Vasárnapi Ujság – 1903
1903-10-18 / 42. szám - Deák Ferenczről. Mikszáth Kálmán 690. oldal / Élet- és jellemrajzok
690 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 42. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM. A DEÁK FERENCZRŐL. Irta Mikszáth Kálmán. FOTOGRÁFUSOK nem rég találták fel, hogy egy egész családot, sőt népfajt egyetlen alakban le lehet venni; minden arcz benne van egy arczban. A természet ezt is hamarabb tudta a fotográfusoknál. Deákban benne van a magyar faj bölcsesége, józansága. Aki közelről ügyelte őt, az megismerte az egész magyar fajt a zászlós uraktól kezdve le az enyingi biróig, Köntös Mihály uramig és még azon alúl is. Deák csak egy volt és ő hozzá senki se hasonlítható, de ő maga úgyszólván mindenkihez hasonlít. Szinte olyan az ő élete, mint egy mese. Sőt különösebb. Mert a mese is rászorul arra, ha hatalmassá akarja tenni hősét, ki szegényesen indul a világba, hogy viaskodtatja előbb sárkányokkal, szörnyekkel, míg ezer meglepő kaland után nagy hivatalokba, rangokba jut, elveszi a királyleányt és megkapja az öreg királytól az egyik országot. A kehidai udvarház gazdája marad egész életén át a maga egyszerűségében és mégis egy országot ajándékozhat királyának. Hol, mikép és mivel szerezte ezt az országot? Vegyetek egy kis lélekzetet ti stréberek, kik szerep után szaladtok, ti kapaszkodók, kik lelökdösitek a létráról az előttetek haladókat, hogy egy felsőbb hágcsóra helyet nyissanak, álljatok meg, ti búvárai a népek jellemének, fantáziájának, ti analizálók és okoskodók, merüljetek el egy pillanatra ennek a pályának a csodálatosságába, onnan kezdve, mikor Deák Antal öccsét Deák Ferenczet, Zala megye harmincz éves zömök, barna, pirospozsgás tiszti ügyészét küldeti fel maga helyett a pozsonyi diétára, addig a napig, mikor Wittelsbach Erzsébet, Ausztria császárnéja és Magyarország királynéja ott imádkozik az igénytelen köznemes ravatalánál az akadémia előcsarnokában. És ami közbül van, mennyire polka és mennyire minden külső csillámokat, frappáns fordulatokat és görögtüzeket nélkülöző, úgyszólván színtelen eszközök. Hogyan nőhetett meg oly nagygyá csupán egyéniségének erejével és elméjének hatalmával épen nálunk hol száz okos plebejusnak kell elnémulnia, ha egy közönséges mágnás a száját kinyitja, hol beláthatatlan idők óta az olygarcha főurak vezetnek s most ime, egy tekintetes urat ruház fel a közbizalom akkora erkölcsi hatalommal, hogy - mint Paczolay János mondta -egész Hunyadi Jánosig, kell a történelemben visszamenni, míg egy oly alak mutatkozik mint Deák, aki diktálhat nemzetének. De Hunyadi sem jó példa. Hiszen Hunyadira diadalmas csaták vetnek fényt s a hadi dicsőség minden időben megvesztegette az emberi fantáziákat. A diadalokhoz szerencse kell. Minden nagy emelkedésnél közbe játszanak külső események és egyéb véletlenek. Napóleonból nem válik világverő hős, ha nincs meg a franczia forradalom. Bismarck sem éri el mai nagyságát, ha Sadovánál meg nem bírja veretni az osztrákot. II. Rákóczi Ferencz alkalmasint nem lesz szabadsághős, ha az udvar bele nem szekírozza a halhatatlanságba. És hogy egészen friss példát mondjak, gróf Apponyi Albert talán nyomtalanul tűnik el a szürkeségben, ha fiatal korában gégehurutot kap. A Deák karrierjéhez ellenben alig van köze a véletlennek és a szerencsének. Be kell ismerni, hogy az ő nagysága másforma, végtelenül teljes valami és mindenestől az övé. Némikép Washingtonéval lehetne összemérni. De meglepő a külső hasonlatosság az ő és a Bismarck feje közt. A nagy, domború homlok, a bozontos szemöldök, a parancsoló homlokránczok és az oroszláni tekintet. A két koponyának mielőtt az égi raktárból lehozták a «gólyák», egy numerus alatt, egy fiókban kellett lennie. Jellemző, hogy a krónikások, kik minden szavát feljegyezik, alig kutatnak gyermeksége, ifjúkora után, mely némileg ködbe vész. Mintha készakarva nem akarnák tudni, hogy Deák is gyerek volt egyszer, hogy ő is futkározott a söjtöri réten, hogy felmászott a fákra fészket szedni Keszthelyen, ahol diák volt, vagy Kehidán és alkalmasint őt is lekergették azokról, hogy ne rontsa a nadrágját. Mindez bántó lenne az ő alakjára nézve, holott más nagy embernél felette érdekes. A magyar tudást és fantáziát nem érdeklik ez anteakták. Mert bölcseségének végét nem látja, nem akarja látni a kezdetét se. Egy sillabizálni tanuló kis Deák Ferire nem kíváncsi. Az öreg úr mindig öreg volt, punktum, mint az indusoknál a nagy próféta Ura, aki hetven éves korában lépett ki fölfegyverkezve egy kettéhasadó sziklából. Olyan kiformált, teljes és masszív, nehézkes, alak az öreg úr a magyar nemzet fogalmában, hogy azon változtatni, abból elvenni, ahhoz hozzáadni, azt kiforratlan korából bemutatni nem lehet. A szárnyaló képzelet is csak bizonyos korlátozott helyzetekben és ruhában képes őt maga elé hozni; amint zsellérében ülve lábait keresztbe fektetve adomázik, lassú, nyugodt tempóban, lomha, keleties gesztusokkal; — körülbelül így látjuk a képviselőházi folyosón, kabanoszának bodor füstje mellett, körülvéve udvarától, kedvenczeitől, mellette Bónis Samu, Vadnay Lajos (akit «csiszliknek» szólít kedélyesen), Kemény János és Zsigmond, Mikes János és Paczolay János, akikkel dévajkodik kényeztetőn, incselkedik, ha jókedvű, vagy akikhez goromba, csípős, ha rosz hangulatban van. Vagy látjuk öt bent a tanácsteremben azon a helyen állva, hol az ezüstlemez hirdette a régi ház egyik első padjában, hogy ott volt egykor a Deák széke, melyet kifűrészeltek onnan, hogy immár nem méltó senki, odaülni s hallani véljük őt templomi csöndben, a mint árad ajkáról a szó, természetesen, folyékonyan, mint a megdagadt patak vize ... Erős, érczes hangja van, de mérsékli. Semmi színészi pese, semmi hatásvadászó allűré nincs a szónoki modorában, de mégse pongyola. Az értekező hangnál ünnepélyesebb valamivel, de a deklamácziónál jóval innen van. Hellyel-hellyel a melegség lehe rezeg szavában, ritka eset, ha egy csöpp pathoszt vegyít bele, épen annyit, amennyi sáfrány a levesbe kell, hogy egy kis színt adjon neki. Érvre érvet hoz fel, mintha gránitköveket hempergetne egymásután. Néha egy színes hasonlat röppen el, mely megvilágítja a horizont. Hallgatja a ház,az a jó öreg, csendes régi DEÁK MINT ÁLLAMFÉRFI ÉS MINT EMBER Zichy Mihály rajza. gáriaS kÖZNapi mun