Vasárnapi Ujság – 1905
1905-02-26 / 9. szám - Kozsibrovszky üzletet köt. Elbeszélés. Irta Mikszáth Kálmán 131. oldal / Elbeszélések; genreképek
[ 9. szám.]1905. 52. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 131 KOZSIBROVSZKY ÜZLETET KÖT. Elbeszélés. (Vége.) Irta Mikszáth Kálmán. Báró Znoppék az esti vonattal elutaztak, egy hegyet hagyván Kozsibrovszkynál, a birtok ára fejében, melyet egy hónap múlva lesz köteles átadni a báró ide küldendő tiszttartójának. Mint afféle alapos német ember, mindenfélét vitt magával a birtokról, egy marék füvet, egy skatulya földet (vegyelemzés czéljából), egy palaczk vizet az erdei cseviczés forrásból és a talált agancsokat is berakatta a ládájába. Boldog volt, hogy ilyen dús vadászterületet szerezhetett. Ezer meg ezer tervet csinált a vasúton. Hogy fognak csodálkozni berlini ismerősei. Milyen legendák fognak szárnyalni Berlinben a báró Knopp vadászatairól. Tűkön ült. Sóhajtozott, hogy az ősz még milyen messze van. Szerette volna, ha már most vadászhatnának. Szóval nem bírt betelni a birtokával. Mindenféle mellékötletei támadtak. Hogy egy festőt küld ki, aki az erdő szebb helyeit lefesse. A következő pillanatban a nyulakra gondolt. Hátha szétszaladnak őszig? Nem jó volna-e bekeríteni az egész erdőt? Mit gondolsz kis Ninetkóm? De szórakozott vagy ma, mi bajod? Hát maga Hanck, milyen véleményen van ? Hanck azon a véleményen van, hogy az erdőt semmi esetre se kell bekeríteni, mert ha a nyulak kimennek belőle őszig, ahelyett visszajönnek bele a szarvasok. De nem is mennek ki a nyulak. Hát mért mennének? Hiszen szeretik azok a szülőföldjüket. A szarvasok azonban tényleg nem voltak most ott, legalább nem sokan; azok pedig be nem jöhetnének, ha a báró úr bekeríttetné az erdőt. No ezt kénytelen volt belátni a báró és megint más irányba eresztő tervcsináló talentumát; a meghívandó vendégek lajstromát készíté el, ezek közé bevette Kozsibrovszkyt is, aki roppant derék ember. Hát neked hogy tetszett, Ninette ? — Még nem vagyok vele tisztában. — Nagyon szeretetreméltó pedig. — Majd beszélünk még felőle. — Félek, becsaptam őt. Némely ember nem tudja, mije van. — Honnan gondolod ? — Láttam egyszer Drezdában egy szép leányt, a kinek olyan aranyszőke haja volt, hogy a sarkáig ért, megért egy uradalmat s öt forintért adta el egy zsidónak. — Nagyon szegény lehetett. — Hát igen. Az a bizonyos bablon alak volt, aki orvosságot vesz az öreg anyjának az öt forinton. Knopp bárónak Bécsben lakott a sógora, bizonyos lovag Korenszki, azonfelül egy másik unokahuga férjnél volt bizonyos Bleda bárónál ; ezeknek a meglátogatása képezte a bécsi programjukat, azonfelül kirándulások ide, oda, Schönbrunnba, a Semmeringre, Kaltenleutgebenbe, Badenbe és egyebüvé. Bleda báró felette érdeklődött a vett birtok iránt, maga is nagybirtokos Csehországban. Az öreg úr megmutogatta, dicsekedve a földet, sehogy se tetszett neki, vöröses agyag, nem kóser föld ez, aztán az agancsokkal hozakodott elő, ezeket Korenszki lovag nézegette figyelmesen s egyszerre felkiáltott, mint a kit a kígyó csípett meg: — No, szépen vagyunk. — Mi bajod? — Ezt a szegény szarvast sajnálom, kedves sógor. — Hogy-hogy ? — csodálkozott Knopp. — Képzeld, mi történt vele, a szarvaival együtt a homlokcsontját is