Vasárnapi Ujság – 1903
1903-09-20 / 38. szám - A kassai Rákóczi ereklye-kiállitásból (képekkel). Szendrei János 620. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
620 VASÁRNAPI ÚJJSÁG. 38. SZÁM. 1963. 50. ÉVFOLYAM. A KASSAI RÁKÓCZI EREKLYE-KIÁLLÍTÁSBÓL, Rugendas György Fülöp képei a kuruczvilágból. A kuruczvilág ábrázolásának leghivatottabb és leglelkesebb előadója a Rugendas művészcsalád volt. Már a XVI—XVII. század török harczai óta az európai csatakép-festők mind a magyarországi harczokon folytatták tanulmányaikat. A Bugendasok is e művészi hagyomány hatása alatt keresték fel hazánkat a Rákóczi felkelés mozgalmas éveiben, midőn egyikük hosszasan tartózkodott Pozsonyban is. Különösen lebilincselte őket a daliás magyar könnyű lovasság, a kurucz huszárság megjelenésében nyilvánuló festői hatás, miért is remek fekete modorú metszeteikben nagy előszeretettel ábrázolják ezeket. Az öreg Rugendas György Fülöp csataképfestő és rézmetsző 1666-ban született Augs— Hogy itt tartom-e ? Megtartom-e a vért a a szívemben ? A fényt a szememben ? Egymásra nézve álltak. — írt nekem levelet — suttogta a lány — mielőtt elmentünk a kis házból? — Egyet? — ismételte a férfi hevesen. — írtam én mindennap, amig ott laktak és mikor végre az ajtóhoz mentem és zárva találtam, ön pedig nem volt ott, akkor az utczákon kóboroltam. Hol volt? A leány egy pillanatra a vállára hajtotta a fejét és aztán ránézett. — Az anyám elzárta a házat és elvitt engem. De — de én csak egy levelet kaptam. A többit bizonyosan elégették. Egy nap kimásztam az ágyamból a kis házban — beteg voltam — és látva a levélszekrényt az ajtón s arra gondoltam, hogy talán van benne levél, belenyúltam és az ön levele volt benne. Azt írta, hogy csak arra született, hogy engem szeressen, hogy akárhol vagyok, akármikor szükségem lesz rá, csak jöjjek és hívjam. Hát eljöttem. Beekman halk, érthetetlen hangot hallatott és erősen magához szorította a leányt. — De — folytatta az gyorsan — ők azt mondták, hogy ön gyalázatosan beszélt rólam, hogy dicsekedett a szerelmemmel . . . A fiatal ember felkiáltott. — És én — és én el is hittem, de Bitter úr megmondta az igazat. Azt is mondták, hogy mindenféle roszaság miatt bocsátották el az állásából. Anyám is hitte — nem az ő hibája, — tette gyorsan hozzá, — elhitt minden szót, amit az az ember mondott. Aztán én már nem bántam, akármit csinálnak is velem. Az anyám, olyan sokáig nyomorgott, kísértetbe esett szegény . . . Megakasztotta a szavát a zokogás, a mint a férfi karjaiba borult. Beekman erősen magához szorította s lenézett a csillogó hajára. Hirtelen erős kopogás hallatszott az ajtón. Leültette a leányt a székre s az ajtóhoz ugrott. Veszekedés hangjai jöttek az előcsarnokból és Beekman kinyitotta az ajtót. — Parsons, — kiáltott le, — mi történt?— Elment már, — kiáltott Parsons, Beekman szomszédja. •— Hallgatódzott az ön ajtajánál a gazember. Azt hittem, úgy akar itt élni, mint mi többiek, pedig úgy látszik, csak önre leselkedett. Beekman leszaladt a lépcsőn. Késő volt, a kapu becsapódott, mielőtt ő odaért volna. Kinyitotta és egy férfit látott futni az utczán lefelé. Fölszaladt a lépcsőn Parsonshoz, aki még mindig az előcsarnokban állt.— Ki volt az? — kérdezte. — Hát az a gaz detektív, aki nemrég idejött lakni. — Parsons vállat vont. — Láttam a bíróságnál, magándetektív. — Ah, — bólintott Beekman, amint visszament szobájába. — elfelejtettem, hogy van egy ellenségem, aki attól fél, hogy egyszer még elvágom a nyakát. Köszönöm pajtás. Parsons is bólintott, rábámulva Georginára. Beekman becsukta az ajtót orra előtt s ismét a leányhoz fordult: — Az az ember — mondta — elszaladt Welshnek megmondani, hogy itt van. Kétszer vagy háromszor utána mentem Welshnek, hogy megtudjam az ön lakását. Mindig meglátott és kikerült. Azt hiszem, attól félt a gyáva, hogy valamit forralok ellene s felbérelte ezt az embert, hogy vigyázzon rám. Most — folytatta belenézve a leány tiszta, bájos szemébe •— ide fog jönni ön után. Nem ismerem a törvényt, de lehet, hogy baj lesz. Önnek vissza kellene menni hozzá vagy az anyjához és ez nem lehet, úgy-e, édesem? A leány belenézett a szemébe. — Védjen meg !— suttogta. A fiatal ember keze reszketett, amint a leány kezét ajkához emelte. — Akkor most mennünk kell azonnal. Eleresztette a leány kezét és nyugodtan végig ment a szobán, aztán az íróasztalhoz lépett, kinyitotta a fiókját s a benne levő ládikából elővett egy csomag bankjegyet, melyet a kabátja zsebébe rejtett. — Van egy eszmém, — mondta aztán, — ha el akar jönni velem, kell hozzá egy kis merészség, de az megvan önben. Sietnünk kell — jöjjön. (Vége következik.) burgban s ugyanott halt meg 1743-ban. Előbb órás mesterséget tanult. Majd Fischer Josiás festőhöz került, Bécsben két évig tanult. 1692-ben Velenczébe, majd Rómába ment, atyja halálának hírére azonban visszatért Augsburgba. 1699-ben kezdett fekete modorban csataképeket metszeni. 1705-ben Augsburg ostrománál háza és vagyona elpusztult. Ekkor látta közelről a háborút, amelyet azután olyan mesterileg rajzolt. 1710-ben a városi rajziskola igazgatója lett. A mezzo-tinto nagy mestere volt. Kompozícziói mindig életteljesek és szellemesek; sajátkezűleg radírozott metszetei különösen becsesek. Idősebb fia, ki 1774-ben halt meg, nemcsak atyja nevét, de művészetét is örökölte s tökéletesen annak nyomdokain haladt. Ifjabb fia I. Krisztián, ki 1781-ben hunyt el, ugyancsak mint csataképek metszője tünt ki. Az itt bemutatott képek az Országos Képtárból kerültek a kassai kiállításba. Közűlök legérdekesebb az öreg Bugendas által 1708-ban festett nagy csatakép, melyet a Schmidt József által készített 66 centiméter hosszú s az Országos Képtárban őrzött metszet után A lovas csata kuruczok és labanczok köztünk között folyik s leghevesebb a zászló körül. A hatalmas A KASSAI RÁKÓCZI EREKLYE-KIÁLLÍTÁSBÓL. KUHAJCZ HUSZÁREZRED A TÁMADÁS ELŐTT. Rugendas György Fülöp mtlsiete.