Vasárnapi Ujság – 1904
1904-06-05 / 23. szám - Feleki Sándor: A költészet. (Roller Herman után németből) 386. oldal / Költemények - Szászy István: Este. - A «Rózsák»-ból. - Oh bocsáss hát. - Az én bus életem. - (Zmáj Jovánovics János után szerbből) 386. oldal / Költemények
Más költők közül a legtöbbet fordított Jovánovics Garai, Czuczor, Jókai, Gyulai, Szász Károly és Ábrányi műveiből. A 80-as évek végén még egy nagy feladatra vállalkozott a magyar irodalom köréből. Akkoriban kezdték nagy hatással országszerte játszani «Az ember tragédiáján! Nagy sikere Jovánovicsban megérlelte azt a gondolatot, hogy e művet is lefordítja szerbre. Ösztönzést egy külső körülmény is szolgáltatott neki ehhez. A Kisfaludy-Társaság, melynek már 1867 óta külső tagja, 1889-ben Jovánovics írói működésének 40-ik évfordulója alkalmából ülést rendezett tiszteletére. E figyelem annyira meghatotta a költőt, hogy háláját valamely nemesebb módon is le akarta róni. Ő maga nem volt sem az ülésen, sem a fővárosban, felkérte tehát levélben az ünnepi szónokot, Hadzsics Antalt: tudakolja meg, melyik magyar műnek a fordítását fogadná legszívesebben a Kisfaludy-Társaság. Az elnökök s a titkár egyértelműleg Madáchra utaltak. Mintegy tíz hónap múlva, 1890-ben megjelent Az ember tragédiájánnak szerb fordítása, melyet a derék költő a Kisfaludy-Társaságnak ajánlott ünneplése emlékére. Értékre e fordítása sem maradt el a többitől. * Minden más irodalmi törekvések mellett a fordítások terén is korunk fejtette ki a legnagyobb munkásságot. Mily nemes buzgalommal sietnek az írók mostanában, hogy anyanyelvük irodalmába ültessék át mindazt, ami szép és hasznos termék az idegen népek szellemi talaján. Az újabbkori magyar irodalom is nagy érdeklődést keltett mindenfelé, hiszen Petőfi költeményeit pl. ma már vagy 12 nyelven lehet olvasni. A fordítások igazi czélja, gazdagító és termékenyítő hatása azonban mindig a fordító rátermettségétől függ. Jovánovics műfordítói érdemét épen ezért kell különösen kiemelnünk. A magyar irodalom idegen fordítói közül egy sem múlja felül őt. Ami eredetit szerbül írt, azt a legjobb termékek közé sorozhatjuk, amit magyarból fordított, azt nem kevésbbé tekinthetjük a szerb irodalom minden ízében élvezhető közkincsének. Nem szólunk ezúttal részletesebben életéről s eredeti költészetéről, mivel a «Vasárnapi Újság» ezt már más alkalommal ismertette. Megemlíthetjük azonban még azt, hogy magyar részről a «Kisfaludy-Társaságon» kívül más körökben is nagy elismerésnek örvend. A budapesti egyetem méltónak találta őt a legmagasabb kitüntetések egyikére, midőn t. i. 1896-ban a millenniumi ünnepélyek alkalmából díszdoktori oklevelet nyújtott át neki. A hazai szerbek 1898-ban Zágrábban 50 évi irói jubileumot rendeztek tiszteletére. Erre az alkalomra Hegedűs István latinra fordította s üdvözletül küldte Jovánovics «Pepec» (Hamu) czímű költeményét. A klasszikus fordítás az ünnepi programm egyik pontja lett s Hadzsics, a Kisfaludy-Társaság képviselője olvasta fel. Sajnos azonban, a zágrábi napok voltak — úgy látszik, a költő utolsó zavartalan örömnapjai. A magas kor