elvesztette az erdődben. — Mit akarsz ezzel mondani ? — kérdi a trimóczi új földesúr elhalványodva. — Azt, hogy ez a szarv megfordult már valamikor az esztergályos kezében, volt már ez azelőtt talán ruhafogas is. A báró hüledezett, toporzékolt mérgében, a halántékához kapkodott, kezdte megérteni a szomorú valóságot, s amint gyanúját megindíták, magától gurult az tovább és tovább, míg apránkint kitalálta a többi becsapásokat, sőt még újakat képzelt hozzájuk, mert már a végén a cseviczét se hitte el, hátha az is csak úgy oda volt hozatva. Hanem hát mit tehetett dühében? Lovag Korenszki azt a tanácsot adta neki: — Ha a magunk fajta gentleman valami ostobaságot csinál, hát nevet egyet és azután hallgat róla. Báró Knopp tehát mélyen hallgatott, mert két részból, hogy az ember túlfizessen valamit és nevetségessé is váljék, okos ember inkább választja az egyik roszat, mint mind a kettőt. Kozsibrovszky ellenben nem élvezhette pénzét, mert ez egyszer gombostűn ragadt az öreg lepke. A Wraditzné gyűjteményébe került, s komolyan beleszeretett. Alig hogy elment a szép asszony, üresnek látszott nélküle az egész világ és egy diák türelmetlenségével várta, hogy az három nap múlva hívni fogja. Tervelt, ábrándozott, leveleket írt. Még vőfélyről is gondoskodott, értesítvén szerencséjéről Krakkóban levő barátját, Traveczky Pált. «Körülbelül három milliója van a menyasszonyomnak és két édes nézésű szeme, hogy tiz millióért se adnám, — komolyan szerelmes vagyok, édes Pál. Az egykori Kozsibrovszky, a korhely, csinytevő jó fiu nincs többé. Fűit. Ez volt az utolsó stiklim. Ezentúl komoly ember leszek, magamhoz váltom ősi birtokomat, Sztrokovicskát s a mézes heteket őseim ottani várában töltöm, a mikor még a tyúkok is pezsgőt fognak inni a vályúból két hétig.» A sztrokovicskai tyúkoknak ez a kilátásba vett jólléte azonban meglehetős egyoldalú programmon nyugodott, melyet teljesen megdöntött a szövetkezeti rokonság magatartása. Wraditzné ugyanis közölte a tisztességes szándékot a nagybácsival és a rokonsággal. Mire a nagybácsi és a rokonság viszonzásul közölte Wraditznéval, hogy Kozsibrovszky nem tisztességes ember. Ezzel ugyan csak a szitába öntöttek vizet, mert Wraditzné makacs asszonyka volt, mégis irt levelet Kozsibrovszkynak harmadnapra, de azt elfogták. Kozsibrovszky tehát nem kapott levelet Trimóczra. Kétségbeesetten sürgönyzött az asszonynak Bécsbe, a rokonok czimére, fűhöz-fához, Korenszkihez, Bledához ; de a Kozsibrovszky sürgönyeit is elfogták s Wraditzné se kapott a kezéhez semmit. Várt-várt Kozsibrovszky, de mikor látta, hogy hiába vár, felutazott Bécsbe, hogy majd rendbe hozza a dolgokat, de a szövetkezett rokonok értesültek erről s a nagybácsit idő előtt hazautaztatták Berlinbe. Kozsibrovszky beváltotta a heguet a Länderbanknál és utánuk ment Berlinbe, mert érezte, hogy ha találkozhatik Wraditznéval és beszélhet, nyert játéka van, de épen ez a találkozás nem sikerült hamar. Pedig épen a hamaron van a súly a fiatal, vérmes asszonykáknál. Mire sikerült végre találkozniok ősszel egy társaságban, közel berlini bankár egy családias estélyen, hová Kozsibrovszky, tudván, hogy Jelfy Gyula fényképei JUSTH GYULA A KÉPVISELŐHÁZ ELNÖKI SZOBÁJÁBAN. TÓTH JÁNOS, A KÉPVISELŐHÁZ HÁZNAGYA A HÁZNAGYI IRODÁBAN.