Vasárnapi Ujság – 1903

1903-09-06 / 36. szám - Hettyey Sámuel pécsi püspök (arczképpel) 593. oldal / Élet- és jellemrajzok - A «Párisi áruház» égése 593. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - Felvidéki iparkiállitás Zsolnán (képekkel) Smialovszky Valér 593. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények

VASÁRNAPI ÚJSÁG. HETYEY SÁMUEL, PÉCSI PÜSPÖK, 1845—1903. Aránylag fiatalon költözött el az élők sorá­ból Hetyey Sámuel pécsi püspök. Alig hat évig töltötte be a Szent Istvántól alapított ősi püs­pöki széket, melyen oly nagynevű elődei vol­tak, mint Janus Pannonius, a világhírre szert tett tudós humanista költő, a Mohácsnál elesett Móré Fülöp, Verancsics Antal, a jeles diplo­mata, Szelepcsényi György, stb. Hetyey a pécsi püspökség szép hagyományainak, szellemének megfelelően, munkásságában első­sorban egy­házmegyéje tanügyére fordított gondot. Pécs egykor, Mátyás király korában s még azután is a mohácsi vészig, híres egyetemével a magyar szellemi élet egyik központja volt s székhelyének ezt a fénykorát szerette volna Hetyey püspök újra föléleszteni, a meglevő intézetek, a jogi lyceum­nak és a tanítóképző-intézetnek reformálásá­val, áldozatkész adományaival. Maga is papi pályája nagyobb részén át a tanügy terén mű­ködött s így püspöki tevékenysége hatáskörben mintegy folytatása volt ké­ szélesebb rabbi oktatói szereplésének. Egyház­megyéje egyéb ügyeit is nagy lelkiis­meretességgel intézte; papjai jóindu­latú, de erélyes fölebbvalót, hívei pedig erős hitű főpásztort vesztettek benne. Hetyey Sámuel régi magyar közne­mesi családból származott; a vasme­gyei Hetyén született 1845-ben. A gim­náziumot Sopronban és Esztergomban végezte s aztán az esztergomi papne­velő-intézetbe lépett. Theologiai tanul­mányait kitűnő sikerrel végezte. Pappá csak huszonhat éves korában szentelte­tett s legelőször a csallóközi Somorján működött, mint káplán. Képzettségével magára vonta Simor János herczegprí­más figyelmét, a ki csakhamar áthe­lyezte székhelyére, Esztergomba, mint belvárosi káplánt. Rövid idő múlva a nagyszombati főgimnázium tanárává ne­vezték ki s ezzel kezdődött a paedagogia terén kifejtett működése, mely úgyszól­ván meg sem szakadt püspökké való kineveztetéseig. A történetet tanította hazafias szellemben. Kiváló paedagogiai érzéke volt, a­mel­lyel tanítványai sze­retetét is meg tudta nyerni, pedig a szi­gorú tanárok közé tartozott, a­ki nagy szorgalmat kivánt az ifjúságtól. Tanári sikereinek köszönhette, hogy 1874-ben kine­vezték az esztergomi szeminárium tanulmányi felügyelőjévé és tanárává. E hivatalában tizen­egy évig munkálkodott; nagy számú volt ta­nítványai most is hálásan emlegetik egykori tanárukat, mint a­ki nagy szigorral vezette őket, de azokkal szemben, a­kik megérdemel­ték, nem egyszer tanúsította jó szívét. Nagy gondot fordított a kispapok paedagogiai képzé­sére; az esztergomi egyházmegyének számos szakavatott tanügyi férfia köszönheti neki kép­zettsége alapjait. Érdemeinek elismerése volt, midőn 1885-ben kinevezték a bécsi Pázmáneum tanárává, a­hol nyolcz évig töltötte be tanszékét. Bécsben léte alatt, mint kiválóan jó modorú és nagy mívelt­ségű egyházi férfiú, szívesen látott vendége volt az ott lakó magyar főúri családoknak; Szögyény-Marich László és Kállay Béni gyermekeit ő ta­nította hittanra. 