Vasárnapi Ujság – 1903
1903-08-23 / 34. szám - Nagy szerencsétlenség a párisi Métropolitain-vasuton (képekkel) 558. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
558 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 33. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM. szórta jobbra-balra. Megmérgezte cselédeit, mert ügyetlenek voltak, a saját kislányát, mert terhére volt, az urát, mert útjában állt Sainte-Croix-val tervezett házasságának. A hadnagynak azonban semmi kedve se volt arra, hogy ilyen asszonynak a férje legyen, azért folyton ellenmérgeket adogatott be a férjnek, úgy, hogy ha egy nap megmérgezték, másnap az ellenméreg ismét helyreállította. Ez a titkos küzdelem jó darabig tartott, míg egyszer a hadnagy váratlanul meghalt. Hagyatékában sok bizonyítékot találtak a marquisné gaztetteire s ezek alapján elfogták, elitélték s le is fejezték. A marquisné sikerei révén azonban a mérgezés divatja elterjedt Párisban s különösen XIV. Lajos versaillesi udvarában. Magáról a király kedvenczéről, Montespan asszonyról is tudja a történelem, hogy méreggel távolította el útjából azokat a nőket, akik a király kegyét megnyerték s elhomályosíthatták volna az ő csillaga ragyogását. Sőt magát a királyt is meg akarta mérgezni. A mérget bűntársai, mindenféle veszedelmes gonosztevők, szolgáltatták neki. Gazságai végre is kiderültek, a király őt magát zárdába csukatta, bűntársait részint kerékbe törette, részint életfogytig tartó börtönre ítélte. A mérgezés divata azonban ezzel nem szűnt meg az udvarban ; sok előkelő hölgy állt abban a gyanúban, hogy férjét méreggel pusztította el, vagy hogy legalább el akarta pusztítani. Több hölgyről ez ki is derült s elitélték őket, börtönre vagy száműzésre. Egy hagyomány azt is mondja, hogy volt azon időben olyan pohár is, amely magától, méreg hozzákeverése nélkül is méreggé tudja változtatni a bort. Ez természetesen mese, de a hiedelem magában véve is jellemző a korra s a méregkeverés elterjedésére. NAGY SZERENCSÉTLENSÉG A PÁRISI MÉTROPOLITAIN-VASÚTON. A maga nemében szinte páratlan az a rettentő szerencsétlenség, mely augusztus 10-ikén este a párisi métropolitain-vasúton történt. Este nyolcz óra tájban, a vasút vonalának egyik földalatti részén egy a Porte-Dauphinetól a Place de la Nation felé igyekvő vonat a Boulevard Barbés közelében megakadt, valami hiba történt a motorában. A vonatot kiürítették s utána küldtek egy másik vonatot, amely el akarta tolatni a legközelebbi kitérő-állomásra. Egyszerre, a mint az egymásba kapcsolt két vonat a Ménilmontant állomáshoz jutott, hatalmas robbanás hallatszott, az első motorkocsiból kék láng csapott ki s végignyaldosta az összes kocsikat, melyek rendkívüli gyorsasággal lángba borultak. A veszedelem oly váratlan és hirtelen jött, hogy a két vonat személyzete nem tehetett egyebet, mint hogy gyorsan elmeneküljön. Az igazi szerencsétlenség csak erre következett: a két égő vonat nyomában jött egy harmadik, amely tele volt utasokkal, a mennyiben fölvette a két előbbinek kiszállított utasait is. Ez a vonat ép akkor futott be a Ménilmontant állomás előtt levő Des Couronnes állomásba. Mielőtt az utasait ki lehetett volna szállítani, vagy mielőtt csak felvilágosíthatták volna őket a veszedelem nagyságáról, a Couronnes pályaudvart sűrű, fojtó gázokkal telített füst töltötte el s csaknem ugyanabban a pillanatban elszakadt a villamos vezeték is, a lámpák kialudtak. A szerencsétlenség csekély számú életben maradt szemtanúinak jelentése szerint irtóztató jelenet következett. Az utasok menekülni igyekeztek, de csak kevesen találták meg az állomásból kivezető utat, amely baloldali volt. A többiek jobbfelé menekültek, ahol elzárta útjukat egy fal, amelyen nem volt kijárat. Hetven holttestnél többet találtak itt egy halomban; valamennyit a fojtó füst ölte meg. A füst oly sűrű volt, hogy kívülről jó darabig be sem lehetett hatolni az alagútba; csak másnap reggelre tudták kihozni a holttesteket, melyek egy részét a morgue-ban, másik részét pedig a közeli Cité-kaszárnyában terítették ki. A Ménilmontant-állomásnál is, ahol a tűz pusztított, találtak néhány holttestet a perronon és a jegyváltó-teremben. A két kigyuladt vonat tökéletesen elégett, nem maradt belőlük más, mint a kocsik vaskeretei s egyéb vas-alkatrészeinek félig