Vasárnapi Ujság – 1903
1903-11-08 / 45. szám - Gróf Tisza István mint ifju 742. oldal / Élet- és jellemrajzok
742 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 46. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM. az első időkben, a földmivelésügyi tárcza részletkérdéseinél. Elegáns alak mint szónok, megnyerő gesztusokkal, melyek csak az egyik kéz kimért, kerekded mozgására szorítkoznak. Hangja kellemetes csengésű, minden modulatióra képes, de ő csak a beszélgető skálában használja; semmi declamatio, semmi pose, csak ritkán rezeg meg rajta némi melegség, de ezt is mintha reszelné, hirtelen abbahagyja. Előadása a puritánságig egyszerű, világos és tömör. Csak épen annyit mond, amennyi szükséges, hogy megértesse magát. Hatni nem akar, csak meggyőzni. Beszédei mögött látszik a széles háttér, melyből az érveket kihasogatta. Némely nagy szónokok beszédjei is azt a hatást teszik, mintha egy nagy zsák oldódik meg s abból minden kiesnék, a mi benne volt. A Tisza István beszédjei ellenben olyanok, mint az eső, mely a felhőkből aláhullt, de a jó Isten tudja, mennyi van ott még, ami leeshetett volna. Rokonszenvesebb, mikor beszél, mint mikor nem beszél, mert minden apromb, minden rátartiság nélkül teszi meg észrevételeit, olyan modorban, mintha nem fektetne rájuk súlyt. Beszéd közben nagy lélekjelenléte van, megzavarni nem lehet, gyorsan válaszol a közbeszólásokra, és ha kell, tud élesre köszörűlt szavakat találni. Különben nyugodt és hideg, csak a szemhez vezető idegek alig észrevehető rángása jelzi, hogy apja történelmi pislogása, ha késik is, nem fog elmaradni. Tisza István szónoklata a jövő szónoklata, mert természetes. Nincsenek fleskulusai, mint Horváth Boldizsárnak, nincs humora, mint Eötvös Károlynak. Lim-lom az első, gyöngy az utóbbi, de tökéletesnek egyik se mondható. Az idegen hajaknak a férfiak fején épen úgy ki kellett menniök a divatból, mint azoknak a hajaknak, amelyek közé igaz gyöngyöt fűztek a régiek. Az igazi haj az, ami közt semmi sincs, maga van a haj. Az igazi parlamenti előadás is csak az lehet egyszer, mely nem cziczomáz, csak megvilágít. De ha kicsi kérdéseket választott is eleinte gróf Tisza István beszédanyagnak, a folyosón vagy a klubban beszélgetés közben nagy előszeretettel formált véleményt minden felmerülő esetben s ez oly okos volt, hogy szükségképen nem lehetett népszerű. Eszméi, nézetei és tervei lassan-lassan nemzeti szükségletté váltak s ezzel egyre nőtt tekintélye, de a mint a kereszténység egyik szent alakjáról állítja a legenda, hogy a palástja vele együtt nőtt, az ő tekintélyével is együtt nőtt az ő népszerűtlensége. Mindegy, mégis a vezérek helyére jut. Nem az az ember, akit el lehet dugni. Sőt minden szögletből mindjárt ő látszik. Már a Bánffyféle obstrukczió idején a Szilágyi leköszönése utáni nehéz napokban ő a legalkalmasabb a ház elnöki méltóságára, de ezt megakadályozzák barátjai. A király már akkor tudott felőle, látta mi lakik benne (a király szeme jó), s amint jelenti Bánffy Bécsben, hogy barátjai nem engedik elnökké lenni, féltvén őt a lejáratástól. Ő Felsége szokatlan határozottsággal szólt közbe : — Egy olyan férfiú, mint Tisza István nem járhatja le magát. Már akkor is a házszabályok komolyabb értelmezésének kívánatossága vetette fel a Tisza István nevét, már a király akkori megjegyzésében is benne van a motívuma a négy év után bekövetkező júniusi megbízatásnak, melyet a közvélemény félreértett, — azt vévén zokon, hogy Tisza István engedmények nélkül vállalkozott. De Tisza egyenletes maradt; Tisza egyszerűen a parlamenti többség akaratának végrehajtására vállalkozott, mint ahogy most is azt teszi. Csakhogy akkor még a többségnek nem volt akarata a katonai programmja. Csak ama rövid napokat véve is, amióta deszignált és kinevezett miniszterelnök, olyan rátermettséget a kormányzásra, nehéz kérdések kibontására annyi ítélő tehetséget, erélyt, bátorságot, önállóságot tanúsított, hogy egész bátran ki lehet mondani. «Egy olyan valaki érkezett meg, akit nem annyira a király küldött, hanem a gondviselés.» Nagy gondok, roppant feladatok várnak rá, sok küzdelem, a sötétség összes szörnyei megmozdulnak . . . Hanem talán ébren lesz a liberális világ is és észbe veszi, komoly fontolóra veszi, — hogy az utolsó gyertyaszál világít. —t. GRÓF TISZA ISTVÁN MINT IFJÚ. Az új miniszterelnök, fia egy olyan édesapának, mint Tisza Kálmán, és olyan édesanyának, mint gróf Degenfeld Ilona, lehet gondolni, hogy kitűnő nevelésben részesült. A szülői szeretet és gond levegőjében nőtt fel, melyet az apa kötelességérzete és az anya kedélye és önfeláldozása hatott át. Valóban atyai és anyai nevelése volt; a nevelők és tanítók, kik a szülői házban mellette voltak, csak másodrangú szerepet vittek a gyermek lelkének és jellemének