Vasárnapi Ujság – 1903
1903-09-27 / 39. szám - Kisfaludy Sándorra emlékeztető szobor a Nemzeti Múzeum kertjében (képpel) 645. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - A német császár vadászatai (képekkel) 645. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
39. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJSÁG. 047 koszorúját, Karvaly József a «Fészek» művészi kör koszorúját tette le a szobor talapzatára. Koszorút küldött a szoborra: a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Szinház, az Egyetem és Berczik Árpád, a «Himfy dalai» czimű vígjáték szerzője. A koszorúk elhelyezése után Szalay Imre a Nemzeti Múzeum nevében köszönetet mondott a miniszternek, a Kisfaludy-család tagjainak s a többi megjelenteknek, hogy a Múzeum e házi ünnepélyét megjelenésükkel emelték. Wlassics Gyula miniszter és a Kisfaludy-Társaság képviselői szíves szóval köszönték meg Szalay igazgatónak, hogy buzgalma és fáradozása e szép emléket méltó helyére juttatta. Karapancsa. Béllye: IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Csengey Gusztáv: Don Quijote. Költői elbeszélés ; Eperjes, 1103. Régóta hallgató érdemes költőnk szólal meg újra e terjedelmes verses regénnyel. Csengey Gusztáv szép sikereket ért el ifjabb korában, mint költő, egyik-másik verse még ma is országszerte ismert és kedvelt szavalati darab. Most megjelent munkájában szívesen látjuk viszont a költészet mezején régi jó tulajdonságait, lyrai melegségét, hazafias hevét, szép magyaros költői nyelvét. Verses regényének hőse, akit szerző Don Quijote-tal állít párhuzamba, egy nagytehetségű, lelkes, mély érzésű ifjú Máncsai Béla, aki beleszeret egy szegény bár, de gőgös, előkelő árva leányba, Juditba. A leány is viszonozza érzelmeit, de kezét csak az alatt a feltétel alatt igéri az ifjúnak, ha az ő nevéhez, születéséhez méltó állást vív ki magának. Béla politikai szerepet vállal : hírnévre tesz szert mint hirlapiró, képviselőnek is megválasztják, mint tüzes kurucz-érzésű ellenzékit. Ekkor azonban maga Judit akarja rávenni, hogy pártoljon át a kormánypárthoz, ahol könnyebben szerezhet rangot, vagyont, amit ő határozottan visszautasít, mire a leány széttépi szerelmük kapcsát s neje lesz az intrikus Bonday grófnak. Béla kezéből a saját pártfelei önző árulása lapját is kicsavarja, ami az eszményi lelkületű ifjút végkép kétségbeejti. Kiábrándulva a politikából, nagy terveiről lemondva, resignáltan vonul vissza falujába s mint tanító a népnevelésben keres maga számára nemesebb, tartalmasabb munkakört, szívének pedig gyermekkori hű szerelme, Róza karjai közt s a családi boldogságban vigasztalást. A szerző, mint előszavában magyarázza, e mese keretében «a kiegyezés után beállott korszak diszharmonikus hangulatát» akarta kifejezni, de ebből nem találunk verseiben annyit, amennyit az előszó igér. Az azonban, hogy a költemény czélzatainak az előszóban való magyarázata s a költemény tulajdonképi tartalma nem fedi egymást, nem nagy baj, mert az olvasót úgyis jobban érdekli a mese, a bemutatott személyek sorsa, mint akármi hangzatos czélzat. Az alakok jellemzéséhez sok szó fér: Béla nagyon is könnyen lemond, Juditnak nincs gőgjén kívül semmiféle egyénisége, merő eszköz mások kezében stb. A költemény szépségei a részletekben vannak, egyes jelenetek élénk, színes rajzában, a lyrai részletek hangulatosságában. Sok valóban szép, érzelmes strófa, friss színű költői kép akad a fogékony olvasó szeme elé, viszont azonban gyakori a homály és a bőbeszédűség is: a sok szó néha nem hogy kifejtené, hanem inkább eltakarja a lényeget. Mai költészetünkben vajmi ritka a Csengey verses regényéhez hasonló nagyobb conceptio, melyet már csak azért is rokonszenvvel kell üdvözölni. A csinos kiállításban megjelent 280 lapnyi kötet ára négy korona. Mutatványul a befejező énekből közöljük azt a részletet, mikor a kiábrándultan, megtörten hazatért s nagy betegségéből lábbadozó Béla szíve a hű, önfeláldozó Rózáéval összedobban : így hozta a sor — egyszerű dolog! — Hogy ifjú és lány ketten maradának, No, nem is bánták a fiatalok, Régen kívánta Béla ezt magának ; Ámbár beszédre nyelve nem forog, Torkán akad, mi most szivébe' támad . . . Ott állhat a bor, üres a pohár, Színültig senki meg nem tölti már. A szívszorongás végre csillapul, Megfogja Róza remegő kezét, S míg arra egy könny forró cseppje hull, Megindúl ajkán lágyan a beszéd : «Kezet barátném arra zálogul: E két szivet hogy mi se' bontja szét Az új életben most először, itt Figyeld te jól meg lelkem szavait. Emlékeim ha most a múltba szállnak, Nem mondom el, hisz azt te ismered ; Bolygó vitéze csalfa ideálnak Téves hitének áldozatja lett. De jobb hitének adtál újra szárnyat, S most nem csalódik, hogy téged szeret, A daemon elszállt, elmúlt mindörökké, Feléje nem csal senki, semmi többé. Vele meghaltak szívem álmai, S a régi ember bennük elveszett, Meghalt a praedicatum «Máncsai», Most egyszerűen már csak «Kis» leszek. Világra nem fog ez csillámlani, De hivatása jobb czélhoz vezet; Nehéz, de áldott; nagy munkára vár az; Hiszem, hogy abban mellettem te állasz. A vén tanítót sírba most temették, Elmúlt a régi slendrián vele . Mi új időknek kéri jobb követjét; Az iskolában engem vár helye. Ügyét örömmel a kezembe tették, Leszek tehát egy jobb kor mestere. Kőrismező, Béda. VADÁSZKASTÉLYOK FRIGYES FŐHERCZEG BARANYAI URADALMÁBAN.