1893-ban került vissza Eszter­gomba, a­hova Vaszary Kolos az érseki iroda igazgatójául hívta meg. Csakhamar, 1894-ben kanonokká nevezte ki a király, a millennium évében pedig czímzetes apát lett. Ez utóbbi minőségében érte 1897-ben a kitün­tetés, hogy a király pécsi püspökké nevezte ki az elhúnyt Dulánszky Nándor helyébe. Püspök­sége alatt valódi példaképe volt papjainak papi erényeivel s alapos tudományosságával. Székhelyéről ritkán távozott el, csak ha hiva­tatos ügyei szólították, látogatott fel a fővá­rosba ; a nyarat rendszerint a Pécshez közel fekvő szentlászlói nyaralójában töltötte. Jóté­konyságáról széltében ismerték a Dunántúl­ jótékony és közmívelődési alapítványai, kisebb­nagyobb adományai tetemes összegekre rúg­nak. Legnagyobb alapítványát 1899-ben tette le: a Pécsett felállítandó katholikus egyetem javára 200,000 koronát adományozott. Különös gondját viselte egyházmegyéje tan­ügyének; több intézkedéssel javította a nép­tanítók helyzetét, könnyített anyagi viszonyai­kon, de erős kötelességtudást, lelkiismeretes munkát is kívánt tőlük. Hogy kellő képzettségű tanító­nemzedéket nevelhessen, a kor igényei­hez képest reformálta a püspöki tanítóképző­intézetet s erre nagy áldozatokat hozott. A sze­génysorsú ifjúság s főleg a tanítók gyermekei számára tápintézetet alapított, melyet ben­lakással is egybekötött. A kiváló főpap halála szeptember elsején következett be Karlsbadban, hova súlyos beteg­sége gyógyítása végett utazott, gyárrá legyen az ipar terén, a nemzeti munka által a határőrlakosság. S mert e természetalkotta határ vidékein van a nép leginkább megtámadva megélhetésé­ben ép úgy, mint a magyar államiság iránt való érzelmeiben, akkor, a­mikor ott a meg­élhetést az erre egyedül alkalmas iparfejlesztési mozgalommal javítani akarjuk, ezt ott lakó nem magyar ajkú állampolgáraink hazafias irányban való vezetésével kell kapcsolatba hozni, legalább­is annyira, hogy e lakosság, ha még nyelvében nem magyar is, de régi jó haza­fias érzelmeiben újból megerősödjék. Ezt a mozgalmat a természetadta erős és fejlődésképes pontokon kell erős kézzel, helyes irányozással, határozott tervszerűséggel meg­indítani. Zsolna — bár ma kicsiny város, mert csak 7000 lakosa van — ily rendeltetésszerű pont, melyet minden hivatott tényező az iparfejlesz­tési munka egyik központjául alkalmasnak el­ismer, nemcsak földrajzi fekvésénél fogva, ha­nem egy évtized óta tapasztalt rohamos fejlő­désének következtében is. Egyszerű zsolnai iparos (Bartáky Pál) vetette fel — alig nyolcz hónap előtt — a zsolnai kiál­lítás eszméjét. És az eszme helyes időben, jó helyen termett s az erre hivatottak félretéve kishitüséget, apró féltékenykedést, mellé állot­tak, a tervnek apostolai támadtak s öt megye közvéleményét az ügynek megnyerték. Árva-, Nyitra-, Liptó-, Turócz-, Trencsén­megyék közönsége büszkén nézhet főkép szor­galmas közép- és kisiparosaink áldozatkész­ségére és becsületes munkájára. HETYEY SÁMUEL PÉCSI PÜSPÖK. 598 FELVIDÉKI IPARKIÁLLÍTÁS ZSOLNÁN. Hazánk határát majdnem mindenfelől ter­mészeti szépségekben gazdag bérczkeret jelöli. E határövnek külön ós nagy rendeltetése az, hogy a bérczek nyújtotta kincsekből, — legye­nek azok arany, kőszén, vagy vas, vagy a juh­nyájak aranyat érő gyapja, — gazdaggá és ma­ Megismertük egymást, de megismertük ma­gunkat is. Ki hitte volna, hogy már ma en­­nyire haladtunk s hogy mennyi sok munkára képes éjszaknyugati felvidékünk! Eddigi iparkiállításainkból leszűrt minden okulásunk, gazdag tapasztalataink, melyeket kereskedelmi