Vasárnapi Ujság – 1903

1903-10-11 / 41. szám - Az utolsó Obrenovics (képpel) 682. oldal / Élet- és jellemrajzok - Rutkayné Kossuth Lujza siremléke (képpel) 682. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak

41. SZÁM. 1903.50. ÉVFOLYAM. Hétyi­ Antos család iratait foglalja magában. Ezek között van a családnak 1628-ban Bethlen Gábortól kapott czímeres levele is. Két nevezetes reform a fővárosban, hogy a Nemzeti Szinházba, a ki az előadás megkezdése után érkezik, nem mehet be, csak mikor a felvonás véget ér, és hogy a villamos vasúti kocsikon álló helyek többé nem lesznek. Természetesen mindig akad ellenzék. A Nemzeti Színház új rendje ellen azok tiltakoznak, a­kik későn szoktak menni a szín­házba, de viszont szeretik, a­kik az előadást nyu­godtan akarják élvezni. Ezentúl a későn érkezők a­­ zártszékek sorait nem zavarhatják előadás köz­ben. A villamos kocsikra nézve a kereskedelmi mi­niszter rendelte el, hogy több utast ne vegyenek föl, mint a­mennyinek ülő­helye akad. A főváros törvényhatósága felebbezett ez ellen, hivatkozva arra, hogy gyorsabb a közlekedés, ha a­ki akar, állva is utazhatik. A miniszter elutasította ezt a felebbe­­zést és szigorún megkívánja, hogy újévtől fogva minden utas ülő­helyet kapjon. Itt az ellenzék a vasúti társulat, melynek a személyszállítás lebonyo­lítására most már több kocsiról kell gondoskodni mint eddig. Özv. ELLINGER JÓZSEFNÉ, szül. Zsubory Mária, Erdujhelyi Menyhért történetíró édes­anyja, 69 éves korában Zentán. — HAHN JÁNOSNÉ, néhai fő­hadbiztos özvegye, 45 éves korában Bábolnán és Szé­kesfejérváron temették el.—PAIKERT ALAJOSNÉ, szül. Walter Valburga, Paikert Alajos dr. nyugalmazott tábornok-törzsorvos felesége 64 éves korában Buda­pesten. — Arapatki GERÉB LAJOSNÉ, szül. Bernády Margit, 35 éves korában Marosvásárhelyen. — HÓ­NIG JÁNOSNÉ, szül. Fejér Matild, 62 éves korában Világoson. — Özv. WODICZKA JÓZSEFNÉ, szül. Keresz­tury Vilma, a néhai cs. és kir. pénzügyi tanácsos öz­vegye, 72 éves korában Budweiszban. — Özv. LESZ­KAY GYULÁNÉ, szül. pazonyi Elek Emilia 59-ik évé­ben Berettyószentmártonban. — Özv. SARGER JA­KABNÉ, szül. Porst Alojzia 84 éves korában Buda­pesten. OBRENOVICS GYÖRGY ÉS KÍSÉRŐJE GRÓF ZICHY JENŐNÉL. — Siklóssy László amateur fölvétele. HALÁLOZÁSOK. Elhúnytak a közelebbi napokban. WOHLFARTH HENRIK, nyug. műszaki tanácsos, a­kinek az újonnan épült Budapest rendezése körül kiváló érdemei vannak, 77 éves korában, Budapesten. Az And­rássy-út terve, a Dunapart kiépítése és a fogaske­rekű vasút az ő közreműködésével jött létre. Wohlfarthot, a­ki régi osztrák nemesi családból származott, a király érdemeinek elismerése jeléül magyar nemesi rangra emelte. — MIKSA ELEK, Torda-Aranyosmegye egykori alispánja s ország­gyűlési képviselője, Miksa Imre országgyűlési kép­viselő édesatyja Hadréven 88 éves korában. A köz­tiszteletben állott férfiú temetése nagy részvét mel­lett ment végbe.