Vasárnapi Ujság – 1903
1903-08-30 / 35. szám - A vendég. Elbeszélés. Irta Ego 570. oldal / Elbeszélések; genreképek - Szabolcska Mihály: A halálról 570. oldal / Költemények
34. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI. ÚJSÁG. 571 mint a ki parancsszóra nősül! Csak azért szóltam délelőtt, hogy résen légy, ügyes légy, mert a férfiak — tudod ugye, mi a véleményem a férfiakról, egynek a kivételével! . . . Most már Irénke is nevetett. Ráragadt Gizi jókedve és elhatározta, hogy azért se lesz szomorú . . . Mikor a kis társaság kiért az állomáshoz, már kint állt a pályaudvaron Málcsikné. Az állomásfőnökkel beszélgetett és mikor meglátta a leányokat, mintegy szánakozva nézett végig rajtuk. «Majd meglássátok, mennyivel különb a húgom, mint ti!» Málcsikné volt — hisz köztünk marad — a falu réme. Senki se mert vele összeveszni, mert hiszen így is minden kigondolható roszat elmondott embertársairól, hát még ha haragban lett volna velük ! Meg aztán sajnálták is a magányos özvegyasszonyt és tudták, hogy nem változtathat a természetén. Volt egy kis vagyonkája a házán kívül, abból élt. Mindenhová hívták, tegeződött az összes asszonyokkal, de — bár szívesen hallgatták — féltek a nyelvétől, ha elment valahonnan. . . . Berobogott a vonat. Az egyik másodosztályú kocsiból fiatal leány ugrott ki. Málcsikné elébe rohant és diadalmasan vezette be a faluba. A leány kíváncsian nézett körül, de a néni rángatta jobbra-balra izgatottságában és folyton beszélt hozzá. — Hát megjöttél, Miczikém. Szép, szép. Hiszen tudod minek hívtalak, van már eszed, mi? Látod, gondolok én ti veletek folyton, örül az anyád, ugye? Csókoltat? szép. Kocsival jöttem volna eléd, de így jobb, majd találkozunk vele az úton, mindjárt bemutatom. — Jaj, nénikém, ilyen porosan csak nem sétálhatok ! A frizurám, a toilettem . . . — Jól van, jól. Egész fess vagy. Ott, azok a kis leányok, majd megismertetlek velük, csak légy kedves, az nem árt. — De nénikém . . . — Gizike, Irénke, jöjjenek ide, bemutatom Lányi Miczit, a húgomat. A leányok közeledtek, Gizi fürkészőleg nézett rá, Irénke elpirult, eszébe jutott mindenféle. Miczi fölényesen nézett végig rajtuk és erősen megszorította mindegyiküknek kezét. Aztán affektált kedvességgel megszólalt: — Igazán, úgy örülök, hogy már most megismertem a kisasszonyokat. Errefelé szoktak sétálni menni ? A hangjából kiérzett: ahá, kíváncsiak voltatok rám, kis falusi libák ! Gizi felelt neki. — Erre voltunk sétálni, a töltésen túl, igen. És miután hallottunk a kegyed gondoltuk, illendő, hogy megvárjuk. jöveteléről. — Igen nagyon kedvesek. Örülök ennek a kis levegőváltozásnak. Pesten most már vége a saisonnak, az ember idegeit nagyon kifárasztotta az az élet. Egyik bál a másik után, higyjék meg, az ember végül úgy megunja. A kis leányok arra gondoltak, milyen boldogok ők, ha egyszer egy évben bál van a faluban. Izgatottak hetekkel előtte, hetekkel utána, hogy lehet a bálozást megunni? A fordulónál szembe jött velük Kovács Feri a tanító úrral. Lekapta a kalapját, megnézte a a jövevényt. Aztán tovább akart menni. De Málcsikné rászólt: — Jöjjön ide Kovács úr, hadd mutatom be a húgomnak. Kovács odajött és meghajolt a leány előtt, aki kezét nyújtotta és férfiasan megszorította az övét. Végig néztek egymáson. Kovács Feri csínos, magas, szőke volt. A szeme aczélszürke, vizsgálódó, ember mély tekintetű. A tekintetéből is kilátszik, hogy az ő gondolatköre messzire terjed, túl a kis falu határain. Látszott rajta, hogy itt él, mert itt kell élnie és szereti is ezt az életet, de nem engedi, hogy gondolkozását lenyomják a kicsinyes viszonyok, érdeklődését egészen lekössék az apró-cseprő helyi ügyek. Málcsiknét ő se szerette. De kíváncsian nézett vendégére. Sportszerűen öltözött ifjú hölgy volt. Nem volt csúnya, de szép se volt. Azonban látszott, megtett mindent, hogy megjelenését különössé. 1MHHHHHH A KIRÁLY ÚJ EBÉDLŐJE. AZ EBÉDLŐ MELLETTI CERCLE-TEREM. SZOBA A KERTI HÁZBAN. KÉPEK A BUDAI KIRÁLYI VÁRBÓL,