múzeumunk vezetősége a keres­kedelmi kormány megbízásából összegyűjtött, a kormány rendelkezése folytán itt érvényesül­hettek talán először teljes mértékben. Összegyűjtötték e kiállításon mindazt, a­mit iparosaink készíteni tudnak, de azt is odahoz­ták, a­minek készítését még megtanulhatja fő­kép a kis- és a háziiparos: a mintákat s a min­tákban az ízlést. És érintkezésbe jutott lehető közvetlenséggel a termelővel a közönség, közte a határ közel­ségénél fogva a közel idegen föld lakói is. Zsolna és vidéke egyúttal természeti szépsé­gekben is bővelkedik a nagy turistaút első cso­mópontja, természetes tehát, hogy az idegen­forgalom kérdése is önként belekapcsolódott az eszme részletei közé. Ez a Zsolnán rendezett felvidéki kiállítás jelentősége. Smialovszky Valér: A LEÉGETT ÁRUHÁZ. A kerepesi­ úti «Párisi áruház» omla­dékai és törmelékei közt még napok múlva is ki-kitört a tűz. A négyemeletes épületbe csak nagy nehezen lehetett be­jutni, mert a falak itt-ott ledőléssel fe­nyegettek, az emeleteket pedig méter magasságra borította az összeégett, össze­locsolt tömérdek holmi. Az utczákon végre szakadatlan munkával fölemelték az állásokat, hogy elkezdjék a nagy épü­let ideiglenes megerősítését s a törme­lékek eltávolítását. A szörnyű pusztulást csak a leégett ház belsejében láthatni egész teljességé­ben. A szűk kis kapunál a vizsgáló­bizottság hiába kereste azt a falat, mely­nek az építési terv szerint a bejárást kel­lett volna elválasztani a földszinti helyi­ségektől. Ezt a falat, hogy az üzleti helyiség nagyobb legyen, mint most kiderült, egyáltalában soha fel sem épí­tették, így aztán a rohamosan terjedő tűz mindjárt ellepte a kapu alját, az egyetlen kijáratot, mely a nagy épület­ből az utczára kivezetett. Az udvar is árucsarnoknak volt berendezve és üveg­gel fedve. Ez is óriási lángtengerbe bo­rult. A szűk kapuféle sikátoron belépve, ott látni az össze-visszatért lépcsőzetet A 165 lépcsőfok kemény karszti márványból készült s a falba épített végénél, a tövénél tört le. A kövekből a hőség miatt a szénsav kivált, a megmaradt oltatlan més­szé lett lépcsők aztán, mihelyt vízzel érintkeztek, természetesen le­szakadtak. Még sokkal megdöbbentőbb az udvar volt üveg­ áruháza. Itt a most össze-vissza lógó összekötő vasak, mindenféle egyéb vasrészek, csavarok összeforrtak az óriási hőségben. A földszinti áruházban aránylag igen kevés árunak található meg a romja, mivel többnyire fa és más éghető anyag volt itt felhalmozva. Az első emeleti részben, valamint a szomszé­dos 40. számú ház áttört falú raktárában már vagyon­számra vannak összeszedve a vas­ágyak, gyermek- és babakocsik, madárkalicz­kák, mosdók megfakult vasmaradványai, me­lyeknek kilójáért az ószeres négy fillért fizet a biztosító­társaságnak. Az áruház feletti laká­sok valami összebombázott házra emlékeztet­nek. Sok helyen a kiégett parketten eldőlő ne­héz cserépkályhák szakították át a sínek közt nyugvó téglaboltozatot. Az emeleteken az ide­gen szemlélőnek csak egyes megmaradt vas­bútorrészekről lehet sejteni, hogy az egyes szobákat mire használták a szerencsétlen lakók. Például a szalonokban az újabb szerkezetű zon­gorák vasbetétjét és aczélhúrjait, továbbá a pedált találták meg. A falakon erősebb szöge­ken függő fémből készült kereteken kívül semmi sem maradt meg a képekből. Az ebédlőkben csak az egészen elégett pohárszék, nagy tömeg üveg- és a porczellán-készlet roncsai mutatják,

Next