— Dr. SZERDY JÓZSEF, kanonok, a pécsi püspöki jogakadémia prodirektora, több egy­házi mű szerzője, 72 éves korában. — AIGNER SÁN­DOR cziszterczi-rendi áldozópap, főgimnáziumi ta­nár, 64 éves korában Fonyódon. — POLYÁKOVICH ALAJOS, 4­8-as honvédfőhadnagy, nyug. gimnáziumi tanár, 77 éves korában Palicson. — GOMBOSI JÁNOS, 48-as honvédszázados, nyug. miniszteri tanácsos, 79 éves korában Beszterczebányán. — SZELLE ISTVÁN, nyugalmazott kir. aljárásbiró 4­8-as honvédfőhad­nagy, 76 éves korában Csallóköz-Nagyabonyban. — VID KÁROLY, nyug. kir. törvényszéki biró, 48-as honvédszázados, 79 éves korában Pápán. — KELETI JÁNOS, volt 48-as honvéd, Temesmegye nyug. árva széki ülnöke Temesvárott, életének 71-ik évében. — SOMOGYI FERENCZ, régi honvéd, majd hadnagy az osztrák hadseregben, végül szegedi csendbiztos, ki gróf Ráday korszakában sok rablót kerített kézre s Rózsa Sándort is kelepczébe csalta és elfogta, 73 éves korában Szegeden. — Id. BÉNYEI ANDRÁS, régi honvédhuszár, majd pestmegyei hajdú, 74 éves ko­rában Gödöllőn. — GERLINGER PÁL, volt zombori városi tanácsos, a zombori evang. hitközség fel­ügyelője, 43 éves korában. — BUTTKAY MENYHÉRT, a miskolczi ref. egyháznak 25 éven át énekvezére, énektanár s lapszerkesztő, 53 éves korában Miskol­czon. —• HIRSCHL BÉLA főszolgabíró, Bálinczon, 54 éves korában. — SZENTMIKLÓSSY DÉNES, államvasúti felügyelő, 56 éves korában Kolozsváron. — MAGYAR IMRE, szegedi tanító, 42 éves korában Szegeden. VASÁRNAPI RUSÁG. SAKKJÁTÉK. 2349. számú feladvány Weinheimer B.-tól. Világos indul s a negyedik lépésre matot mond. A 2333. számú feladv. megfejtése Holzhausen W.-tól. Szerző eredeti megfejtése: Világos. Sötét. 1. Vb5—c6 . Kd4—e5—e3 2. Fe4—f3 stb. Sajnos, a fenti mellékfejtés megrontja a szép intencziót. I §§§ 9 ɧH­ím gÉÉ Él­ • B­k­u §§§ k HP m­ ál k­j§§ Jjjj HP áll álsó IP m |jj§ • u ÜL jj IP Éü k Hl Éi HP m H VILÁGOS. SÖTÉT. Sötét. Világos. 1. Fe4—bl 2. Vb5­ d3 + ... _ 3. Vd3—f5 f... ... 4. V mat. Kd4—e3 Ke3—f4 t. sz. A 2334. szám­i feladvány megfejtése Baird F.-tóL Sötét. K t. sz. K—a4: b5 Helyesen fejtették meg : Budapesten : K. J. és F. H. — Andorfi S. — Kovács J. — Gsomonyon: Németh Péter. — Lipótvártt: Hoffbauer A. — Bakony-Szentlászlon: Szabó János. — Kecskeméten: Balogh Dénes. — Fakerten: Kintzig­­ Róbert. — A pesti sakk-kör. Világos. 1. Hc3 —a 4 ... .. 2. Val—o3 (+) 3. F v. V mat. Szerkesztői üzenetek. Kifosztott világ. Nem bír kibontakozni a zavaros­ságból s a nyelve sem bír erőre kapni. Gondolatát úgy kell kitalálni, mint valami rejtvényt: a szavak gyakran inkább elleplezik, a­helyett, hogy megvilá­gítanák. Szinte látja az ember, milyen nehezen, ver­gődve jutott világra a gondolata, pedig annak az olvasó előtt úgy kell feltűnnie, mintha készen, Miner­vaként, pattant volna ki az író homlokából. A költő. Hazám ez itt. Oh, szép magyar hon. 685 A hazafias érzés magában nem elég arra, hogy köl­tővé avasson valakit, hiszen különben minden jóra­való magyar ember költő volna. Ezekben a versekben pedig nem látunk költőt, csak épen hazafias embert. Leapadt a Maros vize. Édes-piros. A népdalnak, mint minden dalnak, első és legfőbb feltétele hiány­zik