Vasárnapi Ujság – 1905
1905-03-05 / 10. szám - A budai várpalota turulja (képpel) 150. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - A boszorkány. Sebestyén Károly 150. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - Egy uj magyar dalmű. Kereszi István 150. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
150 VASÁRNAPI ÚJSÁG. dekrendi szerzetesnek átnyújtja a pecsétes alapítólevelet. A harmadik domborművön Asztrik püspök átadja a II. Sylvester pápa által István királynak küldött koronát és kettős keresztet, egy román stílű templom csarnokában. A negyediken Szent István a palotateremben fiát, Imre herczeget oktatja. A király asztal előtt ül, melyen a biblia és feszület látható s bölcs intelmeket ad fiának, a ki tiszteletteljesen, állva hallgatja. Imre mögött áll nevelője, Szent-Gellért, s rajta kívül még néhány udvari alak és szerzetes. Általában egyszerű, könnyen érthető kompozíczió s a formákat plasztikusan kiemelő mintázás jellemzi a domborműveket, valamint az alakok korhű öltözékei, melyekhez szorgalmas tanulmányokra volt szüksége a művésznek. A BUDAI VÁRPALOTA TURULJA. Donáth Gyula szoborműm. A BUDAI VÁRPALOTA TURULJA. Az immár teljesen kész királyi palota külső díszét és érdekességét növeli az a hatalmas méretű turul madár is, melyet most állítanak fel a palota éjszaki kerítésének szögletoszlopán, szemközt a siklólejáró épületével. A szobormű Donáth Gyula jeles szobrászunk alkotása, kinek művei közül számosat bemutattunk már egyszermásszor. A turul nagy szárnyait kiterjesztve, repülésre készen, merészen tekint a távolba egy sziklatömbről, karmaiban pedig kardot tart, mintha azzal akarna tovaszállni. A kiválóan sikerült szobormű méretei tekintélyes nagyok: magassága tiz és fél méter s a szárnyak hegyeinek egymástól való távolsága 12 és fél méter. Ez különben a második turul, melyet Donáth mintázott. Az elsőt 1899-ben állították fel a komárommegyei Bánhida mellett, s fényképmásolatát közöltük is annak idején. Sarduu öt A BOSZORKÁNY felvonású színműve. Először adták a Nemzeti Színházban, február 24-ikén. A történet színhelye Toledo, kora 1506. A mórokat, a béke műveinek apostolait, az orvostudomány és mathematika, a csillagászat és földmérés mestereit, vérengző keresztes bátoruk után kiűzték, kiirtották vagy megtérítették a spanyolok. És rettentő törvényeket hoztak a szeretet vallása nevében azokra, a kik lélekben még hivek régi hitükhöz ; gályarabsággal sújtják meg a keresztény ifjat is, a ki mór nőt szeret. És örökös börtön a része annak a mórnak, a ki saját bitófára kiszögezett testvérét eltemeti. Ezt a halálos bűnt követte el Zoraya, a gyönyörű és csodatevő mór leány, ki atyjától örökölte az orvosi tudományt és holdvilágos éjszakán gyógyító füveket jár keresni. Útjában találta Kálem föbkkasztott holttetemét s mint Antigoné, ő is eltemeti testvérét. A spanyolok keresik a bűn tettesét és megtalálják . Zoraya nem is tagadja azt, amit véteknek nem tarthat. De mikor a durva katonák el akarják hiucelni, lovagias parancsolójuk, Don Enrique Palacios megvédi a mór leányt, mert szép, fiatal és tele van csábító varázzsal. Érzi a keresztény vitéz, hogy e leány lett végzete, ellenére minden törvénynek, mely tiltja szerelmüket. Enrique naponta fölkeresi Zorayát gyönyörű villájában és