Vasárnapi Ujság – 1903
1903-09-27 / 39. szám - A tiszabecsi ütközet emlékei (képekkel) 643. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - A férfi-divat furcsaságaiból 643. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
39. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM. kiadvány után, melyből már 160 tábla jelent meg, mi is bemutatunk néhány szép hímzést. 1. Kehelyterítő (Corporale), 1654 évszámmal ellátott kék, piros és fehér selyemmel himezve. Lapos himzés. 2. Kehelyterítő (Corporale), 1693 évszámmal, kék, rózsaszín, zöld és sárga selyemmel, ezüst, arannyal himezve. Tót feliratokkal. Lapos hímzés. 3. Ágyterítő zöld selyemmel többféle technikában himezve. Gyönyörűen komponált fehér czérnacsipkéje a szélén zöld selyemmel van átfonva. A XVII. században készülhetett. VASÁRNAPI UJSÁG. 643 A TISZA-BECSI ÜTKÖZET EMLÉKEI. A Rákóczi-szabadságharcz legelső jelentős mozzanata a tisza-becsi ütközet volt 1703 julius 14-ikén. Gróf Bercsényi Miklós julius első napjaiban érkezett meg Lengyelországból, mintegy 800 főnyi segédcsapatával, mely a kióvi palatínus két század lengyel gyalogosából, továbbá Wisniowiczki herczeg könnyű lovasaiból állott. Voltak ezeken kívül Bercsényi hadában kozákok és úgynevezett «ködmönös tatárok» is, akik tüzes nyilaikkal váltak később a labancz előtt félelmetesekké. Bercsényi a zavadkai táborban találkozott Rákóczival. Itt haditanácsot tartván, elhatározták, hogy a hegyek közül leereszkednek a síkságra és átkelnek hadaikkal a Tiszán, jól tudván, hogy ha az átkelés sikerül, a háború csakhamar országos kiterjedést fog venni. Az átkelésre a tiszabecsi révet szemelték ki, melynek sánczait Kende Mihály, Stein és Reinprecht császári kapitányok hadai és egy Montecuccoliszázad védte. Július 14-ikén Rákóczi és Bercsényi Ocskay László és Borbély Balázs segítségével heves lovasrohammal bevették a Tiszakanyarulat sánczait. A kurucz sereg diadalmasan kelt át a Tisza balpartjára, az Alföld szívébe. Ezzel az eddig szűk körre szorított, inkább csak helyi jellegű mozgalom egyszerre országos jelentőségűvé lett. S ez adja meg a tiszabecsi ütközet történelmi nevezetességét. E csata kétszáz éves fordulójának emlékezetére két oszlopot is emeltek mostan Tisza-Becsen. Egyiket a határban, az újlaki hiddal szemben. Szatmár és Ugocsa vármegyék és Szatmár-Németi városa egyesülve; a másikat bent a községben a református templom mellett a szatmármegyei függetlenségi párt. Mindkét emléket szeptember 20-ikán leplezték le, nagy közönség jelenlétében. A kettős ünnepélyre fölvonult bandériumok, kocsik és a vasúton érkezett közönség a tiszaújlaki állomáson rendezkedtek el. Festői látványt nyújtott a sok lovas legény, a zászlós kocsik hosszú sora, a bereg megyei zászlós gyalog-csapatok, a diákok menete, a díszmagyarruhás urak, fehérruhás leányok sokasága. E tömegek egy vonalban az állomástól a Tisza hídjáig teljesen elözönlötték Tisza-Ujlak fellobogózott főutczáját. A gyógyszertár előtt diadalkapu várta az ünneplőket. A menet élén Máramarosmegye négy hajdúja vitt két régi Rákóczi-zászlót; az egyik csupa foszlány, nincs is meg egészen, a másik épebb maradt. Nyomában diákcsapatok vonultak. A lovas nép közt feltűntek apró mokány pejlovaikon, hímzett, bő vászon ruháikban az oláh legények, kik a hosszú úttól eltörődve, csöndesen léptettek a ficzkándozó, vidám lovasok között. A menet lépten-nyomon megtorlódott, oly sok volt a kocsi. Átérve a hídon, a tiszabecsi mezőn kétfelé vált a tömeg, az egyik rész bevonult a faluba, a másik, nagyobbik rész pedig a hidfői emlékmű körül csoportosult, mely nyolcz méter magas földhányásra épült, hat méter magas érczturulos fehér kőoszlop. Fekete tábláin arany feliratok. Rákóczi családi czímere és jelmondata pompáznak. A hidfői ünnepély különösen szép volt. A hepe-hupás, füzes, lombos tiszaparti tájkép, melyet hatalmas három ívű vashíd választ ketté, a széles medrében két ágban kígyózó folyam, a ragyogó napfény, a távoli hegyek kékellő sora, a színes ruhákban nyüzsgő sűrű tömeg, a kocsik tábora, asszonyokkal, gyermekekkel rakva, a mindenfelé repdeső háromszínű zászlók, a halom körül körbe futtató lovasok: mindez együtt valami különös, ősidőkből való nagy kép gyanánt nyomúlt a lélekbe. Mintha Árpád vándor népének egy raja ép most szállotta volna meg e mezőt, hogy tort üljön az újonnan emelt kúnhalom tövében s meghallgassa táltosait, díszruhás vezéreit és hegedőseit. Gróf Csáky László ugocsai főispán nyitotta meg az ünnepet, magvas, komoly szavakkal. Utána dr. Fekete János, a szatmári kath. gimnázium tanára tartott Rákócziról emlékbeszédet. Illyés Bálint szavalta el ezután erre az alkalomra irt költeményét: «Rákóczi visszatér». Két szép versszakot bemutatunk belőle. Két század emlékét ünnepeljük itten !. . . Két század emlékén lelkesül szivünk . . . S összeforrva hazaszeretetben s hitben, Lomha tespedésből újra ébredünk ! . . . A szabadság lelke újra átölel, Régi dicsőségünk tündérfényivel!. .. .