belőlük: a költőiség, melyet nem lehet innen­onnan összeszedett, hervatag népies szólamokkal he­lyettesíteni. Abbáziából. Kár a jó gondolataiért, hogy oly köz­napi formában vannak kifejezve. Néha nem is tudni biztosan, csak sejteni, mit akar mondani, így pél­dául a III. számú versben, mely különben a legsike­rültebb, nem világos, mi az az «élveholtak siri bör­töne». A szonett formája sem válik előnyükre, hol szűkszavúságra, hol meg ellenkezőleg szószaporí­tásra készteti. J. J. Papirt csak a tizennegyedik század óta gyár­tanak Európában. A legelső papirmalmot 1340-ben állították fel Olaszországban, Ancona közelében. KÉPTALÁNY. % A 39-dik számban közölt képtalány tése : Selyem és bársony kioltja a konyhában megfej­a tüzet. Felelős szerkesztő: Nagy Miklós. Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., Kaplony-utcza 9. A Szinye-Lipóczi Lib­ion-forrás kitűnő sikerrel használtatik Salvator »est-, húgyhóltjaj-és köszvénybántalmak ellen, húgy­dara és vizeleti nehézségeknél, a czukros húggámál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál. Húgyhajtó hatású! VasmsnUs! Etanyra omén­tUett! Csíramentes! Kaphatí átvám­/vizk­eresk­edésekben vagy a Salvator-forr­ás igazgatóságánál Eperjesen. Budapesten, főraktár Édeskuty­a urnál. M. Charlotte Kozmetikai intézete Budapest,V., Bécsi-utcza 6. II. 5. Elektro arczmassage és h­ygienikus párolás segélyével eltávo­litok minden szépséghibát: kisimítom a redőket és azok kép­ződését meggátolom. — Kozmetikai szereimet orvosi kapac­itások ajánlják. Ru­li­rk Od­il* a világhírű hegedű­művész ÍJ III NIUMII húrjait Reményi Mi­hály mőhangszerkészítőnél, a m. kir. zene­akadémia szál­lítójánál szerzi be. Specialista hegedű -javításokban, melyek a legmf­vészie­sebben készíttetnek jótállás mellett. A hangfokozó gerenda feltalálója, mely bár­mely hegedű vagy gordonkába alkalmazva annak sokkal erősebb, szebb és kellemesebb hangot ad. Budapest, VI. kerület, Király-utcza 44/o. Kénes ájegyzék ingyen és bérmentve. 9482 Kérje Ingyen és bérmentve ! a legújabb 1903. évi, körülbelül 3000 dí­szes ábrát tartalmazó árjegyzéket is"TT ¥ 17,IP"I ¥ orvos-sebészi mű-JV­I­i­I­I­I­I II és kötszer-gyárostól BUDAPEST, IV., Koronaherczeg­ u. 17. Tartalmazza az összes új­donságokat, melyek a betegápolás és beteg­kényelemhez szükségesek, minden eszközt rend­szeresen a megfelelő betegséghez osztályozva, u.m cs. és kir. szabad, legújabb rendszerű sérvkötők,­­ testegyenészeti gépek, (műfűzők, járó- és támgépek), művégtagok (műkezek és műlábak), gyer­mekágyasok és csecsemők részére teljes betegfelszerelé­sek tejsterilizálók stb. Továbbá: Hygienikus gumilázak minden czélra, kozmetikus szerek, valódi angol és Söl­lingen­ aczéláruk különböző czélokra,borotváló eszközök POLGÁR SÁNDOR orvosi mű- és kötszerésznél Budapest, VII., Erzsébet-körút 50 legjutányosabban beszerezhetők saját gyártmányú m. kir. szab. sérvkötők, betegápolási­czikkek, kötszerek, összes gummiáruk, valódi franczia különlegességek­nek) stb. (óvsze-9123 Mf Képes árjegyzék ingyen.

Next