mámoros óráit töltik együtt ott a gyönyörűségnek. De egy napon a férfi azzal lepi meg kedvesét, hogy most sokáig nem fog eljöhetni és rövid együttlét után máris elsiet. A leányhoz beteget hoznak, Donna Ivánát, Padillának, a városi parancsnoknak leányát. Baja sálgos : alvajáró a szegényke s mivel ma este lesz az esküvője, attól tart, hogy a nász éjjelén is elalszik és megesik vele az a szégyen, hogy hitvese látja őt szörnyű bajában. A kis sápadt leány nem is akar férjhez menni, apja kényszeríti rá egyetlen gyermekét. Zoraya hipnotizálja a leányt és suggerálja neki, hogy éjszakája csöndes legyen. A beteg távozik és csak amikor elment, akkor tudja meg Zoraya, hogy Iuana jegyese -e Enrique. A mór leányban fölforr afrikai vére; szenvedély, féltékenység, boszúvágy tüzeli. Az esküvő napján belopódzik Padilla palotájába s elaltatja a lányt. Azt pedig más, mint ő, hipnotikus álmából föl nem tudja kelteni. Enriquet együtt találja vele az inquisitio egy tisztje s mikor ez el akarja Zorayát hurczoltatni a börtönbe, a kedveséért aggódó katona megöli a leskelődő kémet. Nagy zaj támad, a szeretőket elfogják és a mór leányt az inquisitio bírósága elé viszik. Itt tetőzik a dráma. Zorayát azzal vádolják, hogy boszorkány és ördöngös praktikáival megrontotta Enriquet. Ez tudniillik az egyetlen mód a keresztény lovag megmentésére ; ha nem a maga akaratából cselekedett, hanem e gonosz démon varázsa alatt, akkor nem bűnös, csak szerencsétlen. Két nő lép föl tanúként ellene; egy vén, utálatos szörnyeteg, aki annyira beleélte magát perverz gondolataiba, hogy maga is hiszi, hogy ő eljár a boszorkányok szombatjára és egy fiatal megesett személy, akit a szörnyű kínzásoktól való félelem bír rá, hogy ellene valljon, míg kezeit csókolva esdekel bocsánatáért. Zoraya azonban tagadja az ostoba vádat. Most megértetik vele, hogy csak azzal mentheti meg kedvesét, ha boszorkánynak vallja önmagát; a leány szívesen elvállalja a képtelen bűntés halálos következményét, csak megmenthesse Enriquet. Most már tehát máglyára fogják vinni a mór boszorkányt. Már áll is a farakás a templom előtt. Csakhogy Padilla lánya még mindig alszik és azt más, mint Zoraya, föl nem keltheti. A lány megígéri, hogy fölkelti Iuanát, ha Padilla megesküszik, hogy bántatlan hagyja őt és kedvesét. A keresztény 11. SZÁM. 1905. 52. ÉVFOLYAM. lovag a templom ajtajában esküszik meg erre. Zoraya fölébreszti Ivánát. A tömeg azonban a mór lány halálát követeli s mikor ez a templomba akar menekülni, becsapódik a szentély ajtaja. Kiszolgáltatva a csőcselék dühének, a leány hirtelen ölő mérget vesz és ajkát nyújtja Enriquenek, aki vele együtt nyomban holtan esik össze. * Ez a sötét dráma rövid tartalma. Sardou, a színpadi hatás mestere, fölhalmozott itt mindent, amiből hatást várhatott. És aztán szövetkezett a másik nagy mesterrel, Sarah Bernhardttal. Képzelhető, hogy ők ketten mily sikert arattak. De az öreg franczia aligha álmodta, hogy még sokkal nagyobb sikert is lehet e darabbal elérni skeptikus századunkban egy oly közönségnél, mely unja már a rémdrámák minden faját, a hypnotismust, a szavalást, a vadregényes vidékeket és az inquisitio vizsgálatait. Pedig a Nemzeti Színházban elérte Márkus Emilia. Zoraya sokkal jelentéktelenebb és színtelenebb Márkus Emiliánál. Ennek az