Édes magyar népem ! — emeld föl a fejed !.. Zsarnok ellen addig mindhiába üz, Amíg a szabadság lánglelke van veled : S ki-kigyúl szivedben, mint szent égi tűz ! . . . Bármi vész jön is rád, bizzál és remélj!... Rákóczi sírjából újra visszatér !... Tárogatószó következett erre. Egy fiatal műkedvelő, Magos Gábor, Fátyol Józsi magyar ruhás zenekarának kísérete mellett eljátszotta a Rákóczi-kesergőt. A mélységesen bús dallamváltozatok onnan a dombról megtöltötték az egész egykori csatamezőt, átbúgtak Tiszán s a tábornyi nép a téren és a hidon a templomi csöndben hallgatta. Amint az utolsó futamok is elhangzottak, a sokaság egyszerre csak felzúgott, éljenzett s megújráztatta az egészet. A leleplező beszédet Nagy Sándor, Szatmármegye tiszteletbeli főjegyzője tartotta, kinek nagy része volt az emlékmű létesítésében. Zajos éljenzés jutalmazta a tevékeny férfiút. Ezután Domahidy István megyebizottsági tag lelkes beszéd kíséretében átadta az emlékmű kulcsát Ugocsa alispánjának, Becsky Emilnek. Utána Ballagi Géza országgyűlési képviselő beszélt, érczes szóval tolmácsolván a Magyar Tudományos Akadémia üdvözletét. Gróf Teleki Géza a Történelmi Társulat nevében üdvözölte a közönséget s az emlékmű létrehozóit. Végül Zempléni Árpád, aki a Petőfi-Társaság köszöntését vitte le, szavalta el messzeható hangon «Tisza-Becs ünnepére» czímű nagyhatású versét, melyből pár szép strófát szintén ide iktatunk. Az elnyomott szegénység Búsúlt vezértelen S egyre sohajta: «Jöjj el Rákóczi fejdelem!» Ki szép vagy, mint a Chérub, S bátor, mint Mars maga , Jövel jobbágyok atyja, Magyarság csillaga! Balvégzet és dicsőség Legendás gyermeke: Jövel Rákóczi 1 rád vár Attila nemzete ! A Tisza - Becs községben leleplezett másik emlékoszlop négy méter magas, trachitból készült, melybe két szienit-tábla van illesztve a felírások számára. Az egyiken Szalay Károly ezen disztichona olvasható: Itt ragyogott legelébb a szabadság égi sugára, Mely diadalra vivé bajnoki fegyveretek; S bárha vak éjbe borúit ragyogása: él sziveinkben, Hirdeti nagy nevetek' s honszerelemre hevít. A községbeli ünnepélyt Mezey joghallgató tárogató zenéje nyitotta meg s a botpaládi dalkör éneke, mely után Luby Géza, a kerület képviselője mondotta el az emlékmű létrejöttének történetét. Utána Osváth Elemér, szatmári ref. főgimnáziumi tanár mondott emlékbeszédet, majd Barabás Béla, Barta Ödön s Uray Imre képviselők szónokoltak s Szalay Károly szavairal Rákóczihoz» czímű költeményét. Ekkor Biki Károly szatmármegyei ref. esperes átadta az emlékművet Tiszabecs községnek . Kallós Péter református lelkész átvette azt az egyház és a község gondozásába, így hirdeti most egymástól alig két kilométerre két emlékmű is a Rákóczi dicsőségét s a környék lakosságának hazafias áldozatkészségét. A TISZABECSI RÁKÓCZI-EMLÉK. A FÉRFI-DIVAT FURCSASÁGAIBÓL. Francziaország a divat hazája, de egyúttal ott is fejlődtek ki a divatos öltözködés legfurcsább túlzásai. A franczia nyelvnek egész sereg szava van az olyan piperkőczökre, akik excentrikus, feltűnést hajhászó öltözködéssel akarják magukra vonni a közfigyelmet, az időnkint fel-és letűnő divatokkal együtt új meg új ilyen szavak is jöttek forgalomba és mentek ki belőle. E túlhajtásokat nem szüntette meg a nagy forradalom sem. A rémuralom alatt egy darabig szünetelt a hivalkodás mindenféle módja, de amint kissé lélekzethez jutott a társadalom, egyszerre feltűnt az arany-ifjúság, amelyet akkor «les muscadins»-nek neveztek arról az erős mosusz (musc) szagról, mely szőke parókáiból áradt. Az igazi «muscadin» akkor a «Petit Coblentz» nevű vendéglőbe járt, a mely nevét arról a városról nyerte, a hol az emigráczióba jutott régi nemesség legnagyobb része megtelepedett. Magas kerekeken függő kocsiban jött ide a muscadin s a mint belépett, megsimogatta kalapján a kokárdát, a mitől az háromszinűből egyszerre fehérre változott s társait egy furcsa fejmozdulattal üdvözölte s e mozdulattal azt akarta utánozni, a melylyel az ember a guillotinbe dugja fejét. Az üdvözlet e módja azt