fejlesztésében. Kitűnő emlékező és értelmi tehetség jutott már a természettől osztályrészéül, úgy hogy tanulni valóit, valamint a modern európai nyelvek nehézségeit játszva küzdötte le; nem is annyira szorgalma volt feltűnő, mint kötelességérzetének korai és komoly kifejlése. A tantárgyak között, valamint nehézséget, úgy különbséget nem ismert, s épen olyan fogékonysága volt a történelem, mint a mathematika vagy az Arany János költői szépségei iránt. Csak a külföldön, a berlini egyetemen vált ki előszeretete a politikai és nemzetgazdasági tudományok iránt és ezen szakokban képezte magát. De a tudományos elméletekkel sehol sem elégedett meg, hanem kiterjedt figyelme a velük kapcsolatban levő gyakorlati kérdésekre is. 15—16 éves ifjú volt, midőn atyja miniszterelnök lett, és az addig majdnem ideálisan túlzó hazaszeretetben nevelt ifjú helyzeténél fogva azonnal bepillanthatott a gyakorlati politika és a hatalomgyakorlás gyakran kiábrándító rejtelmeibe. Látta az áldozatokat, melyeket a kormányzó politikusnak hozni, az eszményeket, miket a haza érdekében módosítani kell. Korán felismerte azt a nagy igazságot, amivel Vörösmarty oly szépen jellemezte Deák Ferenczet, hogy a haza érdekében nem csak félni tudatlannak, hanem félni merőnek is kell lenni. Megismerte az ezer és ezer tiszta és kevésbbé tiszta érdeket, mely a hatalmon levő államférfit körülveszi és ostromolja. A gyermekből pár rövid esztendő alatt érett férfi lett. És Németországon Berlinben laktában közvetlen közelből látta az új német birodalom rohamos fejlődését, a Bismarck nemzetalkotó hatalmas alakját és erős kezét. És mindenütt látnia kellett a frázis küzdelmét a tettekkel, az eszményeket a valódisággal, az elvont igazságokért a gyakorlati kivitellel. Egész lelkével már mint ifjú állást foglalt a frázis ellen. Látta, gyermekkorában végig élte atyja példáját, a népszerűségnek édességét, majd méltatlanságait, és látta ezrek példáján, mennyit áldoznak Magyarországon a népszerűség hajhászatában, micsoda kislelkű félelem uralkodik a társadalomban a népszerűség koczkázatáért. És egész lelkével már ifjú korában állást foglalt a népszerűség hajhászata ellen, és ebben a tekintetben ép oly ritka, mint becses példát adott nemzetének. Midőn a hat gimnáziumi osztálynak a szülői háznál elvégzése után a debreczeni ref. főgymnasiumban nyilvános tanuló lett, mindaddig, míg még nem egészen 15 éves korában az érettségi vizsgálatot letette, a szorgalomban és kötelességteljesítésben mindig elől járt. Tanulótársai közül többeket a barátságnak most is fennálló kötelékei csatolnak ezen időből hozzá. Ezek körében vidám, kedélyes volt mindig. Az egyéniség értékét nézte és kereste barátaiban, és örömest elmulatott mind tanuló, mind katona korában akár a kedélyes tréfákkal és társalgással, akár a dal és a czigányzene hangjai mellett. Már úgyszólva gyermekkorában meg tudta fékezni szenvedélyeit és — ami ennél ritkább dolog — akaratának teljes hatalma alá tudta hajtani testét és az élet minden kényelmét. Ezt kora ifjúságától kezdve teljes szigorral majdnem a túlságig vitte. A Geszten töltött nyarakon, mikorára a vendégek — kiknek pedig alig volt valamikor híjában a geszti kastély — felkeltek, a fiatal István már napi dolgának jó részét elvégezte a gazdaságban és lóháton érkezett haza. A magyar paraszt példáját követte, a ki nyáron alig alszik. E mellett fáradhatatlan a lovaglás, vívás és tenniszezésben máig is. Nemcsak tudományosan képzett gazda, hanem a gazdálkodásban találja legnagyobb örömét. De a lelki öröklés valami titkos hajlama mégis oda húzza a politikához. Meglehet az vonzza, hogy magyar államférfinak lenni igen kényelmetlen és népszerűtlen feladat. Vagy kötelességét rója le hazája iránt, fáradalmakban, tettekben. Az majdnem kétségtelen, hogy hatalomvágy és dicsvágy nem vezeti. Tisza István többször nyilatkozott: «ha a haza érdeke kívánja, szívesen feláldozom magamat, úgy, ahogy az a leghasznosabb és ott, ahová küldenek». Tisza István segédfogalmazóságot is vállalna, ha gondolná, hogy az országnak így jobban használhat. De viszont a miniszterelnökség is nyűg rajta — a saját passzióját követve. Mert szenvedélyes gazda és nagy «filiszter», aki otthon, családja körében érzi magát jól. Már korán megnősült, nőül vévén nagybátyjának, az egykori vitéz honvédnek legidősebb leányát, Ilonát, kivel boldog, példás házaséletet él. Fiuk, szintén István, tavaly tette le az érettségit Debreczenben, most pedig Lipcsében jogász. Otthon minden gazdasági dologba beleszól, minden cselédjét ismeri, elbeszélget velük, a falubeli parasztokkal levelezést is folytat. Általában a magyar parasztot helyezi a legmagasabb piedesztálra a különböző osztályok közül. Cselédjeit úgy tekinti, mint akik a családhoz GRÓF TISZA ISTVÁN. WOO. évi fénykép.