alakításnak csodájára fognak eljárni és igazán fájlaljuk, hogy csak magyarok. Egyetlen ilyen szerep más nemzet művészét elvinné a világhír útjára. Társa Odris Árpád, rokonszenves, szép külsejű, kissé hideg és száraz elegantiájú Enrique volt. Iliába, ennek a Júliának Beregi Oszkár a méltó Romeója. Kettőjükön kívül Jászai Mari és Alszeghy Irma hatottak mélyebben , amaz a vén boszorkány realisztikus ábrázolásával, ez a bukott személy gyengéd, megindító és költő alakításával. A rengeteg személyzetből még Iváni, Szacsvay, Pelkas, Gabányi, Paulayné, Vizvári Mariska emelkedtek ki. Sardou darabját a Nemzeti Színház szokatlan fénnyel állította ki. A második és harmadik felvonás díszletei gyönyörűek. A rendezés egységes, harmonikus és minden részében kifogástalan. Az évadnak megvan a cíott-ja. Ennek talán ezúttal az irodalom nem fog nagyon örülni, de a pénztár mindenesetre. Sebestyén Károly. EGY UJ MAGYAR DALMŰ. • Mária», regényes dalmű 3 felvonásban. Szövegét írta Béri Géza, zenéjét Szabados Béla és Szendíi Árpád. Bemutatta a M. Kir. Operaház 1905. február üS. Szinte eseményszámba megy, hogy az egyetlen magyar operaház a magyar multat eleveníti meg egy újdonságában. Az ősszel mult húsz éve, hogy a Magyar Királyi Operaházat felavatták; két évtized alatt mindössze négy zeneszerzőnk nyújtott be olyan dalművet, mely előadható volt és történelmünkből, vagy legalább nemzetünk múltjából vette tárgyát: Erkel Ferencz («István király»), Farkas Ödön («Balassa Bálint» és «Tetemrehívás»), Mihalovich Ödön («Toldi szerelme»), és gróf Zichy Géza («Alár»). Most egyszerre két nagytehetségű zeneköltőnk is lelkesült a magyarság régi viselt dolgain : Szendy Árpád, egyik legjelesebb zongoraművészünk, vonósnégyesek, dalok, stb. kitüntetett szerzője (született 1863-ban), és Szabados Béla, dalok, férfinégyesek, operettek s egy sikerült egy felvonásos dalmű («Alszik a nagynéni») szintén már pályadíjjal kitüntetett szerzője (szül. 1867.). Jó barátok, mintegy 15 éve kortársak, — mint az Orsz. M. Kir. Zeneakadémia tanárai, — s arra egyesültek, hogy vállvetve, mind a kettejük számára kivívják a sikert. Némelyek talán megütköznek rajta, hogy egy operát ketten írjanak , de a legelső opera (az olasz Peri és Caccini «Dafné»-ja, 1514) megszületése óta sokáig ez volt a szokás ; a párizsi Hillemacher testvérek ma is közösen komponálnak. Ami a «Mária» szövegköltőjét illeti, a «Béri» név voltaképen csak nemesi előneve dr. Moravcsik Gézának. Béri lírai tehetség, a «Mária» czimű operaszöveg nyilván első színpadi műve. Mint az olyan kezdőknél, akik még nem látták saját darabjukat előadva, nála is hiányzik még a távlat, az a kellő mérlegelés, hogy melyik eseménynél — fontosságához mérten — mennyit lehet időzni; abban a tekintetben egyenetlen a darab, hogy néha sokáig nem történik benne új lépés előre, csak az érzelmek áradoznak, máskor pedig egymást érik az új meg új mozzanatok. A távlat hiánya pedig abban is nyilvánul, hogy nem láthatjuk tisztán : vajjon a szövegköltő elsősorban szerelmi történetet akart-e nyújtani, s csak az u. n. «beállításhoz» volt szüksége a vallási ellentétekre (mint a «Borneo és Julia» költőjének a családi gyűlölségre), vagy pedig — ami valószínűbb — történeti képet, erős vallásos czélzattal, akart megrajzolni Szent István