Vasárnapi Ujság – 1903
1903-10-18 / 42. szám - Deák Ferenczről. Mikszáth Kálmán 690. oldal / Élet- és jellemrajzok
692 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 43. BZÁ51. 1903. 50. ÉVFOLYAM. géhez illő és minden ami mástól származik, elüt tőle. Még a ruházata is egyéni. A barna, tompa színű polgári kabát, a nyaka körül puha inggallérra csavart fekete selyemkendő. Hogyan is venné ő ki magát, például bíbor mentében, aranynyal áttört fehér dolmányban, gyémántos forgójú kalpagban, ahogy a többi nagyokat ábrázolják a képírók ? Van-e, aki el tudná képzelni, hogy mint Andrássy Gyula gróf az udvari bálokon, együtt lejt a hélczeg főherczegnőkkel és palotahölgyekkel, vagy hogy mint Széchenyi István gróf, ő is végig sétál Buda és Pest között a Dunán a hidat összetartó felső lánczon, vagy hogy leül a zongorához, mint Apponyi Albert gróf és átszellemült arczczal, mély érzéssel kiver a billentyűkön egy szimfóniát ? Milyen dissonáns vonás lenne mindenik! Deák Ferencz egyénisége úgy stylszerű, a mint van. Comprehensio elméjén, roppant itélő képességén és tiszta látásán kívül komolysága, patriarchalis lénye, vaskossága, merevsége tették őt azzá, a mi. Egyéni vonások, melyek a nemzet faji tulajdonaiból vétettek. A nemzet magára ismert benne s maga magának hódolt meg előtte. De az ily hódolat nem minden időben mérője az emberi nagyságnak. Vakok közt a közmondás szerint a félszemű is kalauz. Csakhogy Deák épen olyan időszakban emelkedett ki, mikor Széchenyije volt az országnak és Kossuth Lajosa. Széchenyi a tevékenységet piszkálta a magyarban, Kossuth a nemzet fantáziáját tüzelte s csodás szónoki hatalmával röpülni tanítván őt, ragadta maga után följebb, egyre följebb a szabadság és dicsőség sphaeráiba. S mit tett az «öreg» ? Prédikálta a józanságot, a mérsékletet, lankasztotta a szárnyakat. A kerékkötő alakok pedig rendszerint pórul járnak olyan izzó napokban, mikor a csatamezők keselyűinek a szénája nő. A kerék átdübörög rajtuk és összetöri őket. De nem törte össze Deákot. Ő csak nőtt folyvást. Akkor is nőtt, amikor nem azt akarta, amit mindenki akart, sőt talán épen azért érte meg egy napon, hogy senki se ellenezte, amit ő akart. Csakhogy ennél a pontnál mégis meg kell állni. Mert hogy Deák ezeknek az áramlatoknak daczára is tisztelt, nagy alak maradhatott, azt csak a magyar nemzet fönséges distingváló józansága magyarázza meg. Azé a nemzeté, mely egyszerre tudja szeretni Kossuth Lajost és Ferencz Józsefet. Kétségtelen, hogy semmi se dicséri e nemzet politikai érettségét jobban, mint a Deákkultusz. Csak nagy népnek lehet ilyen szürke, cziczoma nélküli nagy embere. Hisz az öreg úr épenséggel nem volt charmeur, aki modorával, kedvességével bilincselte volna el azokat, akik közt megjelent, aminő Kossuth volt, későbben Andrássy, vagy még későbben Wekerle. Deák természetessége akkora, hogy az alkalmazkodást nem veszi be. Rost kedvét a környezetével is éreztette. Mogorva óráiban a legjobb barátai se merték megközelíteni. Kíméletlen volt, zsörtölődő, ellenmondást nem tűrő, néha zsarnok, sőt igazságtalan is, a mint szeszélye hozta. De benne lakott az ő lelkének templomában a mindent itélő igaz biró s ez hamar észrevette, ha valamit ki kellett korrigálni. Egy-egy igazságtalan felfortyanása után csakhamar kibuggyant belőle a jóság, mint kemény szikla alól az üdítő tiszta forrás. Ez a bölcs ember, ki mindeneket ismert és mindenekbe belátott, eljutott arra a magaslatra is, hogy önmagát ismerte, tudta hibáit és gyakran körülbástyázta magát ellenök. Érdekes világot vet erre az az instructio, melyet egyik benfentes barátjának, Kandó Kálmánnak adott, mikor miniszterelnökségi miniszteri tanácsosnak neveztette ki. — Neked pedig az lesz a dolgod, Kálmán, hogy amit nálam vagy Andrássynál hallasz, okosan átgyúrod elmédben s beadod nekünk a szájunk ize szerint. Mert tudod, gyarló emberek vagyunk s mindenféle konfliktusok fognak idők jártával támadni. Ha Andrássynak valami actiója lesz, én arra dühösen felpattanok és azt találom üzenni: «Mondd meg Andrássynak, hogy abból semmi se lesz, vagy elsöpröm, mint egy pelyhet, az egész kormányt», te akkor elmégysz az üzenettel és azt úgy adod elő Andrássynak : «Tiszteltet az öreg úr, említettem előtte actiódat, helyesli is, de úgy vettem ki, hogy még némi aggályai vannak». Ha pedig Andrássy paprikázódik föl ellenem, hogy «mit okvetetlenkedik megint az a vén salabakter, ezt nem tűröm tovább» — te azt másnap úgy hozod meg: «Tiszteletét küldi Andrássy, szeretné ugyan keresztül vinni azt a dolgot, de ha ellenvetésed van, akaratodnak magát aláveti». Ilyen különös követe lett a jámbor Kandó Kálmán a két hatalmas államférfiúnak s hordozta hosszú időken az útközben elváltozó üzeneteket az «Angol királyné »-tól Budára és onnan vissza, megkönnyítve Andrássynak a kormányzást, mely igen komplikálódott az által, hogy «két udvarral» volt dolga, nemcsak a bécsi Burgban kellett az egyes kérdéseknek, felmerülő akadályokat leküzdeni, hanem az «Angol királyné»-ban is. Bár előhaladó korával egyre zsémbesebb, ingerlékenyebb lett, mégis le tudta magát a kellő pillanatban szerelni. Általában bent jól tudott, mindent jól látott s a minmit nem látott volna, megsejtette. Már előre úgy rendezte be egész életét, a mint azt későbbi rendeltetése kívánta. Nem nősült meg, hogy független maradhasson, még a birtokát is vitalítiumba adta, nehogy a megélhetés zavarja a nagy feladatban, melyet az idők méhe eléje tologat. Nem nyúlt semmihez többé abból, ami a családé volt, csak ahhoz a lúdtollhoz, amely a Deák - czímerben fehérlik kék mezőben, hogy azzal írja meg az ő legremekebb művét, a feliratot. Aztán a kiegyezés jött; ócska sárga papirosokból csinált egy államot, nem olyat, amilyent szeretett volna, nem olyant, amivel meg volnánk elégedve, de olyat, aminőt lehetett. Talán többet is kivasalhatott volna a megszorult királyból, mikor a sadovai csata után fölhivatta, hogy ki akar békülni a nemzettel, mik a kívánalmai? Deák Ferencz azért volt Deák Ferencz, hogy a mikor a nemzet helyett szólt, minden szavában a nemzet lelke suhogott. A kehidai tekintetes úr elnémult a trónnál, hanem a levert DEÁK FERENCZ ÉS BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF. Benczúr Gyula festménye után.