megrendítette egészségét s ezért üdülés czéljából legutóbb a kies fekvésű szerémmegyei Kameniczára költözött. Ott fekszik most is betegen s miként igaz részvéttel halljuk, állapota még mindig nem nyújt alaposabb kilátást a javulásra. Popovics Iván: * Jovánovics János főbb életrajzi adatait a következőkben közöljük: 1833-ban született Újvidéken, tekintélyes régi magyar nemes családból, mely női ágon rokonságban volt az Obrenovics-családdal. Gimnáziumi tanulmányait Újvidéken, Halason és Pozsonyban, a jogot pedig a budapesti, prágai és bécsi egyetemeken végezte. Rövid ideig aljegyzője volt Újvidék városának, 1863-ban a budapesti Tökölyintézet igazgatója lett; e mellett az egyetemen orvosi tanulmányokat végzett s a doktori oklevél elnyerése után mint gyakorló orvos működött több délvidéki városban s egy ideig Belgrádban is. Ez időszakban szerkesztette a «Zmáj» (Sárkány) czímű szerb élctlapot, majd a «Neven» (Repkény) czímű ifjúsági lapot. Irodalmi működését még 1849-ben kezdte egy «Tavaszi reggel» czímű dallal; azóta sűrűn jelentek meg szerelmi, hazafias, humoros és szatirikus dalai, műfordításai. Dalait egyszerű természetesség, őszinteség s népies hang jellemzik, kiváló érzéke van a hangulatkeltés iránt s nyelv és verselés dolgában csak kevesen versenyezhetnek vele a szerb költők közt. Mint ifjúsági költő és író is a legjelesebbek egyike. Legszebb szerelmi dalai a «Rózsák» s a «Hervadt rózsák» czímű kötetekben jelentek meg. Összes költeményeit 1882-ben adták ki először; azóta még egy «Álomképek» czímű kötete is jelent meg. Magyar költőkön kívül sokat fordított angol, orosz és német költőkből is. 23. SZÁM. 1904. 51. ÉVFOLYAM. ZMÁJ JOVÁNOVICS JÁNOS KÖLTEMÉNYEIBŐL Este. Kék mezején fönt az égnek Útját a nap megfutotta ; Elhallgat a madár-ének, Kigyúl egy-két csillagocska. De ott még az alkony sírja Csillog, mintha lánggal égne . . . A nagyokkal sem száll sírba Tetteiknek az emléke. Furulya szól, száll az ének, Messze viszi könnyű szárnya . . . Fáradt munkás oda tér meg, Hol családja csókra várja. Száll a szent csönd . . . betakarja Lassan az én falucskámat .. . Itt az este és nyugalma Elringatja azt, ki fáradt . . . A «Rózsák»-ból. Kérdezgeted, édes lelkem, Mikor írom e sok verset ? . . . Valamennyi egy gondolat, Szempillantás alatt termett. Az én szívem lombrakott fa: Virágok a dalok rajta . . . Egy tekintet, egy mosolygás A falombot megingatja . . . Mit tudom én, mi történik Ekkor én velem ? ! . . . De azt, hogy a szívem könnyebb, Tudom, érezem ! . . . Óh, bocsáss hát . .. «Oh, bocsáss hát, hadd röpüljek; Vágyam az, ragad. Hogy megint csak fölkeressem Virágszáladat; «Hogy meglássam körülötte A nyíló tavaszt!» Szólt a sóhaj, melyet ajkam Titkon elszalaszt. «Szállj, röpülj csak ! — így feleltem: Hisz szabad az éj ! Gyöngeségem vissza nem tart, Oh ne félj, ne félj! «Ám előtte tartsd titokban Sok keservemet. . . Hogy bús sóhaj vagy, a kedves Ne sejthesse meg ...» «Oh, ne félj! Nem tudja meg, hogy Bútól származom ; Illendő lesz a ruhám s víg Az ábrázatom: Dallá válok . . . így, e'! . . . Látod, Most már dal vagyok ! . . . S vájj' ki