Vasárnapi Ujság – 1907
1907-07-14 / 28. szám - Balla Ignácz: A hét híd városa 554. oldal / Költemények
29. SZÁM. 1907. 54. ÉVFOLYAM. A vasárnapi újság. 555 Ott áll a hid, a hatodik. Ott messze, künn a városvégen . . . S gyáva súlyától szinte megrogyik. Fölötte szótlan, némán járnak A vértelen, ködszinű árnyak, Bús, tétova kisértetek. Csak lopva, szótlan, némán járnak, Mint rét felett áthúzó fellegek. S a hid ... a híd most megcsikordul Valami titkos fájdalomtól. Talán szégyen, vagy fájdalom? Mert ím a híd most megcsikordul, Minthogyha sírna e szűz hajnalon. Mint lázadó karok , kémények Emelkednek daczczal az égnek S egyszerre a föld felhörög: — Fellázadtak a gyárkémények ! . . . De győz a zsarnokság, amely örök. S megindulnak a városvégen, A bús árnyak, számüzöttképen. S a hid megrezg a pántokig. Ott messze künn a városvégen, — S gyáva súlyától szinte megrogyik . . . VII. Ez lesz a híd ! . . . A leghatalmasabb. Ha elkészül, szabad lesz minden szolga, rab ! Nem emberkéz rójja majd össze. Az irgalom, a szeretet Hidalja majd át az örvényeket, Hogy az emberszivet egybekösse, Mint száz apró szigetországot, Mint száz külön kis szivvilágot. S már látom, látom, a mint épül Az emberek vérző szivébül. Az ive béke : nincs ki bántja — És szeretet lesz minden pántja. Az ár alatta könny, verejték, S pillérjeit szivekkül fejték. Egyikbe vergődés és vérözön, Másikban jólét és — közöny ! Emebben pompa, abba meg nyomor, A mi itt most mind egybeforr, Megérti egymást, együtt érez És itt viszen egymás sebéhez . . . Ó mert a hetedik . . a hetedik Szivek fölé emelkedik Sivei, látom — félig ébren, lázban — Eggyé lesznek egy nagy, forró dobbanásban ... Balla Ignácz. A NOSZTY-FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL. Elbeszélés. (Folytatás.) Irta MIKSZÁTH KÁLMÁN. Sajátságos jelenet volt. Róza érezte, hogy roszkor jött, Mari pedig épen nem tudta elpalástolni ijedelmét. A viszontlátás öröme helyett bizonyos hűvös áram suhant el. Egy darabig némán néztek szembe, Mari olyanféle mozdulatot tett, mintha el akarna bújni előle, majd látható lehangoltsággal kérdé: Hogy jössz te ide ? A kutya vezetett. Mari mintegy ösztönszerűleg egyet rúgott Bligin a picziny lábacskájával, mely szinte a bokáig kilátszott a Klárira szabott szoknyából. Erre vetette fel a fejét haragosan, kevélyen Rozália (s ismert rá a közeledő Noszty). — Úgy látszik, alkalmatlan vagyok. Oh dehogy, — ellenkezett Mari, de csak úgy a hireért. — Megvallva az igazat, helyzetem egy kicsit kényes e pillanatban, mert mindjárt kezdődik a négyes és a tánczosom jönni talál. - Mit? A tánczosod? •— csodálkozott Róza, kerekre nyitott szemekkel. - Hát mi van itt ? — Ez a pápai iparosok szüreti mulatsága. — És te itt tánczolsz? - Itt, — szólt bátortalanúl. — - Ebben a ruhában ? - Ebben. — Ezekkel az emberekkel? - Ezekkel, — felelte szilárdan, de némileg idegesen, — és azért nagy szivességet tennél nekem Rózácska, ha most magamra hagynál szivem, mert mondom, hogy mindjárt jön a tánczosom. — Hát megeszem én a te tánczosodat? — fakadt ki Róza méltatlankodva. - Mari, Mari, félek, hogy te most nem jársz igaz úton. - Persze nem járok, — hadarta szakgatottan, — hiszen látod, hogy álruhában vagyok... szobalány szerepben ... ruhát cseréltünk Klárival. Ha te most a barátnét játszod itt, könnyen észreveszik turpisságomat, kivált a tánczosom és nagy kellemetlenségbe kerülhetek. Eredj kérlek, keresd meg valahol Klárit, az majd megmagyarázza a többit, a négyes után hozzátok megyek és indulunk haza. - Nagyon szives vagy, — mondá csipősen Róza. A szobaleányt nem volt nehéz megtalálni. Kirítt úrias öltözékében a hátul bámészkodó sokaságból, mint a mákszál a zabtáblában. Mintegy tiz ölnyire a tánczhelytől egy kordé volt észrevehető, melyen egy fölpántlikázott szamár egy hordó sört hozott ki egy óra előtt. A szamarat kifogták legelni, a kordét pedig felfordították pajkos suhanczok; azon állt Klári többed magával; onnan pompásan lehett látni mindent. De bármily szembetűnő volt is Klára a párisi kalapban, mégis ő ismerte fel előbb Velkovics kisasszonyt, s megrémülve, hogy minden fel van fedezve, hogy talán itt van az egész család s rögtön most «letelik az esztendő», leugrott a kordéról, hozzá szaladt kezet csókolni. Miféle komédia ez, Klára? — förmedt rá. — Mit csináltok ti itten? Mire a szobleány töredelmesen bevallotta, hogy kénytelen volt Mari kisasszonynak engedni. Ő csak szegény cseléd, aki két malomkő közé került. Eleget akarta lebeszélni, úgymond, a kisasszonyt, de az sokkal önfejűbb, mintsem rá hallgasson. Mindenáron fejébe vette, hogy erre a mulatságra, ahol nincsenek ismerősei, ruhát vált vele s beáll a sorba a leányok közé, hogy vájjon viszik-e tánczba a legények saját magáért. A KECSKEMÉTI VINCZELLÉR-ISKOLÁBÓL : A NÖVENDÉKEK EBÉDJE TAVASZI METSZÉS.