsét a nemzeti rhythmusra támaszkodva, de az idegenből vett szabadabb összhangszerkesztés segítségével gazdagítani; mégis egyikünk sem beszélt olyan meggyőzően, mint most Molnár Géza, aki zenénknek gyökereit kutatja, családfáját leszármaztatja s a fejlődés eddigi útjaiból megjósolja, hogy a magyar zene mely tünetekből kiindulva, mely föltételek mellett juthat el természetes gyarapodásához. Ezt az irányítást eddigi csekély számú zenei íróink nem adhatták meg. Molnár Géza, aki Németországban szerzett zenedoktori oklevelével Káldy Gyula utódává lett, országos zeneakadémiánkon a magyar zene elméletének és történetének tanszékét foglalta el s a közmondásos német alapossággal olyan könyvet irt, mely a magyar zene művészi becsét és még hosszú életerejét fényesen bebizonyítja. Molnár Géza nem érte be zeneköltésünk legszebb virágaink édes illatával; ő ízekre tépte szirmukat, mikroszkopikus vizsgálat alá vett minden szálat, a dallamok minden egyes hangjának magasságát, hangsúlyát, ütembeli helyét, a kellő összhangok alkatát s azoknak egymással való összekötését, még a szünetek szerepét is ; azután a magyar zeneműveket nemcsak egymáshoz hasonlította— régiségük szempontjából is, — hanem a reánk hatással volt külföldi zenei irányok termékeivel is egybevetette. Csakis így juthatott arra az eredményre, hogy legtöbbet az egyházi zenének s azután a Bach Sebestyén és Händel-korabeli világi zenének köszönhetünk , s csak messzeágazó, gondos tanulmányai érlelték meg azt a meggyőződését, hogy a magyar faj, ahol átvett is valamit az idegen zene elemeiből , csak a neki megfelelőt, a magyar szellemmel rokon jelenséget fogadta magához. Molnárnak «A faji elem a művészetben» czímű 20 lapnyi bevezető értekezését nagyon érdekesnek, gyümölcsözőnek tartom azok számára is, akik a terjedelmes műnek tisztán zenei fejtegetéseibe nem akarnak vagy nem tudnak mélyedni. Ilyen komoly, tudományos mű büszkeségünk lehet, mert szigorúan tudományos módszerével egyszersmind magas szellemi munkásságunk, haladottságunk fokmérője. Kereszty István: PÁRBAJ UTÁN. — Jantyik Mátyás festményei