sejtné, hogy a dalok Elszállt sóhajokig . . . Az én bús életem . . . Az én bús életem, mint a puszta róna ; Bágyadt keblem, mintha omló templom volna . .. Romok felett hervadt, elfonnyadt virágok, — Mintha kígyó mérge hullott volna rájok; A madár is elszállt a lombcsupasz fákról , a templomban csak egy halvány mécs pislákol. Mit keresel lányka, itt e pusztaságban ? ! Sorsod arra hí, hol nap, madár s virág van : Ilyen ifjú fővel, mit akarsz itt épen, — Reményeim hideg, bús temetőjében, Ebben a templomban? !... Hisz dőlnek a boltok S hitem és szerelmem szétzúzva alattok ! Ám, ha elvetődtél a bús pusztaságba S szemed azt a hideg márványlapot látta : Ismeretlen neved véssed bele mélyen, Hogy — míg égj— a mécses ott előtte égjen . . . Te magad pedig fuss, repülj—ha van szárnyad— S feledd, hogy valaha ezt a helyet jártad ! . . . Szerbből fordította : Szászy István. A VÉN GAZEMBER. Elbeszélés. (Folytatás.) Irta Mikszáth Kálmán. Fokozottabb érdeklődéssel fordítá figyelmét a csinos asszonyra, kinek tekintete némi kaczérsággal vágott a gyermek főhadnagy felé. A főhadnagy se aludttel, tűnődött rajta, honnan ösmeri. Majd úgy találgatta, hogy az arczvonásait vizsgálta, majd úgy, hogy behányta a szemeit és az emlékeiben keresgélte az élveteg arcz mását. Amint aztán megint kinyitotta a szemeit, látta, hogy a belső teremből, hol a muzsika szólt, egy nagy szakállú robustus alak csörtet be, mint egy megvadult bölény s megáll a Litmaneckék asztala előtt, valamit mond a főhadnagynak, mire az szó nélkül fölkel s egy fülkébe vonulnak, beszélgetnek és az egyedül maradt menyecske most már egész szemtelenül incselkedik vele a hamis szemeivel, azon a nemzetközi nyelven, mely a drót nélküli sürgönyzést fölöslegessé teszi, mintha csak azt mondaná: «Tetszel nekem, a többi a te dolgod.» Borsy Laczi lesüté erre a szemeit, csak lopva néz oda. A szemlesütésről ráösmer az asszony és gúnyosan, sajátszerűen mosolyog. A gúnyos mosolyról ráösmer a gyermek főhadnagy. Ahá, ni! Hiszen ez a váczi asszony, akivel együtt utazott a postakocsin, mikor katonának ment beállni. Laczi elfordítá róla a tekintetét Litmaneckre, de már későn, mert Litmaneck már visszalépegetett hölgyéhez, a mi épen nem lett volna különös, de annál jobban meglepte az, hogy a nagyszakállú Herkules-alak egyenesen az ő magánosan álló asztala felé tart s odáig érvén, meghajlik s mogorva, zordon hangon mutatja be magát.— Brivinszky. — Borly, — felelte a főhadnagy csendesen. * A kiváló német költő most május 30-án hunyt el 85 éves korában. Nem egy versében, mint a magyarok igaz barátja, dicsőített. szabadságharczunkat. A KÖLTÉSZET. Rollet Herman költeménye. * Ah, költők, ifjak s öregek: Be szép lantunk hatalma. Csillagfény s rózsa illatát, Mind formát ölt a dalba'. Szélsuttogás, habmormolás, A gyönyör és a bánat, Megtisztultam mint lenge dal Szivünkben újra támad. Hol más előtt csak köd gomolyg, Ott színaranyra leltünk, S mi legtöbbnek csak sejtelem, Megérti a mi lelkünk, A vágyat, mely milliókban él, Nincs a ki szóba öntse, Mi küldjük dalnak szárnyain, Hogy híveit köszöntse. Németből fordította: Feleki Sándor.