elolvadt, össze-vissza görbült halmaza. Borzalmasságban vetekedik ez a szerencsétlenség azzal, amely néhány évvel ezelőtt Párisban a jótékonysági bazár kigyulladásakor történt; a különbség azonban az, hogy míg akkor az áldozatok úgyszólván mind az előkelő társaságból valók voltak, most majdnem csupa szegény munkásember pusztult el, akik a gyárakból, műhelyekből siettek haza. A metropolitain-vasutat kevés idővel az 1900-iki világkiállítás előtt kezdték építeni s első részét 1900 júliusában nyitották meg. Szoros értelemben városi vasút, a város szélén túl nem terjed s csupán személyeket szállít, podgyászt nem. A nagy vasutak pályaudvaraival nincs összeköttetésben, ezt szándékosan csinálták így, mert attól féltek, hogy különben a takarékos nép kivonul a szomszéd községekbe lakni, ahol, a párisi vámhatáron kívül, olcsóbb az élet. Egyedüli czélja a metropolitain vasútnak az, hogy a város belsejében lebonyolítsa a forgalmat, a külső részekből könnyen és gyorsan behozza a közönséget a város belsejébe. Erre annál is inkább szükség volt, mert eddigelé a közúti forgalom nagyon is el volt hanyagolva s jóformán teljesen az omnibuszokra volt utalva a közönség. Mikor a vasút terveit készítették, hálózatának alapvonalai egy nagy keresztet alkottak, melynek százai a város szabálytalan körét éjszakról délre és nyugatról keletre átmetszik. Ebbe a keresztbe fut bele a terv szerint a mellékvonalak nagy száma. Ez idő szerint még csak két vonal van forgalomban: az egyik a Porte Maillottól a Porte de Vincennesig, a másik a Porte de Dauphinetól a Place de la Nationig vezet. Az utóbbit, melyben a mostani szerencsétlenség történt, csak nemrég nyitották meg. Ez a vonal a Bois de Boulognenál kezdődik, a föld alatt vonal a Victor Hugo-térig, az Avenue Victor Hugo alatt eljut a Place de l'Étoilera s így ér a föld alatt az éjszaki külső boulevardokig. A Place d'Anvers állomáson túl földfelettivé válik, tetszetős, karcsú oszlopoktól tartott vasviadukton át siet tovább, a vége felé ismét a föld alá bújva, így van építve a vasút többi része is: hol a föld alatt, hol a föld felett viaduktokon haladnak benne a villamos motorkocsiktól vont vonatok. A metropolitain mindenütt csínnal és ízléssel van építve, elegáns külsejű kocsijai könnyedén siklanak tova, nagy élvezetet nyújtva a párisiaknak, akiket az omnibuszok döczögése nem igen kényeztetett el. A hozzávaló villamos erőt a Porte de Vincennes melletti nagy telepen állítják elő, ugyanitt van a javítóműhely. A Porte Maillottól a Porte de Vincennesig vezető vonal összesen 37 millió frankjába került Páris városának, amely építtette; ez összegből következtetni lehet az egésznek az építési költségeire. A párisiak óriási nagy számban utaznak rajta, eddigelé, 1900 júliusa óta, mintegy kétszáz millió utast szállított. Egyaránt használják a szegény munkások és az előkelő világ, amazok munkába vagy munkából haza sietnek rajta, ezek előnyt adnak neki a saját kocsijuk felett is, ha gyorsan kell a város belsejébe sietni, üzletekbe, látogatóba, vagy a színházból haza. A földfeletti és földalatti állomások egyaránt egyszerűek, de csinosak. A földalatti állomások többnyire boltozatosak s fehér mázas cseréppel vannak borítva, melyekben a villamos lámpák fénye visszaverődik s a világítás annál szebbnek látszik. A falakat mindenütt színes falragaszok borítják. Az állomás közepén van az állomás főnökének a fülkéje a telefonnal és jelzőkészülékekkel. Ez előtt lebeg a perron felett egy tábla a «Premieres Classes» felírással, e tábla előtt állnak meg hajszálnyi pontossággal az első osztályú kocsik. Egy másik, a perron felett függő táblára az van írva, hogy merre megy a vonat, a lépcsőkön, a folyosókon és az állomásokon mindenütt ügyesen, könnyen észrevehető helyeken táblák vannak alkalmazva, a melyek mindenről tájékoztatják az utast, úgy hogy eltévedés, vagy téves vonatra kerülés úgyszólván ki van zárva. Csak két kocsiosztály van, az első, melyen 25 s a második, melyen 15 Centime a menet ára; a jegyekkel át is lehet szállni. Az elhasznált jegyeket az utasok a kijáratoknál levő nagy szekrényekbe dobják be. Az alagutak is ki vannak világítva, úgy hogy egyes állomásokról igen szép látvány tárul az ember elé. DE EBERS HENRIK. A «VILLA MIRA» KATONAI GYÓGYINTÉZET ÉS KÖRNYÉKE CZIRKVENICÁBAN. s i